Megosztások

Bak Csilla

Árny-tükör Feszültséged arra tanít, hogy feloldjam magamban a feszültséget. Elutasításod rámutat arra, hogyan utasítom el önmagam. Félelmed által meglátom a saját félelmeimet. Falaid arra késztetnek, hogy elkezdjem lebontani a saját falaimat. Mindazzal, ami viszolygást kelt bennem megmutatod az elfojtásaimat. Mindazzal, amit elítélek benned, rávezetsz az éretlenségeimre. Mindazzal, amire haragszom benned, láttatod mindazt, amit nem szeretek, nem fogadok el önmagamban. Áldott minden sötét, ami általad belőlem felszínre bukkanhat, fénnyé alakulhat. ✨ (Részlet az Emlékszem a bennem lévő Szentségre című könyvemből, amely most még egy napig rendelhető.) Botos Orsolya

Almási Melinda

Új vagyok még ezen az oldalon, tegnap regisztráltam, így azt sem tudom, hogy mit teszek...csak írom amit gondolok :-) Elolvastam az írásod Zoli és felkiáltottam: "Végre az én gondolataimat egy férfi mondja ki!". Ugyanis hasonló gondolatok kavarognak bennem már jóideje, de a környezetemben ezt többnyire a hölgyek értik csak... Én is úgy tapasztalom, hogy a mi korosztályunkban (45-55 év) nagyon sokan vannak, köztük én is, önmagunkon "dolgozó", értelmi és érzelmi intelligenciával bíró emberek, akik keressük az utunkat, keressük a társukat, keressük az értéket. Várjuk hogy lássanak minket, hogy értő figyelemmel hallgassanak bennünket, hogy minőségi időt tudjunk eltölteni valakivel aki előtt nincs színház és nincsenek maszkok, aki előtt meg merem mutatni azt, aki valójában vagyok... Sokan vagyunk akik ilyen kapcsolódásra vágyunk, de nem találkozunk. Talán elmegyünk egymás mellett az utcán, vagy egy erdei séta közben egymásra mosolygunk és továbbmegyünk vagy saját magunkat beszéljük le különböző indokkal (messze van, nincs időm...stb).... aztán amikor éppen nem a hétköznapok mókuskerekét tapossuk, hanem otthon vagyunk egyedül...akkor nagyon tud fájni ez a csend... Én 12 éve járom az utam egyedül. Volt, hogy szegődött mellém valaki, de általában tanítani jött egy kis időre és továbbállt. Többször indultam a hegy aljáról remélve, hogy elérem a csúcsot, de sokszor visszacsúsztam. Hála az Égnek nem vagyok az a "feladós" típus, ráadásul azóta hobbim lett a hegymászás is, úgyhogy már látom a csúcskereszt sziluettjét :-) Viszont azt is látom, ahogy Te is írtad, hogy sokan nem mernek vagy akarnak "elindulni a hegyen". Pedig egymást támogatva fel tudnánk jutni a csúcsra, ahol gyönyörű a panoráma. :-) Sokan nézünk egyfelé, csak nem látjuk egymást...

Katica Toth

Annyira ismerős, amit az utolsó résznél írsz… valahogy nálam is ez történik. Mintha a saját korosztályom egyszerűen „kiesne a képből”, és mindig vagy fiatalabbak (vagy sokkal fiatalabbak) találnának meg, vagy éppen jóval idősebbek. Őszintén szólva fogalmam sincs, mi ennek a mély oka, de nagyon ráismertem arra, amit írtál — van benne valami közös rezgés. Azt is észrevettem, hogy egy ideje már nem az számít, ki hány éves vagy melyik „kategóriába” illik, hanem az, hogy mit hív elő belőlem. Megmozdul-e bennem az a nagyon csendes, nagyon egyértelmű belső igen. Tudok-e mellette nő lenni — nem teljesíteni, nem megfelelni, nem előre kitalálni, hogy minek kéne történnie — hanem egyszerűen csak lenni. A saját tapasztalatom az, hogy amikor felbukkan bennem a vágy arra, hogy egy találkozásban tovább menjek, akkor azt érdemes megélni. Akkor annak helye van. És amikor nincs bennem vágy, nincs mozdulás, nincs belső igen — akkor egyszerűen továbblépek. Minden külön magyarázat vagy túlgondolás nélkül. Azt hiszem, nekem most ez a legnagyobb tanulás: nem szerepeket keresni, nem elváráslistákat futtatni, nem előre eldönteni, hogy „mi legyen ebből”, hanem megengedni, hogy egy találkozás tényleg érjen. Hogy valaki hasson rám. Hogy ne tudjam előre a forgatókönyvet. Mert amikor túl korán akarom megmondani, milyen formát öltsön valami, ami még csak most próbál kibújni a földből, akkor mindig elszakadok a jelen pillanattól. Attól, ami valójában megtörténhetne két ember között. Inkább visszatérek az alaphoz: ha jó vele lenni, maradok. Ha nem jó, továbblépek. Talán ez az egyetlen iránytű, ami pontos, hogy belül milyen érzés kapcsolódni valakihez.

Ezer alakba rejtőzhetsz előttem, Csupa-kedvesség, látom, mind te vagy; futhatsz, csodák varázsfátylába szőtten, s Csupa-Jelen, látom, hogy merre vagy.

Julcsi Nemes-Vecseráné Schmidt

Egész életemben nagyon aktiv voltam, mindent bevállalos, merész, vidám.19 évesen férjhez mentem, de az esküvőm másnapján már éreztem nem szabadott volna. A házasságunk alatt nem működött a szexuális életünk együtt- nagyon szenvedtem ez miatt, de a votl férjem semmit nem akart tenni, változtatni. Amikor elkezdtem egy vállalkozásban könyvelőként dolgozni, akkor lendületet vett az életem és lett saját könyevőirodám is. Foglalkozom egészég mentorálással is. Ez mind azzal jár hogy sokat utazom konferenciákra, nagyon szeretek kocsit vezetni, kapcsolódni másokkal. viszont az exem utálta, belémkötött , féltékeny volt és vissza akart húzni. Nem mertem nagyon sikeres lenni, mert féltem kiugrok a házasságból. De, az ólló igy is nagyra nyilt közöttünk.Járok önismereti csoportokba és egyéni terápiára is. Szetetek utazni belföldön , külföldön. Sok munkám van már abban, hogy az egomat elnyomjam és hagyjam a lelkemet szárnyani, az intuiciómra figyelni. Elválltunk, ami olyan volt mintha rabláncok estek volna le rólam. 10 éve nem mertem megtenni, mert nem volt önbizalam, önbecsülésem, tele voltam félelelemmel. Már egyik sem tart vissza. Nagy feladatom az önszeretet, mert most rak elém akadályokat az ismerkedés területén. Szeretném megtaláli az ideális férfit, de még sok munkám van magammal, hogy ez sikeres legyen. A belső gyermekemet előtérbe kell helyznem, határokat húzni- eddig ez sem ment igazán. Én legyek az első, és ne menjek le gyerekenergiába, amikor kapcsolódom valakihez. Minden életterületre igaz. Ez most a legnagyobb kihivásom. A váláskor sok minent otthagytam a saját káromra, de nem akartam elhoznia negativ energiákat magammal. Új élet és új napok kezdődnek most!Szeretnék mindent másképpen csinálni, mint eddig.

Tas Balogh

Fontos szerintem, hogy igényeinket előre tisztázzuk magunkba és ezt akár őszintén kommunikálni. Fontos érdeklődni is efelől. Fontos tisztázni egyértelműen a határainkat is mert ha az elején ezt engedjük, hogy semmibe vegyék akkor könnyen kerülhetünk egy bántalmazó kapcsolatban ezt nemtől függetlenül is érhetjük. Én nem rendelkezek nagy tapasztalattal, de az eddigi két kapcsolatomból ezt tanultam meg. Persze legyünk természetesek és tapintatosak, kedvesek mert az alapból is fontos egy szociális közegben. Jó ha a motivációkra tereljük a szót, hogy ezzel is jobban megismerjük a másikat. Erkölcsi kérdésekben nagyon fontos, hogy legyen minél több eggyezés.

Eszter

Mélyen együttérzek és tudok azonosulni minden soroddal. Nagyon nehéz ez az ismerkedés dolog. Én is ugyanabban a táborban ücsörgök, mégis, egyre inkább van egy mélyreható, belső hitem azzal kapcsolatban, hogy meg kell érkezzen, AKI a lehető legjobb. (Tudom…,szétrágott mantra, de szerintem működik🙂). Nekem most a legfontosabb rutinom ezirányban, hogy tartsak fent a leendő páromnak teret? Tudjon az életembe megérkezni, ne töltsem ki munkával, gyerekkel, kötelességgel, pótcselekvéssel az ő helyét. Legalább addig is épülök. (Sokszor tekintek erre a folyamatra úgy, mint amikor a menyasszony készülődik… és igen, a lelkem is öltöztetem.) A másik napi gyakorlatom, hogy boldogsággal, nem rossz érzéssel tudom már nézni a párokat, csókolózó fiatalokat. Kicsit osztozom is az örömükben, mert érzem a szívmelegséget, s közben elképzelem, hogy milyen jó lesz majd nekem is nemsokára hasonló helyzetben.😃 Naiv elgondolás? Lehet…, de teljességből szeretnék kapcsolódni, nem a régi hiányból, ami annyi elkeseredést okozott már az életem során. Szerintem ez a fajta állapot hívogatóbb és nekem is jó benne lenni. S ami talán a legfontosabb, hogy tegyek a találkozásért tevőlegesen, akár komfortzónán kívüli dolgokat és tudjam szeretettel elfogadni azt is, ha mindez mégsem így lesz, hisz valamilyen úton-módon az is értem van. 🙂

Katica Toth

Az én tapasztalatom az, hogy maszkolni sokaknak könnyebb és egyszerűbb – akár szó szerint is, filterek mögé bújva. De én pont a másik oldal vagyok. Én beleteszem a figyelmem, a jelenlétem, a csillogást a szememben – nem azért, mert bele kell, hanem mert csak így tudok kapcsolódni. Csak így érzem, hogy valóban ott vagyok. Nem tudok félgőzzel jelen lenni, nem tudok „taktikázni”. Adok, mert így természetes nekem – ez az, ami éltet. És igen… ezt én is ritkának látom. De hiszem, hogy amikor két ilyen ember kapcsolódik, az nem hétköznapi. Az valami nagyon valódi. A Covid hozta el nekem azt az online világot, ahol mégis lehetett igazán kapcsolódni. Ott születtek olyan barátságaim és ismeretségeim, amikből később személyes találkozások lettek. Van, ami élő és mély maradt, és van, ami nem – de mind nyomot hagyott. Szóval nem, ez nem álomvilág. Van ilyen. Legalábbis nekem ez a tapasztalatom. És fantasztikus érzés, hogy bár ritka, de mégis létezik ez a fajta valódi kapcsolódás.

Az eddigi tapasztalatom azt mutatja, hogy nehéz azokat megmutatnom. Ugyanakkor sok és érdekes van belőlük a magánéletből és azon túl is. Szeretem ezeket a mély önutazásokat, de még szívesebben olvasom másokét. Látom már a világ bonyolultságát és egyszerűségét.

Dorottya Gazda

Egy szomorkásra sikerült nap végén szembesültem azzal a ténnyel, hogy egyébként Valentin nap van, és még ennek tetejébe én egyedül kuksolok itthon. Istennő névvel és egy csodálatos szép szarvasbogárról készített fotómmal belevetettem magam az egyik társkereső applikáció sűrű erdejébe. Ez a titokzatosság többeket is felcsigázott. Összeakadtam egy olyan sráccal, aki valami elképesztően gyönyörű, nem tolakodó, finoman udvarló, kíváncsian és férfiasan elegáns, tiszteletteljes, egy rendkívül játékos, de egyáltalán nem tolakodó beszélgetést kezdeményezett. Hosszú órákon keresztül chateltünk, mély témák felé is eveztünk, könnyebben osztottunk meg magunkról bensőségesebb, érzékenyebb dolgokat is a sajat eletunkrol. Egy ténylegesen őszintén, kíváncsi ismerkedési folyamatba csöppentünk. Majd másnap pedig felfedtem magam. Nem lett belőle folytatás, de mindketten azt fogalmaztunk meg, hogy kölcsönösen izgalmas, szórakoztató és egyben gyógyító hatása is volt ennek a "találkozásnak". Életem legjobb társkeresős élménye volt, és nem mellesleg egy szép Valentin napi este is lett belőle mindkettőnknek. Bárcsak ilyen szarvasbogáristennők nélkül is menne ez a kommunikáció az ismerkedésben! Nem véletlenül találhatták ki egykoron az álarcos bálokat....