Bányász Dorottya 12 éves voltam amikor egy táborban azt a feladatot kaptuk, hogy induljunk el az ismeretlen városban, ahol táboroztunk és minél több ismeretlen embert szólítsunk meg az utcán, tudjunk meg minél többet róluk. Nagy kihívás volt. De akkor tapasztaltam meg valamit magamból, valami fontosat és azt is hogy kell kapcsolatokat kezdeményezni. Ehhez a belső tapasztaláshoz nyúlok vissza mindig, ha egy rendezvényen kontaktokat kell szerezni, társaságban kapcsolatot építeni, mozaik családunk kapcsolatrendszerét fésülgetni. Nevezetesen valami olyasmi, hogy jobban kell figyelnem a másikra és ezalatt egy pillanatra sem figyelmen kívül hagyni magam, őszintén kérdezni, az emberek szeme felragyog ha róla kérdezed.
2
Hajnalka FeherTöbb mint 20 év házasság után váltam el attól az embertől, akivel egy életre terveztem. Megéltem a válás fájdalmát és az újrakezdés kihívásait. Ismerem a veszteség és a bizonytalanság érzését, de azt is, hogy van élet a válás után. Ha még nem döntöttél vagy szeretnél támogatást a feldolgozásban és az új irány megtalálásában, szívesen beszélgetek veled!
2
Balázs ANTÓKSzerencse is kell a Tervbe illő karrier váltáshoz, sőt több lépéses játék-tánc is lehet a folyamat. Lehetnek benne vákuum állapotok, amikor végtelenül belassulnak a történések, de okkal, máskor pedig csak végig kell lépkedni a vörös szőnyegen, mert nyilvánvaló, hogy győzelmes mérföldkőhöz ér az ember. Nekem ez a megélésem.
2
Beatrix BudaNéha a csodaszarvas egy Férfi.. Csoda és szarvas.. (mint a Testről és Lélekről-ben), kábé annyira.. Csoda.. a nő is .. a férfi is.. A legnehezebb kihívás a HIT.. hogy nem volt meg magamban, benne kellett, benne tudtam, először az életemben annyira hinni, azáltal hogy megtaláltam.. hogy Ő az... aki mellett, akivel az a NŐ vagyok, az lehetnék, akinek, amilyennek nekem lenni jó... ez a benne való HIT, adott annyi erőt, ami elég volt végre ahhoz, hogy ki tudjak lépni 20 év társas magányából.. aztán a Csoda tükörként csillantva meg mélyen bújó sebeket ... tanított meg hol kínkeserves, hol boldogságos könnyek fátylán át a HIT-re magamban... hogy most aztán meg tudjam tanítani neki is a HIT-et magában, mert hisz neki sincs.. aztán majd egyszer végre bennünk is.. Nekem már van Hitem. Hála neki. És ez jó... nagyon jó. Végre.
2
Zsuzsanna VadászNagyon kevés olyan emberrel találkozom, akinek a fókusza a saját életén van. Aki nap, mint nap azon fáradozik, hogy önmagát, mint működő rendszert megértse, az erőforrásait felismerje és jól kihasználja, aki a gyengeségeit elfogadja és igyekszik meghaladni azokat. Mindenhol máshol szívesebben van a fókuszunk, mint önmagunkon. Dönthetünk úgy, hogy befelé nézünk, és megfigyelhetjük önmagunkat. A saját testünket, a saját érzéseinket és a saját gondolatainkat. Szerintem ez a legnehezebb. Tapasztalatom szerint mindenki ezt hagyja a legvégére. Még a legelszántabb keresők is. Meglepő, de igaz, hogy sokkal könnyebb magunkra fókuszálni, ha valamilyen szélsőséges helyzetbe kerülünk: halálközeli élmény, baleset, betegség, nagy veszteség azok a mérföldkövek, amikor elviselhetetlenné válik a régi működés és megkerülhetetlenné válik, hogy észre vegyük ezt és valamit kezdjünk a test és lélek fájdalmával. Akkor kezdünk magunkra is figyelni, amikor már senki és semmi más nem tud segíteni rajtunk. Sokan azt gondoljuk, hogy jól ismerjük a testünket és önmagunkat, hogy tudjuk hogyan működünk. Pedig gyakran nincs hatalmunk afölött, hogy mi történik velünk, amikor a testünkben megjelenő érzések és érzelmek irányítanak bennünket. Az érzelmeink pedig meghatározzák a gondolatainkat és a cselekedeteink irányát. Amikor fájdalmat, félelmet, szorongást érzünk, rögtön beszűkül a tudatunk, s védekező vagy támadó állásba helyezkedünk. Nem számít, hogy ott, abban a helyzetben mennyire valóságos az a félelem vagy szorongás. Az érzés eluralkodik rajtunk és mi mindig újból és újból automata üzemmódban, ugyanazon érzések mentén, ugyanolyan gondolatokat generálunk a fejünkben, és ugyanolyan döntéseket hozunk. Újra és újra hasonló élethelyzetekben találjuk emiatt magunkat. Évek óta szenvedélyesen keresem és gyakorlom azokat a gyakorlati útmutatókat, melyek segítenek engem és a hozzámfordulókat az érzéseik és érzelmeik működésének világában eligazodni.
2Lendvai Katalin (Lenka)
A nők nagy témája az önbecsülés. Többezer év lemaradásban vagyunk atéren, hogy kipróbáljuk magunkat mindabban, amihez tehetséget, vonzalmat érzünk. Tapasztalataim szerint, amit a sokèves nőkkel való coaching munka során szereztem, arra jutottam, hogy nincs az az elméleti megoldás, ami ezen segítene. Lehet oldani, adhatok babér illóolajat, hogy összeszedd a bátorságod hozzá, de itt egyetlen módszer van: Csináld! A hogyanban segítek, de az eredmény tesz majd magabiztossá és erőssé. A sikertől és pozitív visszajelzésektől, a gyakorlatban érzed majd az értékedet.
2
Edina LukátsGyerekek előtt marketinges voltam FMCG cégeknél. Most gyerekek után home office, üzleti szolgáltató központ, számlázás, pénzügy ügyfélkezelés. Van edzői papírom, volt Babawellness blogom, dolgoztam a Biotech-kel.... Van ápolói papírom... Sok gyakorlaton voltam, sok mindent láttam megéltem gyermek onkológián, szülészeten, stroke központvan... Végül arra jöttem rá kell sok énidő, szabadidő, pénzt csinálni pénzből lehet, így a pénzügyi tanácsadás felé vettem az irányt a multis laza állásom mellett. A gyerekek az elsők, a szabadidőmben pedig rugalmasan alakítom a munkát. A kikapcsolódást meditáció, sport, pilates, kertészkedés, tánc jelenti nekem, jó podcastok.
2- NNikoletta
Üdvözlök Mindenkit! Köszönöm hogy itt lehetek, hatalmas segítséget jelent István minden videója! Hogy miért vagyok itt? Elérkezett az idő amikor a "királylány meghalt"... vagyis én! És velem együtt a párkapcsolatom is! 13 év együttélés után úgy döntöttem kiszállok! Az elmúlt 6 évben szinte lakótársakként voltunk jelen egymás életébe! Van egy 8 éves fiunk aki semmit nem vett észre ebből hiszen mi nem veszekedtünk ,mi nem haragudtunk ... egész egyszerűen csak elmúltunk. Nincs már semmi ami összeköt minket! Barátokká váltunk az évek alatt! Sem az intimitás sem a közös célok semmi nem volt már jelen nálunk! Dolgokért amiket meg akartunk valósítani azokért már csak én küzdöttem! Férfivá váltam mellette mert ő mindenben rám tamaszkodott.Nekem kellett helytállni azokban a dolgokban amikben általában a férfiak szoktak! Elfáradtam ebben...nem akarok férfi lenni! Nő akarok lenni! Igazán nő! Nem akarok egy felnőtt embert is a hátamon cipelni! Van egy gyermek is akiről gondoskodnom kell..Pont elég! Az anyagiakat is én teremtettem elő mert ő nem hajlandó változtatni a munkáján! Ezzel még nem is lenne baj mert megállok a lábamon! De mégsem így érzem helyesnek! (Bár most megköszönöm neki mert megtanultam egyedül megállni a lábamon) Aztán jött egy férfi aki kizökkentett abból a mindennapi rutinból amiben éltünk! És akkor rájöttem hogy lépnem kell! Mert látnak még engem! A férfiak még tudnak rám nézni úgy mint egy nőre! Én sajnos nem látom már magamban! Úgy érzem nem vagyok igazán nő! Elveszett ez a varázs! Újra meg kell találnom magam! És felépíteni lépésről - lépésre! Az a férfi aki jött az életembe őt nagyon rég ismertem! 53 éves (én 40)! Igazán közelről nem ismertük egymást csak egy helyen nőttünk fel így családilag is közel álltunk! De sohasem gondoltam hogy egy szép nap közünk lesz egymáshoz! Őszintén szólva ő 4 éve külön él a feleségétől. Elköltözött! 2 gyerek édesapja! Én voltam aki kezdeményezett! Elkezdtünk beszélgetni! Írogattunk! Nagyon örült a jöttömnek! Mert elmondása szerint ő is szeretett volna már nyitni felém de nem mert! Meg kijött a rutinból! Nem tudta hogy kezdje vagy mi van az én kapcsolatommal! De mivel én jelentkeztem ezzel megoldódott a dolog! Nagyon jó beszélgetések zajlottak éjjeleken át ... Pár nap után történt hogy leültünk a volt párommal hogy ezt lezárjuk! Meglepetésemre a legkisebb ellenállást sem mutatta! Egyetértett és azt mondta szerinte is így lesz a legjobb! De ő nem merte kimondani! Pedig ugyan azt érezte mint én! Magányosak voltunk! Itt éreztem igazán hogy nehéz lépés volt de ez volt a helyes döntés! Mindketten ugyan azt láttuk éreztük! Megnyugtató volt valahol hogy nem kell küzdeni az igazamért! Egész egyszerűen megbeszéltük és baráti hangulatban (ha van ilyen) külön folytatjuk az utunkat! A másik férfi aki közben a háttérben ott volt, vele találkozásig jutottunk! 2-szer! Mint egy randi! Aztán rájöttem hogy iszonyatosan sok velem a baj! Mert nem állok készen! Nem tudom hogy kezeljem őt! Nem tudom hogy kezeljem az érzéseimet! Egy nap azzal zárta le a történetet hogy sajnálja de nem szeretné a további találkozásokat mert bonyolult vagyok! Nem értettem! 1 hónapba telt mire megértettem mire is gondolt! Már tudom már látom! Nem vagyok kész egy kapcsolatra! Iszonyatosan nagy volt a ragaszkodás a kapaszkodás felé! Olyat tudott adni amit a kapcsolatomban nem kaptam meg! Nyilván nagyon akartam és ragaszkodtam! Persze hogy inkább taszítást váltottam ki! Ehhez kellettek István videói hogy rájöjjek hol is tartok! Mert ettől volt ez a görcsös akarás.. hogy nem vagyok kész! Messze nem! Fejvesztve menekült tőlem és ez teljesen nyilvánvaló most már! A helyzet viszont az hogy nehezebb megválni ettől a néhány héttől vele,mint a volt párommal való 13 évtől! Sajnos ezt még nem nagyon értem! Nem tudom miért de itt rekedtem meg! Nem tudom hogyan tovább! Nyilván a kapcsolatomat is rendezni kell magamban hisz mégiscsak a gyerekem apja! És itt volt a másik férfi aki pedig egy nagyon rossz időben jött az életembe és lépett is ki! Szóval az érzelmi zűrzavar az teljesen adott! Jelenleg a gyerekemre és magamra koncentrálok! Próbálom rendbe tenni az életem! Itt vagyok, és úgy érzem nagyon sokat adhatnak azok tapasztalatai akik itt vannak már! Itt felvázoltam a jelenlegi helyzetemet! Szeretnék még jönni további tapasztalat kártyákkal! Köszönöm ha elolvastad!
2 Fanni Koósz
Gyerekkoromban azt vettem észre, hogy az emberek nem szeretik hallani az igazat. Nem bírják hallani, ezért aztán inkább udvariasak és az udvarias embereket címkézik kedvesnek, ami gyakran azt jelenti, hogy 'nem igaz'... Bennem volt valami brutális őszinteség, gondolom, mert egy idő után kirekesztődtem, és aztán már vágyam sem volt arra, hogy ily módon kapcsolódjak. Jól megvoltam egyedül. Persze egy egy ember azért jó ha van, akivel egy hullámhosszon vagyunk, de mivel nagyon mély volt bennem a hiedelem és tapasztalás, hogy engem senki nem ért meg, egyre inkább ezt sugároztam kifelé, s ez bizony magával hozta azt, hogy a világomban ez vált valósággá. Oda jutottam, hogy egy újszülöttel egy másfél utcás faluban éltem, idpnként kiegészülve a nagyobbik lányom társaságával is, egyáltalán nem kívánva az embereket. De kiderült, hogy egyedül nem megy. Nem lehet bírni. Mentálisan, fizikailag és érzelmileg sem. Úgyhogy félve és lassan kezdtem el kidugni az odúból a fejemet. Eleinte csak mert muszáj volt. S ahogy kedvességet tapasztaltam ismeretlenektől, megdőlt bennem az addigi hiedelem, miszerint a család az, aki támogat...én pont azt tapasztaltam, hogy bizony milyen sokat adhat egy idegen. Talán csak egyszer és soha többet. Épp ezért nekik talán könnyebb, s nekem is, mert nincs érzelmi kapocs. Nincs benne múlt, jövő, elvárás, csak a jelen pillanat, amikor valamiért egymásba botlunk. S észrevettem, hogy mindig azt kapom, amit épp be tudok fogadni, amire nyitott vagyok. S ami bennem van, az jelenik meg kívül lehetőségben, minőségben, emberben. Ennek öröme ahogy lassan áthatott, egyre több örömteli emberrel találkoztam. S ahogy egyre önazonosabb lettem, egyre több önazonos ember lett a külvilágomban. Így jutottam oda, hogy a külvilágomban megjelenőket immár nem ítéltem, kritizáltm, hanem magamat kerestem bennük. Ha egy hullámhossz, azért, s ha nem, azért. Ő vajon mit mutat meg nekem belőlem?! EZ lett a mottója a kapcsolataim megélésének. Egyre jobban élvezem az embereket. Figyelni őket, látni őket, hallani őket, s élni mellettük magam. Vajon kibillent, vajon erősít, vajon gyengít, s ha igen, miért?! Élve és értve, mindenki a saját útját saját hiedelmei mentén járja, s nem dolgunk ígérni egymásnak örökkét, hogy ha ragaszkodni kezdünk, az van, hogy megállít, és megéltem annak könnyedségét, hogy mikor kinyitottam a szeretett személynek az ajtót, hogy élje, amire vágyik, azzal, akivel szeretné, én szabadon s ha úgy van távolról, birtoklási vágy nélkül és örömben szeretem Őt, akkor egyszer csak megjelent, s azóta együtt vagyunk. Hullámvölgyeink pedig egyre közelebb visznek minket magunkhoz, s egymáshoz. Ezzel együtt nyílik a világ, új emberek, akik immár hasonló szellemiséggel élik napjaik. Hosszú út volt ide jutni. Sokáig hittem, egyedül vagyok, és jobb is, hisz nincs olyan ember, akivel érdemes kapcsolódni. Most már tudom, mindent magamból kiindulva tapasztaltam, s ahogy változott belső világom, úgy változott kívül is, élve minden nap annak igazságát, nincsenek mások. S hogy mindenki saját univerzum, a világ multiverzum, és ez gyönyörű.
2- Edina Lukáts
Próbáltam az online társkereső appot, sajnos még videóchat, hívás után is nagyon nagyon mellé lehet nyúlni. 0 szikra, vadász típusok, anyapótlékot keresők.... Letöröltem magam és úgy vagyok vele dolgozom magamon, élem az életemet. Kerek egész vagyok, boldog vagyok már most és ha ehhez megérkezik egy csodás társ, értékelni fogom. Nem biztos, hogy a klasszikus női férfi összeköltözős kapcsolatban még egyszer tudnék élni, 2 kisgyerek mellett, vagy akarok-e... De szerintem mi nők sokan vagyunk így. A nőknek szerintem a válással sok minden könnyebb az életükben ha eltelik a gyász és anyagilag is talpon tudsz maradni. Az apuka pedig lehet teljes értékű apuka lesz ezután....
2