Tapasztalatok

Szántó Kitti

Nem tudok mindenkit megmenteni, de ha megmentem magamat magamtól, megmentem a világot.

Sokszor leülsz a földre életed során,de mindig az fontos hogy felállj.Ehhez ami a legnagyobb fegyvered sz önértékelésed. Ez a legnagyobb kapadzkodód au utad során. Te tudod mennyit érsz?

Csontos Tamás Péter

Vannak olyan pillanatok az életben amikor mindenki menedéket szeretne. Az én egyik titkos mentsváram a kendó eredményeim voltak. A kendo mesteri szerep. Teremtettem is serényen elfoglaltam magam a kendo klubbom fejlesztésével. A világban velem történt csalódások elől a kendó mesteri címemhez, a volt magyar vállogatottságomhoz, és a valós elért eredményeimhez menekültem. Ez egy gyönyörű önbecsapás. Miért? Annyira sikerült elkendőznöm magam elől az alázat hiányát, hogy le kellett sérüljön a térdem, hogy szembenézésre kényszerítsen. Véletlenül? Nem hiszek a véletlenekben. Egy következetes ok-okozati univerzumban élünk. Alázat szükséges ahhoz, hogy beismerjem magam előtt, hogy valaminek nem látom az okát. Mondanám, hogy ne várd meg az ilyesféle történéseket, de nem így működik az élet. A jó hír, mindez meghaladható. Rossz hír nincs, csak munka van. Amennyiben dolgoznál ezen és megtisztelnél azzal, hogy kísérőnek szeretnél tudod hol találsz.

Zsolt Gazda

Egyszer megkérdezte Popper Pétert egy indiai “mester”, ez akkor történt, amikor Indiában élt egy rövid ideig. - milyen vallásúak az emberek ott ahol él, erre azt felelte: katolikus, református stb. A mester erre azt mondta, az embernek az a vallása, amit akkor csinál, amikor EGYEDÜL van. Az ember többsége nem szeret egyedül lenni, mindig különböző programokat keres ide-oda jön-megy… Pedig az önmagunk megismeréséhez, megtalálni azt, hogy miért is “jöttünk” ebbe a világba a válaszokat az EGYEDÜL töltött időben találjuk meg. Nem mindenkinek könnyű ez, de bátorítok mindenkit, hogy kezdje el, mert ezekre a kérdésekre a választ ebben fogja megtalálni.Ha elkezded Isten (vagy ki hogyan nevezi” folyamatosan fog vezetni és az úton egyre nagyobb belső békességet és örömöt fogsz megtapasztalni. “Mindenki annyit ért meg belőled ahol ő tart” -ez egy ismert idézet, amit én azzal egészítettem ki, hogy: “ Annyit vagyok képes megérteni másokból ahol én tartok” -számomra ez az önismeret és a mások egyre jobban, mélyebben való megértésének csodálatos útja. Ezáltal egyre empatikusabbá, megértőbbé elfogadóbbá válunk és egyre csak növekszik bennünk a szeretet, ami felülről jön a lecsendesedett és nyitott, türelmesen várakozó szívünkbe.

Györgyi Hegedüs

Helló! Ezt az írást még nem látta senki, magamnak írtam. Talán most jött el az ideje, hogy nekem egy emlék, másnak talán egy válasz, egy elindulás legyen önmaga felé. A SZÉK 2020. március 3. Van egy pihenőszékem. kb 2 éve vettem, mert mindenáron szerettem volna, hogy legyen hol olvasni, filmet nézni, és játszani az agyam, hogy milyen előkelő dolgot csinálhatok. Most ülök benne először. Nem szólaltak meg a fanfárok és még tűzijátékot sem látok……nem történt semmi eget rengető, pedig arra vártam. Arra vártam, és vágytam, hogy ez a szék elvarázsol, és megold minden problémát, mert hát egy pihenőszéknek talán ez lenne a dolga, vagy nem? Hogy egy picit elfeledkezzünk a széken kívüli világról, amit nem akarunk, éppen tudomásul venni. Én most például semmit sem akarok tudni, nem akarok szembenézni azzal a ténnyel, hogy kész csőd lett körülöttem minden. Nem ezt akartam, nem erre vágytam, meg akartam váltani a világot. Nem a kislányos rózsaszínűt, hanem egy érett, felnőtt nő terveit, ötleteit, amik végül is, mint kiderült, csak egy álomvilág gyenge utánzata lett volna, ha megvalósul. Igen, voltak terveim. Sokan gúnyosan kinevetnének, ha tudnának róla, hogy mi is az. De mindenkinek van egy agyament elképzelése, ami csak az övé, és abban a világban érzi jól magát. Ebben a világban, minden tiszta, romlatlan, és boldog. jó ide menekülni. De amikor a gondolataim visszatérnek a valóságba, pokolian fájdalmasnak érzem a lelkem. Talán vezeklés nálam, hogy most már egyre sűrűbben foglalkozom az álmaimmal. Vezeklés, hogy az elrontott életemet ne kövesse senki, tanuljanak belőle. Sok okos ember próbálta már megmagyarázni, hogy mi a titok, hogy mi a lényege a boldogságnak. Nem állok be a sorba. Nem okoskodom, mert szerintem nem boldogok akarunk lenni, hanem elégedettek. Mikor megvettem a széket boldog voltam, vagy elégedett? Boldog nem voltam, mert nem is engedhettem meg magamnak ezt a luxust, ezért inkább elégedett voltam, hogy mégis megvettem, hogy legalább egy bútordarabom legyen olyan, ami emlékeztet arra, hogy mit szeretnék elérni, hogy mi tenne elégedetté, talán boldoggá? Aki meglátja nálam ezt a széket mindenki hangosan tesz valami megjegyzést, hogy ez milyen klassz dolog, és érzem, hogy marhára irigyelnek érte. A székért! Pedig ha tudnák, hogy én meg őket irigylem, esetleg azért, mert van családjuk például. Melyik ér többet? A székben csak ülni lehet, na jó… ebben talán aludni is, de nem tud átölelni, és betakarni, pedig amikor megláttam az üzletben ez jutott eszembe, hogy befészkelem magam, és körülölel a szék. Most azt hiszem egy kicsit ezt érzem, mert olyan jól belesüppedek, hogy nincs kedvem felállni. Elálmosodtam. Lehet, hogy itt fogok aludni? Jó lenne, mert nem akarok tudni a külvilágról, nem akarok szembenézni az életemmel, amit azt hiszem elrontottam. Abban az értelemben, hogy nem jól álltam hozzá, nem vettem tudomásul, hogy ezt nem lehet megjavítani olyan egyszerűen, mint a gépeket, hogy a rosszat, kicseréljük egy jóra. Akármit is cserélsz az életeden, az életedben, Te ugyanaz maradsz, ha tetszik, ha nem. Nincs pótalkatrész. Ha már pótolni kell, az csak félgőzzel tud üzemelni, nincs már igazi teljesítmény, csak valami silányabb üzemmód. A széken kívül ez van, a silány világom. Nem erre készültem. Gyerekkoromban nem csalódott felnőttnek készültem. Nem a világban, az életben, hanem magamban csalódtam…..de nagyon. Nem ez vagyok, nem ez az ember akarok lenni. Itt a székben én én vagyok, mert ez a szék azért van itt, hogy tudjam, hogy emlékeztessem magam arra, hogy mit akarok az élettől. Talán ezért nem ültem még bele, mert tudtam, hogy ha megteszem, még nehezebb lesz elviselnem a valóságot. Tényleg képes erre egy szék? Igen, képes arra, hogy rávetítsem a kusza gondolataimat. Szegény, szegény szék. Pedig nem ő a hunyó, csakis én egyedül. De mint egy mementó itt van velem, és nem engedi, hogy lemondjak a vágyaimról, hogy elégedett lehessek. Ez a szék fog mindig emlékeztetni arra, hogy kellenek a nagy álmok, vágyak, még ha meg is haladják a képességeinket, de ezek az álmok hajtanak előre, hogy elégedettek lehessünk. Mindenkinek kell lennie egy széknek, asztalnak bárminek, amitől azzá válhat ami lenni szeretne, hogy emlékezzen, az álmaira ha ránéz a „székére”.

Eszter Farkas

Azt hiszem, hogy ez a téma napjainkban nagyon jelentős, sokakat foglalkoztató téma, hiszen arányaiban nagyon kevés azon személyeknek a száma, akik rendben vannak magukkal, és rendben van az önértékelésük. Már huszonévesen döbbentem rá, hogy nagyon alulértékelem magam, sokkal többre vagyok képes, mint amit elhiszek magamról, ezért elkezdtem foglalkozni az önértékelésemmel, magammal, az önbizalmammal, a magamba vetett hitemmel. Sok sok éve mindennapjaim része, többféle technikát megismertem illetve több segítőnél is jártam (pl. pszichológus, önismereti coach, access bars, reiki mester stb.), hogy megtaláljam azt, ami az adott pillanatban, az aktuális "állapotomban" a legnagyobb segítséget tudja nyújtani. Hiszem, hogy képesek vagyunk arra, amit megálmodtunk magunknak, képesek vagyunk megteremteni, megtalálni és pozitívan értékelni Önmagunkat, és hogy rettentően fontos a saját magunkra szánt idő és a folyamatos fejlődés. Masszőrként folyamatosan kapcsolatban vagyok emberekkel és szomorúan látom, hogy nagyon sok a mentális problémákkal küzdők száma valamint azt is, hogy az emberek jó része luxusnak gondolja az "énidőt". (nem szeretem ezt a szót, nagyon elcsépelté vált az elmúlt időben).

Lendvai Katalin (Lenka)

A nők nagy témája az önbecsülés. Többezer év lemaradásban vagyunk atéren, hogy kipróbáljuk magunkat mindabban, amihez tehetséget, vonzalmat érzünk. Tapasztalataim szerint, amit a sokèves nőkkel való coaching munka során szereztem, arra jutottam, hogy nincs az az elméleti megoldás, ami ezen segítene. Lehet oldani, adhatok babér illóolajat, hogy összeszedd a bátorságod hozzá, de itt egyetlen módszer van: Csináld! A hogyanban segítek, de az eredmény tesz majd magabiztossá és erőssé. A sikertől és pozitív visszajelzésektől, a gyakorlatban érzed majd az értékedet.

Anzelm

Gyerekkorom óta tanultam, hogy nem vagyok elég fontos... Elvált szülők gyermekeként megtanultam láthatatlannak lenni. Anyám tanult, apám a saját sérüléseit hordozta, én pedig sodródtam testvéremmel együtt, folyton új helyeken, új iskolákban. Idővel már nem is akartam beilleszkedni - a számítógép lett a menedékem, ahol filmekben, játékokban, tudásban kerestem azt, amit a való életben nem kaptam meg: kapcsolódást, elismerést, figyelmet. A vendéglátásban találtam meg végül azt a tükröt, amiben értékesnek láthattam magam - minden vendég mosolya, minden köszönöm egy-egy kis darabot pótolt az önbecsülésemből. De ez csalóka tükör volt: csak akkor éreztem magam értékesnek, ha másoknak örömet szereztem. Ma már látom ezt a mintát és tisztában vagyok a kodependens fogalmával. A dicséretet még mindig nehezen fogadom be, vagy hallom meg, hasonló ez, mintha egy hatalmas kanapét próbálnék átpréselni egy szűk ajtón. De haladok: egy-egy szék, egy-egy asztal már átfér: Idővel én is megtanulom elfogadni, hogy önmagamért is lehetek értékes; nem csak azért, amit másoknak adok.

Erika Balogh

A koromnál fogva is mélyebben látok dolgokat - nem jobban, csak többet láttam - értelemszerűen van véleményem és sajnos tapasztalatom. A gyerekkorom azzal telt hogy mindenki okos csak én nem - bezzeg a szomszéd gyereke mennyivel többet tud mint én - a felnőttkor még rosszabb élményeket hozott. Nagyon hamar megtanultam hogy minden azon múlik hogy kit ismersz - ezen a téren ma is rosszul állok - és hogy ki áll a hátad mögött ha bajban vagy. Szerepek amiket kiosztanak, és vagy beleállsz vagy egyedül maradsz. Mindezeket súlyosbította hogy a férjem évekig küzdött a halálos kórral, ami szintén amortizálta az amúgy is gyér kapcsolatainkat. A halála után körülnéztem és döbbenten állapítottam meg, hogy egyedül maradtam. Elkezdtem gondolkodni azon, hogy akkor tulajdonképpen ki is vagyok én? Ha a jelzőket nézem amiket a társadalom ragaszt ránk - idős nő, nagymama, özvegy - de kik vagyunk a jelzők mögött? Mennyit érünk és hogyan látjuk magunkat, illetve hogyan szeretnénk láttatni magunkat? Mennyit érünk emberileg, és hol van a helyünk? Nagy kérdések, főleg ha a bőrünkre mennek.

Giber Adrienn

Gondolkodtam milyen tapasztalatom van amit megoszthatnék és hirtelen úgy éreztem nem tudok semmit. És igazából pont erről szólt az utóbbi két évem, elkezdtem rájönni mennyi mindent nem tudok. Akkor ez erős kisebbségi komplexust ébresztett bennem, nem tudtam megmaradni olyan emberek közelében akik valamit jobban tudtak, valamiben tájékozottabbak voltak mint én. Az utóbbi hónapokban kezdett el ez oldódni bennem, hogy nem szégyen kérdezni, nem vagyok kevesebb azért mert valamit MÉG nem tudok. Nagyon jó érzés máshogyan szemlélni a nem tudást. A "Mit nem tudok?" helyett a "Mit tanulhatok?" lett a kérdésem magam felé, és ettől máris nem "butának" hanem kíváncsinak látom magam ✨