Ilona KovácsA válásom anno egy 14 éves kapcsolat vége volt, 31 éves koromban. Gyakorlatilag az egész fiatal felnőttkori létemet egy kapcsolatban éltem, hűségesen, kikacsingatás nélkül. Volt előtte némi tapasztalatom, de eltelt 14 év... ott álltam a válást kiheverve a vágyammal, hogy szeretnék újra ismerkedni, de azt sem tudom már, hogy hogyan kell... sőt, azt sem tudtam, hogy milyen férfira vágyom... és nem mellesleg egy pici gyerkőccel. Volt bennem belső gát és félelem bőven, de belevágtam, a barátnőim támogattak, bátorítottak. Beregisztráltam a híres jobbra-balra húzogatós társkeresőre. Félretettem az elveimet és mivel akkoriban az önző énemet éltem és a carpe diem határozott meg, elkezdtem randizni, újra élni. Rituáléként éltem meg a randira készülést, csinos ruha, magassarkú, piros rúzs... Elkezdtem újra megélni a nőiességem, és ez lassan visszadta a magabiztosságom, és egy idő után bátrabb lettem a férfiakkal. Közben megszerettem magam, és ez kezdett el sugározni rólam. Ismerős helyzet? Itt vagyok, ha segítségre van szükséged!:-)
2Juhász Sándor
Volt több olyan projekt és vállalkozás is az életemben, amikbe nagy motivációval, lelkesedéssel vágtam bele, amikről úgy éreztem, hogy fontos dolgok és amikben ki tudok teljesedni, aztán végül a ígéretes kezdetek után mind elhalt és én szépen lassan egyre rosszabb anyagi helyzetbe és egyre beszűkültebb térbe kerültem. Úgy érzem ezen elakadásomnak oka a meg nem élt vágyak, szenvedélyek, szexualitás. Tudatosan régóta törekszek erre és régóta érzem, hogy ezzel kapcsolatban van bennem valami blokk, de csak az utóbbi hónapokban emeltem igazán mély központi önismereti munkám részéve, hogy felfedjem magamban ennek a tudattalanomban lévő blokknak a forrását. Tudatos álmomban már egyszer-kétszer meg is jelent álomszereplőként ez a blokk, amivel szeretnék tovább dolgozni, de valamiért nagyon védi ezt a tudatalattim. Ez most az én nagy kihívásom.
2
ZsaniLányom iskolai bántalmazás áldozatává vált, ezzel egyidőben depressziós lett. A legnehezebb időszakom volt: látni a gyerekem ahogy ki sem akar mozdulni az ágyból. Meg akart halni, vagdosta magát. Nagyon nehezen tudtam elvinni orvoshoz, de végül gyógyszerrel olyan állapotba került, hogy el tudtam vinni terápiára. Hetek, hónapok voltak nekem is a félelem, kihívás- anyaként helyesen mellette lenni. Itt kezdtem újra felvenni a Mindenséggel a kapcsolatot. Ez a mélypont volt az, ahol már csak az ima maradt a kilátástalanságban.
2
Krisztina dr. TeubelHarmonikus gyerekkorom volt. Mondhatni idilli. Mégis, a saját családi örökségemmel nekem is akadt dolgom. Nem is kevés, nem is könnyű. Annak ideája tört bennem össze a legmeghatározóbban, hogy a tökéletes (vagy a "tökeletes?") nem minden, sőt, semmire nem jelent garanciát. Ahogy egyre beljebb jutottam, ástam, kutattam, magamban és a családi múltban, úgy jöttem ki belőle, vagyis a kiút befelé vezetett. Az erős alapok és a családi összetartás sokat segítenek mind a mai napig, és ehhez a saját erőmet maximálisan használom. Szívesen mesélek erről, támogatlak a továbblépésben, akár hasonló, akár nehezebb batyut cipelsz.
2- Zsani
2000-ben a nagypapám halála után pánikbeteg lettem. Gyógyszerfüggő. Egy évvel ezelőtt határoztam el, hogy leteszem az antidepresszánst, és szembenézek a félelmeimmel. Folyamatosan dolgozom magamon, terápiába járok. Nagyon nehéz, a legnagyobb kihívás itt, hogy önmagamban találjam meg a biztonságot és ne rajtam kívül keressem, vagy mástól várjam hogy biztonságot adjon.
2 
Péter KardosTehetségszakértőként a kiemelkedő képességű gyermekek, fiatalok, fiatal felnőttek, tehetséges gyermekek szülei számára nyújtok segítséget, tanácsadást, kognitív-és személyiség vizsgálatok segítségével tanácsadást, fejlesztő foglalkozásokat. Az onismeret-tehetseg.hu szakmai oldalamon részletesebb információkat is találsz... Keress meg, ha az oldalamon talált bármely területen vannak nehézségeid!
2
Viktor GyollaiMiért ne legyen a következő téma az elköteleződés? Hát lássuk milyen tapasztalatokat adott nekem ebben az élet! Olyan családba születtem, ahol nehéz volt az elköteleződés. Lehetséges, hogy elhagytam volna, ha az is opció lett volna kisgyermekként... Apám ivott, anyám emiatt nagyon dühös volt, ezért mindennaposak voltak köztük a veszekedések, amikben gyakran én játszottam a villámhárító szerepét. Gimnáziumban leginkább a reál tantárgyak felé köteleződtem el, kémiával például minden nap több órát is foglalkoztam, mivel a tanárom hitt benne, hogy van esélyem a legjobbnak lenni. Igaza volt, kétszer is benne voltam az ország legjobb három kémikusában középiskolás szinten, de a másik két évben is ott voltam az országos döntőn. Gimi utolsó évében jött egy újabb (kettős) elköteleződés: egy lány és egy hit. A hit (egész pontosan a lelkészünk) "lökött" minket az elköteleződés egy következő szintjére, ami természetesen a házasság volt, kicsivel több mint 19 éves fejjel. A történet kilenc évvel később válással ért véget, de közben sokat tanultam az elköteleződésről. Két gyermekem felé azóta is elkötelezett vagyok, és ez így is marad, amíg csak élünk. A kémia iránti elkötelezettség még nagyon sokáig megmaradt, emiatt tudtam annyi mindent megtanulni és tapasztalni ebben a tudomány ágban. A párkapcsolati elköteleződés a válás után sokáig nehézséget okozott nekem, olyan is volt, amikor ez hűtlenséghez vezetett. Ami még izgalmas megfigyelés volt saját magammal kapcsolatban jó pár évvel ezelőtt, az az volt, hogy fontos emberek iránt elkötelezett tudok lenni. Például nem dobok ki egy embert a szívemből csak azért, mert a párkapcsolat nem működött vele. Ha volt benne érték számunkra, akkor tudott folytatódni barátságban, ahol mindketten tudtuk, hogy számíthatunk egymásra. A mostani párkapcsolatomban eljutottam az elköteleződés egy fontos szintjére, ami korábban nem volt számomra elérhető. Mondjuk úgy, hogy "megfejlődtem" - vagy hogy szokták mondani? :-) Erről valószínűleg fogok írni külön, ezzel most ezt le is zárom. Kérdezz nyugodtan, ha valami kérdést indít benned!
2
Toth IbolyaA HIT Gyerekkoromban rendszeresen jártam Hittan órára meg Misére mert elvárták tőlem, úgy a neveltetésem, meg az iskola, voltam első áldozó mert kellett, így volt jó. Majd nagy nehezen Bermálkozo, emlékszem alig vártam hogy idáig eljussak akkor voltam hetedikes és ekkor voltam abban az időben utoljára templomban. Végre vége ennek, megkönnyebbültem. Nem hittem Istenben. Emlékszem elmentem a szomszéd bácsihoz és megkérdeztem tőle „Dénes bácsi van Isten és felnéztem az égre ?„ Azt mondta van Ibikém. De hol? Ott fent . Felnéztem újból de semmit nem láttam. Sok évre rá majd egy napon amikor az élet nehézségek sorozatát adta elkezdtem Istent magamtól keresni . Jártam bibliaórákra , Imádkozni tanultam ,bibliát olvastam, biblia körbe jártam. És Így kezdtem el Hinni hogy van egy magasabb tőlem aki ha ráhagyom életem vezetését arra vezet arra az útra ahol igazából lennem kell, járnom kell. Emlékszem arra az álmomra amikor egy széles út állt előttem és egy keskeny út, egy keskeny kapu rés . Én ezt a keskeny kapurést választottam álmomban reszkettem a félelemtől de mindennek ellenére a hívás erősebb volt mint a félelmem . Átjutottam a keskeny kapun. Tiszta víz voltam mikor felkeltem ,de Boldog először életemben. Ekkor választottam és fogadtam el Istent életem vezetőjének .Már nem én akartam jobban tudni mi a jó út nekem, hanem hagyatkozva rá egyre bátrabban és bátrabban. Így növekedtem Hitemben. Ekkor jelent meg és mondtam ki először a számon „ Hála Uram”. Mindig így imádkoztam: „ Istenem a Te kezed, legyen az én kezem , A Te lábad ,legyen az én lábam, A Te szemed, legyen az én szemem, A Te füled, legyen az én Fülem.” Majd ez a Hit erősödött bennem hónapról hónapra évről évre. Látva ,tapasztalva hogy van Isten ,lát, szeret ,segít ,mellettem van ,fogja kezemet. Hálát adva mindenért ami rossz volt az életemben és ami jó volt. Majd egy nap hajnalban egy átsírt éjszakán keresztül, a magány csontig érő marcangolásában. Felkeltem pirkadat volt és azt mondtam: „ Istenem átadom életem és legyen meg a Te Akaratod” A következő másodpercben egy vékony fonalszál indult ki belőlem a világ mindenségéig futott. Majd felkeltem és újból egy hatalmas megnyugvás és boldogság tört rám. Erről nem mertem beszélni senkinek mert azt gondolják megártott a magány. Ezek után nem is olyan sokára Isten oda vezetett ahova tartozom és akihez tartozom. Ma így Imádkozom: „Hála neked Uram amit adtál és amit adni fogsz”. Ezt naponta többször is tudatlanul majd egy felkérés által” Figyeld meg Ibi miket mondasz magadnak”tudatosodott bennem hogy ez az én Mantrám. Egy nap nem oly rég egy orvosi lelet eredményét kaptam meg.Elolvasva a világ megfordult minden és mindenki leállt csak Isten felé nézek aki mosolyogva fogja kezem és mondja” Gyere Ibi velem, ne félj.” Ekkor egy mondat fogalmazódott meg bennem: MOST a szívemből kicsordul a lelkem mélyéig ható Szeret ad ERŐT . Isten szeret. Isten bennem él. Hála Uram neked hogy vagy és hogy megismertelek és szeretetted elfogadtam.Így fogja az én Uram a kezem és vezet előre ahova mennem kell és ahol lennem kell.
2
TündeTöbbször kényszerített rá az élet, hogy elölről kezdjem egy új úton. Nem az a bátor, aki nem fél, hanem aki tovább tud lépni a félelmei felett. Egyedülálló anyaként dupla felelősséggel a vállamon kellett minden rizikót felismernem és lépnem. Soha nem volt senki, akivel leülhettem volna ezt megbeszélni... de ha szeretnéd, én leülök Veled.
2
