Humania lényege az a megfigyelésünk, hogy tapasztalatok őszinte megosztása által automatikusan vagyunk idegenek számára is hitelesek. Nézz szét – és kapcsolódj azzal, akinek a megosztása megérint!
Típus, Témakör, Férfi/nő, Város, Előfizetések
Mutasd magad!
🥁 Ha mered vállalni a valódi önmagad – a sikereidet és a mélypontjaidat is –, megváltozik körülötted a világ. Ne keress, hanem látszódj, hogy mások rád találhassanak!
🎉 A Humania az őszinte emberség platformja, ahol igaz barátságok, jobb párkapcsolatok és sorfordító mentori viszonyok születnek. Küldetésünk, hogy senki ne legyen egyedül!
👍 Gyere, ha adnál, és akkor is gyere, ha kapni szeretnél! A tökéletlenség felszabadító – akár álnéven is regisztrálhatsz:
Szia, remélem jó helyre irok...most léptem be, tanulom a Humániát.
Szóval ha mindig ugyanazt vonzod be, akkor belül kell felismerned, magadban. A parkapcsolat a legnagyobb tükör es önismeret. Meg tudatosan is lehet figyelni, hogy merőben más egyéniségű, lelkivilagú nővel ismerkedj. Sokat számít, hogy a másik mit hoz ki belőlünk. Ha ugyanaz a negatív erő van mindkét félben, akkor felerősítik egymasban és egós ütközés dúlhat. Hogy látod?
Az én tapasztalatom, hogy a cselekedet és hit egy, avagy másképp: a tett hitből vagy félelemből eredhet – ÉS: akkor cselekszem hitből, amikor a hála bekapcsol. Tehát az én tapasztalatom, hogy a Hála az alap, ami a Kapcsolat, amiből a Hit és a Tett "automatikusan" következik.
Mérgező emberek kizárása miért nem megy? Ha nem vagy jó helyen, miért maradsz ott? Miért nem tudunk őszinték lenni egymással? Miért harcolunk valakiért, akit utána eldobunk mint egy használt zsebkendőt?
Sokat olvasom az ősi magyar Yotengrit-et. Olyan szépen leírja: "Holddal ékes Boldogasszony, Naporcáju Öregisten szerelemben egy Isten, kik ikerörvénylésben világokat teremtenek. Mert e két örvény ölelkezése örök teremtés..."
Kevesen gondolnak így a szerelemre, mint szépséges, szent együttlétre.
Szuper megosztás, köszönöm! Az én tapasztalatom, hogy József Attila a kérdést bár feltette, és helyen tette fel:
"Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!
Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis."
DE válaszolni nekem kell rá.
Pontosan azért MERT kiterítenek úgy is...
1. A játék az életemről szól.
2. MI valóban érdemes rá, hogy adjam érte??
3. Mi NEM érdemes rá, amit azonnal abba kell hagyjak?
"Hosszitűrés". E szó került figyelmembe és a jelentésén morfondírozom. A kitartáshoz és valaminek az elviseléséhez biztos köze van, de többnek vélem ráérzéssel. Valami békesség-szerű, Jóistennek tetszetősség is lehet benne, csak azért mert így helyes vagy akár valami jobbnak a reményében és azért, hogy ha most nem is jó (persze nézőpont kérdése 🙂), de addig is, míg nem jó, ne kövessünk el valami helyre nem hozható hibát, csak azért se, illetve csak azért is. És József Attila is eszembe jut:
"Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!
Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis."
Persze mindez azzal együtt, hogy a hosszitűrés pont ellenkezőleg, illetve azzal összefüggésben foglalkoztat jelenleg, hogy ne hogy már kiterítsenek (ha akarják ha nem, de) csak azért se, illetve csak azért is!
Igen, igaz. Te tisztábban fogalmazol.
Valami ilyesmit akartam én is írni.
És meglehet végül is minden cselekedet mögött hit van. Csak az a nem mindegy, hogy az miből fakad. Cselekedhetek úgy is, hogy bár félek, de a félelem ellenére cselekszem. Félek, cselekszem, de mégis összeköttetésben vagyok a nagyobbal.
Arról írtam múltkor, hogy akartam cselekedni. Akaràs volt, ( van ) bennem. Mert csinálni kell valamit. De nem kell. Hanem megengedésben lenni áldásos, s akkor automatikusan jelenik meg minden. Nem kell erőltetni.
Szerintem te már egy tiszta nyitott csatornakènt élsz köztünk. Megmaradva tökéletlennek.
Köszönöm, a válaszod ! 😊
Cselekedni akartam. Sokat. S aztán azt ismertem fel, hogy előbb talán nem cselekedni kell, hanem hinni, bízni. Még tovább : hit van, s bizalom van. Persze van, vagy nincs,…de most azt mondom amikor van.
S ha ez meg van, akkor nem az ember cselekszik már. Hanem a cselekedet magától történik. Amikor feladom azt, hogy tudom, tudhatom.
Az öklöm vagy össze zár, vagy nyitva van. Ha nyitva van, akkor ott már bizalom is van. Valódi bizalom. Hogy bármi lehet, bárhogy lehet. Akkor már nem félek. De a nem félek csak úgy lehet jelen, hogy már nem én akarom kitalálni mi legyen. Átadom, odaadom. Kinek, vagy minek ? Az mindegy. Valami nagyobbnak, ami megszülte a “formám”. Lehet, hogy jobban tudja ? Biztosan…
Épp 5 éve vagyok anya. Ezidő alatt végig vagy várandós voltam, vagy szoptatós anyuka (utóbbi részben még most is). Mostmár 6 éve van "valaki" mindig a testemben vagy a testemen. Nem szegyellem bevallani, hogy rengetegszer szabadultam volna ettől, miközben egy kisbaba közelsége semmihez sem fogható érzés és élmény, ami ha áldozatokkal is jár, de olyan nővé formálhat, amilyen előtte sosem voltam még.
Sok év, mire a testem végre újra magában is lehet. Na de nem akar! Ez a felismeresem. Hogy amikor végre a testem az enyém, és képes szusszanni egyet, utana újra kapcsolódna, mégcsak nem is rögtön máshoz, hanem önmagamhoz. Amit ott találok, az már nem az, ami őt éve volt és ez izgalmas, kíváncsivá tesz, megbizserget és feleleszt. Hogy milyen nő lettem, tetszem e magamnak, jól esik e az érintés, milyen a bőröm, hogy kel életre a testem, amin már eletek mentek át. Ez az az izgalom, amihez majd kapcsolódik a másik ember is, és a test sosem pihen, mindig vibrál és el.
Kislány korom óta anya akartam lenni. Már lemondtam róla, amikor megadatott. Örök halam Istennek, hogy mindkét gyermekem csodálatos pillanatban fogant és azért is, hogy igazán jó szülés és születés élményeim voltak. A második gyermekem vajudasakor a doktor azt mondta a szülésznőnek, ne aggódjon, az Isten is szülésre teremtette ezt a nőt. Csodálatos volt az édesapjuk is, megelhettem, milyen az Apa és a Társ. Köszönöm!
De ami utána jött...Az anyasagrol egyetlen tapasztalatom van, ami számomra mindent összefoglal. Nem mérhető ehhez semmi érzés és öröm, amit az életben korabban megéltem, a felelősség terhe egyben gyönyör is, origó lettem, életét adhattam. A mérleg másik oldalában pedig az van, hogy semmi amit eddig nehezsegkent éltem meg, nem hasonlítható ehhez. Minden, ami stabil volt az életemben, az már nem az. A nő is eltűnt, akit közel 40 évig nevelgettem. Az anyaság kontextusában már minden atfogalmazodik, a szabadság, a magány, a halál, az élet, a szerelem, a szexualitas. A szűken vett anyasaggal eltöltött idő számomra hosszabb, a nagyobbik gyermekem picit más, mint a kortarsai és most súlyos beteg is. Az egyedülálló anya szele is elért már.
Hiszek abban, hogy ha képes voltam életet adni, akkor képes vagyok az életet élni is, és minden fogalom , álom és szerepem egyensúlyba kerül. Erről fog szólni az életem második fejezete. Ebből tudok bármit is építeni, mert mint nő mas teremtő erők is élnek meg bennem.
Szilvia Kovács
Joós István
Mónika
pogitomi