Eszter KisBalaton camino! Ez a terv nyárra. Te mit vinnél magaddal? Én csak egy serpát. (Utálok cipekedni) 😉
0
Alexandra WierlIdeális férfi mítosza Érdekes nézőpont Sokat beszélgetünk a barátnőimmel párválasztásról, férfiakról és azt látom, hogy mindannyian várnak egy ideát. Legyen jó egzisztenciája, értelmes, kiegyensúlyozott, sikeres, mentálisan rendben van és olyan ízig vérig férfi aki ha belép egy terembe akkor mindenki rá figyel. Hatalmas önámításnak tartom, hogy ezekre a férfiakra várnak. Mi a megoldás? Még szebbnek lenni (érkezik sokszor a válasz) Tapasztalatom szerint keresni egy inspirálót akihez tud kapcsolódni, de még nincs “készen”. Nem létezik olyan férfi aki minden területen tökéletes. Akkor hiányozna az út, ami által a nők fejlődnek, a nők élik meg a vágyaikat, a nők ismerik meg önmagukat. Lehet, hogy a végén a nő fog kapcsolódni a férfihoz és a férfi lesz a dolga. De előtte éveken keresztül ezek a “sérült” félkész férfiak eszközök és hozzájárulások nekünk nőknek, hogy saját magunkat megismerjük. Hogy akarhatunk más mellett társként fellépni, ha önmagunkkal is csak távoli ismerősök vagyunk? A korábban említett vágyott férfikategória mellett általában van már nő is. Többnyire az a nő nagyon sokat bele tett a férfiba, az ügybe, hogy azt az életüket éljék amit. Sokan a kész férfiakra várunk, de a kész, “igazi” férfiaknak van ügyük, csinálják és valaki már eljuttatta őket odáig. Nem fogják leváltani, ezen a korszakon már túl vannak.
- PKPéter Kiss
Nagyon megérintett, amit írtál. Ritka, amikor valaki ennyire tisztán és felelősséggel beszél a saját útjáról. Én is egy olyan szakaszban vagyok, ahol a belső harmónia és a tudatos jelenlét lett a legfontosabb. Jó érzés látni, hogy van, aki hasonló minőségben van jelen az életében.👍
2 - PKPéter Kiss
Azt tanultam meg az elmúlt években, hogy egy kapcsolat akkor működik, ha két ember külön-külön is rendben van. Nem megmentőt keresek és nem is szeretnék az lenni — inkább társat, akivel együtt lehet építkezni.
1 - PKPéter Kiss
Üdvözlet Mindenkinek! Most egy olyan életszakaszban vagyok, ahol a nyugalmat, a tiszta kommunikációt és a kölcsönös felelősségvállalást tartom értéknek. Szeretem a mély beszélgetéseket, a természetet, a csendes jelenlétet és azt, amikor két ember nem egymás életét próbálja megjavítani, hanem együtt épít valamit. Ugyanakkor a pezsgés és a változatosság is része az életemnek, de igyekszem az egyensúlyra törekedni. Egy olyan kapcsolódást keresek, ahol mindketten készen vagyunk — külön-külön is.
1 
Györkei MátéRendrakás-időszakban vagyok így 2026. tavaszán. Mintha kívülről nézném önmagam és az életem, ahogy lepereg előttem mindaz, ami eddig voltam. Folyamatos élményem, hogy semmit, de semmit nem tudok, és ezzel most már békém van. Elfogyott belőlem a vágy, az akarat, hogy én tudni akarjam. Csak vagyok. És közben szembesülök dolgokkal. Például azzal, hogy eddig mennyire önmagam helyeztem a középpontba. Mennyire a saját dicsőségem miatt csináltam mindent. Mármint, ott legmélyén a dolgoknak. Mert persze, volt bennem szakmai lelkesedés és öröm is, hogy másokkal együtt dolgozhatok, alkothatok… De mégis, ott leges-legbelül ÉN voltam a lényeg. Akartam nagyon nagyszerű lenni. Akartam nagyon JÓ lenni. Legutóbb például JÓ családfő, JÓ családapa. Ez irányú törekvésem főleg a 2025-ös évben volt nagyon-nagyon erős. De nem vagyok jó. Olyan bűneim vannak, amikkel nagyon nehéz megállni önmagam előtt. Bizonyos mélypontjaimon eszembe jutott, hogy az lenne a legjobb, ha valamiképp meghalnék, mert így talán mindenkinek jobb lenne. A múltkor egy intim helyzetben megkérdeztem a Páromat, hogy miért akar velem lefeküdni? Értve ez alatt, hogy miért szeret engem egyáltalán? Mert hogy úgy vélem érezni, hogy ő szeret engem. Ő valami olyasmit mondott, hogy neki van egy erős elköteleződés élménye, hogy ő engem választott, és választ minden nap újra és újra. Függetlenül attól, hogy épp mennyire vagyok „jó”. Pontosabban olyan élménye van neki, hogy ő igazából nem választott engem, hanem kapott. Valahogy így. Szóval, bennem ez a „jó” mostanában pukkant ki. Egyáltalán nem vagyok jó, de már nem törekszem jónak mutatni magam, vagy ezért görcsösen iparkodni. Hát, mostanában ilyen napokat élek. Igazából tényleg „csak” vagyok. Próbálok figyelni arra, hogy mi az Igaz. István mindig azt mondja, hogy az az Igaz, ami van. Ez nekem azt is jelenti, hogy egyre kevesebbet vagyok a fejemben, vagy a saját történetemben. Lassú, finom lépésekkel közeledek Istenhez. Miközben sokszor vagyok rosszul. De már kezdem kiismerni a saját nyomoromat. Például a szexfüggésemet (nevezzük így). Vagy az ijedségemet a monogámiától. Vagy a pánikomat a szabadságom elvesztésének (nyilván hamis) rémképétől. Vagy a félelmemet, hogy hagyom elveszni a bennem rejlő tálentumokat, és végül értéktelen semmirekellő életet élek. Zárszóként valami olyasmi érzés felé mennék, hogy azt a bizonyos keresztet áthelyezhessem a vállamról a szívembe. Hiszek abban, hogy ezt a keresztet nem szabad teherként cipelni, és nem szabad felfeszíttetni rá. Hanem inkább a szívbe kell helyezni, a szívben kell őrizni. Mint ahogy hitem szerint Jézus mibenléte sem a szenvedés, hanem a szeretet – épp így nekünk sem szenvedni kellene a saját keresztünkkel. Ebben vagyok most. Próbáltam egy nagy, átfogó képet festeni, nem elmélyülve az egyes részletekben. Köszönöm, hogy elolvastál.
KingaAz én tapasztalatom az eddigi megélt élethelyzetekből is elég színes, persze ha csak egyszerűen mint művész lélek szemszögből nézem. Attól függően milyen lelkiállapotban voltam, festettem is,így adva ki magamból többnyire fájdalmat és megnemértettséget. Persze tudtam, hogy mindenki nem érti meg, de nem is volt fontos. Most már sokkal fontosabbnak tartom, hogy mindig legyen erőm mindig újra kezdeni és a legjobb önmagam legyek napról napra.
LíviÖnismereti utamon egy olyan szinthez érkeztem, ahol teljes identitásváltáson mentem keresztül az elmúlt időszakban, a tudatosság azon szintjén működök jelenleg, ahol a legnagyobb kincsem az élethez és a körülményekhez való hozzáállásom, ami egy belső állandó harmóniát hordoz magával. Kicsit kívülállónak érzem magam a mindennapi életemben, a munkámban más minőségek vesznek körül, így most a Humania segítségével szeretnék teret adni annak a férfinak, akivel hasonló szinten rezgünk és már csak a szeretet útján tanítjuk egymást, nem pedig a fájdalom árán!
Galamb NoémiEgy nagyon nehéz váláson vagyok túl. Egy házasságon, amit talán a másik fél soha nem is akart. Egy házasságon vagyok túl, ahol rabszolgának éreztem magam és szépen lassan el is vesztettem önmagam.... Rengeteget hibáztam, tanultam belőlük. Talán. 🫣 De még most is keresem sokszor önmagam... Pontosabban azt a társat, akivel együtt is önmagunk lehetünk... Létezik ilyen? Remélem. ☺️😇
- Kinga
Szia Zsolt. Az én tapasztalatom is, az eddigi megélt élethelyzetekből rá világított arra a felismerésre, hogy bármennyire igyekeztem mindent a lehető legjobban csinálni, mégsem volt valamiért elég, ami csalódások sorát hozta. Most már úgy vagyok vele, hogy továbbra is csak magam adom,szeretem az életet, viszont már nem fogadok el bármit, bárkit magam körül.