Szitás AnitaAzt tapasztaltam, hogy az üzleti siker is olyan, mint a magánéleti boldogság. Folyton változik, hogy mi által érezhetem magam boldognak, vagy sikeresnek. 8 éve vagyok vállalkozó. Volt, amikor attól éreztem magam sikresnek, hogy sokan csodálattal figyeltek fel arra, amit csináltam. Volt, hogy attól, hogy nagyon sok pénzt kerestem. Mostanában egyre inkább attól, hogy hasznos, amit teszek. Ha Te is szeretnéd megtalálni a sikered most időszerű kulcsát, és azt, hogyan kerülhetsz egyre közelebb hozzá, élj az ingyenes konzultációs lehetőséggel!
8
Csontos Tamás PéterUralom. A saját történetem természetesen a gyermekkoromban is gyökeredzik. Természetesen jóval később láttam meg milyen mintákat kaptam. Apám vagy teljes kontrollt gyakorolt felettem, vagy kicsapott legelni. A teljes kontroll és a magamra hagyottság. És ahogy a hétköznapi elme működik csak azokra a pillanatokra emlékeztem amikor valamit kellett kezdenem a teljes szabadságommal. Módosult tudatállapotra volt szükségem ahhoz, hogy fel tudjam idézni azokat a gyermekkori pillanataimat amelyeket mélyen a tudatalattimba űztem. Amikor elveszítettem az öndetermináltságomat. Amikor apám egyszerűen feltett a villamosra mert én a másikkal az újabbal szerettem volna menni ami utána jött. Nem bántott csak uralt. Nem tanította meg a határok tartását, jóval később láttam arra, hogy a bátyja abuzáta és árva volt. Megtette amit tehetett értem és helyesnek látott, legyen áldott ezért is. De ezek az uralmi mintázatok nekem oly-sok gondot okoztak az emberek vezetésével kapcsolatban és rákényszerítettek mindezek tudatosítására. Nem véletlenül lettem harcművész, rákényszerített a szellemi irány igénye is. A belső munka olyan mint a fogmosás egy nap csak egy napnyit lehet letudni. Más szavakkal nincs tiszta fog, csak tisztított. Ahol átmentem, ott jó eséllyel segíthetek neked is átjutni... Önuralom.
8
Barbara33 éves koromra mindent kipipáltam, amit a társadalom elvárt tőlem. Volt 2 diplomám, egy biztosítónàl dolgoztam szakértői pozícióban, ahol elismertek, férjhez mentem, született egy kisfiam, egy családi házban éltem.. Aztán egy napon körbenéztem az életemen és feltettem magamnak azt a kérdést, hogy “Ennyi???” Boldognak kellene lennem.. azt hittem, hogy az leszek, ha mindent úgy csinálok, ahogy a nagy könyvben meg van írva.. de rohadtul nem voltam az.. Aztán jött egy párkapcsolati válság, majd el kezdtem keresni önmagam.. Felmondtam a munkahelyemen, a környezetem tiszta hülyének nézett.. Szenvedtem, vergődtem, kerestem.. Pár éven belül rátaláltam a home stagingre és a lakberendezésre, azóta ebből élek, vállalkozó vagyok, szabad, imádom minden pillanatát, ez az életem. Olyan, mintha nekem találták volna ki.. Hálás vagyok az akkori mélypontnak, mert ha akkor nem vagyok annyira mélyen, akkor most nem érezném azt, hogy mennyire a helyemen vagyok…
8
Anna SándorLéteznek helyénvaló válások. A válás nem szégyen, és nem is kudarc, pusztán két ember kapcsolatában a párkapcsolati fejezet vége, törvényesítve. Lehetséges közös döntéssel elválni, még úgy is, hogy az egyik fél kezdeményezi, a másik pedig - bár ő még húzta volna egy darabig - belátja, hogy a párkapcsolat már nem lesz többé "olyan". Lehetséges, hogy két ember lezár egy párkapcsolati fejezetet az életében, és ettől még baráti hangulatban együttműködő szülőtársak maradnak. A párkapcsolat nem csak akkor szakítható meg, ha már elviselhetetlenül fájó, elmérgesedett a helyzet, és "a másik egy gonosz, aljas sárkány", vagy "csalfa démon". A párkapcsolat tényszerűen véget ér, ha a férfi-női minőség kiveszett belőle (vagy igazán ott sem volt soha) - a válás ilyenkor csak megmutatja a tényt, amit mindenkni érez, csak eddig még nem mondódott ki. A gyerekek nem sérülnek törvényszerűen, ha a szülők elválnak. Egy gyereknek lehet két otthona. Fel lehet nevelni a gyerekeket egészségesen két külön háztartásban is. Egy gyerek mindkét szülőre jogosult. Egy gyerek kétemberes munka. Az osztott felügyelet és a kb egyelő arány azt jelenti, hogy egyik fél sem pusztul bele sem a túlzott teherbe, sem a bűntudatba. Ez mind saját tapasztalatom is. A saját élményeimen túl segítőként elég sok párkapcsolati válságot kísértem hosszabb vagy rövidebb darabon. Vannak köztük, akik szétváltak, és vannak olyanok is, akik együtt folytatták.
7
Joós DóraA női szerepek egyensúlya (nő, feleség és anya) A kisgyereknek és a férfinak is maximálisan szüksége van a nő szeretetére, a figyelmére. De hogy lehet ezt egyidőben adni mindkét irányba, hogy egyik kapcsolódás se sérüljön? Hogy tudok megmaradni a férjem mellet jó társként, mikor egy csecsemő érkezett hozzánk? Hogy tudom egy újszülöttnek a mindent is jelenteni? Hogyan lehet minden nap visszatöltekezni, hogy a következő nap újult erővel indulhasson? És még számtalan feladvány, amire a válaszokat keressük. Nagy művészet ez, az elmúlt 5 évben sikerült az egyensúlyt megtalálnom. Persze időnként még most is kibillenek… :)
7- Joós Dóra
Támasztani a férfit az ügyben 10 éve ismertem meg Istvánt, mindaz amit képvisel az első pillanattól kezdve magával ragadott. Olyan érzésem volt, hogy mélyen legbelül, mindig is itt volt ez a minőség velem, de általa tudott valósággá válni. Nap, mint nap aktív részese vagyok ennek a folyamatnak, amint az ügy formát önt, és hasznosul a világban. Sok rutint szereztem az elmúlt 10 évben, a női minőségről, mellyel a legjobban tudom segíteni, támasztani a szeretett Fétfit. Ez a legfontosabb, amit adhatok, amit senki más nem tud helyettem ellátni. Boldog vagyok, hogy István felesége lehetek! Minden nehézségével és kihívással együtt. Mérhetetlenül jó érzéssel tölt el a mai napig, hogy az Ő világát gazdagíthatom. Hiszek benne!
7 
Sheila BoatengBeton lady... Elegem volt az erőmből. A megközelíthetetlenségemből. A (társas vagy nettó) magányomból. Azt akartam, hogy vége legyen ennek, mert úgy éreztem, megfulladok magam alatt, miközben én vagyok a hatalmas oxigén palack. Süllyedtem a tenger mélyére. Úgyhogy úgy döntöttem, ebből nekem elég volt és inkább hölgy leszek. Majd én ezt intézem. Tetszelegtem, illegettem magam és beálltam egy férfi mögé. A férfi ment. De nem előre, hanem körbe körbe maga körül. Szégyelltem magam, amiért ennyi energiát beletettem. Hogy nem vettem észre előbb. Hogy bele tudott húzni ebbe az egészbe. És én mégsem tudtam szabadulni, amíg bele nem haltam. Ultra tűzokádás és szétesés pulled pork módon volt jellemző azután, hogy megláttam, hogy nem oda megyünk, ahová én képzeltem. Ez kellett ahhoz, hogy meglássam, hogy ez nem csak a pasi miatt van. Hogy még velem sem lehetne oda menni, ahová szeretnék. Hatalmas szakadék, hagyjon békén mindenki. A földön fekve vonzóbb az alázat. Muszáj volt meglátnom, hogy hiába megyek el egy Joós Istvános találkozóra és játszom el a hölgyet, attól még ugyanott fog rekedni az életem, mint addig. Fájdalmas és undorító volt erre a résre ránézni. Arra, hogy hol vagyok és hol szeretnék lenni. Közben a karrier omlott le rólam. De ha nem az vagyok, akkor kicsoda? Hol van a koordináta rendszer? Mihez képest vagyok ki? Vagy kihez? Akkor kell egy lelkesítő pasi. Let's go. De itt már szerencsére egyre őszintébb voltam magammal. Még most is bullshitelek napi szinten. De azt majd valószínűleg holnap fogom látni. Szóval elkezdtem próbálgatni a férfiakon való zenélést. Ez újból lekötött. Motivált. Élveztem. Rászoktam. Megengedtem magamnak, amit azelőtt nem. Hardcore dolgokat. Amiket addig nagyon nehéz volt magamnak bevallani. Már ezt is unom. Érzem, hogy közeleg a vége. És mégsincs vége. Már alig van energiám. Néha úgy érzem, hogy lóg a fejem és a karom, de mennem kell. Vissza nincs. Előre nem látok. Már annyi felé mentem, elfáradt a lábam. És meg is érte, mert végül minden tapasztalat magamhoz vezetett, akár a szüleimmel való kapcsolat rendezése, akár egy hármasra való meghívás. (Mármint nem a szüleimmel... ) De fogynak az opciók. Úgyhogy annyit tudok tenni, hogy cammogok a maradék energiámból azok felé. Közben hallgatom, ki kér tőlem segítséget. És annak hálás vagyok. Ez a segítés dolog tart most kicsit életben. Hogy vannak olyan dolgok, amiket nem tudok nem tenni. Még ha rogyott lábbal is. Nem tudom, mi lesz jövő héten, de azt tudom, hogy intézve vagyok felülről. Egyre ügyesebben dőlök. Még azért gyakorlom. De azt viszont érzem, hogy helyre van szükség az életemben. És tiszta lapokra.
7- Csontos Tamás Péter
A saját poklom megjárása 10 évig tartott. Az első 4 évben fel sem ismertem, hogy a már a saját poklomban járok. Amennyire erős önképem volt, nem kértem segítséget. Mert igazamnak kellet lenni, 10 év kínlódással fizettem a véges életemből. Ha segítséget kérhettem volna a mai önvalómtól, töredék idő alatt megjártam volna. Az érem másik oldala, hogy ebből szublimáltam az alapokat mások segítéséhez. Ebből született meg az a pokoljáró segítő aki ezeket a sorokat írja. Ma egyszerűen hálás vagyok, mert többnyire látom, hogyan segítsek azoknak akikkel tudunk kapcsolódni, hogy irányba álljanak, elinduljanak vagy hogy járják a saját útjukat.
7 
Urbánkó Regina#kamaszkor Túléltük. Most már a 21-ediket tapossa, egyetemre jár, autót vezet, barátnője van az „én pici fiamnak”J. Ha ez számít, vagy mond valamit. Nekem jól esett volna tudnom, hogy eljutunk idáig, amikor kis kamaszkorát élte, és azt hittem minden próbálkozásom, igyekezetem, módszerem, a konkrét nevelésem csődöt mond. Nem értettem, hova lett az elmúlt tizen pár évem „kőkemény munkája”, ki ez a pimasz, nagyképű, arrogáns kis porbafingó, aki gúnyosan, flegmán reagál bármire, amit kérek tőle, vagy mondok neki. Lassan már egy éve ebben élünk, nem bírom tovább, segítsen valaki! Eljött a pillanat, hogy bementem egy könyvesboltba, határozottan a gyermeknevelés témájú könyvek közé. Segítsetek! Nem ezt a viselkedést szoktam meg. Értelmes, jóindulatú, szófogadó volt mindig. Egyszer ütöttem meg, még egészen pici korában, amikor kúszott-mászott és nem értette meg, hogy a felmosó vízben nem merülünk el könyékig. Magam elé állítottam, és rácsaptam a kezére. Csak nézett rám a gyönyörű kis pofijával, elhúzta a kezét és odanyújtotta a másikat. „Nem tudom mi az amit, most csinálsz, de kettő van belőle…”. Iszonyatos érzés volt a tükörbe nézni, amit tartott felém. Soha többet nem ütöttem meg. Megtanultam, hogy elég elmagyaráznom a helyzetet, mutatnom egy másik lehetőséget, és ő megérti. Működött. Egészen idáig működött, de már egy ideje nem. Ez sem, semmi sem. Sikerült egy olyan könyvet találnom, ami édesanyáknak szólt, és a kamasz fiú gyermekkel való kapcsolat volt a témája. Szuper. Ittam minden szavát, kötelező olvasmány szerintem minden fiús anya számára, nagyon tudom ajánlani. Megértettem, hogy a kamasz gyermek szerveztében milyen kémiai folyamatok zajlanak, gyakorlatilag mintha folyamatosan menstruálna, úgy tombolnak benne a hormonok. Ha jó, erős a kapcsolata az édesanyjával, akkor elkezd azon dolgozni önkéntelenül, hogy eltávolodjon tőle. Keresi önmagát, helyet kell csináljon a kislányoknak az életében, egyébként pedig folyamatosan próbálgatja a szárnyait, az erejét. Most erre emlékszám már, ennyi év távlatából. Írója, címe kéznél van, ha szeretnétek. Más volt ezen információk birtokában szemlélni a viselkedését. Újra meg kellett találnom az utat hozzá, hogyan közelítsek, hogy elfogadja a támogatásomat, mert éreztem, hogy szüksége van rám, de már más minőségemben. Változnom kellett nekem is. Elkezdtem figyelni, hogy mit szeret csinálni, mikor látom felszabadultnak. Felmentem a szobájába, amikor játszott a gépen, és leültem mellé. Nem értette, mit keresek ott. Mondtam, hogy csak kíváncsi vagyok rá, hogy mivel szeretsz játszani. Megmutatta. Figyeltem miről beszél, és kérdeztem, ami csak eszembe jutott, érdeklődtem. Majd jött a kérdés: kipróbálod? Huh, akarta a fene, de most uralkodtam magamon, kipróbáltam. Bénáztam folyamatosan, jókat nevettünk. És kijöttem. Majd mentem újra, és újra. Az elszigetelődése oldódott, már tudtam kivel - mivel játszik, mit él át a játék közben, lett közös témánk. Persze ennyi nem volt elég, hogy a helyzet teljesen megoldódjon. Kerestem minden csatornát, amin közeledhetünk egymáshoz. Akkoriban erősödött az online kommunikáció, a suliban az angolra volt rákattanva, annak érezte a hasznát, a neten is angolul kommunikáltak a különböző országokból összeverbuválódott csapatok. Láttam, hogy ő is sűrűn nyomkodja a telefonját, chaten egyeztettek, ki mikor ér rá játszani. Hát, jó! Legyen! Végül is, angolul tudok, messengert használok, akkor miért ne! Először csak, „kész az ebéd”, aztán „félkor indulunk”, aztán minden is… Volt, hogy nem jutottak eszembe szavak, hát használtam a fordítót, volt, hogy a válaszában kijavított, hogy ezt másképp mondják, akkor én is tanultam valami újat. Közeledtünk egymáshoz, szépen fokozatosan újra egymásra találtunk. Már egyikünk sem volt ugyanaz, megfejlődtük mindketten a magunk módján a magunk útját. A zsigeri reakcióm két pofon lett volna, miközben tudatom vele, hogy az én házamban, amíg az én kenyeremet eszi… biztos ismerős a mondat Nektek is. Éreztem, hogy nem működött volna, csak még nagyobb távolság lett volna közöttünk. Elfogadtam, hogy egy felnőtt van kialakulóban, aki a saját útját akarta járni, és akit nem akartam a saját képemre formálni. Azt akartam, hogy legyen lehetősége még jobbnak lenni. Viszont tudni akartam, hogy mi az irány, és a kontrollt nem akartam elengedni, nem is szabad elengedni. A látszólagos „majd én tudom” mögött egy nagyon bizonytalan, elveszett kis lélek van, aki nagyon nagy támogatásra szorul. Épp olyan elesett, mint amilyen erős. Az én receptem szerint a legfőbb alapanyagok: szeretet, türelem és együttműködés. Nekem így működik a gyereknevelés.
7
Inczédy Edit15 éven át voltam rabja, az alkoholnak. Nem minden nap, voltak rövidebb időszakok, amikor nem volt teljesen jelen az életemben. De mindig visszatért, mint egy jó baràt, akire számíthatok. Nem mindig az íze miatt kívàntam, inkàbb a hatása kellett. Hasson, a gondolataimra. Szüntesse meg. Persze ezt sosem tudta megtenni folyamatosan, hiszen vissza tèrtek. Ördögi körbe kerültem. Amikor volt munkàm, napközben màr arra gondoltam, hogy amikor vègzek, melyik boltba fogok menni, és mit veszek. Otthon ittam. Amikor nincs munka, az még rosszabb. Hiszen az egész nap rendelkezésre áll. Bármikor lehet. Sosem úgy ittam, hogy csúsztam màsztam. Az volt a jellemző, hogy kiestek részletek. Film szakadàs. Nem emlékeztem arra, mit vacsoràztam, mit mondtam telefonba a lányomnak, vagy a páromnak. Nem emlékeztem, hogy èrtem haza kutya sétáltatàsból. Reggel láttam meg, hogy éjszaka hánytam. Ez nem volt túl sokszor, de volt. Sorolhatnàm. Nem tudtam mértéket tartani. Többnyire 1 üveg bor, vagy pezsgő. Ha az első pohárba öntöttem, onnan már addig, míg kiürült az üveg. Èh gyomorra jobban üt, ezt màr ki tapasztaltam. Úgy is akartam. Az eleje ennek öntudatlan, aztàn idővel rosszabb lett olyan èrtelemben, hogy màr magam számára is elviselhetetlen…minden reggel úgy keltem fel, hogy jelen volt a szégyen, a bűntudat, az önostorozás, az undor….kudarc, a jelentéktelenség,…az így nem vagyok szerethető érzések. A vèget vetek az életemnek, és persze a tehetetlenség. Velük ébredtem. És mègis függtem az alkoholtól. Erősebb volt nálam. Természetesen kihatott a környezetemre. Aztán a “gyógyulàsomnak”, szépen làtható folyamata lett. Szembesíteni magam, elfogadni, hogy ezt teszem, felismerni, hogy nem làtom teljesnek azt, ami van, mert azt èrzem hiányzik valami, és azt be kell tömnöm. Az önátadás, és az igazra figyelés. Hajlandónak kellett lennem arra, hogy feláldozzam azt a létmódot, hogy élni tudjam, az újat. Ha bizalmat èrzel felém, keress meg nyugodtan. Ki bonthatjuk, mi van veled. Szívesen teszem. 😊
7