No Émi

Mekem mindig gondot okozott az ismerkedés. Nem nagyon tudom, hogyan kell kezdeményezni. Fiatalabb koromban erre nem volt gondom, mert oda jöttek hozzám. Más kezdeményezett. Közös ismerősök, barátok vagy lakhely ami alkalmat adott arra, hogy új barátokat szerezzek. De mit tegyek, ha teljesen új környezetben vagyok. Új város, más hangulat, más szagok, fények, hangok, emberek, szórakozóhelyek... el lehet ebben veszni. Főleg mert senkire sincs ráírva, hogy milyen ember. Nem tudhatod kit engedsz be a lakásodba, az életedbe. Kinek mondod el a sebezhetőségedet. Szóval ahogy, írtam korábban, fiatalon tapadtak rám a pasik. Nem győztem elhajtani őket, mert nem csak azok jöttek akikkel szívesen töltöttem az időmet, hanem többnyire azok, akiket nem akartam, hogy oda jöjjenek. Nem értem most sem miért nem azok jöttek oda hozzám akik érdekeltek. Persze én azt gondoltam, most is azt gondolom, hogy, nem én vagyok az esetük azoknak, akik nekem tetszenek. Sőt, azon is gondolkoztam, biztos csúnya vagyok azért nem kellek. Most is szinglin, már meglátszik rajtam az idő és a csalódás. Mert igenis látszik a szomorúság, a fájdalom, a csalódás az arcomon, és a testemen is. Megtanultam, hogy nem kell mindenkivel kedvesnek lennem. Azt is, hogy sokak hitével ellentétben nem minden az én hibám. Mert van, igenis vannak olyan emberek, akik használni akarnak. Elvennék mindened, ha nem vigyázol. Nem csak a pénzed. Elveszik az ártatlanságod, a hited, a mosolyod, az életed.