Joós István

Az első cégemet egyetemista koromban, 22 évesen kezdem, de már ez előtt is – mondhatni, hogy egész életemben vezető voltam. Soká hittem, hogy a vezetés lényege másoknak megmondani, hogy mit csináljanak, hogy ez a legfontosabb. Lassan értettem meg – évtizedes kínlódás által fedeztem fel –, hogy nem. A vezető lényege NEM az, hogy mit parancsol, hanem, hogy hogyan és kiket és milyen irányban támaszt. Mindhárom fontos. Nem csak az Irány, de a Mód, és a Személyek is. A vezető nagy kérdése NEM az, hogy ő mit tud vagy csinál – hanem hogy kiknek a lábát mossa, minek a reményében, ÉS ehhez ő maga hol (KIRE!) támaszkodik.

Sokat mondtam neki, hogy de értse meg, hogy nem az esetem. Rengetget. Tartottam magamtól így távol, toltam magamtól el, és... lepergett róla. Hanem jött és lelkes volt, és megengedte, hogy én NE akarjam őt. Ott is hagytam aztán egy fél év múlva. Mentem. Hónapokra mentem. Míg egy nap azzal ébredtem, hogy de nem jó, nem vagyok hatékony, nem tudom a Dolgom elvégezni Nélküle. :)

Bölcsész és jogi egyetemre jártam. Aztán informatikai cégem volt. Aztán megmondó ember, majd "társadalmi innovátor", később lelkivezető lettem – mostanában olykor kertésznek érzem magam. Szívesen segítek, ha váltani szeretnél. Hogy Neked kevésbé legyen fájdalmas, mint nekem volt. (A titok talán, hogy minél hamarabb. És, ami ennél is nagyobb titok, hogy egyedül nem fog menni. Bárcsak sokkal hamarabb kezdtem volna engem támogató közösségbe járni...)

Lassan találtam meg a dolgomat. Nagyon, nagyon lassan. Soká hittem, hogy én kell rájöjjek, és meg voltam győződve róla, hogy én rájöhetek "egetostromló akarattal" követeltem magamnak, hogy immár valamit ÉN és JÓL csináljak. Aztán persze nem így lett. Hanem, ahogy Reményik írja, a végső kifeszítettség állapotában... Sosem találtam meg a Dolgomat, hanem a Dolgom talált engem meg. Amint készen voltam erre végre. Amihez túl kellett az ÖSSZES elképzelésemen jussak...

50 leszek idén, és szeretem a korom. Lassabb, igen, de sokkal nyugodtabb, és azt hiszem, hogy boldogabb is: valahogy a lényeget látom sokkal jobban, és így az erőmet tudom helyesebben tehát hatékonyabban használni (avagy Az Erő engem). Világért nem lennék újra 20 éves...

Meghaltam majdnem egy bicikli baleset következményeként, 2022 tavaszán. Tudok segíteni, ha okokat keresel és/vagy mérges vagy, hogy ez miért Veled történt...

Soká vergődtem a szüleimmel (mintáimmal, Istennel) való kapocslatomban. Aztán meglett. Meglett, hogy felnőttem, és immár rajtam múlik. Azóta minden megváltozott... és működik.

Majdnem lekéstem, hogy gyermekem lehessen egyáltalán. És a döbbenetes, hogy ezzel én rendben voltam... mert a gyerek "kötelező mivoltát" a mintáimmal azonosítottam. Kiderült, hogy nem az. Hanem Áldás. A legnagyobbak egyike. Számíthatsz rám, ha ha nem tudod akarsz-e gyereket és/vagy a párod nem tudja.

Fiatalon lettem az informatikai/internetes cégemmel sikeres, 1998/99 magasságában, közvetlenül az internet lufi pukkanása előtt – és nagyon a fejembe szállt. Tudom milyen a Napba repülni, ismerem, amikor olvadnak már a szárnyak, és a becsapódás hideg keménysége, sőt az ezt követő lassú süllyedés, majd az új életet közvetlenül megelőz fuldoklás is megvan. Ha érdekel...

Tizenkét évvel ezelőtt – saját meglepetésemre is – kezdett Jézus minden másnál jobban foglalkoztatni, csak Jézus kezdett foglalkoztatni. Meglepetés volt, mert hát pontosan neki, a katolikus vallásnak, a keszténységnek fordítottam előzőleg hátat – és erre most megint itt van, mert az általam akkoriban hitelesnek-érdekesnek-vonzónak érzett személyek és hagyományok is valahogy mind Hozzá érkeznek… De Mello, Hamvas, Hesse, Steiner, Gandhi, Sai Baba, Khalil Gibran, Arvisura könyv, Urantia könyv, stb. Mondhatnám, hogy meg voltam sértve, de nem lenne igaz. Kíváncsi voltam, hogy mit nem vettem észre, és… figyelni kezdtem. Immár nem arra, hogy a papok és a vallások mint mondanak róla, hanem, hogy én mit találok. És ekkor láttam meg. Őt. Ekkor éttettem meg, hogy én nem Jézusnak fordítottam hátat, hanem a róla mások által alkotott képnek. Egyrészt. És másrészt, hogy hihetek a saját képemnek Vele kapcsolatban, az Ő értéséhez, a Vele való kapcsolódáshoz nincsen másra szükségem. A tudatlanságnak, az egyszerűsítésnek, az igaztalanságnak, az éretlenségnek, a hiányos-téves-torz magyarázatoknak, tehát a farizeusoknak fordítottam húsz évvel ezelőtt hátat, és Jézust így láttam meg. Sőt… ami több: kapcsolatunk született. Azóta minden reggel vele kezdek, és folyamatosan vele beszélgetek, és állandó jelleggel hálálkodom, és olykor veszekszem is, persze (bár azt inkább az Atyával). A figyelem már egész jól megy, a kérést még tanulom. Soká nem volt hozzá bátorságom. Lassan értettem meg, hogy Az ember a Teremtésben Részes csak úgy lehet, ha akar, tehát Kér is. Pünkösd előtt egy héttel vagyunk az örök történetben, Jézus már “meghalt”, de még búcsúzkodik, megjelenik itt-ott, mielőtt a „ma” a „mennybe” emelkedik. Jézus története az örök történet, ami az én történetem is. Ezt értettem meg. Hogy az én történetem, a Te történeted, a Mi történetünk, a Teremtés története – hogy nincsen más történet, mint a másokért adni az életemet, mert másképp kapcsolódni nem lehet, hogy Rajta kívül nincsen se történet, se élet. Nincsen rajta kívül élet, és mégis: itt hagyott minket. Nem lép be többé a zárt ajtókon át, hogy a szemeinkkel lássuk, kezemmel nem tapogathatom a sebeit, fülemmel nem hallhatom a hangját. Jézus az Atyához, tehát belülre, a szívünkbe költözött. Van és Vár és Hív. Nekem legalábbis ez az élményem, hogy nem elhagyott, hanem kiteljesítette a Vele/Velük való kapcsolatot.

Harminc év totális gátlásossága után bombaként robbant a szexualitásom. Sok szeretőm volt, és, igen, "bújtam a szekrénybe" (távoztam tempósan a hátsó kijáraton ruháim kapkodva) az idejekorán hazatérő férj elől... Érdekes és izgalmas volt, míg aztán egy idő után többé már nem. Szívesen segítek, ha megérteni, megengedni, vagy meghaladni szeretnéd a szeretői viszonyt.

Sokan hiszik, hogy létezik egyensúly munka és magánélet között... nekem nem ez az élményem. Az én élményem, hogy munka és magánélet vagy egység vagy háború – és nem is lehet más.

Menni az álmaimmal... sose csináltam mást – és így adódott, hogy nincsen önéletrajzom, és igazából soha nem is volt. Jó partner vagyok, ha bele kellene vágni valamibe, amiben hiszel. Miközben másrészt az élményem, hogy az emberek nagy része jobban jár ha betársul, mint ha maga indít.

Sikeres cégem volt, és... nem jártam be. Mert nem érdekelt. Mert otthon akartam inkább ülni a kádban, és önismereti könyveket olvastam, vagy az erdőt jártam. Nagy sikerből nagy bukás lett így – ami persze, utólag, nem csoda. Szívesen segítek, ha nem akarsz a sorsomra jutni. :)

Nagyon későn sikerült elköteleződjek, döntsek... és utólag látom, hogy ez azért tötént így mert nagyon későn jöttem rá, hogy ki is vagyok, hogy ki is kell legyek. Örömmel segítek, ha kihívás, hogy mi is az életben a Dolgod.

Soká volt napi kihívásom a pornó... hogy nem tudom nem megnyitni azokat a fránya oldalakat, húszas éveimben (amikor még lassú volt az internet) sorozatosan fordult velem elő, hogy pirkadatkor veszem magam észre, sietve zárom az irodát, mielőtt az almázottaim megérkeznének. Megoldás számomra két dolog volt. (1) megélt szexuális kapcsolatok sorozata, mert mint kiderült elfojtásban voltam, nem mertem vállalni, tehát nem tudtam megélni a vágyaimat, és (2) hogy küldetést találtam, tehát Célt az életemnek, ami fontosabb, mint hogy pornó által magamat kényeztessem.