Márkus GáborVálaszd azt, amit akkor is csinálnál, ha nem fizetnének érte, mert akkor azt olyan szinten fogod művelni, hogy fizetni fognak érte! Matematika-informatika szakos tanárként (és majdnem programozóként) végeztem, de összesen 1 évet tanítottam, mert bár érdekelnek az emberek és szeretek velük foglalkozni, de nem éreztem magaménak a szakmát, és nehéznek éreztem olyanokat oktatni, akik nem akarnak tanulni. Csak azért választottam az egyetemen ezt a szakot, mert egyrészt csak ehhez (matek) értettem, másrészt a szüleimnek kellett a papír. Elvesztegetett 6 évnek éreztem, de akkoriban még a világomról sem tudtam. Egyetem után elkezdtem felnőtteket oktatni félállásban. Nem akartam még felnőtté válni. Az egyik egyetemi szakom még folyamatban volt, albérletben laktam, barátnővel közösen. Csak arra kellett a munka, hogy valamennyi pénzt keressek. Egyszer csak párom belekezdett egy értékesítési munkába, amit először hülyeségnek tartottam, majd utána úgy voltam vele, hogy én sokkal jobban tudnám csinálni, és majd megmutatom hogy kell. Belekezdtem, de nem tettem oda magam rendesen. Fél kézzel még kapaszkodtam a félállásomba, de az Élet segített lépnem: a főnököm azt mondta, hogy jól végzem a munkámat, de szükségük van egy olyan emberre, akire teljes állásban számíthatnak. Mivel ismét nem éreztem a helyemen magam, így néhány hónapnyi "kettősügynöki" lét után az értékesítést választottam. Nem tudtam, hogy sikeres leszek e, de több perspektívát láttam benne, és nem volt se család, se egzisztencia, semmi veszítenivalóm. 26 éves voltam ekkor. Több, mint 8 évet dolgoztam ott. Jól csináltam, sikeres voltam, szakmailag elismertek, sokan fordultak hozzám tanácsért a munkatársaim közül is, de idővel elfogyott a lelkesedésem, egyre többen "lehagytak", mert ők tudtak csapatot működtetni, én nem. Illetve a baráti társaságom, ismerőseim is csak ebből a körből voltak. "Rendes munka" után kellett néznem. A megszerzett értékesítői tapasztalattal és informatikai végzettséggel elkezdtem 8 órában dolgozni. 35 évesen megint válaszút előtt álltam: megtalált egy olyan dolog, ami addig teljesen új volt. Budapesten megnyílt az első szabadulószoba. Éreztem, hogy ez kell nekem, és épp abban az időszakomban voltam az önismeret útján, amikor azt éreztem, hogy bármit is kössenek mögém, azt elhúzom. Amint lehetőségem adódott, felkerestem a tulajdonosát, hogy hogyan lehetne ezt a városomba elhozni. Lejátszottam, beleszerelmesedtem. Pénzem nem volt rá, ezért szüleimhez fordultam. Életemben először történt meg velem, hogy egy ötletemre nem az volt a reakciójuk, hogy "Hülye vagy!", hanem, hogy "Oké, üljünk le és beszéljük át!". Teltek a hetek és minden ebbe az irányba terelt. A kis kirakós darabkák egymás után illeszkedtek a helyükre. Már a csak a 8 órás munkám volt a fék. Túl sok időmet vette el, viszont most én voltam a gyorsabb. Ugrottam egyet az ismeretlenbe: felmondtam a munkahelyemen, mert éreztem, hogy az időmet és az energiámat oda kell fordítanom. A következő 4 hónapban csak az új projekt foglalkoztatott. Még mindig egyedül voltam, család és egzisztencia nélkül, de már én döntöttem a (karrier)váltás mellett. Egy olyan "munkahelyet" teremtettem magamnak, amit sosem éreztem munkának. Ahol bármikor szívesen bent maradok akár éjfélig is, ha egy feladat épp azt kívánja. Ahol várom a hétfőt, hogy csinálhassak valamit. Ahol nem érzek fáradtságot. Ő volt az első gyerekem. Ma már 13 éves. Mindkét nagyobb váltásom időszerű volt abban a korszakomban. Először a pénz motivált, másodszor valami újnak a megteremtése (ja, és a pénz). De mindkétszer igaz volt, hogy csak akkor tudtam kibontakozni, ha félelem nélkül, magamat teljesen beletéve választottam. És onnantól nem foglalkoztam azzal, hogy jól döntöttem e, csak tettem a dolgomat.
5
Urbánkó Regina#nőiség megélése; önfelvállalás „Kislányom, csipkedd meg az arcodat, harapdáld meg a szádat, olyan fehér a bőröd, azt hiszik, vérszegény vagy! Állj vigyázzban, hadd nézzem a lábadat! Boka, térd összezár! Jól van, nem vagy görbelábú! Szegény kislányom, az a plötty hajad, nem áll sehogy! Nézz rám: szegénykém, azok a csúnya szeplőid ne lennének…” Szeretett az anyukám, ő nem úgy értette, csak… hát, mégis… Önbizalmam a béka feneke alatt volt, gondolhatjátok. Nagyon visszahúzódó kislány voltam. Gondoltam, hogy én aztán örülök, ha majd valaki rám néz. Hát, ha már szép nem, de okos még attól lehetek. Kompenzáltam: tanultam sokat, szorgalmasan, kitartóan. Mivel azt éreztem, hogy nem vagyok elég jó és eleve hátránnyal indulok az életben, ezért mindig kő keményen dolgoztam, beleadtam anyait - apait bármiről legyen is szó. Tudtam, hogy nekem túl kell teljesítenem. Meg akartam felelni másoknak, cserében nem volt elvárásom másokkal szemben. Tökéletesen akartam csinálni, amibe belefogtam. Meg akartam mutatni, hogy én is itt vagyok a világon, én is érdemes vagyok arra, ami másoknak jár. Minden jó volt úgy, ahogy másoktól kaptam, miközben én meg erőn felül akartam viszonozni: munkában, barátságban, szerelemben egyaránt. Az első komolyabb férfihez gondolkodás nélkül feleségül mentem. Sokáig a tenyerén hordott, és megélhettem vele azt, hogy én jó vagyok, hogy én tudok pont elég lenni valakinek. Sokat segített elindulni a nővé válásom útján. Majd hirtelen vége lett a házasságunknak, és én cserben hagyva a földre kerültem. Egyszerre kellett emberként és nőként is újra felépítenem magam. Ismerkedni kezdtem, először bátortalanul, majd egyre jobban belejöttem. Felfedeztem a bennem rejlő NŐT. A NŐT, - akinek járása légiesen könnyed - aki beragyogja a teret - aki egy hegyet is félreállít az útból - akinek az átélt gyönyörtől kicsordul a könny a szeméből - akinek lesik minden kívánságát - aki a társaság középpontja tud lenni Sikerült eljutnom oda, hogy kéretlenül érkeztek a megerősítések férfiaktól, nőktől egyaránt. Találkoztam olyan gyermekkori titkos hódolómmal, aki elárulta sok év távlatában, hogy szerelmes volt abba a szeplős, szőke, selymes hajú kislányba. Senkinek nem merte elmondani, mert nem merte az érzéseit felvállalni. Jól tette, én is voltam olyan félénk, hogy visszautasítottam volna. Viszont a gyermeki énem egy része most meggyógyult általa. A nővé váláson lehet dolgozni, és megéri dolgozni rajta. Sok segítséget tudok ahhoz nyújtani, hogy ebben gyorsan tudj fejlődni. Viszont nekem is van még e téren teendőm: még mindig nem merek a valódi értékességemnek megfelelően választani, dönteni, cselekedni.
Cziráki Orsolya Boglárka38 évesen vágtam bele először a vállalkozói létbe , akkor tettem meg életem második tudatos ugrását a nagy semmibe önként és dalolva és hagytam ott a biztonságnak az utolsó látszatát is , az utolsó kapaszkodót és mondtam fel egyik napról a másikra a köztisztviselői állásomat. Egy 70 fős panziót kezdtem el vezetni egyedül a Bakony közelében, gyönyörű természeti környezetben, egy hatalmas tanyán, elég nagy törzsközönsége volt úgyhogy folyamatosan jöttek a vendégek, az osztálykirándulások, csapatépítő tréningek és táborok. Enyém volt a teljes felelősség, és minden feladat a szervezéstől, levelezgetéstől, a marketingen, számlázáson, a vendégek fogadásán át a programszervezésig , de imádtam, életem legjobb munkahelye volt. Egész nap rohangáltam a hatalmas birtokon, tele voltam ötletekkel, energiával és tettvággyal és jól is csináltam. A vendégek elégedettek voltak ,én meg edzett a sok rohangálástól és boldog. 3 év után innen is továbbléptem , mert megjelent az életemben derült égből villámcsapásként a Szerelem és ő ugyanolyan erős teremtőerővel rendelkezik mint én, úgyhogy nem kellett sokáig várni, hogy kitaláljunk valami közös vállalkozást , amit úgy döntöttünk, hogy együtt a nulláról építünk fel. A férjem rendelkezett a tudással , de nem találta az irányt, azt a formát, ahol igazán kibontakoztathatná azt a rengeteg mindent , amiben jó volt (igazi polihisztor: ácsként dolgozott mikor találkoztunk, de értett a fémszerkezetekhez is, a villanyszereléshez is, hegeszteni is tudott és imádott fával dolgozni)) , úgyhogy én adtam meg az irányt (kalandparkok és egyedi kalandelemek gyártása, mert ez volt annyira komplex és változatos, hogy megfelelő kihívás volt a számára) ő pedig kitöltötte maximálisan tartalommal és szakértelemmel. Volt egy ötletünk, amit ő meg tudott építeni, de nem hitt abban, hogy ezt bárki is megvenné, én meg eladtam pár hónapon belül , megszereztem az első megrendelőt , ami után jött a következő meg a következő és elkezdtek továbbajánlani bennünket. Ezt a céget 7 éve építgetjük és ma már sikeresnek mondható, kezdetben mindent ketten csináltunk benne szó szerint , úgyhogy én ugyanúgy megtanultam dolgozni a szerszámokkal (ha kell fát gyalulok, csiszolok, ha kell flexelek, ha kell 12 méter magasan festegetem a fémszerkezetet, ha kell tetőt fedek vagy alpinkodok) Emellett végeztem a háttérmunkát , az adminisztrációt, szerződéskötéseket, számlázást, marketinget (werkfotókat, médiamegjelenés, honlap), ISO minősítést szereztem a cégnek, elvégeztem a HR-s munkát stb, a férjem pedig helytállt a terepen, folyamatosan fejlesztette magát szakmailag és gyakorlatilag ma már nem csak kivitelezünk, hanem tanúsításra is előkészítünk és a férjem komoly szakmai elismerésre tett szert a kalandparkok zárt világában. Később már lett csapatunk, de ez sem mindig olyan egyszerű, ebből is sokat tanultunk, hogy milyen a jó vezető (nem elég jó embernek lenni, nagyon nem mindegy hogy néhány fontos vezetői kvalitással rendelkezik e az ember , ha egy csapatot akar irányítani és tudja e ezeket alkalmazni is) , hol kell meghúzni a határt és milyen fontos adott esetben meghúzni és következetesnek lenni , hogy nem elég szakmailag kiválasztani a munkatársakat , mert sokkal fontosabb az emberi tényező, hiszen szakmailag bárki fejleszthető, emberileg viszont már nehezebb, meg nem is a munkáltató dolga és hogy sosem szabad összekeverni a barátságot és a munkát, illetve hogy amikor a férj és feleség együtt dolgozik mennyire fontos, hogy egy jó egyensúly maradjon a munka és a magánélet között, hogy a munkahelyi stresszt ne vigyük be a kapcsolatba , illetve hogy mi mindent lehet tenni annak érdekében, hogy a stressz ne menjen az intimitás rovására stb stb Gyakorlatilag végighullámvasútoztuk az elmúlt 7 évet , de jókat sikítoztunk közben és azt tudom mondani, hogy hatalmas egyéni és közös tanulás volt és most is az, de szerencsénk van , mert az egymás iránti elköteleződés annyira erős, hogy ennek a szeretetnek a tüzében gyakorlatilag minden konfliktusból egyre erősebbként jövünk ki , pedig konfliktusból nem volt hiány. :) Főleg, hogy bennem olyan erős a Szolgálat iránti késztetés, és az alkotói energia, hogy ezek mellett volt erőm még a saját vállalkozásomat is elindítani és életben tartani , ami a saját fejlesztésű módszertanom alapján egyéni és csoportos mentorálást jelent, a női körök tartása mindig is a szívem csücske volt és lesz. Ez bennem okozott konfliktust , hogy az én "ügyem" hogyan tud megférni a férjem Ügyével , mert hiába próbáltam parkolópályára tenni többször is az életem során, mindig óriási dühenergia generálódott bennem, amíg nem találtam meg a módját a folytatásnak. Ezzel dolgozom jelenleg és keresem a legjobb megoldást arra, hogyan lehet ezt a kettőt jól összeegyeztetni egy szeretetkapcsolaton belül maradva, mert hiszek abban, hogy erre is van IS-IS megoldás és hogy a férfi és nő ügye jól megférhet egymás mellett is.
Izsa IstvánNekem sokáig a biztonság a csigaházat jelentette. Jól elbújtam benne így szinte láthatatlanná váltam. Nem szóltam sokat, nem vállaltam magam, nem mutattam magam mindezt addig míg el is veszítettem önmagam. Kamasz koromban rengetegszer kinevettek igy féltem az újabb megszégyenítéstől és kerestem és biztonságosnak éreztem a feltételnélküli szeretetet. Sokáig másoktól vártam és csak azoknak mutattam magam akik szeretnek, aztán mikor magamfelé érkezett meg ez a minőség kezdtem előbújni a csigaházból és megérkezni a végtelen biztonságba ahol igazán önmagam lehetek független attól szeret e valaki vagy nem. 🙏💙
- Cziráki Orsolya Boglárka
Alapvetően nem vagyok egy alkalmazott típus (túl önfejű, a maga útját járó, innovatív, a tekintélyszemélyeket nem tisztelő, csak a hiteles személyt követni képes ) ennek ellenére és önfejlesztés céljából (alázatot kellett tanulnom , elég sokat meg, hogy a részletekre is oda tudjak figyelni, ne csak rendszerbe lássak , a nagy egészet madártávlatból) lehúztam 6 évet állami szférában köztisztviselőként. Nem mondanám, hogy be tudtam illeszkedni a rendszerbe, akármit csináltam kilógtam belőle , aztán egy idő után már meg sem próbáltam. Én voltam a "csodabogár", aki folyton hatékonyabbá, ésszerűbbé, meg emberségesebbé akarta tenni a működést, és akit folyton felvilágosítottak, hogy ez hülyeség, és hagyjam abba. Az volt a szerencsém, hogy trénerként dolgozhattam itt is (álláskeresési tréningeket tartottam, majd belekóstolhattam a HR-s melóba is , interjúztam, toboroztam nagyobb cégeknek) illetve később EU-s programok koordinátora lettem és vállalkozói támogatást nyújtottam (a beérkező üzleti terveket kellett elolvasgatnom és minősítenem majd támogatásra előterjeszteni) és akkor még nem is sejtettem, hogy valójában az élet a jövőmet készíti elő, a vállalkozói léthez ad felkészítést . Pedig akkor még álmomban sem jutott eszembe , hogy én valaha is eljutok oda, hogy saját vállalkozásom legyen , egyedülálló anyaként semmi esélyt nem láttam erre. Sokáig csak szenvedtem a munkahelyemen, utáltam bemenni, mert egyrészt korán kellett kelni , másrészt csak a szarkavarás ment egész nap és ennyi önmagát és egymást gyűlölő nőt én még nem láttam egyrakáson. Ráadásul ott volt a rengeteg értelmetlen szabály, az állandó bizonytalanság (mindig csak határozott időre volt munkaszerződésünk ami folyton lejárt , majd megújult) és főleg az, hogy nem igazán kötötte le az agykapacitásomat a munka. Aztán a szenvedésemet átalakítottam azáltal, hogy rájöttem nincs is jobb hely ennél a pszichológiai tudásom tesztelésére és gyakorlására, úgyhogy elkezdtem "terápiázni" a kolléganőimet és néha az ügyfeleket is (de csak aki önként jelentkezett, nem erőltettem senkire magam, meg volt, akin nem is lehetett segíteni :) ezzel kicsit lefoglaltam az energiáimat , másrészt magamat is sikerült olyan szintre terápiázni, hogy végre rájöttem, hogy nem szenvedni vagyok ott, hanem alázatot tanulni, meg precizítást, pontosságot, azaz olyan készségeket, amik addig a gyengeségeim voltak , de amikre a jövőben szükségem volt. Abban a pillanatban pedig, hogy már nem álltam ellen a helyzetnek teljes erőmmel, és hogy befogadtam a tanítását elkezdett minden megváltozni, elkezdtek új lehetőségek megjelenni az életemben, és elkezdtem tudatosan felkészülni a változásra, mert már elkezdtem hinni abban, hogy ez lehetséges a számomra , úgyhogy éberen figyeltem több mint egy évig a felbukkanó lehetőségeket és amikor eljött, amire vártam újra ugrottam a semmibe (a válás után ez volt a második tudatos ugrásom a tényleges semmibe). Otthagytam a biztos rosszat a bizonytalan jóért egyik napról a másikra és elengedtem az utolsó kapaszkodót is, a várost, meg a rendszeres biztos fizetést , a kiszámíthatóságot , a biztonság utolsó látszatát is és belevágtam az ismeretlenbe , távol a várostól. Egy bakonyi kis faluba mentem panziót vezetni. Sosem tanultam, fogalmam sem volt mit és hogyan kell csinálni , de végre a magam ura voltam, nem volt főnököm, nem kellett korán kelnem (erre vágytam a legjobban :) ,én osztottam be az időmet és az energiámat és igaz hogy gyakorlatilag 24 órát dolgoztam (volt hogy éjfélkor még éjszakai túrát vezettem a gyerekeknek) , de boldog voltam, gyönyörű természeti környezetben , egy hatalmas tanyán élhettem a fiammal és szabad voltam. Így lettem alkalmazottból vállalkozó és utána már nem volt visszaút csak előre. Megtapasztaltam a saját teremtő erőmet, azt hogy csak az elmém szab határt annak, hogy mit tudok elképzelni a magam számára, de ha el merem képzelni és hinni tudok benne, akkor gyakorlatilag bármit meg tudok valósítani csak idő kérdése és persze a befektetett energiáé. Ha a történetem bármelyik része megszólított vagy éppen karrierváltásban gondolkodsz és eleged van az értelmetlen munkákból, az akták tologatásából , a fásultságból és szeretnél újra lelkessé és élettelivé válni , akkor várlak szeretettel egy beszélgetésre.
Dóka ViktorA múlt feldolgozására nekem az alábbi módszerem az egyik. Az a tapasztalatom, hogy a megosztás nagyon működik. Amikor én magamnak kimondom, leírom a saját szavaimat, akkor máris lehetőséget adok magamnak arra, hogy más nézőpontból tekintsek rájuk. Ezáltal a gondolataimra és érzéseimre, amennyiben ezeket kiteszem. Ahogyan kiteszem magamból, ezzel egyúttal teret is engedek magamban az újnak. Mindezzel már formálom a saját önképemet. A közösségi erő, mások figyelme hatványozottan segít a nézőpont váltásban. Minél több figyelmet kap a mondandóm, annál szélesebb nézőpontot alakíthatok ki. Mások tapasztalata még tovább fokozza ezt a jelenséget.
Sheila BoatengRáélveztek az arcomra és elsírtam magam. Nem, nem csípett. Girl, ez combos téma lesz 😅 Úgyhogy feketeöves megbotránkozók welcome, lubickoljatok. Ezt nagyon fura leírni, de abban a pillanatban úgy éreztem, hogy Isten szeret engem, azt akarja, hogy boldog legyek és vigyáz rám. Hogy minden értem van. Hogy én mindenért vagyok. Hogy az én élvezetemből most az egész világ táplálkozott. Percekig zokogtam. Sokáig tartott, mire a vallásos nevelésemből fakadó "a szex bűn", "ha lefekszel valakivel, kurva vagy" és "a szexről nem illik beszélni" "alapvetések"-től megszabadultam. De így sokkal jobb az élet.
PéterSok mindent kipróbáltam a szintetikus, pszichedelikus és termeszetes szereket is. Nem voltam soha kemény függő és sokáig egyáltalám nem is gondoltam annak magam. Valahogy mégis tetőzött a dolog amikor egyértelművé vált, hogy ismételgetem azt ami nem működik. Hosszú hónapok teltek el úgy hogy tudtam hogy nem leszek se jobban, se boldogabb ha tovább csinálom, de csináltam. Ha nem lett volna önismereti tapasztalatom, egy párom és egy jó adag kegyelem, akkor még lehet ma is így lennék, funkcionális depresszióban, elfogadva hogy az élet közepes, szürke hétköznapok, de legalább a nap végén vagy hétvégén majd jó lesz, de ha nem akkor is.