Tapasztalatok

Kollár Erika

A rendszeres testmozgás akkor jött az életembe, amikor egyrészt úgy éreztem, muszáj valahol levezetnem a mindennapok feszültségét, másrészt a testem is elkezdett jelezni, hogy tennem kéne végre valamit. Évek óta a függője vagyok, ha pár napot kihagyok, már érzem nagyon a hiányát. És bár a mentális és fizikai egészségem érdekében kezdtem el sportolni, végül sokkal többet kaptam tőle, mint vártam. A testtudatosságot és a rendszeres mozgást az önismereti út kihagyhatatlan részének tartom. Testmozgás nélkül számomra nem elképzelhető egy egészséges élet. Jógaoktatóként a preventív mozgásformákat részesítem előnyben, amivel tudom, hogy nem árthatok se a testemnek, se a szervezetemnek. A jógában azt szeretem, hogy mindig tudom a gyakorlást ahhoz alakítani, amire a testemnek és a lelkemnek épp szüksége van. Segít abban, hogy fókuszált maradjak és erőt ad a mindennapokhoz. Ha szeretnéd fejleszteni a testtudatosságodat, a jógát szívből ajánlom. Többféle irányzata is van, így biztos, hogy sikerül megtalálnod azt, ami hozzád a leginkább passzol.

Enzo Molinari

Hirtelen jött nagy szerelem, amelyből komoly tanulságokkal léptem ki mindent magam mögött hagyva. Kellett(?) az a közeg a házasságomban amiben meg tudtam fogalmazni magamnak, hogy hol van az a pont ameddig el akarok menni a társam “boldoggá tételében” és hol van az a határ ami után fel tudom vállalni a saját fontosságomat. Nagy tanítás volt…megérte

Kinga Máté

"Elég jó vagyok?" Zsigeri szintű belső motiváló és egyben önkínzó kérdésem volt ez nagyon sokáig, velem volt amióta csak emlékezni tudok és nem olyan rég tűnt el, alakult át. Leginkább azt éreztem, hogy nem vagyok elég jó, elég ilyen, olyan, amolyan amiben épp jobb akartam lenni vagy amiben bizonytalan voltam, hogy mennyit érek, hogy egyáltalán érek-e valamit? Sok volt bennem a másoknak megfelelni akarás, a magamat másokhoz hasonlítgatás, a félelem attól, hogy felvállaljam azt, aki vagyok. Sokszor felmerült: egyáltalán ki is vagyok én? Nagyon hosszú volt az út innen a mai megéléseimig és úton vagyok továbbra is. Nem baj, ha előjönnek még néha hasonló kérdések, de nem gátol, nem állít meg, nem kell megalkudnom önmagammal. Sokkal tisztább a képem arról is, hogy ki vagyok én. Mi segített ebben a változásban? Hogyan találtam rá egyre inkább a saját hangomra, saját utamra? Lehetetlen lenne mindent felsorolni, de pár fontos elem, amiből valami összeállt és végül született az új énképem: - Őszinteség, őszinteség, őszinteség, leginkább saját magamhoz. Egyszerűnek tűnik, de nem az. Minél többet mondogattam másoknak és magamnak, hogy mennyire őszinte ember vagyok, annál inkább rájöttem, hogy ennek mennyi vetülete és buktatója van, mennyi önreflexió kell ahhoz, hogy egyre őszintébb lehessek. - Tükrök, vagyis olyan emberek, olyan kapcsolatok, kapcsolódások, melyekben megláthattam önmagam valamilyen megnyilvánulását, működését, sebeimet, hiányaimat, hibáimat és nem utolsó sorban erősségeimet. - Bátorság - belenézni a tükörbe és szembenézni önmagammal, újra és újra és újra. Leküzdeni a félelmeket, mindent és bármit, ami felbukkan. Tenni azt, ami vonz, hogy kiderüljön, elég jó vagyok-e és ki vagyok én? Ki vagyok én ma? Mert ma már más vagyok, mint aki tegnap voltam. Nyitottnak lenni saját magamra. Arra, aki vagyok és nem a képet lobogtatni, ami élt korábban bennem saját magamról, arról, aki szerettem volna lenni, mert elképzeltem egyszer régen, hogy ha az lennék, akkor lennék elég jó. Elég vagyok. Elég jó vagyok. Aki olvasott amerikai motivációs irodalmat valaha, biztosan sok hasonlót mantrázott. Nekem az sosem ment. Disszonancia volt bennem, nem éreztem igaznak, így mondogatni sem voltam képes. Mára viszont érzés szinten is megvan: igaz. Elég vagyok. Elég jó vagyok. Mi az elég, az elég jó? Valami olyan, amiben ott vagyok én, hibáimmal, erősségeimmel, az éveim számával, minden sikeremmel, kudarcommal, összes egyéb tulajdonságommal vagyok valamilyen. Ez pedig elég. Megállok-e vagy törekszem a fejlődésre? Határozottan hiszek abban, hogy semmi sem állandó. Vagy fejlődöm tovább és haladok tovább az úton vagy hanyatlani kezd, leépülni az az egyensúly, amit elértem. Én a fejlődés útját választom és ez belső vágyból, saját igényből és kíváncsiságból fakad. Egyre szabadabb és egyre inkább önmagam vagyok annak arányában, ahogy közeledik egymáshoz az, aki igazán vagyok, akinek gondolom magam és akinek mások látnak. Ebben fejlődöm.

Viktor Gyollai

A barátnőmmel jó pár igen mély kapcsolati válságon vagyunk túl, és jobb a kapcsolatunk mint valaha. Úgy indultunk, hogy ő elég gyakran triggerelődött szinte bármi által, mivel borderline jellegű személyiségű. Nálam az érzelmek lekapcsolása volt nagyon gyakori, mivel meglehetősen érzékeny vagyok. Nagyjából egy évbe telt, míg ezeket a köröket tudtuk úgy átélni, hogy ne bántsuk meg egymást, és ne zuhanjunk bele a saját kis vermeinkbe. Olyan jó kis empatikus páros lettünk, így összeadva mindkettőnk személyiségét és élet tapasztalatát, hogy jó eséllyel tudunk irányt mutatni párkapcsolati válságban lévőknek. Írj bátran! Válaszolunk :-)

Az Átalakuló

12 év közszolgálat után volt az első, majd arra rá 6 évre a második. A harmadik meg 3 évre a második után? Nem, annak már nem adok esélyt! Ha kíváncsi vagy rá, elmondom, hogy mit éreztem; mikre és kikre számíthattam, és kikre nem. És persze, kérlek, te is mondj el mindent, ami csak jól esik.

Pallér Zsuzsanna

Nem álmodoztam vállalkozásról. Nagyon szuper munkám volt. Egy jól felépített életpálya következményeként. Azonban egyre többet voltak stressz alapú tüneteim. Elkezdtem alternatív módszerekkel foglalkozni, de csak átmenetileg volt jobb az állapotom. Szerettem a munkám és eredményes voltam benne, azonban egyre nehezebben tudtam elvégezni a feladataimat. Be kellett látnom, hogy valahol mélyen 2 gyermek és az férjemmel kialakított vidéki élet mellett mellett ez a munka tempó már sok lehet a testemnek. Be kellett látnom, hogy rengeteg minden változott 10 év alatt, azóta, hogy elhelyezkedtem. A munka nem lett kevesebb és emellé fiatal pályakezdő diplomásból családos emberré váltam. Az a bizonyos béka a fazékban észrevétlenül főtt meg. Ki kellett ugorjon. Így történt, hogy nem csak a házasságból, hanem az alkalmazotti létből is kiugrottam és kialakítottam egy önazonosabb életvitelt.

Mariann Nagy

Gyerekkoromban gyakran éreztem úgy magam, mintha teljesen más nyelvet beszélnék, mint a legtöbb körülöttem lévő ember. Nehéz volt egy olyan családban felnőni, ahol nem értettem, miért nem értik, amit mondok, és miért nem látják azt, amit én. Mindig átéreztem az emberek érzéseit, mindig vigaszt és segítséget nyújtottam annak, akinek szüksége volt rá. Nem nehéz kitalálni, hogy emiatt gyakran próbáltak leginkább érzelmileg kihasználni. Sokáig nem értettem, mit csinálok rosszul. Majd sok fájdalmas tapasztalás után elkezdtem feltárni rossz mintáimat, programjaimat, elakadásaimat, amik közelebb vittek a megoldáshoz. Folyamatosan dolgozok ezeken, és nap mint nap teszek azért, hogy önmagam lehessek, és átlépjem a korlátaimat, meghúzzam a határaimat. Mindezt szeretettel, elfogadással, asszertíven teszem. Tapasztalásaimat, holisztikus szemléletemet, empátiámat kamatoztatom segítő szakmámban, ami által családok, gyerekek életébe hozok változást, szeretetet, elfogadást, fejlődést. Úttörő vagyok, és elfogadtam, és egyre jobban bele tudok állni...

Sheila Boateng

Ráélveztek az arcomra és elsírtam magam. Nem, nem csípett. Girl, ez combos téma 😅 Úgyhogy feketeöves megbotránkozók welcome, lubickoljatok. Ezt nagyon fura leírni, de abban a pillanatban úgy éreztem, hogy Isten szeret engem, azt akarja, hogy boldog legyek és vigyáz rám. Hogy minden értem van. Hogy én mindenért vagyok. Hogy az én élvezetemből most az egész világ táplálkozott. Percekig zokogtam. Sokáig tartott, mire a vallásos nevelésemből fakadó "a szex bűn", "ha lefekszel valakivel, kurva vagy" és "a szexről nem illik beszélni" "alapvetések"-től megszabadultam. De így sokkal jobb az élet.

Rátkay János

18 év házasság után, 2017-ben történt meg életem eddigi legnagyobb tragédiája. Én azt hittem, hogy boldog családban élek feleségemmel és 4 gyermekünkkel egy gyönyörű otthonban, amikor is gyermekeim édesanyja bejelentette, hogy szerelmes, de nem belém, hanem valaki másba. És elindította a válópert, ami egy hosszú, több mint két éves folyamat lett, mert semmiben sem akart megegyezni velem, mindent is akart. Mélypontra került az életem, a hitem is megrendült, ahhoz sem volt kedvem, hogy reggel felkeljek és dolgozni menjek, értelmetlenné vált minden. Ebből a helyzetből kellett felállni, és közel 50 évesen egy teljesen új életet kezdeni. Még ma sem könnyű azt elfogadni, hogy gyermekeimet csak kéthetente hétvégén láthatom, de sikerült az újrakezdés a párkapcsolatban, a gyermekkel való kapcsolatban, a munkában, az új otthonunk megtalálásában, a hitem megerősítésében és egy új cél megtalálásában. Ez az átmenet nem volt könnyű, de a jövő most már reményteljes újra.

Krisztina Császár

Olyan családból jöttem, ahol a nem volt köztünk erős kötődés, sem édesanyám és édesapám között, sem köztünk és közöttük, de még a nővérem és köztem sem. Az érzésekről beszélni vagy egyszerűen csak leülni és egymással beszélgetni nem volt szokás. Így a problémákat megbeszélni sem, hanem magunkban fojtva, belső monológok formájában dörmögtünk vagy dolgoztunk fel olyan eseményeket, amelyek magunkból kiadva talán nem okoztak volna olyan mély sebeket. Amikor családot alapítottunk a volt párommal, még az önismereti utam előtt, békében és idilli szerelemben nem igazán láttunk rá egymás vakfoltjaira. Ismerkedésünket követően másfél évre érkezett meg a kisfiam és gyökerestül forgatta fel a családi szerepeket, hiedelmeket és felszínre hozta idővel azokat a mintákat, amelyekkel sikerült nem tudatosan, szenvedést okozni magamnak és másoknak is. Ezen aztán elkezdtem idővel dolgozni, rengeteget olvastam önismereti témában, mindenféle alternatív segítőhöz jártam, egyszóval kerestem a kiutat éppen olyan módon, ahogy az velem szembe jött. Ennek a folyamatnak az eredménye lehetett az egyik legerősebb és legemlékezetesebb rádöbbenésem a korábbi mintámra: éppen a hálószobában tettem-vettem és éppen szokás szerint mérgelődtem és dörmögtem magamban, hogy a párom már megint hogy nem segít a gyerek dolgaiban és a háztartásban sem. Hogy felejt el bevásárolni és felejti el a szülinapomat is stb. Mindeközben szokás szerint felhánytorgattam minden múltbéli sérelmet, gyönyörűen hoztam minden egyes alkalommal az áldozati szerepet. Egyszer viszont jött egy gondolat, nem tudom hogy honnan, de tisztán emlékszem rá: "Nekem meg ugyan mi a bajom már megint? Miért vagyok állandóan dühös és miért morgolódom? Kié ez a düh, ami bennem állandóan munkálkodik?" Emlékszem megálltam a szoba közepén és ez a felismerés ott akkor mindent megváltoztatott. Valahogy rádöbbentem, hogy ez a düh, ez a zsörtölődés nem az enyém. És ezzel nem fog megoldódni semmi sem, amivel problémám van. Nem tudom, hogy édesanyám dühe volt-e vagy valamelyik felmenőmé, de ott valahogy megtörtént egy transzformáció, tudatosítás, hogy "EZ NEM AZ ENYÉM!". Ez volt a tiszta felismerés. Rádöbbentem, hogy ha valami nem tetszik, kérnem kell, ki kell nyitni a számat. Ezt azóta is gyakorlom a mai napig, mert érzem, hogy ezzel még van dolgom. De legalább már nem a düh és elégedetlenség mozgatja a szálakat.