Profilkép
Image

Anna Sándor

„Isten folyton arra ösztönöz, hogy kövessük az álmainkat és a szívünket. Végül felfedezzük, hogy Isten boldognak akar látni minket.” 2008 óta foglalkozom pszichodrámával, családállítással és egyéni életvezetési tanácsadással.

Mentorok

Ajánlók

Tapasztalataim

  • Léteznek helyénvaló válások. A válás nem szégyen, és nem is kudarc, pusztán két ember kapcsolatában a párkapcsolati fejezet vége, törvényesítve. Lehetséges közös döntéssel elválni, még úgy is, hogy az egyik fél kezdeményezi, a másik pedig - bár ő még húzta volna egy darabig - belátja, hogy a párkapcsolat már nem lesz többé "olyan". Lehetséges, hogy két ember lezár egy párkapcsolati fejezetet az életében, és ettől még baráti hangulatban együttműködő szülőtársak maradnak. A párkapcsolat nem csak akkor szakítható meg, ha már elviselhetetlenül fájó, elmérgesedett a helyzet, és "a másik egy gonosz, aljas sárkány", vagy "csalfa démon". A párkapcsolat tényszerűen véget ér, ha a férfi-női minőség kiveszett belőle (vagy igazán ott sem volt soha) - a válás ilyenkor csak megmutatja a tényt, amit mindenkni érez, csak eddig még nem mondódott ki. A gyerekek nem sérülnek törvényszerűen, ha a szülők elválnak. Egy gyereknek lehet két otthona. Fel lehet nevelni a gyerekeket egészségesen két külön háztartásban is. Egy gyerek mindkét szülőre jogosult. Egy gyerek kétemberes munka. Az osztott felügyelet és a kb egyelő arány azt jelenti, hogy egyik fél sem pusztul bele sem a túlzott teherbe, sem a bűntudatba. Ez mind saját tapasztalatom is. A saját élményeimen túl segítőként elég sok párkapcsolati válságot kísértem hosszabb vagy rövidebb darabon. Vannak köztük, akik szétváltak, és vannak olyanok is, akik együtt folytatták.

  • 2008 óta foglalkozom pszichodrámával, családállítással és egyéni életvezetési tanácsadással, valamint kommunikációs, csapatépítő és burnout tréningeket is tartok egyének és szervezetek számára. A tanácsadásaim során lélektani ismereteim mellett használom a jog és menedzsment területén szerzett tudásomat, tapasztalataimat is. Az egyéni és csoportos önismereti foglalkozásokon abban segítek a klienseimnek, hogy a saját útjukat járják és teljesebb, örömtelibb életet éljenek. Úgy gondolom, hogy minden ember a saját életének mestere, ezért segítői szerepemet abban látom, hogy a megoldások keresése során támaszt kínálok a hozzám fordulóknak.

  • Jogásznak tanultam szülői ösztönzésre, és az egyetem után kb 14 évet el is töltöttem benne. Amint elvégeztem a jogot, utam a Sotéra vezetett, mentálhigiénét tanultam, és azonnal lenyűgözött az emberi lélek megközelítésének sokszínűsége, mélysége. Először a pszichodráma színpada, majd a családállítás és az EMK talált rám, és fokozatosan, 8 év alatt teljesen áteveztem a(z elsősorban) versengésben és kiskapuzásban segítő jog terepéről az önmagunkkal és másokkal harmonikusan együttműködni segítő önismeret világába.

Lépj velem kapcsolatba!

  • Egyéni konzultáció

    Egy órás egyéni beszélgetés többféle módszerrel, önismereti fókusszal, tapasztalat megosztással. Helyszín: a Mechwart ligetnél a rendelőben, vagy a Normafánál a természetben (Théta-séta), vagy online. Másfél órás alkalom is lehetséges, szükség és kívánság szerint, a díj ekkor arányosan változik.

Értékelések

  • Anna az általam ismert legintenzívebb és legkitartóbb és legszorgosabb emberek egyike... Szeretem a jelenlétét, és nagy szeretettel ajánlom a vele való kapcsolódást, ha jó értelemben "könyörtelen" tükörre, és végletekig kitartó segítőre vágysz. 👍

    Profilkép

    Joós István

Kapcsolódj!

Humania az élet játéka, ahol feladatok, mentorok és közösség segít az utadon haladni, sőt akár pénzt is kereshetsz, ha másoknak ebben Te is segítesz.

Korunk nagy problémája az elmagányosodás, mi ezen akarunk javítani. Az élet sokkal könnyebb úgy, ha nálunk tapasztaltabbakkal tudunk a kihívásainkról beszélni.

Hozd a tapasztalataidat – szükség van Rád.
Rajtad is múlik, hogy jobb hely legyen a világ.
Regisztráció