
Kineziologusként kezdtem először emberekkel foglalkozni.Jelenleg pedig idős és beteg emberekkel foglalkozom.Sok sorsot megismertem és általuk magamat is jobban. A jelenlegi munkámban nagyon fel kellett hagynom azzal, hogy én vagyok a központban és alázatot kellett tanulnom.Ugy érzem szeretnek az emberek a társaságomba lenni, mert nyugodt vagyok és nem akarom az én nézőpontjaimat rájuk erőltetni.Bár lényegesen más...

A változásom spirituális úton kezdődött 2012-ben .Ma sem tudom igaz volt e vagy csak hallucináltam néha. Kellett ez a korszak, de megoldást nem hozott számomra , bár mai napig vannak különleges élményeim, de nemtudom értelmezni őket, és nem is igazán akarom.

Régebben rettenetesen szorongó voltam, amit alkohollal és volt mikor drogokkal próbáltam oldani, a dohányzás csak hab volt a tortán. Fogyasztottam ezt azt,hogy mit az szinte mindegy volt csak legyen valami. Sóvárogni és az utolsó filléreket is ilyesmire költeni természetes volt. Nem érdekelt semmi csak a bulik és a lazulás. Egyik nap mikor belenéztem a tükörbe sárgás szemfehérje fogadott. Ez volt az a pont amikor megijedtem és realizáltam az önpusztítást. A leszokás önerőböl sikerült, persze nem azonnal hanem fokozatosan 2-3évembe telt, sikerült a dohányt is. 🙏 Nem ajánlom senkinek, hogy bármit is kipróbáljon, de mindenkinek vannak rossz döntései fiatalabb korában. Azóta életmódot és haverokat is váltottam, káros szenvedélytől mentesen élem az eletem, ami rengeteg erőforrást szabadított fel bennem.

A viszonyom édesapámmal mondhatni nem is létezett. Haragudtam rá és kerültem mert az alkoholt válassza a család helyett és számomra olyan volt mintha nem is létezett volna. A múlt feldolgozása elengedhetetlen a jelen tiszta megéléséhez. A megértés hogy 'apám nem lehet más mint ami' elhozta a megbocsájtást a kapcsolódásunkban pedig a közeledést és a kíváncsiságot egymás iránt ami megmutatta hogy apám nem is rossz ember. Alkoholizmusa továbbra is fenn áll de már nem haraggal hanem szeretettel fordulok felé és ölelem meg mikor találkozunk.Emelett pedig számos meg nem élt érzelmi lerakodás keletkezett bennem azon hosszú évek során mikor nem mertem megélni az érzéseimet. Mikor felismertem hogy a sírás nem a gyengék hanem az erősek erénye,számos elnyomott érzés kezdett feltörni-megélődni és ezáltal gyógyulni-elengedődni. Az elnyomott düh magasvérnyomásként és másokra vetítésként jelent meg. Ahogy elkezdtem kiengedni rájöttem hogy ennek az érzelemnek is van helye úgy hogy közben sem tárgyat sem másokat nem teszek tönkre.

A közeli családtagjaim többsége pesszimisták, kishitűek és az áldozatszerep és önsajnáltatás csabdájában rekedtek, ezáltal én is eszerint éltem az életem. Felismerni magamban és átformálni ezeket a mintákat nem volt egyszerű. Őszinteség, elköteleződés és eltökéltség kellett hogy kilépjek és új önazonos mintákba lépjek át.

Külföldön keresnél munkát? Pontosan tudod, hogy ott mit szeretnél vagy épp ellenkezőleg, csak azt tudod, hogy mennél? Több mint 20 éve dolgozom külföldön. Ismerem Franciaországot, Luxemburgot és Németországot is. (nem kicsit) - Más az élet errefelé? Igen! - Jobb? Nem tudom. De azt tudom, hogy szívesen tájékoztatlak a témában.

12 év közszolgálat után volt az első, majd arra rá 6 évre a második. A harmadik meg 3 évre a második után? Nem, annak már nem adok esélyt! Ha kíváncsi vagy rá, elmondom, hogy mit éreztem; mikre és kikre számíthattam, és kikre nem. És persze, kérlek, te is mondj el mindent, ami csak jól esik.

A múlt feldolgozására nekem az alábbi módszerem az egyik. Az a tapasztalatom, hogy a megosztás nagyon működik. Amikor én magamnak kimondom, leírom a saját szavaimat, akkor máris lehetőséget adok magamnak arra, hogy más nézőpontból tekintsek rájuk. Ezáltal a gondolataimra és érzéseimre, amennyiben ezeket kiteszem. Ahogyan kiteszem magamból, ezzel egyúttal teret is engedek magamban az újnak. Mindezzel már formálom a saját önképemet. A közösségi erő, mások figyelme hatványozottan segít a nézőpont váltásban. Minél több figyelmet kap a mondandóm, annál szélesebb nézőpontot alakíthatok ki. Mások tapasztalata még tovább fokozza ezt a jelenséget.

"Az én kardom is!" - Joós István Ez a mondat volt az, ami segített nekem meglátni és megérteni, hogy nem kell keresnem, kitalálnom, sem feltalálnom azt a valamit, ami egyedi és megismételhetetlen a világon. Ugyanis a világ tele van egyedi, önálló és megismételhetetlen emberekkel. Ők a potenciális társaim. Bármiben. Ők is Isten üzeneteit közvetítik. Már kapizsgálom, hogy én ugyanilyen egyedi, önálló és megismételhetetlen ember vagyok, aki potenciális társa akár többeknek is, akár több ügyben is, amelyeket én kapcsolhatok össze egymással. (Fogaskerék!) Kapcsolódok, részt veszek, helyemen vagyok, és máris ügyem van. Vagyis mások ügye az én ügyem is és ehhez csakis azzal tehetek hozzá, ha azt adom bele, amit én tudok a legjobban, tehát magamat. Merek a legjobb önmagam lenni!