Megosztások

Velkei Ottó

Az első komoly szakításom óta folyamatosan van valami betegségem/fóbiám és nem tudom hogyan érezhetném újra jól magam a bőrömben. Már 5 éve tart ez és azt érzem csak egyre rosszabb. Pont covidkor szakítottunk, így teljesen egyedül maradtam és bulizni sem lehetett, ezért a féktelen otthoni, egyedül füvezés lett a megoldásom, amitől hamar napi szintű pánikrohamaim lettek és agorafóbiám is, azaz hetekig nem mertem kimenni a lakásból, rettegtem a külvilágtól. Eközben sikerült elrepesztenem a bordám egy külföldi úton pont a szívem mellett, amitől hetekig totál kivoltam és rengeteg fájdalomcsillapítót szedtem. Ekkor találkoztam először a halállal, nagymamám elhunyt és rájöttem, hogy eddig egyáltalán nem vettem tudomást arról, hogy egyszer meg fogok halni. Belül totál szét voltam csúszva, de épp úgy hozta az élet, hogy pár hónap alatt sikerült felhúznom egy sikeres marketingcéget, lett egy csomó pénzem, csapatom, stb. így kifelé azt mutattam, hogy minden happy. Volt egy pont, ahol egy nyaralásból visszatértem dolgozni és akkora stresszt éltem meg, hogy másnap félig lebénult arccal keltem. Amúgy is benne voltam egy gyász folyamatban és mit ad Isten, nagymamám halálos betegségének az egyik kísérő tünete volt a féloldali arcideg bénulás. Pont az, ami nekem is volt. Egy hónapig azt hittem meg fogok halni (a nyugati orvoslás nem tudott semmi megnyugtatót mondani), ami szépen lassan az őrületbe kergetett, így elkezdtek depresszióval gyógyszeresen kezelni, ami szintén maga a pokol. Szinte megbolondított amikor elkezdtem, majd hónapokon keresztül nem tudtam megélni érzelmeket, majd mikor elhagytam rendszeresen jelentkezett egy brainzap nevű elvonási tünet, ami lényegében olyan, mintha az agyadban megrázna az áram. Napi többször, éjjel is alvás közben, szörnyű. Meggyógyult az arcom és nagyjából ezzel párhuzamosan megjelent egy erős migrén, ami miatt a hétköznapi hangoktól rendszeresen kirázott a hideg és folyton fájt a fejem. Abbahagytam az antidepresszáns szedését, gondoltam attól van, de a tünetek megmaradtak. Azt mondták reflux (ne keresd a logikát) és elküldtek 25 évesen gyomortükrözésre, aminél kevés rosszabb földi élményt tudok elképzelni. Megmondták, hogy makk egészséges vagyok. Azóta 1,5 éve havi legalább 1 hetet betegen, influenza szerű tünetekkel ágyban fekszem és havonta csak pár olyan nap van, amikor nem fáj folyamatosan a fejem. Voltam mindenféle menedzserszűréseken, mindenhol azt mondták hogy kutya bajom. Egy orvos volt, aki azt mondta orrsövényferdülés, de azzal pont nem lehet mit kezdeni, mert a műtét után esélyes, hogy csak rosszabb lesz. Rengeteg stresszt és dühöt élek meg ezektől a tünetektől és valahogy úgy érzem, hogy pont az a sok stressz okozza. Ördögi körnek érzem és nem tudom hogyan léphetnék ki belőle. A cégemet már otthagytam, nagyon kevés stresszhatás ér, eleget alszom és eszem, sokat sportolok... Mindemellett folyamatosan keresem az élet értelmét és a logikát a világban, hogy útmutatásra leljek, de sorra ellentmondásokra jutok és ez nagyon feszít belülről. Mintha az egész világ úgy működne, hogy az ember annyit szenvedjen amennyit csak lehet és a cél, hogy valahogyan ezt kibírjuk/elfogadjuk/megmagyarázzuk magunknak. Azt érzem ha megtalálnám az utam és a világképem szebbek lennének a mindennapjaim és talán kevesebbet is lennék beteg. Elsősorban olyanokhoz szólna a kérdésem, akiknek már omlott össze a világképe és utána a helyére került: merre érdemes elindulni? honnan tudtátok, hogy na igen, én tényleg ez vagyok és ezt szeretném csinálni? egy kellemes helynek látjátok a világot, ahol harmónia van?

Jurca Tunde

István videói a ''A sikeres nőnek nem karrier a dolga'' valamint '' Mi a tennivaló amikor a Nő túl nagy, túl erős'' indította el bennem az a dilémát, hogy akkor mire is van szüksége egy ilyen nőnek (nyilván ebbe a kategóriába sorolom magam). Azzal szembesülök sorozatosan hogy a férfiak többsége fél az ilyen nőtől, vagy nagyon gyorsan menekülőre fogja, ha megérzi ezt az erőt. Szívesen megosztom az ezzel kapcsolatos tapasztalatomat és fogadom mások tanácsát is.