- PVPolett Vándor
Miért reagálok mindenre úgy, mintha egy megriadt ló lennék? Annyi negatívum ért mostanában, hogy bármilyen ingerre úgy reagálok, mintha most készülnék megvívni a haláltusám. Bántottak. Sokan, sokféleképpen. Elvesztettem önmagam, elvesztettem a bizalmat. Próbáltam bezárkózni olyan helyre, ahol nem bántanak. Mégis utolérnek. Nincs menekvés. De akkor meg ott a magány. Tehetetlennek érzem magam.
0 - JKJózsef Károlyi
Kedves István! Egy kis kiegészítésem lenne: 33 éves házasok vagyunk, szerintem mindig különleges volt a kapcsolatunk, elejétől, idáig. Sokszor, sokat foglalkoztunk önképzéssel, fejlesztéssel. Voltunk, pl egy hetes házasságos táborban is ahol a házasság javítása volt a cél, úgy, hogy akkor látható problémánk nem is volt. Nem a javítgatás utólag, hanem az előre megelőzés volt a cél, szinte mindig. A korszakos váltás nálam is, nagy volt nem voltam titán többé. Feleségem meg igazi amazon lett,a sikerekkel együtt. Most 58 évesen eléggé megtaláltam a küldetésemet, amit még az asszony nem túlságosan értékel, de nem is utasít el. Mindig szerettem a feleségemet, kétszer vettem el, de elvenném akár minden nap! Szerintem a feleségem is szeret és elfogad elég jól. Két évvel ezelőtt nagyon rezgett a léc! A kedvesem azt hitte megcsalom, én szabadságra vágytam, mindenbe beleszólt, ráadásul általában igaza is volt, de akkor is! Sokat segített, hogy akkor találkoztam az első videóddal, ami magyarázatot adott mindenre, nyitott könyvként lehetett olvasni az életemet, hálás vagyok érte neked! Úgy gondolom a feleségemnek is, de nekem biztosan nagyon jó kapcsolatom van Istennel, csodálatos szüleink vannak, 3 gyerek 2 unoka, nagyon- nagyon jó munka! Szinte mindig boldog voltam! Nem panaszkodom! Szeretném megőrizni jó kapcsolatomat a párommal! Köszönettel: Károlyi József
1 
Tiszta LapSokáig azt hittem, készen vagyok: terápiák, önismeret, fejlődés. Aztán mégis újra szembetaláltam magam ugyanazokkal a körökkel. Közben lassan megértettem valamit: nem a szeretetem volt sok. Csak a másiknak nem volt még elég biztonsága, eszköze vagy segítsége ahhoz, hogy akkor is maradni tudjon, amikor közelebb kerültem. Most már látom, milyen könnyű félrehallani egy kapcsolati próbálkozást. Én azt éltem meg, hogy amit közös építésnek szántam, azt a másik számonkérésnek érezte. És ezt nem rosszindulatból – egyszerűen így működött benne a védekezés. Azt is felismertem, hogy ebben nem én vagyok a megoldás. A maradást, a felelősséget, a biztonságos kötődést mindenkinek magának kell megtanulnia. Lehet, hogy nekem is volt még dolgom, és lehet, hogy neki is lett volna, ha egyszer segítséget kap hozzá. Ma már nem hibáztatom magam, és őt sem. Csak két ember voltunk, akik más ponton tartottak a tanulásban.
Halmai ZoltánItt vagyok, egy olyan helyzetben ami ellen tenni nem tudok. A (volt)feleségem épp a lázadás korszakában van. Én mindenben csak a rossz vagyok számára, és egy új más férfi iránt rajong, izgul, hogy jó lesz e neki. Érdekes érzés azt nézni, hogyan készülődik és nézegeti magát a tükörben, hogy egy másik férfinak tetszen. Mindezt úgy hogy alig 3 hónapja költözött el, és azt érzi, hogy ő most nagyon élni akar és nagyon ismét nőnek érzi magát ettől, hogy csábíthat és mással ágybabújhat. Erre mondják, hogy kutyaharapást szőrével?! Érzésem szerint ettől NŐ nem lesz csupán az egóját legyezgeti.... Bár én sosem korlátoztam, elengedtem bármikor és bárhová, csupán az önmaga által felállított keretrendszerben nem érezte elég jónak magát, most pedig átesett a másik oldalra. Megoldás.... kivárás...?! felé menni csak hátrálással és további bezárkózással jár. Szünetet tartani minden kommunikációban, hogy érezze a hiányomat nem megy, hisz van egy közös gyermekünk akivel mint apa minél több időt töltenék. Elfogadás, nem beletörődés, a feszültség kontrollja, féltékenység kontrollja, folyamtos tanulás, önmagamról a férfi és női működésről, kiegyensúlyozottság, karizmatikusság, céltudatosság! Ha változtatok a világomon, akkor tudok hatni rá! Mert a cél továbbra is a családom újra egyesítése!
Imre OrcsikMég mindig billegek. Egyszer azt érzem, hogy már Férfiként tudok működni és elég erős vagyok ahhoz, hogy világítótornya legyek egy Nőnek, s ebből az állapotomból már nem mozdít ki semmi. Majd másnap épp az ellenkezőjét érzem. Megjelenik egy amazon és pontosan érzem, hogy ő át tudna gyalogolni rajtam....Simán..... Minden gond nélkül.
Sándor AttilaVan az a legmélyebb kötődés, amire nincsen magyarázat. Egyszerűen csak VAN. Nálam ezt a saját kovászból sütött kenyér hozza elő. Minden nap. Mert ezáltal kapcsolódon Vele. “Én vagyok az élet kenyere...” És kapcsolódom a feleségemmel is, aki ragyogó arccal hozza a kisült, illatos kenyeret. Ehhez képest, kikacsintós vágyaim is vannak, amik ez elmúlt másfél évben eléggé felerősödtek. De! Lassan fél éve járunk társastánc tanfolyamra, ami egy kovász-csoda. Rendez bennünket és ezáltal, van a kenyéren túl egy másik dolog is, amit mindketten gyermeki lelkülettel várunk. Ez nem más, mint a szombati tánc, ahol örömmel kapcsolódunk. Ez egy kiegészítés: ma furcsa volt végigolvasni az írásaimat. Olyan, mintha összegeznék, számotvetnék…
Varga AnnaEz egy nagy dilemmája a lelkemnek. Szentül hittem, hogy mint a régiek (nagyszüleink) igen is meglehet és meg is kell javítani azt, amihez (amibe) hűséget fogadtunk. Testemmel- lelkemmek akartam. Ez volt a baj. Függtem tőle. Egy olyan traumatikus kötésben voltam, ami egy torz képet mutatott. Annyira ragaszkodtam az idealizált képeimhez (csalàd), hogy nem láttam meg a fától az erdőt. István egyik gondolata pont ide vág, "még nem szenvedtem eléggé". Mert hogy ugye az egy nagy igazsàg, hogy aki már nagyon szenved az lesz képes vàltozàsra/vàltoztatàsra adni a fejét. Takargattam a sebeket, foltozgattam, vezekeltem, bizonygattam. Közben pedig elfelejtettem, milyen az ha megdicsérnek és viszont megdicsérhetek. Nem tudtam alkalmazni a szeretet alapvető eszközeit. Nem érintettem, nem csodàltam, nem voltam támasz, nem tudtam megnyugodni. Folyamatosan azt éreztem, nem vagyok elég jó. Nem tudtam olyan jó lenni, hogy ne bántson. Ez a dinamika igaz volt az alkoholista szüleimnél is. Nem voltam elég jó gyermek, hogy miattam "letegyék" az alkoholt. Hirtelen ugyan abban a fekáliában úszkáltam, csak épp nem a szüleim mellett, hanem a (volt) férjem mellett. Ismerős az a kép amikor egy katona keresztül halad egy teleszórt taposó akna mezőn?! Az állandó kiszámíthatatlanság, bizonytalanság, folytonos félelemben és stresszben tartott. Hiába lett szép autónk, szép házunk, két csoda szép gyerekünk, hiába készültek csalàdi fotók nagyon szépek, ha közben megsemmisült minden amiben hinni akartam. Elgyengültem. 8 év foltozgatás és állandó probléma leplezés után, borult az a bizonyos "bili". Ha újra kezdhetném, nem játszanék színdarabot. Csak és kizárólag magamat adnàm. És csak és kizàrólag olyan Férfihoz kapcsolódnék, akinek már meg van az ügye/küldetése és kölcsönösen építhetnénk egymást. Mert a le építés is ugyan annyi vagy még több energia, mint a fel építés.
István ViroveczKapcsolódás és önreflexió – A férfi és női dinamikák tükre Az emberi kapcsolatok olyan tükrök, amelyekben önmagunkat látjuk – torzítva, felnagyítva, néha elhomályosítva. Minden találkozás, minden szerelem, minden konfliktus egy lehetőség arra, hogy jobban megértsük, kik vagyunk. De vajon mennyire merünk valóban látni? Ha valami kibillent az egyensúlyomból, azzal feladatom van és a saját tapasztalatom az, hogy a legjobb tükröt a társ és a gyermek tartja. A férfi és női dinamika egy folyamatosan pulzáló, változó áramlat. A férfi vágyik arra, hogy erős legyen, hogy tartást adjon, hogy védjen, legyen ügye, amivel a közjóért tehet és a nő képében gyökeret verhessen, ahol van egy stabil háttérországa. A nő vágyik arra, hogy biztonságban legyen, hogy áramolhasson, hogy kapcsolódhasson az ügyhöz a férfi által és legyen lenyűgözve. De amikor a félelem, az elvárások és a múlt sebei beleszólnak, a kapcsolatok nem harmóniát, hanem harcokat teremtenek. A férfi, aki nem érzi magát elég erősnek, visszahúzódik. Nem mer sebezhető lenni, mert azt gyengeségnek éli meg. A nő, aki nem érzi magát biztonságban, követelőzővé válik, mert a szeretet hiányát küzdelemmel próbálja betölteni. Így kezdődik az örvény, amiben egyik fél sem azt kapja, amire valójában szüksége lenne. De a kapcsolatok igazi terepe nem az elvárások betöltése, hanem az önreflexió. Az, amikor meg mered kérdezni magadtól: Miért húzódom vissza, amikor közel kellene lennem? Miért támasztok elérhetetlen elvárásokat a másikkal szemben? Miért fáj az, amit a másik mond vagy tesz – és mit árul el ez rólam? A kapcsolódás nem az egyensúly fenntartása, hanem annak felismerése, hogy az egyensúly folyamatos mozgás. Egy férfi lehet erős és sebezhető egyszerre. Egy nő lehet szabad és elkötelezett egyszerre. A kapcsolatok ott válnak valódivá, ahol mindkét fél önmaga lehet – elvárások, manipuláció és játszmák nélkül. De ez az út belül kezdődik. Először önmagunkkal kell megtanulnunk kapcsolódni, mielőtt igazán tudnánk kapcsolódni másokhoz. A férfi nem attól lesz férfi, hogy mindig erős. A nő nem attól lesz nő, hogy mindig gyengéd. Hanem attól, hogy mindketten vállalják azt, akik valójában – és teret adnak egymásnak, hogy ugyanígy tegyenek.
Natalynem szeretnék ismételgetni, de mivel eléggé speciális a helyzet nálam, de sok a tapasztalatom, hátha én is hozzájárulhatok, hogy másnak segíthet. rájöttem mennyire fontos tényező a párkeresésben is az idő. Én lassan kerekezek 69 éves vagyok, tehát sokat megélhettem. 20 évesen mentem férjhez, szerelemből, és idővel valahogy minden gellert kapott, mert gyermekeim apja rossz anyai szeretetlenséget élt át, ezért nem tudod igazán szeretni, kimutatni, ami egy nőnek azért hiányzik nem is kicsit, persze ez történhet fordítva is. Sokat próbáltam akkor segíteni neki, mert felismertem milyen nehéz lehetett szeretetlenségben élni, én meg megkaptam szüleimtől. Sajnos nem sikerült, de nagyon sok mindent megpróbáltam. sokan ismerik ezt a rossz tapasztalatot, hogy anyós beleszól, irányítani akar még akkor is ha már a gyereke felnőtt. Hát engem nem tudod, de nem adta fel, és én sem. Ez volt a gyökere annak, hogy hiába a sok gondolkodás, családalapítás, otthon teremtés, mégis mindig visszajutottunk oda, hogy nem vagyunk együtt boldogok. Nagyon nehéz volt. Ezért elváltam. volt férjem, nem akart elválni, de én szeretetlenségben nem tudok élni. Pedig az érdeklődési körünk más volt, és én mindig is engedtem, hogy az ő hobbyja és érdeklődési köre ne sérüljön, hiszen szabad lélek. De én is az vagyok. Sok házasság azért is megy tönkre mert nem beszélik meg a közös dolgaikat, ezért jön a pótcselekvés. Ami nem egészséges. Sőt sértő. Bár hiszem, hogy nem egy papír dönti el két ember együttes boldogságát. Sokat tanultam ebből is, és később 20 évig együtt éltem egy rendes elfogadó emberrel, aki soha nem szégyelt, kinyitotta nekem a teret, lehetett rá számítani. Bárhová elvitt, és büszke volt rám. Nagy szíve volt. Legközelebb elmesélem ezt is. Mert az élet mindig valamit elébünk hoz, és azt kell megoldani. Most egyenlőre ennyit. Minden Jót Nektek, jó fejlődést, és legyetek Bátrak. Itt lehetünk.