Schlotter EdinaKedves Anita! Nekem nincsen tapasztalatom ezzel kapcsolatban, de azt gyanítom hogy mindenkiben más történik ilyenkor. Beteg voltál. Arról nem tehetsz. Amikor valakinek tumoros megbetegedése van az is krónikus betegség és van kapcsolat ami túléli és van ami nem. Biztos nehéz de fordított esetben te is kitartottál volna mellette bár biztos hogy sokminden változik az emberekben ilyenkor. Ez egy próba is talán, a covid rengeteg mindent megváltoztatott és talán le is tisztázott. Jól jártál hogy kiderült még most hogy egy ilyet nem bír ez a kapcsolat ki és nem hiszem hogy ilyenkor hibás lenne bárki is. Ha ő nem kíváncsi arra hogy milyen vagy amikor egeszséges vagy az az ő baja. Más majd kíváncsi lesz. És őrá várjál és magaddal törődjél, új életet kaptál.
1
AnitaAz lenne a kérdésem, hogy van-e tapasztalatotok, mi törtenik egy férfiban, amikor a nő huzamosabb ideig, krónikusan beteg? Tapasztalat: egy évvel ezelőtt covidos, majd long covidos lettem amiből máig nem jöttem ki teljesen. Sok mindent értek már az állapotomról de nagyon hosszú út vezetett idáig rengeteg mélyponttal. A legfurcsább, hogy a betegség akkor omlott ràm, amikor éppen úgy tűnt, rendeződni làtszik az életem - 35 évesen végre jött egy férfi akinek úgy tűnt, ügye van, egy hàzasság már rászakadt, tapasztalt, bukdácsolt előre. Két hónapja voltunk együtt amikor beteg lettem. Azóta sem épültem ( még) fel teljesen. 10 hónapig követte az utamat, én pedig az övét segítettem ahol csak tudtam mígnem októberben olyan szinten rosszul lettem hogy hetekig nem tudtam felkelni. Decemberre, mire kezdtem jobban lenni, elment. Állítólag nem a betegségem volt az oka, és csak jó emlékei vannak velem- mondta akkor. De már hónapokkal előtte bezárt, nem ölelt, nem mutatta hogy szeret - persze ő is egyébként érezhetően válságba került, az ügyben is, velem is. Azóta sem értem ami történt. Mert bennem az lenne a természetes, hogy igen, nehéz, de majd együtt… talán túl romantikus elképzelés. Szóval, mi történik egy férfiban, amikor egy nő huzamosabb ideig beteg, ( az csak így önmagában hogy pöcsfej volt és elment, nem magyarázat, mert 10 hónapig jött és próbált velem lenni…) Hogy lehet feldolgozni, hogy meg sem tudtam mutatni, milyen vagyok, amikor nem ilyen?
- JKJózsef Károlyi
Az élethelyzetem: 58 évesen, 34 éve boldog házas vagyok. 3 gyerek 33, 27, 9 éves, unokák 6 éves és 4 hónapos. Kb.4 éve, (mosok, takarítok, gyerekkel vagyok. Úgy érzem, hogy a küldetésem megvan, (sakk oktatás gyerekeknek), amiből nem lehet megélni, így inkább hobbinak, szórakozásnak tűnik. Szóval jó, hogy a feleségem amazon! :) Úgy érzem, hogy a 9 éves fiamnak nagy szüksége van még rám, az apára, ezért ide teszem a legtöbb időt! Nehéz nekem és a feleségemnek is ez a megváltozott helyzet. Ebben sok támogatást kapunk a videóidból, igyekszünk a saját helyzetünkre értelmezni azokat! Nagyon köszönjük neked, hogy újra készíted a napi videókat, életmentő❤️! Komolyan aggaszt, hogy a kisfiunk esetleg torz mintát fog tovább vinni, hiszen most a családunkban az apa női szerepben, az anya pedig férfi szerepben van! (Talán nem lenne ez gond, ha nem 44, és 50 éves korunkban született volna a 3. gyermekünk.) A feleségem támogatná a küldetésem, de bárhogy forgatjuk, nem jön ki a matek, az pedig alapvető, mert különben a pénz miatt fog tönkre menni a házasságunk. (Nem élünk nagy lábon.) Nehézség az, hogy régóta tart ez az állapot. Meddig fog még tartani? Hogyan bírhatjuk ki együtt? Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy együtt menjünk át ezen a korszakon is, (bár te is azt sugallod, hogy ez szinte lehetetlen). Kérlek, hogy adj nekünk ehhez konkrétabb fogódzókat, iránymutatást, segítséget!🥰 Remélem egy erröl szóló videó más együtt maradni szándékozó pároknak is támogatás lesz. További jó munkát kívánunk ❤️, egészségben, boldogságban! Nagyon hasznos a küldetésed!
István SzabóJelenleg életem legmélyebb válságát élem, keresem a válaszokat , hogyan fejlődhetek, hogyan menthetem meg a házasságom, és mindeközben találkoztam a Humania oldalával. Látom, hogy nem vagyok egyedül, sokan túl vagytok ezen, túléltétek, én mindent megteszek a folytatásért, sokat tanulok az írásaitokból, köszönöm!
0
Lévai IstvánEz a tapasztalat az Ego önző mivoltáról szól, mert pont a legfontosabb embert taszítottam el magamtól akit a legjobban szerettem, a feleségemet. Sajnos !!!
0
Tas BaloghVálságban érdemes a lojalitásunkat elővenni jobban, mert lehet hogy nem kellemes a légkör, de ha hűséget fogadtunk akkor gyakoroljuk akkor is ha épp nem vagytok egy helyen. Kezdeményezni kell a beszélgetést és ki kell fejezzük azt, hogy nagyon szeretnénk ezen változtatni, s szeretnél ezzel a problémával együtt dolgozni közösen ötletelni, közös célként megélni a javítását. Volt velem is így elég sokszor, de egy normális kapcsolatban nem fordulnak elő havonta kapcsolati válságok ezért erre is oda kell figyelni, hogy mennyire gyakori és mennyire komoly a probléma forrása és mennyi hajlam van a másik félben arra, hogy közösen változtassatok rajta, de ha csak 1 személyes megoldás van akkor az nem kapcsolati válság, hanem elnyomás.
LászlóLegutóbbi kapcsolatomban nyilvánvalóvá vált, hogy a kezdés pillanatában megalkudtunk. Csak reméltük, "tudat alatt", eltitkolva, hogy ebből jó is kisülhet. Végülis, új volt, jó volt, más volt. De már az alapok helytelenek voltak. ( tinder, önértékelés gondok, majd ebből végül kapcsolat )
Katica TothSokáig hittem, hogy ha valami majdnem jó, az is lehet elég. Hogy ha van benne melegség, nevetés, közelség, akkor majd egyszer csak „összeérünk”. De ma már tudom, hogy a majdnem is egy hiány. Egy csend, amit nem akartam meghallani. Ott volt a mosoly mögött, a kedvesség mögött, a jó pillanatok között is. Én is maradtam egy ilyen kapcsolatban két és fél évet. Azt hittem, idővel majd elmélyül. Hogy megszeret majd ugyanúgy, mint én őt. Hogy elég leszek neki. Hogy engem választ. Hogy egyszer majd minden összeér. És közben tudtam, hogy nem én vagyok az, akire igazán vágyik. Csak nem akartam tudni. Más életszakaszban jártunk, más életcéljaink voltak. Neki inkább vágya volt a saját család, a saját utód — én pedig már rég túl voltam azon. Hinni akartam, hogy ha eléggé szeretem, az majd elég lesz. Aztán egyszer egy ismerősünk kimondta helyettünk, hogy ez a kapcsolat halálra van ítélve. Ő pedig csak ült ott, és csendesen egyetértett. Én meg úgy éreztem, mintha gyomorszájon vágtak volna. Ezután elküldtem. Pár nap múlva sétálni hívott, és csak szorongatta a kezem, mondogatva, hogy nekünk együtt kell lennünk. Még nem voltam kész elengedni. Hinni akartam benne, bennünk. Aztán csak azt vettem észre, hogy én halkulok el benne. Hogy nem merek kimondani dolgokat, mert félek, hogy ezzel véget vetek annak, amibe annyira kapaszkodom. És akkor valami bennem végre megmozdult. Nem düh volt, hanem egy csendes felismerés, hogy nem az a baj, hogy szerettem, hogy hittem benne, hanem hogy közben elfelejtettem magamat. Ma már tudom, hogy a „majdnem jó” is visz el tőlünk valamit. Apránként, lassan, de biztosan. És bármennyire is fáj, néha a legnagyobb szeretet az, ha elengedjük, ami nem tud teljes lenni. Elengedtem végül. Elküldtem, mert így mindketten kapunk esélyt, hogy valaki majd jobban fog szeretni. Pont úgy, ahogy az jó.
Krisztina Sipos100èletút tapasztalati tőkèjèvel,kudarcok ,erőssègek realizàlàsa okàn,elfogadva a múltam kúzdók a jelenemmel.keresem a tàrsam.vàrtam a tàrsam.most keresem újfent.egy mintâzat közben làthatóvà vàlt....akinek èn tetszem,az nekem nem,aki nekem tetszik ,annak èn nem....gyanús....😊