Profilkép
Image

Hajnalka

53 éves, elvált nő vagyok, aki tudatosan éli az életét. Olyan társra vágyom, aki mellett önmagam lehetek, akivel megoszthatom a boldogságot, a mély beszélgetéseket és az élet apró, szép pillanatait.

Ajánlók

Megosztásaim

  • Sok nő a válás után nem a férjét siratja a legjobban… hanem a saját értékét. Megjelennek a kérdések: „Mi volt velem a baj?” „Miért nem voltam elég?” „Mit rontottam el?” És innen indul az önszeretet csendes elvesztése. De az igazság az, hogy egy kapcsolat vége nem határozza meg az értékedet. A válás nem bizonyíték arra, hogy kevesebb vagy. Sokszor csak azt jelenti, hogy két ember útja már nem ugyanabba az irányba tart. Az igazi gyógyulás ott kezdődik, amikor újra megtanulod: nem másoktól kapod az értékedet. Az már benned van. 🤍

  • Szeretném végre megélni a befogadó nőiességet. Ez talán furcsának tűnhet, hiszen volt egy 30 évig tartó házasságom, amelyből két csodálatos gyermek született. Mégis úgy érzem, hogy valójában soha nem éltem meg igazán a befogadó nőiességet. Voltam mártír szerepben, voltam amazon, anya, barátnő, szerető… de igazán megnyílva nőnek lenni – azt hiszem – még mindig egy kihívás számomra. A célom most az, hogy végre elengedjem az ehhez kapcsolódó félelmeimet.

Lépj velem kapcsolatba!

  • e-mail kapcsolat

    A gombot megnyomva üzenetet tudsz nekem küldeni, amit e-mailben kapok meg. Válaszolok rá, amint tudok.

Értékelések

Még senki sem értékelte ezt a felhasználót.

Külső linkek