BalázsIgen, azt tettem én is, azt az utat jártam végig én is. Ilyenkor mindig az járt a fejemben, hogy tényleg én nem értem? Tényleg én vagyok kevés? Vagy lehet, hogy bár ő is foglalkozik önismerettel, mégis ő nem tudja meghaladni saját magát? Vagy esetleg én nem? Csináltam ezt addig, amíg muszáj volt elérnem a falig, és rájönni, hogy egyáltalán nem arról van szó, hogy én nem vagyok elég, vagy én nem vagyok elég jó. És még csak arról sem, hogy ő nem halad - bár ebben tényleg nem vagyok biztos. Az kellett, hogy elfogadjam, nem tudok elég jó lenni - neki. Hiába akarom belelátni, nincs ott. És nem is lesz soha. Úgyhogy igen, hálam is eljött a tisztánlátás. Csak hát sokáig tartott. És igazad van abban is, hogy a kapcsolódás hiányzik. Pontosan azok, amiket írtál. De milyen viccesen hangzik, hogy ezek megvoltak, mégsem sikerült ezt kölcsönösen megélni. Sok mindent kaptam tőle, amit más nem tudott megadni. Csak a legfontosabbat nem. Azt máshol kell keresnie és keresnem.
0- Balázs
Szia Edit! Nem szívből akartam lezárni, amikor még dolgom volt vele. Csak egy helyzetet szerettem volna megoldani - nyilván nem megfelelő módon. Ezt persze nem is nagyon lehetett máshogy látni, mint lezárásnak. Ezt meg is értettem. Nem akartam semmit megúszni, legfőképp tapasztalást nem. Lett is tapasztalás bőven. Sajnos nekem volt okom a másikra csúnyán nézni. Amikor nem egyenlő a mérce, azt azért nehéz saját hibának látni. Mégis beletettem mindent, mert láttam benne, ami talán nincs is ott. Amikor végleg eljött az érzés, hogy ez nem az én utam, már nekem sem volt kétség.