Anita

Vezetőként dolgoztam, elég magasra jutottam és egyszer csak elegem lett belőle, abból hogy napi 10-12 órát vegyen el az életemből és semmi értelme ne legyen. Konkrétam ezek az évek értemetlenül elszálltak a semmire. Másra vágytam, talan csak háttérmunkára. Közben érkezett egy férfi, aki segített abban hogy tényleg ne számitson. Feladtam a jól fizető állásom. Nyugalmat kerestem. A ferfi már nincs meg. De a nyugalmam megtaláltam.

Elváltam, kudarcként ért annak ellenére, hogy én kezdeményeztem, bűntudatom volt, hogy elhagytam Őket, de úgy éreztem megfulladok, mennem kellett mert nem akartam bántani (veszekedni, kötözködni, robbani). Most 7 év után megpihent a szíven. Már tudom hogy teljesen beáldozatm magam egyszerűen eltüntem a 27 évnyi házasságban. Egyetlen dolog ébresztett rá hogy vége, vége a házásságnak, a szövetségnek, és nincs tovább egyetlen banális vállrándítás, hogy ez mindig így lesz. Négy kukászsáknyi személyes holmival költöztem egy üres lakásba ahol még ágyam sem volt. Mindent otthagytam, Ő magától semmit sem adott, én meg nem kértem. Sehogy, semmikor! De talpra álltam!