Tapasztalatok

Királynő korszakomban vagyok, ami nagyon tetszik még. Tetszik az erőm és tetszik ennek a hatalma. De ugyanakkor, ahogyan István is mondja, a nő ebben a korszakban magányos. Én is, és a magány lassan jobban zavar, mint a sikerek amiket elérek, és persze a siker hozza magával a nehézségeket és esetleg egyéb negatív dolgokat. Érző nőként jó lenne, érzelmileg megpihenni, de nem tudom hogyan fogjak hozzá és ne tudom valóban erre vágyom-e.

Anikó

2016 ban váltam, hosszú gondolkodás és 18 év házasság után, két gyermekkel, anyagi nehézség, kevés önbizalom keretében

Szabi

Azt hiszem a kapcsolatunk megalkuvással indult, már rögtön az elején. Én nem akartam ezzel a lánnyal hosszú kapcsolatot, valahogy mégis maradt. Talán ráuntam ,hogy keresem az "igazit" így beértem azzal amit a gép dobott. Megalkuvásnak nyögés a vége. Egyszerűen jött velem, összecsiszolódtunk, lettek közös célok és működött, tudtunk eggyütt haladni az úton. Sokszor megkaptam " - jobban szeress engem" nem tudtam ezzel mit kezdeni valójában, hisz én szerettem őt - a magam elcseszett mintái szerint.... Hol kezdődött ,hogy már nem bírt rám felnézni mint férfira? -Nálam hol kezdődött ,hogy nem tudtam rá felnézni mint nőre? -Miért nem tudtunk erről soha beszélni? Költői kérdés, nincs válasz, kár is feszegetni, ez elment... Most már tudom, hogy a szenvedés váltotta ki végül a tudatosodást, a fejlődést. -Fel lehet nézni egy férfira nőként aki nem találja a helyét? -Fel lehet nézni egy nőre akitől nem kapsz támogatás, hitet? Komoly paradoxon ez amit ha nem sikerül feloldani, végül a kapcsolat oldódik fel benne. Végül eljutottam a megértésig. Nem hibáztatom már őt. Évekik gyűrtem, gyűröm magamban azt a karrier, életcél dolgot ,hogy nem tudom. Hát megoldotta az amazon maga... és nem volt kegyelem...

Erika Joszai

Csak miután elváltunk tanultam csak meg hogy milyen nehéz is egyedül csinálni mindent egy kertesházban. Hősiesen hordom a fát és intézek mindent a ház körül, de nagyon értékelem ill. értékelném azt amikor nem minden az én dolgom.... Tudom hogy azért kell ezt megtapasztalnom hogy erősödjek, és ebből profitálok majd hosszútávon.... de másoknak is ilyen lehet egyedül... Hála istennek nincsenek elvált barátaim, viszont nagyon érdekelne hogy másoknak vajon milyen egyedül nevelni gyerekeket.

Rátkay János

Számomra a mai napig nagyon nehéz azt elfogadni, hogy 2019-ben kéthétvégi apuka lettem, és nem akkor találkozhatom a gyermekeimmel és láthatom őket, amikor csak szeretném. A mai napig van két számomra nagyon nehéz, fájdalmas pillanat, ami ráadásul folytonosan visszatérő esemény. Az egyik, amikor kéthetente vasárnap este hazaviszem őket egy együtt töltött hétvége után, és ahogy látom őket bemenni a kapun, akkor elszorul a szívem. A másik, amikor nyáron egy közös hét után, sok élménnyel gazdagodva még csak arra sincs módom, hogy együtt feldolgozzuk azokat, csak a búcsú fájó pillanata marad meg, ilyenkor nagyon nehezen tudom könnyek és sírás nélkül elengedni őket. Megmarad a remény, hogy az idő majd ezt is megoldja.

Danók Dániel

Túl az óperencián... Eszméletlenül sok minden! Minden akartam lenni. Minden volt a küldetésem, ami csak eszembe jutott. Talán űrhajós nem akartam lenni, de lehet, hogy csak nem emlékszem már 🙃 A legtöbb elméletben kidolgozott, sokakhoz weboldalt, facebook oldalt, hirdetést is készítettem. Rengeteg utánajárást, tanfolyam jelentkezésék (amiket rendszerint le is mondtam) és a tettek... Azok a legjobb tanulságok. Az elméleti futtatások is fájnak, amikor kiderül (ami visszanézve, már a legelején tudott volt nekem is), hogy ez nem/sem az. Nem ez a feladat. De AKAROM! Ezt! Ennek KELL lennie. Ekkor az akarat teremtette hit vitt tovább a bukásig. Amikor tettek is társultak, nem csak elmélet, ott testi, pénztárca és kapcsolati szenvedés is volt. Ahol "csak" elméleti, ott a fizikai nem volt jellemző. És utána a törések. A Bukás, a sírás, a kilátástalanság, mikor beismertem magamnak is, hogy... Ez sem az. Megint. Bukó, semmi, nem kell senkinek, csak én akartam, hogy kelljen... Fájdalmas. És nekem csak visszanézve tiszták ezek. Akkor 100%ig abban a hitben voltam, hogy végre ez az, csinálni kell teljes gőzzel, mert attól lesz majd az... Nem így lett. Alázat 0%. Visszanézve legalábbis így látom. Csak amit én akarok az lehet. Mély törés lett a vége és feladás... Van, aki jobban vezet, mint én. Csakhát... Ahhoz, hogy meghalljam, ahhoz magamból kellett visszavenni. Főképp az akarásból. És ehhez kellett minden egyes ötlet, kidolgozás, beleállás és bukás, amit az elmúlt években véghez vittem. És még egy fontos dolog a tapasztalattárban. A tökéletesség. Törekedni rá. Ez is bukott. Nem ezt látom hasznosnak. A tőlem telhetőtt nyújtani. Azt igen, azt vállalom. Főleg abban tudom ezt csinálni, amit tudok csinálni 🙃 és erre rájönni, ahhoz kellett az összes felmerülő ötlet teljes kiégetése és a teljes bukás, a könnyek a veríték és a vérem is sokszor. Nameg a pénzem is 😅 És feladni még azt is, hogy akárcsak jól tudom csinálni. Leginkább, amihez nem is értek, nem is tudom, nem érzem, még csak nem is látom. És szükség sincs rá... Amit tudok csinálni, azt hasznosan tudom csinálni. Tisztességesen. Ez a kifejezésem. És hogy mi tisztességes? Amit annak érzek, látok, gondolok. Mert ehhez van tapasztalatom. És én amit tisztességesen tudok csinálni azt csinálom. Mert azt tudom, hogy kell tisztességesen csinálni. Más dolgokról is lehet, hogy megállapított, de ott igazából nem érzem ezt relevánsnak, mert nem az én dolgom. Ha velem tisztességtelen valaki vagy valami, akkor én megtehetem, hogy nem maradok ott. Mert nem kötelező. És tisztességessé tenni nem az én dolgom... Béke!

Orsolya Uttry

Az a tapasztalatom, hogy a világ visszajelzéseit nagyon nehéz nem észrevenni, figyelembe venni, a környezetem rólam alkotott képét nehéz átrajzolni mind saját magamban, mind másokban. Talán ott kezdődik számomra az önismeret, amikor észreveszem, hogy a környezet által tartott tükör torzít és én elkezdek a saját belső énem indíttatására másként reagálni, viselkedni.

Lászlóné Tóth

Nagyon fiatalon házasodtam. Első látásra beleszerettem a meleg mély barna szomorú szemű fiúba, és négy év után ebből a nagy szerelemből lett a házasság. Annyira szerelmes voltam, hogy nem vettem észre, mennyire viszonzatlanok az érzéseim. Számára csak az anyagiak és az egzisztencia voltak vonzóak amihez általam könnyen hozzájutott. Szorgalmasan dolgoztunk gyarapodtunk, gyerekeink születtek, de az érzések terén nem volt részéről elköteleződés a család iránt. Szavakkal mindig igazolta magát, de igyekezett inkább a pénzügyi hatalmat átvenni, amit gazdasági bántalmazásra akart használni. Ehhez pedig folyamatos leértékelést, könyörtelen kritizálást érzelmi bántalmazást, eldobást és visszaporszivózást használt, hogy az önértékelésem önbecsülésem letörje s passzív elszenvedője legyek az ő törekvéseinek, amik által, árulás, elhagyás, megcsalás, cserbenhagyás érzéseit kellett átéltem, módszeresen, következetesen keresve a gyengeségeimet, a bennem lévő bizonytalanságot, a biztonság iránti vágyat és az érzelmi szükségleteimet kielégületlenül hagyta. Folyamatosan a válást hangoztatta amivel az elhagyástól való félelmeimet aktiválta, ezzel pedig fenntartva bennem a megfelelési kényszert, ami miatt bármire hajlandó voltam, és megtettem neki mindent amit ő akart! Az életem csak az ő igényei mentén volt valós, minden mást hiteltelenített. Még a gyermekeinkre szánt időt is a saját javára fordította. Csak körülötte forgott a világ és eltávolodással büntetett ha nem az ő akarata teljesült. Mostanra pedig már elértük, a szerinte megfelelő vagyont amiért ő (és csakis ő) dolgozott, tehát itt az idő a felezésre, mindennek a fele az övé, de azt is mondja egy másik pillanatban, hogy nem fog válni (vagyis nem fog felezni) ha nekem nem jó így az élet, le is út fel is út. Menjek én, hagyjak ott neki mindent! Hiszen az ő történetében a királylány keze és a fele királyság megszerzése után már a másik fejezetet írjuk: az egész királyságra pályázik a királylány mehet a levesbe, nem kell a keze (munkája) mert bárkivel lehet helyettesíteni. Az én történetemben viszont ő volt az elvarázsolt békakirályfi, akit az asztalomhoz ültettem, ágyamba fektettem és csókolgattam, hátha királyfivá válik, de nem ő változott királyfivá, én változtam békává a sok felesleges csóktól és most egy nagy fazék vízben ülök és kezdem észrevenni, hogy már régen alámgyújtott és a fazékban egyre melegszik a víz, és lehet, hogy csak egy főtt béka vagyok már számára a fazékban és tudja, hogy úgyse tudok kiugrani abból a fazékból amibe beleugrottam, bután és naivan, tehát neki semmit sem kell tennie ő már nyeregben van, hiszen ezzel az önalávetettséggel én adom a lovat alája. Ebből a helyzetből keresem a kiutat, mert folyamatos pszichés támadásoknak, agressziónak vagyok kitéve, és Kőműves Kelemennek érzem magam: mert amikor a tőle távol töltött időben 4-5 óra alatt a felépítek magamban valamit és normális emberként működöm, (vagyis hasznosnak érzem magam) azt ő három percen belül összeomlasztja bennem, ha vele vagyok, mert az eredményeimet kíméletlen kritikával leértékekéssel illeti, miközben persze tudatában van annak, hogy nélkülem ezek az eredmények nem születtek volna meg, hiszen tudja, hogy én a család javát szolgálom, amit ő is kifelé az embereknek mutat, de a valóságban csak isteníti önmagát miközben a gyerekeit is kihasználja és mindent a saját hasznára fordít és kisajátít. Ettől pedig azt érzem, hogy az én hamvaimmal akar várat építeni. A szó szoros értelmében éget le mások előtt, leértékelően beszél rólam, vagy olyan dolgok miatt gúnyolódik, amikről tudja, hogy fájdalmat okoz. Ennek hatására fizikai tünetek jelennek meg a testemben, meleghullám, arcpir, gyomorégés, vérnyomásingadozás, apróbb kis balesetek bokaficam, elesések. Tudom, hogy ő súlyosan traumatizált gyermek volt, de szakemberhez nem fordul, hiszen önmagát tökéletes és grandiózus személynek tartja. A külvilág pedig a manipulatív viselkedése hatására vissza is igazolja őt. Miközben én tudom, hogy nagyon alacsony az önértékelése senkinek és semminek érzi magát de ezt az érzést nem képes magában feloldani, inkább rámvetiti, engem vádol engem kritizál engem manipulál és minden provokációja végén amikor nálam összeomlást hoz létre, boldog nyugalommal tölti el az érzés, és azt mondja: “ látod mindig csak csinálod a fesztivált” és a veszekedéseink után ő úgy alszik mint egy jóllakott csecsemő, miközben én szorongok, alvás és memória zavarral küzdök. Hát ez az én tapasztalatom az elköteleződésről, mi szerint én hiába szeretem őt, és maradok mellette 42 évnyi házasság után, lassan feláldozódom grandiózus énje oltárán

Attila Pihelevics

Évek óta írok az Énakadémia Közösségben egy újfajta együttműködési módról, fókuszról, közegről. A megfelelő alap számomra egy adott (együtt)működési módba, közegbe vetett közös hit, az ez alapján és ennek segítségével történő működésre való törekvés és képesség. Az, hogy ez a közös alap azt is jelenti, hogy semmi más nem a legfőbb közös alap. Tehát nem egy konkrét cél, ügy, nem önmagam vagy a másik önmagában, nem Isten és semmi más sem. Ezért egy ilyen komolyabb kapcsolódáskor először azt lenne célszerű tisztázni, hogy a működésre, közegre vonatkozó közös hit, fókusz megvan-e, és utána lehetne ezt az egyéni személyes tartalmakkal megtölteni, működtetni. Minden résztvevőnek mindig megvan a személyes igazsága, és minden résztvevőnek mindig "csak" a személyes igazsága van meg, amellyel részt vesz a folyamatokban. Nem annyira a kiinduló személyes tartalmak hasonlósága vagy különbözősége a meghatározó, hanem inkább az, hogy az egyéni tartalmak milyen módon kerülnek kölcsönhatásba, milyen közeget alkotnak. Ebben a közegben a résztvevők számára egyformán fontos, hogy megvalósuljon saját maguk és a másik kb. egyenlő mértékű, súlyú rendszeres, őszinte jelenléte, részvétele is.

Gesztelyi Nagy Csilla

11 éve vagyok anya. Egyedülálló anya ennyi ideje. Természetesen voltak párkapcsolataim, de az egyedülálló szülő szerepben nagy tapasztalatom van. Szívesen beszélgetek a témában, meghallgatlak, ha igényled , meglátásaimat megosztom. Dolgozom manuális terápiával és a theta healing módszerével a dolgok kikönnyítése érdekében.