Megosztások

Balassa Teodóra

Édesanyámra kis koromba mindig úgy néztem, hogy miért engedi, hogy apu úgy beszéljen vele, ahogy, miért nem áll ki magáért. Apára haragudtam, mikor azt láttam nem szépen beszél vele. Rossz volt ezeket a vitákat látni. Emlékszem, hogy egész korán már mondtam anyának, hogy én nem fogok ilyen párkapcsolatba élni. Én nem fogom elfogadni, hogy lealázzanak, én egyenrangú kapcsolatot akarok majd fenntartani. Anyukám azt mondta nem lehet azt, majd senkinek sem fogok kelleni, ha ilyen nő leszek, aki nem tűr... Szóval felnőtt korban ráláttam, hogy ebben a játszmában, nem csak apa volt benne mint tettes, hanem áldozatként anyukám is fenntartotta ezt, mert megérte neki valamiért. Sokat jelenetet számomra, ez a felismerés. Olvastam a mérgező szülők könyvet, és megélhettem azt is milyen haragudni szüleimre, szembesíteni velük a fájdalmamat. Amióta az őszinteség számomra nagyon fontos lett, azóta a kapcsolatom anyával sokkal könnyebb, sokkal intimebb, és eltudom fogadni őt, hogy számomra ő volt a legjobb anyuka, mert azt kellett megélnem ami idáig vezetett, akivé váltam általa. Mivel őszinte vagyok vele, ő is elkezdett hozzám bátrabban kapcsolódni, még el is sírta magát egyik nap előttem, hogy ő hogy aggódott értem, ez egy nagy lépés volt számára az érzelmek megélésére. Mivel mindig a részeim lesznek a szüleim, sok önismeret után elfogadtam magamba őket, ezért magam is jobban tudom szeretni mint ez előtt.

Gergő Guba

Egyedüli vagyok a családban, aki merte a saját álmát választani a hétköznapi elvárásokhoz képest. Kb. 8-10 évnek kellett eltelnie, hogy a szüleim lássanak abban jövőképet ami mellett kitartottam.

Anikó

Apám alkoholista volt, 50 évesen halt meg.sosem mutatta ki az érzéseit, de a nézéséből egy egy mosolyából tudtam hogy szeret. Sokáig hittem azt, hogy a szülők és egy fiatal között nagy különbség van , elsősorban abban ahogy éreznek, és amire vágynak. De 40 éves korom körül értettem meg, hogy mit érezhetett,hogy nem tudta megoldani de biztos vágyott valami jobbra, és az idő telt, és szégyelhette is magát. Anyámat sokáig egy áldozatnak hittem, de már tudom nemtudott támasz, gyógyulás lenni Apám számára. Felismertem a haragomat is Anyám iránt, mert se nem vált el, se nem segített neki. Ráadásul azert is nehezteltem rá mert ő depressziós volt, és ezért szanatórium kezelést kapott pár hétig, és én úgy gondoltam egy Anyának szeretni kell annyira a gyerekeit, hogy mellette ne legyen depressziós, és ne menjen kezelésre.Talan ezért is kenyeztettem el a gyerekeimet, és adtam erőmön túl.( ez egy másik tapasztalás) Majd egy nap a lányommal vitatkoztam és fájt, hogy sérteget, és akkor rájöttem hogy egy Anyának nem kötelessége feláldoznia magát a gyerekeiért, es nekem sincs jogom ezt elvárni tőle. Anyám és Apám is a fejlődésének azon szakaszán volt, ahol így döntött. Nincs bennem harag, csak hála. Azt nem mondanám, hogy Anyám és én egyetértünk dolgokban, de számomra már nem okoz gondot ez, igy is tudom szeretni.

Koltai Viki

Apa és apaminta nélkül felnőni és egy életet leélni nem egyszerű dolog, főleg ha hozzávesszük azokat az életterületeket, amire ez az "alapfelállás" közvetlenül kihat (pl. karrier, párkapcsolatok). Az elmúlt évtizedek során számtalanszor kaptam meg a kérdést: "Nem akarsz utánajárni, ki az?" Mintha mások számára furcsamód még fontosabb lenne erre választ kapni, mint amennyire ez engem valaha is érdekelt azok után, hogy azt éreztem, ha ő nem tett soha semmilyen erőfeszítést annak érdekében, hogy megismerjük egymást, akkor engem miért érdekeljen az ő személye. Aztán kiderült, hogy valószínűleg azt sem tudja, hogy én lettem. Ez sok mindent megmagyaráz és könnyebb is "megbocsátani" annak az idegennek, aki miatt most itt lehetek, ugyanakkor a családom, felmenőim, s így a transzgenerációs hagyatékuk is egy óriási fekete lyuk csak az életemben, ami kapcsán gyógyulni és fejlődni is nehéz. Sokkal komplexebb kérdéskör, mint amilyennek talán egy kívülálló számára tűnhet.

Marosvölgyi Anna

Tavaly halloween környékén elvesztettem 1 millió forintot és az apámba vetett bizalmat egyszerre. A legnagyobb összeg, amit valaha a bankszámlámon láttam, 2 millió volt. Évek alatt gyűjtögettem össze, az én életutammal, érettségi nélkül, hosszas betegséggel és korai különköltözéssel az is csoda, hogy ennyi összejött. Jól akartam befektetni. Édesapám kamasz kora óta, tehát jó 30-40 éve vállalkozik változatos módokon. Mindigis felnéztem rá a bevállalóssága, hálózati gondolkodása és kommunikációs képességei miatt. Sajnos az ő apja volt az, aki kiskoromban molesztált és ezt egyszer az édesanyám észre is vette, majd 20 évig eltitkolta mindenki elől. Miután végre elmondta, szükségem volt néhány év terápiára, mire le tudtam ültetni at apámat és megbeszélni vele is. Ő is tudta már, nem kerített neki nagy feneket, szerintem saját apaképének önvédelmére el sem hitte. De megbeszéltük. Aztán ebben az 1 órában, amink volt kettesben (mert ebben az időben Németországban élt és csak rövid időkre látogatott haza ügyet intézni) még annyi fért bele, hogy ajánlott egy elképesztően magas jutalékú befektetést, ahol a barátnőjének már fél éve bent volt 1 milliója és rengeteget küldött vissza a cég. Bíztató volt, lelkes, én pedig naív, befektetésszűz és meghatott amiatt, hogy végre mindent megbeszéltünk Apámmal, akihez egész életemben szinte lehetetlen volt kapcsolódni. Készen álltam vele egy lapra tenni és kockára tenni a spórolt pénzem felét a jövedelmező siker reményében. Hiszen én Benne bíztam. 1 hónapig jött a megígért jutalék, aztán a cég eltűnt a pénzünkkel. Ő nem veszített semmit, mert addigra már visszajött a befektetés, csak 50 általa beszervezett ember veszteségét kellett kezelnie, akik közül én voltam az egyik. Azért is jutalékot kapott, hogy én beraktam a pénzem és ezt a százalékot ő újra befektette máshova. Nem adta oda kártérítésként. Nem csak az évek alatt megtakarított pénzemet veszítettem el, hanem egyszer s mindenkorra megláttam, hogy valójában miért átláthatatlan Apám üzleti élete és miért mondtak rá (gyerekfejjel indokolatlanul) csúnya dolgokat pszichológusok és ismerősök az elvált Anyukám védelmére. Örökre eltört felé a bizalmam és amikor pár nappal később ott aludtak nálam, hogy spanyol utazásuk előtt ne kelljen Budapesten is szállást fizetni, megpróbáltam szembesíteni azzal, hogy mennyire szorongok az egzisztenciám miatt. Hárított, mint minden alkalommal, amikor róla próbálok beszélgetni, vagy tükröt tartani, majd nyomatékosítás képpen idegesen belevágta a konyhakést a vágódeszkába. Sziasztok, Anna vagyok, 27 éves, befektetési károsult és árva. Még él az Apám, a kapcsolatot is tartjuk, de sajnos sosem tudott igazán szeretni és nem bízhatok meg benne és a tanácsaiban. Csak jó lenne ezt a távolságot nem ismételni végre a kapcsolataimban is. Úton vagyok 🙏🤍

Schlotter Edina

Hú hát nem semmi az ilyen nehéz apákkal, de olyan jó hogy így ilyen őszintén meg tudsz nyílni. Én úgy tapasztaltam hogy nagyon felszabadító érzés volt amikor apukámtól teljesen elszakadtam. Önmagamat választottam. Sok minden ami miatta volt, például a megfelelési kényszer, az "úgysem vagy rá képes" érzés akkor tudott elkezdeni gyógyulni amikor már nem visszhangzott a fejemben, de ehhez az kellett hogy teljesen kizárjam őt. Tudom hogy ez durva de ő is aztán változott és elgondolkodott pár évvel később. És kialakult egy egészségesebb semleges viszony ami már nem arról szól hogy alárendelt vagyok vagy függök a köteléktől ami apa és lánya között van.