Tapasztalatok

Benedek Csanád

Néha megőrjít a magány érzése... Olyan érzés, mintha a lelkemet szakítanák szét egy középkori kínzóeszközzel és nem tudnám megakadályozni hogy szét szakadjak. 2-3 havonta mindig előjön hullámokban. Azt érzem, jól vagyok, imádom a munkám, a hobbijaimat, a családdal is jó a viszony, a barátaim is szuperek. Aztán egyszer csak egy hidegfront jelleggel megváltozik minden... Nagyon kapcsolódnék, semmire se vágynék jobban a világon, mint egy megértő társra, arra hogy este végre nem az üres szoba fogad, hanem lágy hangon "szia szívem milyen napod volt?" - de ilyenkor se energiám, se kedvem ismerkedni, se társaságba menni, teljes depressziós tünetegyüttes és mogorva állapot. Ha valaki szemezne velem, azt meg biztosan észre se veszem (megtörtént eset, barátok mesélték), vagy ha észre veszem morcosan elkerülöm a szitut, mert annyira szarul vagyok hogy a fenének van kedve odamenni egy lányhoz ilyen hangulatban... Kétségbeesetten tinder, bumble feltelepít és nyílván újabb kudarcsorozat - nem írnak vissza, random kilépnek a chatből vagy alig matchelek akárkivel is aki szimpi lenne... Arra is morcosan nézek aki párral sétálgat vagy lánnyal fut a margitszigeten, dühös vagyok, hogy nekik miért sikerült és nekem miért nem?! Ők miért élhetik meg a társat és az intimitást és én miért nem?! (utóbbi 1 évben több tucat randi és ismerkedési szitu sikertelenül) Azt is sokat hallom és egyre kevésbé akarom elhinni, hogy aki keres az nem talál, de lassan olyan érzés mint amikor a sivatagban a kiszáradás és a halál között bolyongsz... Ne keressem a vizet, úgy is megtalál, biztos ez??!! Azt meghaladtam, hogy csak a nőket hibáztassam, tudom hogy komplex a sztori és tőlem IS függ, csak ennyi sikertelenség után teljesen elengedném ezt az ismerkedést és kedvem támadna felhagyni világi életemmel, hogy zen szerzetes legyek egy koreai kolostorban :( Van ebből kiút? #magány #düh #kérdőjelek #kapcsolódás

Imre Orcsik

Ismerkednem sosem volt nehéz. A munkámból kifolyólag rengeteg emberrel találkoztam mivel 18 évet dolgoztam különböző szórakozóhelyeken, így házhoz jött a kísértés. S, én persze éltem is vele. Rengeteg kaland, sok egy vagy több éjszakás ismerettség. Aztán felhagytam azzal az élettel és rendes munkát választottam és próbáltam jófiú lenni. De csak nem sikerült. Jött az önismeret és még jobb volt a hatás. Hihetetlen mennyire nyitott és impulzív ilyenkor az ember. Mennyire hatással van másokra. Aztán egy nap elmúlt. Már nem élveztem. Úgy éreztem a lelkem már másra vágyik. Ami egykor felizgatott az üressé vált. S, ott álltam, s talán most is ott állok, hogy a régi már rég nem működik, de az újhoz még nem jött partner.

Szabó Olivér

Bevallom nem volt még hosszú kapcsolatom. Nem is tudom milyen az. Kapcsolat?Hogyan működik az? Mik a szerepek? Milyen minták alapján? Mivel felnevelkedtem egy családba, ahol láttam anyám és apám hogyan él, és hogy milyen szarul viselkednek magukkal és egymással, azt mondtam, hogy én ilyet biztos nem akarok! Sok lehetőségem lehetett volna rá, sok lánnyal/nővel ismerkedtem és még többel lett volna lehetőségem, de mégis visszautasítottam bármilyen kapcsolatot, pedig legbelül megakartam élni, de a belső világom elutasította ezt az örömöt. Beszélgetés, egy-két csók vagy szex, de tovább már nem tudtam hogyan. Nem akartam olyan férfi lenni mint apám viselkedett az anyámmal. Szomorú, de ez az igazság.

Dénes Müller

40 éves korom felett (sok munkahely és még több kapcsolat után) teljesedett ki bennem, hogy ki is vagyok igazán, mi az utam az életben. Így már nem várom a csodát és nem hazudik se magamnak, se másoknak sem azzal kapcsolatban, amit látok vagy gondolok. Az életem része a mozgás, az alkotás, az emberi kapcsolatok építése és a munkám eszközeivel az emberek tanítása, fejlesztése, miközben saját magam is jobban rálátok a hibáimra, az elakadásaimra, a gyengeségeimre, rögzült téveszméimre és már elavult működéseimre, ami a saját boldogságomat és a lelki békémet akadályozta oly sok éven keresztül. 2020 óta nincsen társam, akkor láttam be igazán, hogy mit nem szabad megengedni a kapcsolatomban és mihez fontos ragaszkodom, hogy a személyiségemet és az elveimet megőrizhessem. Sok fájdalmat átéltem már, leginkább az jelentette a legnagyobb szenvedést, amikor számomra fontos emberek (családtagok, barátok) léptek ki az életemből. Nincs még gyermekem és kapcsolatot sem keresek már görcsösen, régóta vagyok egyedül, megtanultam egyedül is szeretni magamat és élni, élményeket szerezni, dolgozni, alkotni, szembenézni a legmélyebb félelmeimmel, elfogadni magamat és másokat is. Nem akarok már senkit sem megváltoztatni, de előrehaladni annál inkább, élvezve minden boldog percet, ami a kihívásokban rejlik. Egyszer talán felismerjük egymásban magunkat, tisztán és egyszerűen.

Sándor Attila

Ha nincsen tétje, mert nincsen elvárásom az ismerkedéssel, akkor játszi könnyű. Csak a szellemeskedés és ráhangolódás csillan. Amikor már komolyan gondolom, ott viszont ellehetetlenülök, mert Ady-Endre-komolyságú leszek és a teljes világomat festem az égre a maga ultra komplexitásában; tüskék árnyékában, szeretet fényében. A világom valójában egyszerű, de ugye, egy pohár víz is egyszerű dolog, viszont értékelni talán csak akkor tudod, amikor felfogod, hogy mi van a poharadban. Irígylem azokat, akik az eső, a tikkasztó nyár vagy a juvenilis vizek bonyolultságának ismerete nélkül is tudják élvezni a pohár vizet. Szeretek ismerkedni.

Veronika

18 éve elváltam, 8 éves szeretői kapcsolattal a hátam mögött most itt állok 60 évesen és nem tudok ismerkedni... egyrészt nagy páncélt növesztettem, másrészt arrogáns vagyok... világéletemben én voltam a Szabó bakter, most is... elmenekülnek a legények. Karrier, pénzügyi stabilitás pipa, önismeretben lépegetek, férfiak, kapcsolódás ... ülj le fiam egyes!

istván ruzsin

Igazából leírnám a tapasztalataimat, ahogy nálam történt ,hátha valakinek segítség vagy erőt tud meríteni belőle. Viszonylag elég sok minden történt velem az utóbbi 10 évben . A szüleim betegsége, ápoltam őket , majd eltemettem . Közben elvágtam , elköltözött tőlem a fiam, tönkrement egy vállalkozás, volt egy fantasztikus kutyám, el kellett temetni őt is , nagyon nehéz időszak volt ez . Ami életemben igazán segített átrendülni , azok a barátok , a célok, a sport. És nagyon túl is vállaltam magam . Mindenbe. Az egyik oldalról nehézséget okozott, a másik oldalról nem volt időm gondolkodni, nyalogatni a sebeimet vagy sajnáltatni magamat , hanem mentem az általam kijelölt úton , csak egyenesen csak előre. Mind külső szinten, mind belső szinten. Természetesen nekem is voltak nehéz pillanatok , amikor elkapja az embert a sírás vagy amikor felnéz az égre , hogy miért ?????!!!!!!!!!! Volt egyachilllesz szakadásom , egy kutyatámadásba léptem bele , hogy egy kisgyereket meg óvjak , nagyot ugrottam , rosszul ugrottam, elszakadt az achilleszem, és gipszben befeküdtem . Ott sok mindenre rájöttem, ott az NAGYON kellett. Ott sok mindent megértettema szülői mintákról , hogy tették a szüleim a tőlük telhető a legtöbbet és legjobbat a rendelkezésre álló lehetőségükkel jót akartak mint minden szülő a gyermekének , de az az ő életükbe állta meg a helyét . De rá kellett találjak , hogy nekem mi a jó az én életemben , megtalálni azt ami működik és elhagyni azt ami nem működik, vagy máshogy csinálni. És ezek gondolatok mellett fel kell építeni egy új életet . Sokszor nem olyan gyors ez a váltás , de felszabadító maga a gondolat és az életben van visszacsatolás , hogy van eredmény , hogy jó az irány. Az utóbbi tíz évem nagyon nagy tanító mesterei , hogy bízzak a bizonytalanban és a türelem . // Volt időszak, mikor sokat voltam egyedűl, és volt , amikor a hölgyek jöttek , mentek az életemben . Ezt is ki kellett próbálni. De rájöttem , hogy leginkább a tartalmat keresem, a nőt akivel egyszerűen csak jó akivel tudunk csatlakozni egymáshoz és megvan a mélysége a kapcsolatnak. Tudom, érzem, hogy van olyan , akit mellém rendel az élet, a sors. Teszem a doldom, s kivárom, amikor eljön az idő. Jöjjön amikor eljön az ideje. // Nekem ezeket tanulni kellett és kell is . Hát ez az én rövid történetem . Üdv . Mindenkinek.

Klaudia G.

Hidd el, hogy a másik oldalon ugyanez történik. 😊 Én másfél éve vagyok egyedül, naivan úgy álltam a dolgokhoz mint tiniként, őszintén... És akkor jöttek a pofonok, hogy 36-37 évesen és a mai világban teljesen más az ismerkedés. Sebekkel, traumákkal, csalódásokkal teliek az emberek, nem foglalkoznak magukkal ( tisztelet a kivételnek), önismeret semmi, én találjam ki, hogy hogyan is vannak éppen, mit akarnak ehh.. 😅🙆🤦 A szavaidból csalódottságot, kiábrándultságot érzek, és dühöt, ami talán ezeknek a következménye. 🥲🤍Érezted már jól magad egyedül? ( Őszintén kérdezem, mert én nagyon féltem egyedül lenni és amikor elváltam és "muszáj" volt, engem felszabadított). Ebben az időszakban kezdtem igazán megismerni magam. Persze, a franc se akar örökké egyedül lenni 🤪 Na de, arra akartam reflektálni, hogy amit a társkeresős tapasztalataidról írtál, az a másik oldalon sem különb. Már annak is örülök, hogy ha egy férfi őszintén megmondja, hogy csak testi kapcsolatra vágyik és nem hazudja, hogy komoly kapcsolatot keres, vagy "bármi lehet". Nőként ugyanúgy ghostingoltak, úgy is, hogy egyik nap megbeszéltük a másnapi randit, éjjel még írt... Másnaptól no kontakt. 😅Komolyan mondom, hogy már magamra sem veszem. Viszont én is eljutottam odáig, hogy nem merek bízni. Nálam is volt olyan mint nálad, hogy útközben derült ki, hogy igazából exet felejteni akart... Nem kész egy kapcsolatra ( és tényleg nem, azóta sem, mással sem). Mondjuk engem nem zavar, amikor párokat látok. És a két macskámhoz is jó hazajönni, de ennek az lehet az oka, hogy olyan megfelelési kényszerben éltem exem mellett, hogy az egyedüllét nekem békességet hozott, nem pedig magányt. Csak tudom, ha ez sokáig így maradna, egyre nehezebb lenne kapcsolódnom. A való életben vágytam volna arra, hogy ismerkedjek, de szó szerint esélytelennek látom. Nőként meg nem megyek oda a férfiakhoz, azaz a kezdeményezést nem vállalom. 🫣 Viszont a sok... És egyben negatív tapasztalat ellenére is hiszek. Eldöntöttem, hogy hiszek.... Mert akarom, hogy legyen ez még így se 😊 Addig meg tapasztalok és majd annál jobban értékelem, ha találok valaki olyat, akit pl nem csak a testem érdekel. ( Na jó, volt 1-2 ellenpélda, de ott meg nem működött a kémia. De ez az elenyésző.) Csak annyit tudok mondani, hogy higgy és vedd magad körbe olyan emberekkel, akik bátorítanak, pozitívan gondolkodnak, elérték már esetleg azt, amire te is vágysz ( ez inspiráló lehet). 😊

Judit Pusztai

Azt hiszem tanulnom kell engedni, hogy az élet amit küld fogadd el, sőt kérj segítségét ha gyengének érzed magad. Én maga vagyok a kőszikla, mondják is és tudom is, hogy egyedül megoldom. De nekem pont az ellenkezőjét kell tanulni, tapasztalni, hogy hogyan kell követni. Ami megy, hogy kiállok magamért, nem toporgok, cselekszem és ami nem méltó vagy nem jó nekem azt hagyom had menjen. Ez viszont egyedüllét tel jár, biztonsággal ugyan de magánnyal hosszú távon. Nekem zsigeri első tapasztalat még csecsemő korból az elhagyatottság ami miatt nem fáj annyira és tűrhetőbb mint sokaknak az egyedüllét de pont ezért tudom és mondom nem jó. Habár nálam tudat alatt beivódott és pont ezért nem magánynak hívom mert nem szenvedek tőle mégis van vagyódás igazi kapcsolat iránt.

Viktor Gyollai

Izgalmas témának tartom az ismerkedést, ezért szeretnék megosztani magamról ebben a témában. Azt figyeltem meg az évek alatt, hogy az ismerkedéshez sokszor jól jön a türelem. Állatokkal szinte nem is lehet máshogy. Őket nem lehet lenyűgözni a jó dumával és általában pontosan érzik, hogy kik is vagyunk. Érzik a magabiztosságunkat vagy bizonytalanságunkat. Érzik, hogy béke és szeretet van-e bennünk, vagy agresszió és felsőbbrendűség érzés. Általában emberekhez is érdemes türelmesen közeledni, mert a másik ember ettől érzi biztonságban magát ebben az interakcióban. Eszembe jut az egyik kedvenc filmem egyik vicces jelenete, amikor a falut vezető szamuráj azt mondja a nála "vendégeskedő" amerikai katonának, hogy első találkozáskor mi lehet csodásabb, mint hogy mindketten bemutatkoztak egymásnak? Ez mai léptékben is igaz. Egyes emberekhez lassan lehet közel kerülni, viszont gyakran ezek az emberek jobban önmagukat mutatják az ismerkedés minden stádiumában, mint azok, akik szélsebesen ismerkednek. Néha a türelmes közeledés azt jelenti, hogy gyorsan közeledik egymáshoz a két ember. Ez is előfordul, amikor mindkét ember érzi a másikat, és érzik, hogy milyen sebességgel lehet közeledni a másikhoz. És ha megvan a vonzalom, vagy hívjuk inkább kíváncsiságnak, akkor minden felgyorsul önmagától és spontán. Voltam sales-es is, és ott az ismerkedésre kevés idő van. Lehet trükközni, elhitetni a másikkal, hogy nagyon szimpatikus neked, és akkor ezzel is lehet gyorsítani a folyamatot. Ezt a magánéletben nem javaslom. Jobb őszintének lenni! Most ennyit... Ha valakit érdekel a téma, órákig is tudok beszélni róla, mert szeretem. :-) Ja, mégis eszembe jutott valami: akiben valódi érdeklődés, kíváncsiság van az emberek felé, annak könnyű ismerkedni. Persze jó még, ha van hozzá egy egyenrangú szemlélet benned, és egy kedves, elfogadó attitűd - nem a kritizálás a kedvenc időtöltésed :-)