Amikor az ember lánya először találkozik egy olyan férfival aki igazán lelkesíti, az maradandó élmény. Nem igazán tudom megfogalmazni, hogy mi fogott meg benne, de soha ilyen rajongást nem éreztem senki iránt ezelőtt. Ő azonban nem akarta a kapcsolatot velem. Érte először tettem félre a büszkeségem, mert láttam/tudtam, hogy mik lehettünk volna együtt. Megpróbáltam annyira szeretni, hogy hátha ő is meglátja, amit én láttam benne. Végül ő nem így döntött, és életem egyik legnehezebb élménye volt ezt elfogadni. De ha menni akar, akkor hagyni kell menni.
Éppen egy elég nehéz időszakon megyek keresztül. 10-éves kapcsolat után egyedül kezdek előlről mindent. Eddig mindig más volt a fontos, azt hittem boldoggá tudom tenni a családom ha megteszek értük minden tőlem telhetőt, de úgy tűnik ez kevés volt. Most itt az ideje ,hogy vállalva ami nekem fontos, ami az én feladatom, rendet tegyek magam körül.
30-as éveimben kezdtem el intenzívebben mozogni (szinte csak otthoni edzések) és odafigyelni arra, hogy a testem még sokáig egészségben vigyen az úton. Azt hiszem a kitartásnak, a fegyelemnek köszönhetően most 45 évesen mondhatom, hogy bomba formában érzem magam. Nagyon szeretem, hogy sok 40 feletti nőt (pasikat is) tudok motiválni (ezt a visszajelzést kapom) és inspirálni arra, hogy még nem kell bedobni a törölközőt…és próbálok segíteni nekik, ahol tudok.
Én nagyon régóta küzdöttem azzal, hogy rájöjjek, mely munkát tudnék szívvel lélekkel évtizedeken keresztül csinálni. 2022-ben véget ért vállalat átalakítás miatt egy stabil hosszabb munkám. Azóta én keresem a megfelelő munkahelyet. Számos kudarc ért ilyen-olyan munka közösségekben, rosszul megválasztott munkahelyeken. Nem nekem való munkakörök, főleg bárki által betanulhatóakban. Nem megfelelő kollegák. Én rájöttem, hogy férfi kollegák mellett tudok nyugodtan dolgozni. Nem élem meg jól a nők áskálódását, kibeszélését a munka világában. Természetünkből adódó hogy sokat csacsogunk mi nők, munkában is, de nem mindegy nagyon, hogy jóindulattal beszélgetünk témákról, vagy kibeszélőshow-ként megítélünk embereket. Én nagyon érzékeny vagyok erre. Mikor engem beszéltek ki, nem bírta a gyomrom. Nem bírtam az álszentséget, majd az összefogottan szembe kritizálást. Érződött a rosszindulat. Ki is léptem abbol a munkából pont a kollegák miatt. Utána folytatódott más munkakörök kipróbálása, főleg fizikai operátori, illetve irodaházi recepciós munkakör. Ezekben a hónapokban lettem arra tudatos, hogy nekem olyan munkakör kell, amiben szellemi kihívás van... nem passzív monoton munkafolyamatok, ahol agy nélkül végigviszel 8-12 órát. Tavaly augusztusban megismerkedtem egy férfival, aki kinyitotta a szemem új karrierutak felé. Meséltem neki róla, hogy mennyire nem tudom mi az a munka, ami hivatás lehetne nekem. Ő Seo világában dolgozik vállalkozóként. Beszélgettünk szakmák személyiség passzolásáról, ki miben lehet jó. Egyre többet mesélt nekem arról, hogy miről szól az ő munkája. Rávilágított arra, hogy a Seo világa (keresőoptimalizálás) mennyire összefüggésben van a marketinggel. Beszélgettünk a jó marketinges erősségeiről, miként tudja támogatni a cégek fejlődését, profit emelését. Ekkor jött a felismerés bennem, hogy én jó lehetnék ebben a szakmában. Jó kommunikációs készségekkel rendelkezek és az alap attitűdöm a segitőszándék. A támogató munkakörökben érzem otthon magam. Így nagy bátorságot vettem 2025 januárban és online képzés keretein belül elkezdtem tanulni marketinget, Ai felhasználást, és szövegírást is, mely a marketinges kitűnő fegyvere. Ezen az úton haladok most. Lelkesen... úgy érzem ez lehet hivatás nekem. Hiszem, hogy most jó az irány és a sors kezeként élem meg, hogy nyáron megismerkedtünk azzal a férfival. Habár vele nem lett kapcsolat, de ő a karrierutamban segített. Jó időben érkezett és ihletet kaptam. Ti is hisztek benne, hogy okkal érkeznek emberek az életünkbe? Van, aki rövid ideig marad, de tanít valamit, vagy épp átsegít egy nehéz helyzeten. Őrangyalok.
Kiskoromban utáltam sportolni, mindig csak kényszerből jártam edzésre, még a tesiórákat is utáltam, a tanárt is.. mindent, ami ezzel járt. Mindig mozogtam valamit, de inkább csak azért, mert mindenki más is, vagy csak azért, hogy megfeleljek a világnak. Ez valahol 10 éve kezdett el megváltozni, és ha őszinte akarok lenni, akkor összefüggött az önismereti utammal. Ahogy kezdtem egyre jobban megszeretni magamat, úgy egyre inkább figyeltem a testemre is. És ez valahogy párhuzamosan változott bennem. Érdekes, hogy minden az önismeretből indult, és azzal, hogy foglalkoztam a lelkemmel.. Tavaly már a lelkemmel is besokalltam, az elmúlt években annyi könyvet olvastam, podcastet hallgattam, terápiára jártam, önismereti csoportban, családállításon, pszichodrámán, önfejlesztésen, tréningeken stb. hogy úgy döntöttem, hogy abbahagyom, legalább egy időre. Teljesen besokalltam... (persze az önismeret a világom része, így soha nem tudnám teljesen elengedni) A lényeg, hogy idén úgy döntöttem, hogy a testemmel foglalkozom, és arra fókuszálok. A standard heti 3-4 edzésem mellett (TRX, cross training, spinning stb) el kezdtem boxolni és balettozni is, mindkettőt imádom csinálni. És ráadásul most még személyi edzőhöz is járok. Jelenleg tehát imádok sportolni. Egyre jobban érzem magam a bőrömben, egyre elégedettebb vagyok, és egyre pozitívabb visszajelzéseket kapok az edzőimtől is. Ez a sok pozitivitás pedig nyilván visszahat a lelkemre. Hiszem, hogy test és lélek együtt mozog, legalábbis az én világomban mindenképp. Ha jól vagyok, akkor lelkileg és testileg is jól vagyok, és folyamatosan egymást erősítik.. Ha viszont rosszul, akkor a lélek jelez a testnek, vagy pont fordítva, a test a léleknek...
Üdvözlök Mindenkit! Köszönöm hogy itt lehetek, hatalmas segítséget jelent István minden videója! Hogy miért vagyok itt? Elérkezett az idő amikor a "királylány meghalt"... vagyis én! És velem együtt a párkapcsolatom is! 13 év együttélés után úgy döntöttem kiszállok! Az elmúlt 6 évben szinte lakótársakként voltunk jelen egymás életébe! Van egy 8 éves fiunk aki semmit nem vett észre ebből hiszen mi nem veszekedtünk ,mi nem haragudtunk ... egész egyszerűen csak elmúltunk. Nincs már semmi ami összeköt minket! Barátokká váltunk az évek alatt! Sem az intimitás sem a közös célok semmi nem volt már jelen nálunk! Dolgokért amiket meg akartunk valósítani azokért már csak én küzdöttem! Férfivá váltam mellette mert ő mindenben rám tamaszkodott.Nekem kellett helytállni azokban a dolgokban amikben általában a férfiak szoktak! Elfáradtam ebben...nem akarok férfi lenni! Nő akarok lenni! Igazán nő! Nem akarok egy felnőtt embert is a hátamon cipelni! Van egy gyermek is akiről gondoskodnom kell..Pont elég! Az anyagiakat is én teremtettem elő mert ő nem hajlandó változtatni a munkáján! Ezzel még nem is lenne baj mert megállok a lábamon! De mégsem így érzem helyesnek! (Bár most megköszönöm neki mert megtanultam egyedül megállni a lábamon) Aztán jött egy férfi aki kizökkentett abból a mindennapi rutinból amiben éltünk! És akkor rájöttem hogy lépnem kell! Mert látnak még engem! A férfiak még tudnak rám nézni úgy mint egy nőre! Én sajnos nem látom már magamban! Úgy érzem nem vagyok igazán nő! Elveszett ez a varázs! Újra meg kell találnom magam! És felépíteni lépésről - lépésre! Az a férfi aki jött az életembe őt nagyon rég ismertem! 53 éves (én 40)! Igazán közelről nem ismertük egymást csak egy helyen nőttünk fel így családilag is közel álltunk! De sohasem gondoltam hogy egy szép nap közünk lesz egymáshoz! Őszintén szólva ő 4 éve külön él a feleségétől. Elköltözött! 2 gyerek édesapja! Én voltam aki kezdeményezett! Elkezdtünk beszélgetni! Írogattunk! Nagyon örült a jöttömnek! Mert elmondása szerint ő is szeretett volna már nyitni felém de nem mert! Meg kijött a rutinból! Nem tudta hogy kezdje vagy mi van az én kapcsolatommal! De mivel én jelentkeztem ezzel megoldódott a dolog! Nagyon jó beszélgetések zajlottak éjjeleken át ... Pár nap után történt hogy leültünk a volt párommal hogy ezt lezárjuk! Meglepetésemre a legkisebb ellenállást sem mutatta! Egyetértett és azt mondta szerinte is így lesz a legjobb! De ő nem merte kimondani! Pedig ugyan azt érezte mint én! Magányosak voltunk! Itt éreztem igazán hogy nehéz lépés volt de ez volt a helyes döntés! Mindketten ugyan azt láttuk éreztük! Megnyugtató volt valahol hogy nem kell küzdeni az igazamért! Egész egyszerűen megbeszéltük és baráti hangulatban (ha van ilyen) külön folytatjuk az utunkat! A másik férfi aki közben a háttérben ott volt, vele találkozásig jutottunk! 2-szer! Mint egy randi! Aztán rájöttem hogy iszonyatosan sok velem a baj! Mert nem állok készen! Nem tudom hogy kezeljem őt! Nem tudom hogy kezeljem az érzéseimet! Egy nap azzal zárta le a történetet hogy sajnálja de nem szeretné a további találkozásokat mert bonyolult vagyok! Nem értettem! 1 hónapba telt mire megértettem mire is gondolt! Már tudom már látom! Nem vagyok kész egy kapcsolatra! Iszonyatosan nagy volt a ragaszkodás a kapaszkodás felé! Olyat tudott adni amit a kapcsolatomban nem kaptam meg! Nyilván nagyon akartam és ragaszkodtam! Persze hogy inkább taszítást váltottam ki! Ehhez kellettek István videói hogy rájöjjek hol is tartok! Mert ettől volt ez a görcsös akarás.. hogy nem vagyok kész! Messze nem! Fejvesztve menekült tőlem és ez teljesen nyilvánvaló most már! A helyzet viszont az hogy nehezebb megválni ettől a néhány héttől vele,mint a volt párommal való 13 évtől! Sajnos ezt még nem nagyon értem! Nem tudom miért de itt rekedtem meg! Nem tudom hogyan tovább! Nyilván a kapcsolatomat is rendezni kell magamban hisz mégiscsak a gyerekem apja! És itt volt a másik férfi aki pedig egy nagyon rossz időben jött az életembe és lépett is ki! Szóval az érzelmi zűrzavar az teljesen adott! Jelenleg a gyerekemre és magamra koncentrálok! Próbálom rendbe tenni az életem! Itt vagyok, és úgy érzem nagyon sokat adhatnak azok tapasztalatai akik itt vannak már! Itt felvázoltam a jelenlegi helyzetemet! Szeretnék még jönni további tapasztalat kártyákkal! Köszönöm ha elolvastad!
Felébredtem arra, hogy elköszönt. Nagymamám 93 évesen, kb 3 éve már önellátásképtelenül (és már mi sem tudtuk ellátni), feküdt egy öregek otthonában. Jártunk látogatni, és szörnyű, de tudtuk, hogy mit várunk - nem örömmel, hanem rettegve. Egy éjjel arra ébredtem fel a férjem mellett, hogy mindenemet elönti egy megmagyarázhatatlan, szeretetteli boldogsàg. A végtagjaimban, kezemben, karomban, ujjaimban, áramlott a melegség. Végtelen szeretetet éreztem. Fel is ébresztettem a férjemet, és annyit mondtam: “meghalt mama”. És másnap reggel 6-kor jött a telefon. Lehet, hogy ezt még nem dolgoztam föl (20 éve), és a magyarázatát sem tudom, de van tanúm rá, és most is érzem, amit akkor éreztem.
Sajnos beleestem ebbe a csapdába... Mindent elsöprő szerelem... Reménytelenség... A vége kudarc és kiábrándultság... Ráadásul becsaptam a társamat, hazudtam... nehéz megbocsájtani önmagamnak. Soha többé.
István legutóbbi videójához kapcsolódik ez az élmény, amiben arról beszél, hogy a halogatás legjobb ellenszere, hogy adj el valamit! De tényleg, ez pontosan így van! Engem például régóta foglalkoztat az önazonosság, hogy csak önazonos állapotban és működésmódban tudunk kiteljesedni és boldogok lenni. Mivel vélhetően sok embert érint ez a témakör, arra gondoltam, hogy egy önismereti napot indítok a vállalkozásom keretében, ahol ezt a témakört fogjuk jobban kibontani. Erre 4-6 embert terveztem első körben meghívni. Beszéltem erről a tervemről egy jógás ismerősömmel is, aki örömmel csatlakozott ehhez a kezdeményezéshez, így az eseményt közösen hirdettük meg. Jelenleg már két biztos jelentkezőnk van a programra, melynek ára 40.000 Ft. Tanulság: kell egy valódi elhivatottság, ügy, amivel ki tudok állni és amiben hiszek, innentől a kapcsolatépítés gyerekjáték. Régóta tapasztalatom már ez.
Nagyon hosszú idő után eljött az a pont amiről István is beszél, hogy az igazi férfi megöli a szerelmet a nőben. Én képtelen voltam szakítani. Sikerült neki, már nem reménykedem és hiszem azt, hogy mi együtt lleszünk. Az önbecsapásom vévén nehezen jutottam el erre a pontra. Szerintem mostanra tanultam meg , amit meg kellett tanuljak. Tudom, hogy félek az újabb csalódástól. És mégis hiszem azt, hogy egy igazi férfi női kapcsolódásban lesz még részem. Nagyon sokat tanultam ebből a kapcsolatból és a saját működésem hibáiból. Éppen ezért hálás vagyok a sorsnak hogy ezt átéltem.