Tapasztalatok

Daniel Uhle

Tánc. Társas-tánc. Páros tánc. Férfi-női tánc. A diszkós, két méterről "integetünk egymásnak" jellegű ugrabugra elég hamar kiábrándított. Így 20'-as éveim elején beiratkoztam egy klasszikus, tíz-tánc társastánc tanfolyamra. Az első órák elég kihívásokkal teliek voltak, mert a kijelölt táncpartnerem lecserélt egy saját, hozott férfira... De ez nem szegte kedvem, beiratkoztam egy másik tánciskolába és lelkesen tanultam a táncokat. Később folytattam a Salsával, majd később elkezdtem Kizombát is tanulni. (A Néptánc és az Argentin Tangó még hátra van.) A Salsát nagyon szeretem, mint vidám, mediterrán, "ugri-bugri" táncot, de a szívem csücske a Kizomba. Abból is klasszikus, nem pedig az urban változat. Itt lehetőségünk van mélyen, igazán mélyen is kapcsolódni. Lélektől-lélekig. Egy másik dimenzióban egyesülni, sokszor becsukott szemmel, mint férfi és nő és mint lélek és lélek... Aztán véget ér a tánc, mi visszatérünk ebbe a dimenzióba és megköszönjük egymásnak a táncot. Persze lehet több is belőle. De nincsenek elvárások - csak biztonságos kereket. És az örömforrás! Igazából mindenkinek felírnám receptre, terápiás célzattal a társastáncot. Mert rögtön megérezzük, hol tartunk, férfiként, nőként ebben a zavarodott világban. Mert rögtön érezzük a másik személyiségét, azt, hogy éppen holt tart önmagával. Mert akár ismerkedésként, randiként is ideális lehetőség, hiszen érezzük egymás illatát, el tudjuk dönteni, jól esik-e a másik érintése. Ja és a tánc tartalmaz nyomokban szexet is: mert a férfi-női energiák áramlanak és cserélődnek. Nekem már volt sikeres randim társastáncos bulira szervezve és volt több ismerkedésem is, amelynek az első lépése egy táncra felkérés volt. Bármilyen eseményen... Egy jól sikerült tánc lemodellez egy harmonikus párkapcsolatot is: valakinek vezetnie kell - és ezt a hölgyek általában az uraktól várják. :) A vezetés azonban nem egy uralmi játszma. Sokkal inkább egy felelősség, egy küldetés! A nő a kezembe helyezte a sorsát, bizalmat adott. A bizalom pedig bizalmat szül. Férfiként csak irányt mutatok, esetleg egy kis lendületet adok, de a lépéseket a nő teszi meg. Férfiként biztonságos keretet adok, amelyben a nő kivirágozhat, megmutathatja a szépségét a világnak, vagy családi keretbe átvíve a képet, gyerekeket hozhat a világra. Nagyon fontos azonban az ellentartás, amit talán párkapcsolati dinamikaként fordíthatnék. Mert ha nincs a nőnek ellentartása, akkor nem tudok mit kezdeni, nem tudok kapcsolódni vele. Akkor tényleg csak, mint egy bútordarabot, áttehetem egyik pontról a másikba. De ha a nőnek van ellentartása, akkor tudok neki irányt, lendületet adni és érdemben kapcsolódni. Csodálatos ajándék a tánc!

Szűcs Sándor

Elég hamar rájöttem, hogy a hagyományos munkahelyek világa nem nekem való, viszont mivel a szüleim is alkalmazottak voltak, ez volt a mintám, ezért több munkahelyen is kipróbáltam magam. 15 éves koromban egy fatelepen kezdtem, ahol 200 forintot kaptam 1 mázsa fa összehasogatásáért. Később dolgoztam gyárban, ételfutárként, árufeltöltőként, pincérként, értékesítőként, és webshop adminisztrátorként is. Hálás vagyok ezekért tapasztalatokért, mert megtanítottak küzdeni és két lábbal a földön maradni. Már jópár éve a magam ura vagyok és saját vállalkozásom van, ami által sok szempontból egy kiváltságos életet tudtam megteremteni magamnak. Ettől függetlenül ezek a tapasztalatok mindig velem maradnak és örökké emlékeztetni fognak arra, hogy maradjak alázatos és becsüljem meg azt, amim van!

Gyöngyvér dr. Tamás-Kovács

Nagyon gyakori megélésem, hogy az emberek kérdeznek. Mármint hogy élek, teszem a dolgom és megtisztelnek az élet nagy kérdéseivel, mert talán úgy látják, sok minden jól működik az életemben. Arra jöttem rá személyes élmények és csoportvezetés révén is, hogy a keresztény emberek túlnyomó többsége nem érti, mitől és hogyan tud jól működni az ember Istennel járása. Sokunk Istenképe is teljesen szürreális a minket ért traumák miatt. A napjaim nagy részében arról beszélek embereknek, honnan tudom, hogy Isten vezet, hogyan érdemes imádkozni, mi a titka egy előrefelé haladó keresztény életútnak és hasonlók. A legdöbbenetesebb az számomra, hogy mennyire nem vesszük komolyan a Biblia igazságait, és olyan alapvető törvényszerűségeket, amilyen a vetés és aratás, határok kijelölése és működtetése és hasonlók.

Morgós Bence

Születésem óta valamit mindig vezettem → Talán a fizikai adottságaim miatt (magas vagyok) is, de biztos nem kizárólag, valahogy mindig rám fordulnak a tekintetek egy csoportban. Mondjam meg, adjak irány, irányítsak, mediáljak. Soha nem bírtam tétlenül nézni ha valami nem működött. Mindig megpróbáltam úgy terelni a dolgokat, hogy a legtöbb érintettnek legyen összességében a legjobb. hogy elérjük a célt, hogy sikeresek legyünk együtt. Sokat tanultam a szolgálatkész vezetői munkáról (Servant Leadership), építettem vezetői közösséget is. Fejlesztettem más vezetőket, mentoráltam, tréningeztem, coaching-oltam. Facilitáltam eseményeket, mediáltam konfliktusokat. Vezettem csapatot, projektet, szervezetet. Voltam cégtulajdonos, tanácsadó, vezetett dolgozó és lelkes aktivista. Jó eséllyel a te élethelyzetedhez is lehet hasznos meglátásom e téren. Szívesen megosztom.

Márkus Gábor

Válaszd azt, amit akkor is csinálnál, ha nem fizetnének érte, mert akkor azt olyan szinten fogod művelni, hogy fizetni fognak érte! Matematika-informatika szakos tanárként (és majdnem programozóként) végeztem, de összesen 1 évet tanítottam, mert bár érdekelnek az emberek és szeretek velük foglalkozni, de nem éreztem magaménak a szakmát, és nehéznek éreztem olyanokat oktatni, akik nem akarnak tanulni. Csak azért választottam az egyetemen ezt a szakot, mert egyrészt csak ehhez (matek) értettem, másrészt a szüleimnek kellett a papír. Elvesztegetett 6 évnek éreztem, de akkoriban még a világomról sem tudtam. Egyetem után elkezdtem felnőtteket oktatni félállásban. Nem akartam még felnőtté válni. Az egyik egyetemi szakom még folyamatban volt, albérletben laktam, barátnővel közösen. Csak arra kellett a munka, hogy valamennyi pénzt keressek. Egyszer csak párom belekezdett egy értékesítési munkába, amit először hülyeségnek tartottam, majd utána úgy voltam vele, hogy én sokkal jobban tudnám csinálni, és majd megmutatom hogy kell. Belekezdtem, de nem tettem oda magam rendesen. Fél kézzel még kapaszkodtam a félállásomba, de az Élet segített lépnem: a főnököm azt mondta, hogy jól végzem a munkámat, de szükségük van egy olyan emberre, akire teljes állásban számíthatnak. Mivel ismét nem éreztem a helyemen magam, így néhány hónapnyi "kettősügynöki" lét után az értékesítést választottam. Nem tudtam, hogy sikeres leszek e, de több perspektívát láttam benne, és nem volt se család, se egzisztencia, semmi veszítenivalóm. 26 éves voltam ekkor. Több, mint 8 évet dolgoztam ott. Jól csináltam, sikeres voltam, szakmailag elismertek, sokan fordultak hozzám tanácsért a munkatársaim közül is, de idővel elfogyott a lelkesedésem, egyre többen "lehagytak", mert ők tudtak csapatot működtetni, én nem. Illetve a baráti társaságom, ismerőseim is csak ebből a körből voltak. "Rendes munka" után kellett néznem. A megszerzett értékesítői tapasztalattal és informatikai végzettséggel elkezdtem 8 órában dolgozni. 35 évesen megint válaszút előtt álltam: megtalált egy olyan dolog, ami addig teljesen új volt. Budapesten megnyílt az első szabadulószoba. Éreztem, hogy ez kell nekem, és épp abban az időszakomban voltam az önismeret útján, amikor azt éreztem, hogy bármit is kössenek mögém, azt elhúzom. Amint lehetőségem adódott, felkerestem a tulajdonosát, hogy hogyan lehetne ezt a városomba elhozni. Lejátszottam, beleszerelmesedtem. Pénzem nem volt rá, ezért szüleimhez fordultam. Életemben először történt meg velem, hogy egy ötletemre nem az volt a reakciójuk, hogy "Hülye vagy!", hanem, hogy "Oké, üljünk le és beszéljük át!". Teltek a hetek és minden ebbe az irányba terelt. A kis kirakós darabkák egymás után illeszkedtek a helyükre. Már a csak a 8 órás munkám volt a fék. Túl sok időmet vette el, viszont most én voltam a gyorsabb. Ugrottam egyet az ismeretlenbe: felmondtam a munkahelyemen, mert éreztem, hogy az időmet és az energiámat oda kell fordítanom. A következő 4 hónapban csak az új projekt foglalkoztatott. Még mindig egyedül voltam, család és egzisztencia nélkül, de már én döntöttem a (karrier)váltás mellett. Egy olyan "munkahelyet" teremtettem magamnak, amit sosem éreztem munkának. Ahol bármikor szívesen bent maradok akár éjfélig is, ha egy feladat épp azt kívánja. Ahol várom a hétfőt, hogy csinálhassak valamit. Ahol nem érzek fáradtságot. Ő volt az első gyerekem. Ma már 13 éves. Mindkét nagyobb váltásom időszerű volt abban a korszakomban. Először a pénz motivált, másodszor valami újnak a megteremtése (ja, és a pénz). De mindkétszer igaz volt, hogy csak akkor tudtam kibontakozni, ha félelem nélkül, magamat teljesen beletéve választottam. És onnantól nem foglalkoztam azzal, hogy jól döntöttem e, csak tettem a dolgomat.

Felhangoló Gábor

Mióta az eszemet tudom kíváncsi voltam. Minden érdekelt, és minél több dolgot meg akartam ismerni, érteni. Főleg azt, hogy hol vagyok, hogy kerültem ide, és hogy működik ez az egész. Úgyhogy ezt is tettem. Úgy 17-18 éves koromtól egyre határozottabban. Aztán miután kialakult bennem egyfajta összkép, amit szerettem megosztani, onnantól kezdve leginkább arra vágytam, hogy olyan emberekkel legyek körül véve, akik értik. Vagy legalábbis nyitottak. Hogy megoszthassuk egymással a tapasztalatainkat. Úgyhogy el kezdtem közösséget szervezni. Tudatos Fiatalok Közössége néven indítottam egy facebook csoportot 2015-ben, ami egész nagy siker lett. De legalábbis rengeteg élményt és tapasztalatot generált az a több száz esemény, amit szerveztem a TFK évei alatt. A történetről bővebben ebben a TEDx Talkban mesélek: https://youtu.be/DlpJ2Ki4_lQ Aztán az élet alakította a forgató könyvet és és újabb inspirációk hatására kicsit másabb szögből, de végeredményben hasonló irányba megyek. A közösségi megoldások kutatása, és új rendszerek fejlesztése, amelyek élhetőbbek. Így kerültem ide is. És elsőre nagyon flott kis platformnak tűnik ez nekem. Így kb. 10 év közösségépítés után azt mondhatom, hogy ez a platform ügyesen megragadta a dolog lényegét. Hogyan lehet bevonni és összekapcsolni az embereket. Kíváncsi vagyok a további élményekre, és tapasztalatokra itt.

Csontos Tamás Péter

Ifjabb koromban hiedelmeket, ideákat, erkölcsi kötelességet, etikai alapokat követve "Jó" ember szerettem volna lenni, belebuktam. Sok-sok próbálkozás pofonja megtaníttatta velem, hogy "csak" embernek is lenni is embert próbáló folyamatos feladat. Világossá vált, hogy ahol van felfelé út, ott mindíg van lefelé is... A kérdés mindig az, hogy merre veszed az irányt, pillanatról-pillanatra... A ma napig is vezető képzéseket tartok a nagyvállalati szektorban. A tavalyi évben 42 vezetővel dolgoztam. A legnagyobb cég akivel ma is együttműködöm a 1400 munkavállalót foglalkoztat.

Kollár Erika

A mintáim válságát számomra egy párkapcsolat vége hozta el. Egy olyan új élethelyzetben találtam magam, amiben azt éreztem, hogy na most aztán bármit és mindent is megtehetek, amit csak szeretnék! Évekig, sőt, talán egész életemben elnyomtam a vágyaimat annak érdekében, hogy legyen egy kiszámítható, nyugodt és biztonságos életem. De miután borult ez a biztonságérzetem, már nem volt semmi, ami visszatartson. Élveztem a szabadságot, a felelőtlenséget és annak tudata, hogy itt és most bármi megtörténhet, folyamatosan izgalomban tartott. Végre megengedhettem magamnak, hogy gátlástalan legyek és hogy ne érdekeljen az, ki mit gondol rólam, hisz végre boldog voltam és csak ez számított. Ismerkedtem, buliztam, csábítottam és vonzottam. Ha igazságtalanságot éreztem, kiálltam magamért és másokért, hittem a szabadság és az egyenjogúság eszméjében. Felmondtam a munkahelyemen, ahol nem éreztem magam megbecsülve és teljesen új területeken, szerepekben próbáltam ki magam. Megteremtettem magam számára az anyagi stabilitást és folyamatosan új kihívások elé állítottam magam. Életem eddigi legizgalmasabb, legboldogabb időszakaként tekintek erre a néhány évre, ami alatt sikerült egyre közelebb kerülnöm önmagamhoz. Kifelé éltem és közben mégis mindvégig befelé tartottam. Hiszem, hogy a vágyaim megélése nélkül nem juthattam volna el idáig, ahol most tartok.

Gyöngyvér dr. Tamás-Kovács

A divatos elképzelésekkel szemben dolgozó éveim első nyolc évében 7 különböző munkahelyem volt és az első határozatlan időre szóló munkahelyemen bőven a minimálbér alatt kerestem.

Balogh Mariann

Igazi királylány voltam a mi gyönyörű palotánkban, és hittem, hogy boldogan élünk míg meg nem halunk. Haladtunk, fejlődtünk, két csodálatos gyerekünkkel teljesnek éltem meg az életem. Aztán kezdett valami változni... Először csak csendesen, észrevétlenül, majd hangosabban, fájóbban. Tudtam én, hogy valami nem jó, nem vagyunk már boldogok, de bíztam abban, hogy megoldjuk, bíztam magunkban, hogy ezen is túljutunk. És akkor döbbenetesen váratlanul ért a felismerés, hogy a férjem már nem ezen az úton jár. Mást választott. Én mondtam ki, hogy el akarok válni, de azt éreztem belehalok. Azt ezt követő időszakban úgy éltem az életem, minta már meghaltam volna. Nem tudom hogyan vittem végig a mindennapokat, hogyan tudtam elköltözni, egyedül új életet kezdeni. Mindezt úgy, hogy közben a maradék méltóságomat megőrizve, emberséggel, tisztelettel vittük végig a válást, és a mai napig jó kapcsolatban vagyunk. Rengeteget sírtam, sajnáltam magam, szörnyen nehéz volt a mintákat elengednem, harcoltam ellene, küzdöttem, mert én a régi életemet akartam vissza. És egy ponton megváltozott minden. Azt vettem észre, hogy már nem akarok visszamenni, hogy élvezem a szabadságom, azt teszem amit én akarok, úgy ahogy én akarom. Ráadásul a lányaimmal a kapcsolatom gyökeresen megváltozott. Soha ilyen közel nem voltunk egymáshoz, kapcsolódni tudtam velük. Mertem megmutatni nekik a gyengeségemet, sebezhetőségemet, és nekik is megengedtem ugyanezt. Hitelessé váltam.. Ma már bátrabban megélem a mélységeket, és szárnyalok a magasban is. Ha szeretnél egy támogató beszélgetést, örömmel segítek.