Szabolcs Fodor-AdorjániSokáig úgy éltem, hogy a rend jelentette számomra a biztonságot. Gyerekkoromban azt tanultam meg, hogy a „jó” összefügg a rendezettséggel, a megfeleléssel és azzal, hogy tudom, mi az elvárt. Később ezt a külső rendet felváltotta bennem a hit: a Biblia, az Istennel való személyes kapcsolat, a békesség, hogy nem vagyok egyedül. Ez sokáig valóban megtartott. Irányt adott, csendet adott, otthont adott bennem. Közben felépítettem az életemet: dolgoztam, felelősséget vállaltam, működtettem azt, amit működtetni kellett. Kifelé minden értelmesnek és rendezettnek látszott. Belül viszont lassan valami elcsúszott. Egyre inkább azt vettem észre, hogy úgy élek, hogy folyamatosan figyelem, mi a helyes, mi az elfogadható, mi van rendben — és közben egyre ritkábban kérdezem meg magamtól, hogy én hol vagyok ebben. Nem egyik napról a másikra tűntem el magamból, hanem fokozatosan halkultam le. Az elmúlt időszakban ezt a halkulást már nem tudtam tovább nem észrevenni. Elkezdtem érezni, hogy a hitem bennem most nem csak megtartani akar, hanem kérdezni is. Nem csak arra hív, hogy bírjam ki, hanem arra is, hogy legyek jelen. Ne szerepből éljek, ne megszokásból, ne pusztán azért maradjak benne dolgokban, mert az kevesebb fájdalmat okozna másoknak. El kellett kezdenem szembenézni azzal, hogy van különbség aközött, amit ki lehet bírni, és aközött, amiben valóban élni lehet. Ez nem lázadás a hitem vagy a múltam ellen. Inkább mélyülés. Nem akarom kidobni azt, ami eddig megtartott, de már nem tudok csak kívülről igazodni hozzá. Most azt tanulom, hogyan legyek belülről jelen: Isten előtt, a kapcsolataimban, és saját magamban is. Nem kész válaszaim vannak, hanem őszintébb kérdéseim. Nem új identitást keresek, hanem azt, hogy ne tűnjek el abból az életből, amit élek. Talán ez az, amin most keresztülmegyek: a külső rendből a belső jelenlét felé tartok. És bár ez bizonytalan, mégis azt érzem, hogy közelebb visz ahhoz, ami igaz.
3- Szabolcs Fodor-Adorjáni
Tisztelettel szeretném bemutatni azt a kezdeményezést, amelyet jelenleg előkészítek Székesfehérváron: egy kicsi, rendszeres, Krisztus-központú felekezetközi férfi imakört. A szándék mögött az a tapasztalat áll, hogy sok férfinak nincs olyan egyszerű, biztonságos és fegyelmezett közege, ahol rendszeresen meg tudna állni Isten előtt, röviden és őszintén meg tudna szólalni, és testvérként együtt tudna imádkozni másokkal. Ezért egy olyan kis létszámú körben gondolkodom, amelynek középpontjában a rövid ige, a közös ima, az elcsendesedés és az egymásért hordozott felelősség áll. Nagyon fontos számomra annak egyértelmű kimondása, hogy ez a kezdeményezés nem kíván semmilyen meglévő gyülekezeti vagy egyházi közösséggel versenyezni, és nem célja párhuzamos közösségi identitás kialakítása. Nem helyettesíteni akarja a gyülekezeti életet, hanem kiegészítő tér szeretne lenni mellette. Olyan lehetőség, amely segítheti a résztvevő férfiakat abban, hogy mélyebb imádságos életet éljenek, őszintébben hordozzák a terheiket, és hitelesebben legyenek jelen saját gyülekezetükben, családjukban és szolgálataikban. A kör felekezetközi jellege nem tanbeli összemosást jelent, hanem azt, hogy ebben a konkrét formában a Krisztusban közös alapokra helyeződik a hangsúly: imádság, bűnbánat, hálaadás, testvéri jelenlét, egymás terhének hordozása. A cél nem vita vagy tanítási ütköztetés, hanem közös odafordulás Istenhez. A tervezett indulás 4 alkalmas pilot formában történne, 6–10 fővel, egyszerű és világos keretek között. Az alapelvek: diszkréció, tisztelet, rövidség, önkéntes megszólalás és felekezeti békesség. Őszintén hálás lennék minden rálátásért, visszajelzésért vagy tanácsért arra nézve, hogy egy ilyen kezdeményezésnek lehet-e helye Székesfehérváron, illetve hogyan lehetne azt jól, alázatosan és tisztán elindítani.
AnitaAz az érzésem, hogy amikor a Nő belülre kerül, végérvényesen belülre, egy Férfiba, akkor megszűnik “kívül” létezni. Mivel szàmomra ez az èlmèny mèg nincs meg, de más Nők vonásaiban láttam már, egy Mona Lisa-szerű titokzatos, àm nyugodt mosolyhoz tudnám hasonlítani ezt a fajta kisugárzást. Mintha többé nem kellene a Nőnek feltétlenül mindenhol ott lenni, ahol eddig ott volt és konkrétan “segített”, hiszen mindenhol ott van, ahol a Férfi van, hiszen ott van benne. Ez nekem félelmetes és egyben nagyon vonzó is. Nem tudom, mit gondoltok erről, jól érzem-e egyáltalán, amit megfogalmazni is alig-alig tudok?
- Szabolcs Fodor-Adorjáni
Valóban. Ilyenkor egy kicsit "eltűnik" a szemünk elől, de szerintem nem végleg😊
1 
Teca MakóBő egy évvel ezelőtt írtam meg az első tapasztalat kártyámat. Azzal fejeztem be, hogy békét kellene kötnöm magammal. Még nem teljes, de érzem, hogy lassan sikerülni fog. Sokkal nyugodtabb vagyok. Már nem akarok mindenáron társat. Nem tudom hogyan történt, de köze van ahhoz, hogy legyőztem a repüléstől való félelmemet. Határozottabb lettem, elkezdtem azon gondolkodni, mit is képviselek, hová tartok, mit akarok, mi lehetséges. Vizsgálom a viszonyulásaimat, de nem engedem, hogy a kudarcok/rossz érzések uralkodjanak felettem. Végiggondolom a történéseket, helyre teszem őket, nem csak megvárom, amíg lecseng az érzelmi hullám vagy azt, hogy segít vki. A külvilág felé undokabbnak tűnhetek időnként, pedig csak határokat húzok. Ugyanakkor sokkal többet mosolygok. Tényleg csodaszer, de ettől még nem tudok jól kapcsolódni. Viszont nem szeretnék "alulválasztani". Várok, rendet rakok magamban és új dolgokat próbálok ki.
- Anita
A kontroll haldoklik bennem, az az illúzió, hogy majd én tudom, hogy merre van az út és befolyásolni tudom, hogy mennyi idő bejárni azt és befolyásolni tudom, hogy Kivel fogom ezt az utat jàrni. Egyiket sem tudom.
4 
Bóta Zsuzsi48 évem összes megtapasztalása bennem él… Hálás vagyok értük, a markáns, fájdalmas emlékekért, és az örömteli, egyre szabadabb megtapasztalásokért is! Öntudatra ébredésem óta keresem az élet mélyebb értelmét, összefüggéseit, és a kérdésre a választ : ki vagyok én valójában. Mikor elkezdtem beleállni a saját utamba, a vállalt életembe, egyre erősebb lett bennem a bizonyosság, hogy több vagyok, mint a látható dolgok összessége, a szerepeim, címkéim. Valódi ÉN-emmel való kapcsolódásom olyan erővel hívott, hogy mindent megtettem és megteszek azért a mai napig is, hogy EGY-ségben éljek magammal. Csodálatos és egyben felszabadítóbb érzés azt megélni, hogy minden energia, gondolat, érzés, ami a részem, az teremtő erővel bír. Minden „kívülről” érkező hatás (kapcsolatok, történések…), csak tükörként arra rezonál, ahol én tartok, ami bennem megjelenik. (Egyik legkedvesebb esszencia számomra a "mint kint úgy bent, mint fent úgy lent" mára már nem csak egy szép gondolat, hanem élő megtapasztalás!) Így válhattam még inkább tudatossá és felelőssé a saját életemre. Folyamatosan tanulom azt a leckét is, hogy az önmagammal egységben levés legfontosabb leckéje az önmagam elfogadása, valódi szeretése, átölelése. Ez csodás áldás számomra, hogy ráébredek: már nem szükséges kívülről várnom semmit. Minden ott van bennem… Persze nem lehet - vagyis nem biztos, hogy az én utam- társak nélkül leélni az életet. Kapcsolatban sebződünk és mára már azt is tudom és hiszem, hogy kapcsolatok által gyógyulunk. Felelős csak önmagamért lehetek, „megmenteni”, vagy megváltani csak magamat tudom. Mégis folyamatosan tanulok a körülöttem élőktől (gyermekeim, családom, volt férjem, klienseim, babák, haldoklók…). Nem vagyok tanító, gyógyító, segítő másoknak, csak a magamé lehetek. Eszerint élem a hivatásomat is. És persze jönnek az újabb és újabb lehetőségek az újabb megtapasztalásokra, hogy minél inkább valódi ÖnMAGammá váljak...
KMost vagyok igazàn elveszve abban a bizonyos erdőben. Itt a lehetősèg, hogy arra menjek, amerre akarok, de nem tudom merre. Vannak cèljaim, de nem tudom, hova fognak vinni. Vannak vàgyaim, amiktől félek, hogy kövessem e őket? Aztàn: Nőként is erősnek kellene lenni? Eddig nem így éltem. Tele vagyok kérdésekkel, hogy mi a jó út, egyàtalàn, van e olyan?
0
pogitomi44 éves múltam, családi állapot szerint jelenleg még házas vagyok. Feleségemet 12 éve ismertem meg, közel 9 éve vagyunk házasok. Van egy 7,5 éves kisfiúnk. Feleségem októberben jelentette be, hogy válni akar, azóta társkeresésbe kezdett gőzerővel. Sokadik próbálkozásra talált is valakit. Húsvétkor (még) együtt mentük az ő, illetve az én szüleimhez vidékre, tartva még a látszatott. Húsvét után, tavaszi szünetben kisfiúnk nagyszülőknél maradt, feleségem és mi munka miatt visszatértünk otthonunkba. Ugyanakkor feleségem azóta nem aludt otthon. Munka után az új kapcsolatához ment élni az életét, három napja az éjszakát nem otthon töltötte, illetve tölti. Kisfiúnkkal és feleségemmel "otthon" hármasban péntektől leszünk újra "együtt". Kisfiúnk még nem tud semmit. Szüleimnek tegnap meséltem el a helyzetet. Válás előtt és az életem újratervezése előtt állok. Leginkább kisfiam és megosztott nevelése miatt aggódom és azért, hogy mindezt hogy fogom a munkámmal összhangba hozni. És a közös családi fészek is megszűnik, családi házunkat felé-felé arányban birtokoljuk amíg értékét ketté nem oszthljuk. Kategóriaként "ismerkedést" jelöltem, de tartalma szerint inkább "Válás". 😊