istvan

Azt mondtam szabad vagyok , mert azt hittem szabad vagyok.Erős embert mutattam , mert erősnek tartottam magam.Szellemi úton járó embernek tartottam magam , mert érdekeltek a szellemi tanítások , az emberen túli világ.Nem hobbi volt nekem ,hanem ennek éltem. Tartottam magam előtt ezt a képet magamról és tényleg elhittem hogy ez vagyok. Azt mondtam , az emberek hazudnak másoknak és hazudnak saját maguknak.A leghalványabb fogalmam sem volt , hogy nagyobbat hazudok magamnak mint bárki akit ismertem. Egy képet tartottam magam előtt nem tudatosan , hogy mutassak kifelé egy embert és magam is elhittem hogy ez az ember én vagyok. Ahogy magam jellemezni tudom: Félelem , alárendeltség , szégyen , vezeklés , kóros megfelelés , önszabotálás , öngyűlölés , rettegés , kudarc tudatú , önsanyargató , önnyomorító.Egy igazi szerencsétlen nyomorult lény , aki egy sötét mély rideg helyiség egyik sarkában sínylődik. Sokkolt a felismerés.Nem is ment egyszerre ,több hullámban történt és történik. Ha valaki más mondta volna ezt rólam , nem hittem volna el , mert annyira nem igaz ez rám.Szinte félelmetes amúgy. Mikor ezt először felismertem , minden értelmet nyert , mindent abban a pillanatban tisztán láttam a múltamból , hogy miért történt úgy , hogy miért mondtam azt , hogy miért nem sikerült amaz.Minden egyes mozzanat megvilágosodott , ez hökkentett meg igazán és ezért tudtam hogy ez bizony igaz. Ez a saját tapasztalat mutatta meg nekem , hogy ténylegesen egy tükörvalóságban élünk.Mert minden apró mozzanat a helyére került és most is mindent torzítás mentesen mutat.Ez miatt imádom a valóságot , mert annyira tűpontos és tökéletes.Semmi sincs ok nélkül , egy látszólag kósza gondolat sem , egy találkozás valakivel , egy seggfej munkatárs...Semmi.Ez nem enged már mást és másokat okolni , mert értem hogy miért van és teljes felelősség vállalást vált ki belőlem. Minden más feladat elhalványul amellett , hogy a valóságomat énmagamként tükrözzem.Mert csakis itt lehet változtatni , minden más csak toldozgatás és foltozgatás.

Automatizmusok mozgatnak.A hatalom az , amikor erre ráébredek és felülírom. A félelem olyan , hogy mindig attól félek ami még nem történt meg , de gondolat azt üzeni hogy megtörténhet és ha megtörténik akkor az nagy baj lehet.Erre válaszul én , elkezdek gondolkodni és elemezni , hogy mi lenne a legjobb hogy azt a lehetséges problémát elkerüljem vagy minimalizáljam hogy megtörténjen. Hozok egy döntést és megoldottam a problémát vele. Racionálisnak tűnik. Csak az élet azt mutatja , hogy hatástalan.Mert talán azt a problémát elkerültem ami megtörténhetett volna , de szinte biztos hogy jön egy újabb.A végtelenségig. Ez az élet , az erre az adott válasz.Beletörődés izű elfogadás. Észrevenni azt a gondolatot ami azt üzeni hogy baj lehet és annak mentén visszakúszva a félelem érzéséig és még azon túl is annak gyökeréig ott rejlenek az igaz kincsek , amikkel formálni lehet az életet.

Hogyan vállaljam fel magam? Talán ez valakinek könnyű , de nekem nem. Ez az aminek a küszöbén állok. Mikor elkezd az ember magához térni , belát azok mögé a szerepek mögé amivel védte magát , ami behatárolta és meghatározta őt és skatulyákba dugta , akkor a szerepek által megálmodott világban találja magát. Már érzi , hogy ez nem igazán az ő valósága. Küzd ellene , próbálja megoldani , kompromisszumokat köt , keresi a kiutat az őrlődésből hogy ő maga és a külső valósága között egy áthatolhatatlan szakadék van. A régi világában élő emberek nem érthetik meg , de az új világa szerinti emberek nincsenek jelen.A régi világát hiány , félelem és kontroll uralja , míg ő már érzi hogy könnyedebb és lazább életnek kellene tükröződni már. Egyedül és láthatatlanul éltem.A saját valóságom börtönében , mert én tettem azzá. Egy rab vagyok , aki holnap szabadul. Azért , mert megértettem hogy szabad vagyok és független.De nem csak megértettem , hanem aszerint kezdek élni.Most először. Nem áldozatként többé lehajtott fejjel és behúzott farokkal , nem tartva a hátam hogy üssenek , de nem is az elfojtásból kirobbanó dühvel.Nem menekülve és bújkálva , de nem is alávetve és behódolva. Csak szabadon. Tapasztalatként kellene talán írnom ide , de nem írhatom mert nem az.De ez az amit megélek.Ez ami most van.Ez az ami igaz. Rab vagyok még , mert a börtön körülvesz és egy rab hogyan beszélhet szabadságról?Hogyan vállaljam fel , hogy tudom hogy szabaddá válok most?Ez az amit most tenni akarok.Nem itt ezeket írva, hanem a való életemben.Ez az én valóságom.Valahol a két világ között , a múló-és jövendő valóság között.Akárcsak a születés , az anyaméhből egy új valóságba cseppenés.

Nagyon sokáig abban a hitben éltem , hogy szabad akkor vagyok , ha a helyzet kényelmetlenségéből kilépek.Amikor a helyzet már szorongatóvá vált és a konfliktusokat már nem lehetett kicselezni , akkor léptem.Kiléptem , felmondtam.Ezt pedig szabadságként éltem meg.Mert ha benne maradok abban a helyzetben , ahol magamat fel kell adnom olyan szinten ami már fáj azért hogy ne legyen feszültség , akkor ott áldozatként viselkedem.Ezért nem vártam ezt meg , hanem amikor láttam ennek jeleit és hogy ez közeleg akkor eljöttem onnan. De vajon ez tényleg szabadság? A válasz az , hogy nem.Ez az áldozatiság másik oldala.Mert elmenekültem.Nem vállaltam magam , nem a saját hangommal szóltam , nem a saját lényemmel voltam jelen.Mert nem tudtam megtenni , mert áldozat voltam és nem szabad. Amit most teszek , hogy maradok.A helyzetet nem akadálynak élem , hanem lehetőségnek.Az idióta embereket nem okolom , mert pontosan értem már , hogy ők az én részeimhez rendelődtek , azokhoz a részeimhez , amiknek nem voltam tudatában.Minden tükröződés.Így élem az életem innentől.