Simon Zoli

Mindig is mozogtam. Ez talán az általános iskoláig nyúlik vissza, ahol Emil bácsi szivatós tesi óráin olyan élményeket gyűjtöttem, hogy nem a rendszer elleni lázadás tört ki belőlem, mint a legtöbbekből, hanem a "meg tudom én ezt csinálni" élménye. Mely aztán sok más megléshez is vezetett. Szerencsés családban nőttem fel, ahol a suliban tesi tagozatos voltam, évente egyszer síelni jártunk apukámmal, a felső tagozatban pedig 10-napos kenuzós nomád túrákon vehettem részt minden évben. Igazi boldog gyerekkor, sok sok töltekezéssel. Emlékszem, a kenutúrákon nem csak az élet élvezete volt, hanem munkacsoportokra osztottak bennünket, és minden csoportnak más volt a feladata. Voltak a Fagyűjtők, a Konyhás, a Vízhordók, a Mosogatók, és a Pihenőnep. Volt ebben minden: szabad levegő, csapatépítés, minden napos mozgás, sátorállítás, esti gitározások, első, szerelmek, szóval minden, ami kell. Talán emiatt a családi és általános iskolás élmények miatt vált lételememmé a szabadban való mozgás. Valahogy mind a mai napig nem tudtam beülni egy GYM-be gyúrni. Én csak a friss levegőn élek. Gyerekként Olimpiai Ötpróbán vettem részt, ahol futással, triatlonozással,bringázással, úszással és kirándulással kellett pontokat gyűjteni, hogy olimpiai melegítőt nyerhessünk. Talán ez volt az oka, hogy már 12 évesen nagy futóversenyeken, Balatonátúszáson vehettem részt. A gimiben a futás és mountain bike volt a fő, az egyetemen az úszás. Semmit nem csináltam soha sportszerűen. Ma az alpok lábánál élek, a kertemben van egy párevezős hajó, amit, ha kisüt a nap, rápakolom a kocsim tetejére és irány az alpesi tavak. Télen a sífutás, túrasízés van, nyáron pedig főleg a kirándulás és a kocogás, ja meg a versenybringázás. Nem vagyok sportoló, sosem voltam. De a friss levegőn töltött mozgás a lételemem. Talán ezért is alakult úgy az életem, hogy tavaly egy magyar, idén egy osztrák túravezetői tanfolyamot és egy rafting-túravezetői tanfolyamot is megcsináltam Ausztriában. Mérnöki munkám mellett a túrázásra, a természettel való kapcsolatra szeretnék inspirálni sokakat. Talán a beszélgetéseink által téged is be tudlak ebbe vonni, és tudlak inspirálni :-)

A lelki, önismereti utam 32 éves korom óta folyamatosan más és más formában van jelen (Most vagyok 40). Egészen másképpen, más kérdésekkel, más belső konfliktusokkal fordultam anno egy olyan segítséghez, mely elindított az úton. Az úton való elindulással egy új világ nyílt. Biztos vagyok benne, hogy ezt te is megélted már. Izgalmasnak tartom, ahogy az úton való haladás során egyrészt step by step megértjük a mintáinkat. Egyre több aha-élmény ér minket. Újabb és újabb csontvázak borulnak ki ránk a szekrényeinkből, történeteinkből. Egyre jobban gabalyodunk bele az önismeret áttekinthetetlen kavargó élményvilágába. Már kb vagy 5 éve benne voltam, túlzottan bele is ragadtam egy önismereti útba, amikor nagy fellélegzés volt egy másfajta munka kezdete. És azt éltem meg, hogy mindíg benne vagyok, átadom magamat a munkának, sok sok megéléssel gazdagodva, de egy idő után betelik az ember és azzal is betelik, és mindig más és más irányba nyitottak a szenzoraink. És mindenhonnal értékes megélésekkel gazdagodunk, fejlődünk, majd kinőjük, és megyünk tovább, egy egyre érettebb szemlélettel. Mégis a hosszú évek önismereti munkája után, kb 2-3 éve volt egy fantasztikus AHA-élményem, mely egy teljesen más perspektívát adott az önmagammal való kapcsolatomhoz, kapcsolódásomhoz. Ez a szemléletváltás volt a kapuja mindannak, ahol azt éreztem, hogy végre elindulhatok arra, amerre én vagyok, ami én vagyok, ahol flowban vagyok, és igazán kibontakozhatok. Tudom, hogy mindenki máshonnan kezdi az önismereti munkát, és mindenkinek más és más helyzetben más és más külső segítség állt rendelkezésére. Pontosan ezek azok a segítségek, megélések, amikkel gazdagíthatjuk egymást. Amivel talán segíthetünk egymásnak abban, hogy hogyan ne rekedjünk meg és ne akadjunk el az önismereti munka keszekusza fonalaiban. Izgatottan várom, hogy egymást inspiráljuk a saját utunkkal. Remélem Téged is tudlak majd.

Izgalmas volt számomra az elmúlt másfél év, és még mindig nem záródott le a folyamat. 13 év alkalmazotti státusz után, Németországban, mérnökként, anyagilag megbecsülve, de valamilyen szempontból mégis kicsit kiüresedve, egyre többször tettem fel magamnak azt a kérdést, hogy: "Tényleg ennyi? Még 30 évig ülök majd napi 8 órát a gép előtt, szállítom a munkáimat a főnöknek, small-talk-olok a kollégákkal a kávégép előtt, és csak este 6tól vagy hétvégenként csinálom és élem azt a boldog, szabad életet, amire belül valóban vágyom?" Nem mondom, nem volt egyszerű a lépés, és még nem állt be véglegesre a rendszer, de 2023 júniusában kiléptem a mókuskerékből. BBBBAROMI IZGALMAS AZ EGÉSZ. Ráfordulni arra az útra, ami az én utam :-) Ennek a folyamatnak, a lelki útnak,a saját megtapasztalásaimnak élményeire hívlak téged is. Hátha tudok valami olyat mesélni, ami inspirál. Hátha ép valami ilyesmiben vagy, és kölcsönösen táplálkozunk egymás megéléseiből. Hajrá Nekünk :-)