Apám alkoholista volt, 50 évesen halt meg.sosem mutatta ki az érzéseit, de a nézéséből egy egy mosolyából tudtam hogy szeret. Sokáig hittem azt, hogy a szülők és egy fiatal között nagy különbség van , elsősorban abban ahogy éreznek, és amire vágynak. De 40 éves korom körül értettem meg, hogy mit érezhetett,hogy nem tudta megoldani de biztos vágyott valami jobbra, és az idő telt, és szégyelhette is magát. Anyámat sokáig egy áldozatnak hittem, de már tudom nemtudott támasz, gyógyulás lenni Apám számára. Felismertem a haragomat is Anyám iránt, mert se nem vált el, se nem segített neki. Ráadásul azert is nehezteltem rá mert ő depressziós volt, és ezért szanatórium kezelést kapott pár hétig, és én úgy gondoltam egy Anyának szeretni kell annyira a gyerekeit, hogy mellette ne legyen depressziós, és ne menjen kezelésre.Talan ezért is kenyeztettem el a gyerekeimet, és adtam erőmön túl.( ez egy másik tapasztalás) Majd egy nap a lányommal vitatkoztam és fájt, hogy sérteget, és akkor rájöttem hogy egy Anyának nem kötelessége feláldoznia magát a gyerekeiért, es nekem sincs jogom ezt elvárni tőle. Anyám és Apám is a fejlődésének azon szakaszán volt, ahol így döntött. Nincs bennem harag, csak hála. Azt nem mondanám, hogy Anyám és én egyetértünk dolgokban, de számomra már nem okoz gondot ez, igy is tudom szeretni.
Az önismeret rögös útján egy idô után màr sokkal tudatosabban làtsz rà a működèsedre ès tudod mièrt voltak a múlt vàlasztàsai azok,amik…szeretsz egyedül lenni,magad tàrsasàgában nem csalódsz,nem unatkozol…tudod mire szàmíthatsz...Szeretsz egyedül lenni,utazni,sportolni,kènyelmes nem alkalmazkodni,egy idô utàn viszont már vàgysz a kôzelsègre,intimitàsra. Mindenki puttonnyal èrkezik…mit rejt lelke,mit vonszol…màr megmutattak egy párat,mire megbarátkoznàl velük màr viszik is tovább…újra egyedül…tudom, az útèrt is hálás vagyok…így jò.🙏
Átéltem azt, hogy párkapcsolatban nem vagyok kellően megbecsülve, s ezt hagyom. Hagyom a számomra nem álomszerű, felemelő párkapcsolati jelenlétet. Hagytam azt, hogy a belső kritikus énem kapjon szerepet és önmagamat hibáztassam, illetve beletörődjek. Jelenleg azon dolgozom, hogy a határaimat egészséges szintre felhúzzam. Kiálljak a lelkem szerint diktált elképzeléseim mellett, s ne alkudjak meg. A sémákat feltárjam, lepakoljam. A hitem, belső hangom legyen velem és az elképzelt életemet éljem a párkapcsolat terén is. Minden rajtam múlik, s értem történik. Elfogadom és fejlődök, haladok ezen az úton!👣☀️
Szívesen kapcsolódom azokhoz, akik rendszeresen sportolnak. Én magam futok, napi 7 km-t, jógázok, nem elég gyakran és szeretnék újra táncolni. Nyugdíjas lettem, ám ez valóba csak egy kategória- már nem dolgozom hivatalosan-, de élvezem az egyéb elfoglaltságot, közösséget másokkal.
Igazán jó és nekem való mérnöki munkahelyet találtam végre, olyat amit régóta szerettem volna, nagyon büszke voltam magamra és nagy lendülettel dolgoztam. De egy idő után, 4-5 év (nemsokkal a válásom után) kezdtem furcsán érezni magam, egyre kevésbé szívesen mentem be dolgozni, nem találtam kihívásnak a feladatokat inkább nyűgnek. Közben csoportvezető lettem, kaptam hozzá tréningeket is, így megtanultam tudatosan vinni a csoportot, elrejteni a bennem zajló folyamatokat. Újabb két év után már összeomlottam, elsírtam magam a munkahelyen így kaptam céges coachingot az segített valamennyire. Ez volt két éve de még mindíg ott tartok hogy azért nem állok fel innen mert egyszerűen nem tudom mit csinálhatnék mást. Nem szeretnék újra beosztott lenni, más projektjeiben tolni a szekeret. Viszont önálló lenni meg nem merek, illetve nem tudom mivel lehetnék önálló és hasznos munkát végző amivel jól érezném magam. Sokszor úgy érzem valamit mindenképp tenni kell mert teljesen belefásulok, tönkremegyek.
Bármennyire is hárítja az ember a politikát, nem dughatjuk a fejünket a homokba, mert a struccpolitika nem vallhat a sólyom nemzettségére. Első tapasztalatkártyámból érthető, miért írom ezt. A politika befolyásolja életünk minőségét. Akár tudatos ez, akár nem. Tapasztalataim szerint a politikának köszönhetően egyáltalán nem beteljesedett az életem. Hiába ígér, vagy tör*vényben juttat támogatás címén bizonyos társadalmi rétegeknek jót, attól még nem váltódott meg sem a világ, sem én. Felismerésem, hogy ideje magamat képviselni, de nem a politikában. Erre országgyűlési képviselőm ébresztett rá, mivel semmit sem tett azért, amivel fordultam hozzá. A politika pontosan abban képviseli képviseltjeit, amit a kollektív tudat igényel. Akár tudatos ez, akár nem. Ezért tiszta tudatosággal nevelhetőek csak ki a politikusaink. Az emberi társadalom Romolus és Rémus Fiúságában római jogon táplált farkastörvényeivel egyre fenntarthatatlanabb. Miért? Mert magyar népmesékből tudjuk, hogy mindig a róka győz. Ez pedig nem másról szól, mint a globalizálódó világról. Agenda 2030, vagy amit akartok. Ideje kollektíven kivetkőzni a farkas- és rókabőrből. Szívesen folytatom, amennyiben unod ezt a politikát. Addig is egy köszönöm jól esne, ugyanis azt remélem, hogy veletek vetkőztetjük ki az állatságokat az emberhez méltatlan viseletekből. Egyedül levetkőzni ezt az állatokat leuraló politikát, nem lehet. Ki adott a politikának, mert él vele, hatalmat, hogy "uralkodj az erdő állatain...?" Megelőlegezek Neked egy egészséges ❤️-et, de ez egy következő tapasztalat, amiben hivatkozni fogok erre a politikai tapasztalatra. Te is nyomsz egy ❤️-et?
Még nem is volt szó az oltáskárosultakról, autizmusról oly mértékben hazánkban, mint most, amikor gyanítottam, hogy az oltásoktól lettem epilepsziás csecsemőként. Igaz, hogy 2 év alatt elnőttem, viszont maradványként erős migrénes fejfájások kínoztak egészen addig, amíg 2008-ban eljutottam az Isteni ÉN meditációra. Az orvosok nem tudtak segíteni, egyetlen gyógyszer sem használt. Isteni ÉN meditációval pár év alatt egyre ritkábban és egyre gyengébben jött a fejfájás. Mostanra márcsak a múlt. Meggyógyítottam magamat. Képzeld el, hogy az országnak van jobb és bal agyféltekéje. A bal a racionális, ami inkább a férfias oldal, a jobb pedig a kreatív, ami a női oldal lenne. A politikára értelmezve két férfias erő osztja meg az ország kollektív agyát. A jobboldalra és baloldalra. Ugyanez van kivetítve a világra is. Normális? Van dolgunk, szerintem, ami nincs megoldva: A Jézus által ígért Isten Országában harmóniába, egyensúlyba hozni a férfi és a női gondolkodást. „Teremtette tehát az Isten az embert a maga képére, Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket." Bizonyos vagyok benne, hogy mivel saját magamban harmonizáltam a jobb és bal agyféltekémet, ezt ki tudom vetíteni az országra, világra. Itt, Humániában találok társteremtőket? Jelezd egy ❤️-el, ha igent mondasz.
Én minden ismerkedést (talán a munkám miatt is) úgy élek meg, hogy minden amit a másikból tapasztalok elgondolkodtató, fontos és a mélyére kell látnom, végső soron "meg kell oldanom", még akkor is, ha nincsenek elvárásaim. Azt hiszem a játszi könnyű ismerkedést, a tét nélküli ráhangolódást tanulnom kellene.
41 évesen egy tollvonással hagytam ott mások által csodált és irigyelt magas beosztásom. Robbantottam, a környezetem nem kis meglepetésére. Szívesen osztom meg a tapasztalataim és hallgatom meg másokét is. 🙃
18 év gyermekvédelmi munka után kezdtem új munkahelyet keresni, korábban sosem kellett állást keresnem, mindig hívtak. Fél év volt amikor szinte minden nap foglalkoztam a munkahely kereséssel. Tanácsadó segítségét is igénybe vettem, ő segített önéletrajzot, motivációs levelet írni, felkészülni az interjúkra. Olyan helyre akartam menni ahol nem ismernek és magamért vesznek fel. Minden interjúra elmentem, hogy tapasztalatom legyen. Tudtam több esetben nemet mondani és engem sem akartak néhol ahová szívesen mentem volna. Fél év után lett meg az a munkahely ahol megbecsülnek, hasznosnak érzem magam és jó közösség része vagyok. Anyagilag is előbb tartok mint az előző munkahelyemen.