dr. Joós Károly

A küldetésem úgy fejlődött, mint másoknak: először szülői elvárásoknak megfelelés. Utána az egyéniségem, egyediségem kifejezése és kamatoztatása. Végül ráéreztem a nagy áramlásra, és engedem… na jó, próbálom engedni, hogy része legyek. Szépen hangzik, de hát ugye a világ olyan, amilyen, én pedig csak egy homunculus... Mind a mai napig megfelelni vágyom a bennem élő szüleimnek és mestereimnek. És máig birkózom saját önző énemmel. Mérlegelés minden kanyarban: adni és kapni, dolgozni és pihenni, kapcsolódni és elcsendesedni, pörögni és lassulni. Hiányaimat elfogadni vagy sebeimet nyalogatni, keresni mások elismerését, szeretetét, vagy magamat elfogadni és szeretni – és abból adni. Nem látom át, nagyobb nálam. Hatalmas, végtelen, csodálatos káosz – az univerzális Rend megnyilvánulása. Ha megérteni próbálom, csak beleszédülök. Nincs más választásom, mint engedni. Ha görcsölni kezdek, mielőbb ki kell lazítanom, tisztítanom magam. Többet aludni, nem kihagyni a napi meditációt… és akkor és úgy, pár percre-órára… valójában… pofon egyszerű. Boldog vagyok ilyenkor. Rendíthetetlenül. Hálás, békés, teli szeretettel. És csak próbálom finoman erre billenteni a mérleget – el az önző, feszülő, nyafogó, toporzékoló énemtől. Erről szól a maradék életem: minden nap egy-két perccel többet lenni az Áramlatban. És akkor szárnyal a küldetésem is. Magától. Nem kell vele foglalkoznom. Érkeznek a kapcsolatok, az inspiráció, megvan az erő, a lendület, tudok sokat adni, és szeretem magam, és mindenkit, akit a közelembe sodor az élet. A folyamatos éberség, tudatosság a kulcs számomra. Nem belekényelmesedni mások pozitív visszajelzéseibe és az önajnározásba. S pláne nem belecsúszni az önsajnálatba és függőségekbe. Jelen lenni folyamatosan… rendet tartani belül… megélni a pillanatot annak, ami… tudni, hogy ez bőven elég. Hogy minden Rendben van, és volt és lesz mindig. Nem tudom elrontani. És honnan lehet ehhez erőm? Hát magamtól biztosan nem… és mégis van. Kapom, ha jó irányba állok, az Áramlat, a fejlődés, épülés univerzális fraktális mintázata szerint. Egyszerűen csak ilyen az világunk. Isten van. :) PS: Most visszanéztem itt, a Humania oldalán... milyen szép megnyilvánulása a maradék nárcisztikus vonásaimnak. Töröljem? Jó lenne... illletve jó? Mi a jó? Épp azt írom, hogy minden Rendben. Ha elküldöm, oké, ha törlöm, az is oké. Mosolygok magamon. Na, ez az érzés jó. Így aztán elküldöm. Hátha mosolyogsz Te is - ha ennyi értelme volt, az már melengeti a szívemet. :)

20 éve meditálok, de mindig van hová tovább fejlődni benne. Keresztény szemlélődés, zen út, TM, mindfulness - bármelyiken el lehet indulni, de az út utolsó szakasza ugyanaz: megélni az Egységet a Világgal, Istennel. Nem tudok nem megváltozni, nem válni jobb emberré - egyre több szeretet lesz az életemben, egyre több hála és öröm, egyre nagyobb béke. Máté Gábor Normális vagy könyvét évekkel ezelőtt olvastam, ő is arra jutott, mint én magam és sokan mások: ebben a felgyorsult, hipercivilizált, őrült világban nagyon-nagyon nehéz megőrizni a testi-lelki egyensúlyunkat. Teljesen normális, ha belebetegszünk. Nem velünk van a baj - a világunk beteg. Én csak piciben tudok segíteni másoknak, orvosként vezetem őket, akár éveken keresztül. Igazán nagy változás mindig akkor lesz, amikor megértik, hogy nem a világot kell megerőszakolni, hanem Őnekik kell megváltozni. Új emberré válni, magukat szeretni, és ezen keresztül másokat is tisztábban, jobban. Saját testi-lelki egészségünk javítása és a Világ megváltása egy és ugyanaz az irány. Magunkon segítünk, és ahogy összefogunk másokkal, billentjük a környezetünket. Csalogatjuk, csiklandozzuk, támogatjuk a túlfeszült, beszűkül Másikat, hogy ő is lépjen, ő is változzon. És mindig van eredménye annak, ha szeretetet adunk. Gyümölcsözik, ha nem is ma, majd holnap vagy azután. Türelemmel és kitartással együtt változást indítunk a világban, és így az utánunk érkezők már egy szebb világban élhetnek. Isten, az Univerzum velünk van. :) Mi tehát a tapasztalatom? Egyszerű: mindig van remény, és sosem fogy el a szeretet. Sosem késő, mindig változtathatunk - és ha adunk, mások is változni fognak. Nem kell sietni, néha sok türelemre van szükség. Különösen, amikor egy társadalmi változás ügynökei vagyunk a társainkkal - talán éppen itt és így a Humanian. Amikor pedig segítőként állunk a másik mellett, a legfontosabb feladatunk, hogy Hitet tápláljunk benne. Csaljuk át egy másik világba, ahol ő lehet jól, ahol ő szeretetreméltó, ahol egészséges lehet testileg és lelkileg is. És ahogy szép lassan valóban elhiszi, az élete megváltozik, és valóban meg tud gyógyulni...