Erika BaloghSokáig nem értettem hogy mit jelent az egy év gyászidő, miért pont ennyi és miért nem több vagy kevesebb. Mi dönti el, hogy ennek ennyinek kell lennie? A férjem 7 és fél év küzdelem után elment, a betegség minden téren rombolt. Kapcsolatok, emberek, barátságok anyagiak, vagyis a szó szoros értelmében a nullára vitte az életemet. Mindig annak nehéz aki itt marad, és a népi bölcsesség nem téved. Most itt vagyok egyedül, keresem az utam önmagamhoz, másokhoz de tétova vagyok és ügyetlen. Az évek vasmarokkal szakítottak le belőlem darabokat, így a hatvanon túl szinte minden irreálisnak tűnik. Persze jönnek a jó tanácsok, de ebből mennyi a valós tapasztalat, és mennyi az olvasott vagy hallott "bölcsesség"? Az idő nem gyógyít csak tompítja az élét a fájdalomnak, nem akarok hamis mondatokat mondani, olyan nincs hogy a nap 24 órájában minden spiri meg happy, nem ilyen nincs. És nincs csak fekete szemüveg amin keresztül minden sötét, hanem az érzelmek hullámzóan dobálnak naponta. Persze igyekszem nagyon, de pont a mai napon ért egy nagy felismerés, ami szó szerint megint atomokra robbantotta a nehezen összetákolt életemet. A nagynéném 300 km-re lévő kórházba került, és rádöbbentem hogy ő volt a kapocs a külvilág felé, és most ő sincs itt. Most szorított sarokba igazán a magány, és ez hozta ki belőlem ezt az írást. Hogy igenis fel kell készülni arra, hogy mi lesz azután ha valaki egyedül marad. Ez nem tiszteletlenség az elmenő felé, nem hálátlanság, hanem a túlélés egyik fontos sarokköve. Mert nem csak az eltávozott érdemel odafigyelést és méltó búcsúzást, de aki itt marad annak is szüksége van érzésekre és kinyújtott kézre. És ez a legtöbb esetben nincs. Egy messze nagyvárosban - nem írom a nevét mert nem ez a fontos - néhány egyetemista rájött hogy egy nagyvárosban sok a magányos ember. Öreg, fiatal, kövér, sovány, de valamiért egyedül van. Egy helyiséget kibéreltek - adományokból - lomtalanításból szereztek székeket, asztalokat és kinyitották az ajtót mondván: Mindenki jöjjön aki egyedül van. És jöttek és jöttek. Bárki leülhet bárkivel beszélgetni aki szimpatikus neki, de hozzá is odamennek akiknek ő az, és így születnek barátságok, kapcsolatok vagy csak beszélgetnek egy jót. jelképes adományt szoktak adni, hogy mindig legyen az asztalon süti, pogácsa vagy üdítő. És működik. Mert ha nem figyelünk egymásra akkor tényleg nagy baj van. És hogy én hogy vagyok, és hol tartok?Hát itt. Egyedül és szomorúan. De igyekszem.
3- Attila Takács
Sokáig azt hittem, ennél rosszabb nincs. Aztán kiderült, hogy van. Meg az is kiderült, hogy ez egy erö és tudás. Oké a Pistike anyja/apja lehet, hogy iszik/veri, stb. de legalább van. Gondoltam. Majd kiderül, hogy oké van, de így sokkal nagyobb kárt is tud okozni. Nem jó a "gyászfeldolgozás" kifejezés. Nem dolgozol fel sok mindent. Türsz, ameddig bírsz. Minél inkább érzéketlenné válsz annál egyszerübb. Mindegy, hogy 2 vagy 7 éves vagy. Ösztönszerü. Túlélési mechanizmus. Aztán elfogadod. Ha szerencséd van késöbb lesz rá esélyed, hogy ráláss az elhunyt nézöpontjából arra, amin ö keresztül ment. Söt az is lehet, hogy végül áldásnak tartod ezt a tapsztalatot.
Pallér ZsuzsannaA Covid utáni időszak gyökerestül forgatta fel az életemet. Rövid időn belül szinte mindent elveszítettem: édesapámat, a páromat, az egészségemet, a munkámat, és vele együtt a jövőképemet is. Nem sokkal később a megtakarításaim is elfogytak. Korábban azok támasza voltam, akik krízisben vagy nehéz élethelyzetben voltak, de amikor nekem lett volna szükségem segítségre, bárhova nyúltam, csak a levegőt markoltam. Egy váratlan fordulat Ez a mélység Isten felé fordított. Kértem a segítségét, és ő meghallotta a kérésemet: egy videóra lettem figyelmes. Mintha nekem szólt volna. Bár az anyagi helyzetem bizonytalan volt, valahogy mégis megérkezett a szükséges pénz, hogy részt vehessek egy egy veszteségfeldolgozó a folyamatban. Nem tagadom, ez életem egyik legkeményebb időszaka volt. A program során 11 lezáratlan kapcsolat érzelmi megéléseit dolgoztam fel. Minden fájdalmat, haragot, bánatot és veszteséget átéltünk és elengedtem. A változás ajándéka Ez a folyamat emberileg és szakmailag is rengeteget adott nekem. Megértettem, hogy a múlt feldolgozatlan érzelmi sebei miatt nincs hely az örömnek, az együttérzésnek, és a jövő kapcsolatai is sérülnek. A tisztítás során mintha újra felépítettem volna magamat. Mostanra a halálhoz és a veszteségekhez sokkal természetesebben tudok viszonyulni. Az empátiám és az érzelmi teherbíró képességem megerősödött, és megtanultam, hogyan legyek jelen nehéz érzelmekkel is, anélkül, hogy szenvednék miattuk. Tiszta lap és új kezdet A folyamat végén tiszta lapot kaptam. Új életet kezdhettem, és ma már tudom: nem a veszteségeink határoznak meg minket, hanem az, hogy mit kezdünk velük. Ez az időszak megtanított arra, hogy nem csak magamat tudom kísérni nehéz időkben, hanem azokat is, akik épp most élik meg a saját veszteségeiket. Hiszem, hogy a fájdalom feldolgozása helyet teremt az örömnek, az új kezdeteknek, és annak a szeretetnek, amelyet csak akkor adhatunk és kaphatunk, ha nyitott szívvel élünk. Ha beszélgetnél, keress bizalommal. Ha mélyebben foglalkoznál ide kapcsolódó témákkal, nézd meg a kihívásaimat!