- Molnár Imola
Kedves tagok😍 köszönöm a lehetőséget,hogy itt lehetek ebben a közösségben.4kislány anyukája vagyok,egyedűl nevelem őket ,Ebből három tini és egy 9trysomiás 2éves kislány.Nehezen tudom megoldani a hétköznapi tehendőket egy halmozottan fogyatékos baba mellett,de nem adom fel😇Ha van sorstársam aki hasonló helyzetben van ,kérem jelentkezzen.köszönöm.
1 
Gesztelyi Nagy Csilla11 éve vagyok anya. Egyedülálló anya ennyi ideje. Természetesen voltak párkapcsolataim, de az egyedülálló szülő szerepben nagy tapasztalatom van. Szívesen beszélgetek a témában, meghallgatlak, ha igényled , meglátásaimat megosztom. Dolgozom manuális terápiával és a theta healing módszerével a dolgok kikönnyítése érdekében.
1
Viktória MatúzMiután családgondozókén 10 évet töltöttem kiskorú gyermekek- családok segítésével a válás jelensége széleskörű tapasztalatokkal szolgált Azt gondolom, hogy a válás gyakran sokkal jobb megoldás mint szenvedni, bantalmazódni egy rossz kapcsolatba. Van volt lesz. Bátorság kell hozzá, némi önimádat- talán valaki önzésnek tartja, de szerintem sokkal jobb megoldás, mint várni az egyszer majd nem lesz ilyen szar állapotára. Sem a gyermekeknek, sem a társunknak nem szolgálja a szükségleteit, ha minden lehetőséget megvizsgálva új útra akarunk lépni. Hiszek abban, hogy házasságok kellenek és helyrehozhatók bármilyen körülmények között abban az esetben, ha a társ akit választottunk valóban hozzánk tartozik. Nem valamilyen külső nyomásból, fiatalos lendületből, félelemből, szokásbó, vagy a szüleink példájának helyrehozása érdekében kötünk házasságot. Minden emberi kapcsolatunknak meg vannak azok a háttér okai amiért létrejött. Ha képesek voltunk házasságot kötni, az nagyon jó előjel arra, hogy kapcsolódni kész személyiségállapotunk befogadó egy másik személy szerepválallására. Elköteleződni egy életre úgy, hogy mindenki tisztában van azzal, hogy ilyen már nem létezi, csak ritka szerencse amikor első körben megtaláljuk a nekünk megírt társat. A válás már nem olyan elítélendő. Szükséges rosz, de ha nem megy tovább együtt magunknak kell bevallani, hogy másképpen akarok élni. Túlfejlődtem a társam, vagy nem egy irányban gondolkodunk, mást láttam benne a kezdetekben és mástként láttam magam és a jövőmet én is. A boldogság beteljesítése az érdeke a társadalomnak. Nem nyer azzal senki sem ha kitartunk valami olyan nem létező ábránd mellett, ami sosem teljesedik be. Elengedni annyit tesz, tisztelem a másikat annyira, hogy be merem neki vallani nem vagyok boldog és így nem tudok boldogságot teremteni neki. Bevallani saját felelősségünket, elismerni a másik érdemeit mind jó, mind rossz irányba és merni újra kezdeni. Elismrni minden új lehetőségben rejlő fejlődési potenciált. Utólag kiderül, hogy nem olyan fájdalmas, mint a kapcsolatban lévő időszak alatt. Megfejlődni saját magunk vágyait, megismerni valódi értékeinket, szükségleteinket, teljesítőképességeinket és teljesség lehetőségével megajándékozni magunkat. De előtte tenni kell. Tegyél meg magadért mindent, hogy a társadat megfelelően szolgálhasd és a közös életeteket. Ha ez sem elég, induljon a mandula.
1- Krisztina Császár
Sokáig töprengtem (igen, ez a legjobb szó rá), hogy mit keresek én egy nagyvállalatnál, aminek sokszor a kultúrája, rendezőelve szöget zár be az én értékrendemmel. Nyilván minél magasabb szinten van a kollega, minél közelebb a központhoz, annál erősebben érzi a bőrén és a lelkén ennek lenyomatát. Mivel én nem taposom a vezetői lét malmát (és itt nem is szeretném), és nem is a központban dolgozom, ezért ez hellyel-közzel kevésbé érintett közvetlenül. Mindemellett a vezetőmet (és egyben mentoromat), a csapatot nagyon szeretem. A középvezetőket, kollegákat, akikkel kapcsolatba kerülök a munkám során, nagyon kedvelem, szeretek velük dolgozni. Közvetetten viszont tapasztalom a kollegák szenvedését, hallom, látom a nyomorukat amit ebben a rendszerben tapasztalnak. Szóval jött a kérdés: miért vagyok én még itt, mi dolgom van még itt? Nem feszültem be ezen, viszont a morális kérdések vissza-vissza köszöntek a bensőmben. Aztán egyszer ventilláltam egy nagyon kedves barátnak, mikor jött a felismerés, hogy hiszen én itt ugyanazt csinálom, mint ami az én küldetésem: hatni emberekre, hogy merjék másként gondolni, merjenek kilépni a komfortzónából, a panaszkodás helyett megoldásokat találni, cselekedni, nem belesüllyedni, támogatni és bátorítani, akár váltásra is! Mindennek a katalizátora* tudok lenni, a motorja pedig ő. Egyébként a katalizátor egy alkatrész, amelynek szerepe a motor által kibocsátott gázok (kipufogógázok) károsanyag-tartalmának csökkentése. És akkor megérkezett a megértésem, hogy az a küldetésem itt is és körülöttem mindenhol, hogy ezt a károsanyag-kibocsátást csökkentsem. Mérséklődjön a puffogás, egészségesebben működjön az autó, miközben a környezetét is kíméli. Ez érkezett meg.
1 
Szántó KittiEgy kapcsolatban fontos a folyamatos, nyílt kommunikáció. El merem, tudom mondani a legtitkosabb vágyaimat, céljaimat, kívánságaimat a másiknak? Ha igen, akkor én már változtam és az én változásom jó eséllyel benne is változást indít.
1- Szántó Kitti
A sok munka nem pótcselekvés? Vmi hiány elfedése? Ha igen, akkor lépni kell, fontos a munka és a magánéleti egyensúly.
1 - Attila Pihelevics
Évek óta írok az Énakadémia Közösségben egy újfajta együttműködési módról, fókuszról, közegről. A megfelelő alap számomra egy adott (együtt)működési módba, közegbe vetett közös hit, az ez alapján és ennek segítségével történő működésre való törekvés és képesség. Az, hogy ez a közös alap azt is jelenti, hogy semmi más nem a legfőbb közös alap. Tehát nem egy konkrét cél, ügy, nem önmagam vagy a másik önmagában, nem Isten és semmi más sem. Ezért egy ilyen komolyabb kapcsolódáskor először azt lenne célszerű tisztázni, hogy a működésre, közegre vonatkozó közös hit, fókusz megvan-e, és utána lehetne ezt az egyéni személyes tartalmakkal megtölteni, működtetni. Minden résztvevőnek mindig megvan a személyes igazsága, és minden résztvevőnek mindig "csak" a személyes igazsága van meg, amellyel részt vesz a folyamatokban. Nem annyira a kiinduló személyes tartalmak hasonlósága vagy különbözősége a meghatározó, hanem inkább az, hogy az egyéni tartalmak milyen módon kerülnek kölcsönhatásba, milyen közeget alkotnak. Ebben a közegben a résztvevők számára egyformán fontos, hogy megvalósuljon saját maguk és a másik kb. egyenlő mértékű, súlyú rendszeres, őszinte jelenléte, részvétele is.
1 - Szántó Kitti
A gyerek vendég a háznál, jó sokáig maradó vendég, szívesen látott vendég ... de eljön az idő amikor elmegy és el kell engedni a sok sok szeretet, élmény, tapasztalat munícióval
1