József GondaNemcsak a házasságban van... ami ugye a szeretnéd. Hanem fejben gondolatban kezdődik, ... és az út végén megtudod hogy csak önmagunkat csapjuk be, és csak igazi Önmagadhoz lehetsz hűtlen... de ehhez tudnod kell ki is vagy valójában.
2
Orosz SándorGyarlóság-e önzőnek lenni ? Vajon mit jelent az önzőség ? Sokszor érzem , hogy önző vagyok pedig belül egy hang azt mondja , hallkan hogy megérdemled . Férfiként megélni a világot ,kissé kesze kuszának érzem . Férfi szót talán elcsépelve használjuk ,mert cselekedeteket társítunk hozzá . Én nem tartom magam férfinak,még ha annak is születtem . Nem érzem még érettnek , felnőttnek magam , sok felelőtlen döntést hozok meg , persze igyekszem jól cselekedni . Mit is jelnet jót cselekedni ? Az ha jót teszek magammal ? vagy másokkal ? Akkor most önző dolog jól érezni magam ? Önző dolog férfiként érezni magam ? Mi a helyes ? Mi a jó ? Talán nem is ez az igazi kérdés , talán nem is erre kellene a válaszokat keresnem . Lehet ez nem is számít , mert nem fekete vagy fehér hanem minden úgy van jól ahogy van . Minden rendben van velem , minden rendben is volt velem . Követem azt amit belső hangnak lehetne nevezni , akkor EMBERKÉNT élek . Lehetne úgy mondani , rám vetítve ,férfiként ? Apa nélkül nőttem fel , apa kép hiányában , de mindig kerestem azt akire felnézhetek akit követhetek . Aztán rájöttem , nem jó , nem kell ! Magamra tekinthetek hitelesként , ha őszintén cselekszem és beismerem ezt én tettem , ezt én csináltam . Legyen szó bármiről , büszke lehetek magamra, még ha az egy ballépés. Nem mutogatok , csak az számít én hogy érzem magam ha cselekszem és ebből mennyit tudok adni a világnak ha úgy gondolom ezzel segítek.
Felhangoló GáborMióta az eszemet tudom kíváncsi voltam. Minden érdekelt, és minél több dolgot meg akartam ismerni, érteni. Főleg azt, hogy hol vagyok, hogy kerültem ide, és hogy működik ez az egész. Úgyhogy ezt is tettem. Úgy 17-18 éves koromtól egyre határozottabban. Aztán miután kialakult bennem egyfajta összkép, amit szerettem megosztani, onnantól kezdve leginkább arra vágytam, hogy olyan emberekkel legyek körül véve, akik értik. Vagy legalábbis nyitottak. Hogy megoszthassuk egymással a tapasztalatainkat. Úgyhogy el kezdtem közösséget szervezni. Tudatos Fiatalok Közössége néven indítottam egy facebook csoportot 2015-ben, ami egész nagy siker lett. De legalábbis rengeteg élményt és tapasztalatot generált az a több száz esemény, amit szerveztem a TFK évei alatt. A történetről bővebben ebben a TEDx Talkban mesélek: https://youtu.be/DlpJ2Ki4_lQ Aztán az élet alakította a forgató könyvet és és újabb inspirációk hatására kicsit másabb szögből, de végeredményben hasonló irányba megyek. A közösségi megoldások kutatása, és új rendszerek fejlesztése, amelyek élhetőbbek. Így kerültem ide is. És elsőre nagyon flott kis platformnak tűnik ez nekem. Így kb. 10 év közösségépítés után azt mondhatom, hogy ez a platform ügyesen megragadta a dolog lényegét. Hogyan lehet bevonni és összekapcsolni az embereket. Kíváncsi vagyok a további élményekre, és tapasztalatokra itt.
Beatrix BudaÚgy indult,hogy megláttam és akartam .. megszólalt -a kihívása volt az első mondata .. , és még jobban akartam .. életemben férfit így még nem akartam .. szőröstől-bőröstül, mosolyostúl-defektestül.. és nem értettem miért .. betöltött ez a mindenáron akarás ..sorra pattannak ki belőlem a képek, h mit akarok tőle, vele megélni, hova menjünk, mit csináljunk .. egy egész manifesztációs lista készült bennem … és valósult meg, mert jött .. követett.. fogadott ..mindent, amit és ahogy nyújtottam neki … annyi erőm volt, amiből azonnal egy új világot tudtam volna teremteni magunknak .. Aztán, ahogy haladt a sok segítséggel .. úgy lett egyre tisztább neki mit is akar ő és mit nem .. és úgy haltak el bennem a képek .. torpant meg a teremtés.. és lépett a helyükre nálam a félelem és a ragaszkodás, nála meg az egyre távolodása és végül az önmagát választása .. mígnem eltűnt .. hetekre.. szó nélkül .. nekem a pokol, nem tudom, rosszabb.. lekapcsolták a napot.. neki viszont a fellélegzés…. Mikor már úgy tűnt nincs más, mint a reményt feladni.. nem ment.. nem ez ment .. magamat adtam fel, az akarást.. és ebben a semmit nem akarásban egy dolog maradt .. hogy képtelen voltam nem adni, ekkor is adtam amit és ahogy éreztem, hogy adnom kell .. - mert tudni már nem tudtam róla semmit- csak már nem gondolkodtam mit szól hozzá, kell-e neki, mi lesz ha .., mi nem lesz .. adtam és ő elfogadta .. elment oda, meghallgatta, elolvasta… és haladt velük .. aztán mikor úgy “éreztem”.. újra .. végtelen lassan és szelíden .. minden valaha volt akaratomat elmorzsálva .. újrakezdtem az adást amilyen tempóban engedte, végre újra élőben .. a figyelmet, a beszédet .. a meghallgatást, a távolságot .. az érintést, a hitet benne.. és abban h ki fog tudni törni .. el fog tudni indulni.. egy akarat maradt csak meg bennem.. vele lenni, amennyit csak enged, úgy adni és látni, hogy halad vele .. hogy jobban van .. Nem ott fordult át minden, mikor a legmélyebben voltam ..hanem mikor újra előtte álltam, újra elé tudtam állni .. szelíden és mosolyogva .. látni és állni, (nem) hallani és kibírni újra és újra, ahogy ellenáll .. és közben nem akarni semmit tőle csak adni újra és újra és tovább neki .. mert elfogadta .. újra beszélt .. hol lelkesebben, hol depresszívebben, és belőlem elfogyott a fájdalom és a félelem helyette viszont megszületett ez a másfajta erő, ez amivel ezt tenni voltam képes és vagyok azóta is .. ami több, mint amivel én magam rendelkezni képes vagyok .. ez a fajta kiélezett, de mégis könnyed figyelem .. a rezdülésekre, az elfojtásokra, az érzésekre, a ragokra és hangszínekre, a vesszőkre és a pontokra, az elengedésnek ezen az egyfajta önátadáson alapuló különös módján … elengedődött az akarás, hogy én mit akarok tőle .. helyette érzések jöttek .. ötletek erre menjek, ezt mondjam, ezt kérdezzem, ezt írjam, vele beszéljek, ezt tegyem, azt vegyem .. most már ezt követem, ezt az érzést folyton, hogy mit akar az élet rajtam keresztül adni neki .. érzek valamit miközben beszél es mondok rá valamit .. amin előtte nem gondolkodtam.. látok egy könyvet veszem és adom, filmet küldöm, zenét küldöm, jegyet küldöm, ételt készítem, embert bemutatom, odaküldöm, odamegyek .. és jönnek szembe a véletlenek .. amik mind őt segítik .. véletlenül összefutunk, vagy mi vagy mi másokkal, feliratok, zenék, ppdcastek, véletlenül jó helyen kinyíló könyvek .. nincs tervezés … csak követése ennek a belső hangnak .. nem agyalok illik, nem illik, olvassa vagy nem, válaszol -e vagy sem.. mit gondol vagy érez vagy sem .. csak teszem, adom, küldöm, mondom .. ő pedig fogadja .. a maga tempójában .. és halad vele.. csak megtörténés van … bennem meg béke és nyugalom .. benne meg sokszor még düh, de legtöbbször hála.. elfogadtam, hogy csak egy csatorna vagyok most .. és boldog mert látom, hogy így is egyre pipálódnak ki tovább a régi “kívánságlistám” pontjai vele.. így is, hogy már nem akarom, mert már hiszem és élem, hogy megvalósul sőt jobbak is, nem mert én akarom, hanem mert így kell lennie ..
Balogh MariannIgazi királylány voltam a mi gyönyörű palotánkban, és hittem, hogy boldogan élünk míg meg nem halunk. Haladtunk, fejlődtünk, két csodálatos gyerekünkkel teljesnek éltem meg az életem. Aztán kezdett valami változni... Először csak csendesen, észrevétlenül, majd hangosabban, fájóbban. Tudtam én, hogy valami nem jó, nem vagyunk már boldogok, de bíztam abban, hogy megoldjuk, bíztam magunkban, hogy ezen is túljutunk. És akkor döbbenetesen váratlanul ért a felismerés, hogy a férjem már nem ezen az úton jár. Mást választott. Én mondtam ki, hogy el akarok válni, de azt éreztem belehalok. Azt ezt követő időszakban úgy éltem az életem, minta már meghaltam volna. Nem tudom hogyan vittem végig a mindennapokat, hogyan tudtam elköltözni, egyedül új életet kezdeni. Mindezt úgy, hogy közben a maradék méltóságomat megőrizve, emberséggel, tisztelettel vittük végig a válást, és a mai napig jó kapcsolatban vagyunk. Rengeteget sírtam, sajnáltam magam, szörnyen nehéz volt a mintákat elengednem, harcoltam ellene, küzdöttem, mert én a régi életemet akartam vissza. És egy ponton megváltozott minden. Azt vettem észre, hogy már nem akarok visszamenni, hogy élvezem a szabadságom, azt teszem amit én akarok, úgy ahogy én akarom. Ráadásul a lányaimmal a kapcsolatom gyökeresen megváltozott. Soha ilyen közel nem voltunk egymáshoz, kapcsolódni tudtam velük. Mertem megmutatni nekik a gyengeségemet, sebezhetőségemet, és nekik is megengedtem ugyanezt. Hitelessé váltam.. Ma már bátrabban megélem a mélységeket, és szárnyalok a magasban is. Ha szeretnél egy támogató beszélgetést, örömmel segítek.
- Saláth Barbara
Diszlexiás vagyok, az olvasási nehézséget érettségi után fedezte fel nálam az akkori mesterem. A többség számára akkoriban ez még ismeretlen állapot volt, aki nem tudott rendesen megtanulni olvasni, azt leginkább butának tartották. Én is ezzel a biloggal éltem. A probléma okának felismerése után könnyebben ment a kompenzálás. Ma is kellemetlenül érzem magam, ha hangosan kell felolvasnom, de kevésbé akadozom. A szövegértésem átlagon felülivé vált. Melléktevékenységként novellákat és regényeket írok és egy kiadónál novellákat szerkesztek. Új projektet indítottunk el, amelyben diszlexiásoknak kínálunk olvasnivalókat, és tervben van segédeszközök tesztelése, bemutatása is. Az oldal innen érhető el: https://vikonyv.hu/