Schubert JózsefIgazán jó és nekem való mérnöki munkahelyet találtam végre, olyat amit régóta szerettem volna, nagyon büszke voltam magamra és nagy lendülettel dolgoztam. De egy idő után, 4-5 év (nemsokkal a válásom után) kezdtem furcsán érezni magam, egyre kevésbé szívesen mentem be dolgozni, nem találtam kihívásnak a feladatokat inkább nyűgnek. Közben csoportvezető lettem, kaptam hozzá tréningeket is, így megtanultam tudatosan vinni a csoportot, elrejteni a bennem zajló folyamatokat. Újabb két év után már összeomlottam, elsírtam magam a munkahelyen így kaptam céges coachingot az segített valamennyire. Ez volt két éve de még mindíg ott tartok hogy azért nem állok fel innen mert egyszerűen nem tudom mit csinálhatnék mást. Nem szeretnék újra beosztott lenni, más projektjeiben tolni a szekeret. Viszont önálló lenni meg nem merek, illetve nem tudom mivel lehetnék önálló és hasznos munkát végző amivel jól érezném magam. Sokszor úgy érzem valamit mindenképp tenni kell mert teljesen belefásulok, tönkremegyek.
1
BerniTöbb, mint 4 éves vezetői munkakör lelkileg kimerített. Valószínű, nem ismertem fel a rám negatívan ható belső programjaimat, s így nem is tudtam megfelelően kezelni. Mindenesetre az ELFOGADÁS mindig lelki segítséget ad. Elfogadni, hogy a lélek mutatja a helyes utat, még akkor is, ha kilátástalan. S HINNI az életben, s abban, hogy minden fejleszt, s a fejlődéssel minőségibb, könnyedebb életben lehet részünk. Tehát, csak előre. Nekünk semmit nem kell kiagyalni, az érzés a lélek irányít a helyes utunkra…. Én a lelkemre hallgatva az ismeretlent választottam, s imádom. Meggyőződésem, hogy azt tovább folytatva belebetegedtem volna.
Gergő GubaElég korán megtaláltam azt a dolgot az életemben, ami egyben kikapcsol, éltet és hivatás is egyben. Ennek hatására többször sikerült úgy túltolnom dolgokat, melynek kiégések sorozata lett a vége. Sokszor szembejött a gyorsvonat, én pedig egóból megmagyaráztam a dolgokat. Jó pár év kellett ahhoz, hogy rájöjjek, ha valahonnan elveszek az később visszaüt.
4
Balassa TeodóraPolihisztor… Így hívtak egy rádiós interjúban, mert legalább 3-4 ügyben tevékenykedtem. Gyógymasszőr, Fényképész, Dúla, Waldorf közösség szervező, Projekt megvalósító és még ki tudja mi nem voltam… Sokan kérdezték tőlem, hogy birom ezt kicsi gyermek mellett, ők nem bírják az anyaságot sem. Én azt mondtam nem tudom engem ez éltet, szerelmeim ezek az ügyek. Egyszer kaptam erre egy választ, én a szerelmet a párkapcsolatomban szeretném érezni. Ez elgondolkodtatott... Hol is élem meg akkor én a szerelmet? Biztos ezt akarom én? Elkezdett már teher lenni, sok lenni, elkezdtem rálátni mi az amit takargatok magamban ezzel a sok kifele figyelésben. Egyre nehezebb kihívásokat kaptam, baba halál volt a legerősebb a szakmámban, majd megtört bennem a bizalom magam és Isten felé, kiégtem… István térképe viszont elhozta nekem a megértést, hogy ez rendben van, nőként nem az én ügyeim fognak boldogítani, mert kifáradok bennük, hanem férfit támogatva tudom a szolgálatomat a világ felé adni. Keresem mi az az ügy amiben segíthetek ezzel az erővel ami bennem lakik. Már nincs benned akarás saját ügyeket csinálni, tolni, és ez jó.
Toók EszterAz elmúlt nagyjából 10 évben a munkahelyemen a szabadságaimat arra használtam, hogy fejlesszem magam. Ha voltak is "pihenős" programok, akkor azok kimerültek egy-két hosszú hétvégében és azok is inkább kirándulós programok voltak. Folyamatosan úgy éreztem rossz helyen is vagyok, elkezdtem valamit, ami majd jól feltölt, aztán csak még jobban kivett belőlem. Tipikusan tagadtam mindent, nem akartam látni a valóságot. De gondoltam én "Áááá Velem ilyen nem történhet stb, hisz foglalkozom magammal, csak tudom mi a jó Nekem és, hogy mit akarok csinálni...." Nos, én azt tapasztaltam, hogy ebben égtem ki, hogy tagadásban voltam.... A folyamatos harcban, a folyamatos szétszakítottság érzésben... Semmi inger nem tudott megérinteni, falakat húztam, utáltam magam, a munkát és megutáltam az embereket is... Én, aki mindig csináltam valamit, imádtam az embereket, sosem gondoltam volna, hogy a legjobb tevékenységem az lesz, amikor bezárom magam mögött a bejárati ajtót belülről. A csendben, elkezdtem megengedni magamnak, hogy az legyen, ami VAN. Ha jókedv, akkor jókedv, ha rosszkedv, akkor az. És ha már "remete élet", akkor az... :) Mindegy... Nem harcolok tovább magammal. Élvezettel teszem azt, hogy újra tudok kapcsolódni. Bátorság kellett hozzá, hogy tudjak nemet mondani. Nem is mindig megy, viszont akkor dolgozom azzal, ami van és feljön. És ebben a megengedésben tud tisztán feljönni, hogy kit, s mit is akarok az Életemben.
Bertalan Balogh"El-van-baszva az EGÉSZ" Egy újabb buli, egy újabb kaland, egy újabb kapcsolat, egy újabb iskola, egy újabb képzés, egy újabb ötlet, egy újabb terv, egy újabb tapasztalat, egy újabb erőfeszítés, egy újabb tars, egy újabb lakás, egy újabb település, egy újabb lehetőség, egy újabb ... egy újabb... mintha egy fraktálba keveredtem volna. Olyan érzes, mikor egy vasgolyót mágnesekkel a végtelenségig gyorsítanak. Megállni?! Mégis mikor vagy hol meg amúgyis hogy? Meghát minek? Hiszen bírom és meg lesz az eredménye. Csak még egy kicsit... Aztán már nem volt kicsit. A hétköznap is szupererőt követelt. Aztán inkabb neki sem álltam. Először az ígéretek maradtak el, aztán a kötelezetségek, aztán amiket szerettem. Aztán már azt is megkerdőjeleztem amit korabbán szerettem. Aztán azt, hogy valóban én szerettem-e. Akkor én mit szeretek? Mire van szükségem? Szükségem van egyáltalán valamire? Nem értettem. És lekfőkeppen nem tudtam mi következik. "Úgy" már nem megy, "így" meg nem jó. "Annyi energiát tettem az életembe akkor mégis hogy lehetséges, hogy el-van-baszva az egész?!" Dühös voltam és faradt. A fáradtság és a düh elegye először rémületet szült. Rémületből pánik lett, a pánikból tehetetlenseg, a tehetetlensegből vegül reménytelenség. Pedig "csak"kiégtem.
Joós DóraVáltoztatnom kellet 12 évig dolgoztam egy multinál, az első igazi munkahelyem volt. Végigmentem minden stádiumon. Eleinte olyan lelkes voltam, hogy sokszor éjszakáig bent maradtam az irodában dolgozni, szerettem a munkámat, szerettem az ott dolgozó embereket, szerettem hogy sok pénzt keresek. Büszke voltam magamra. Aztán hosszú évek teltek el és kezdett nagyon szűk lenni ez a kabát. Zavart az érezés, hogy nem hasznosulok, hogy nem szolgálok jó ügyet, csak egy pénzcsináló gépezet része vagyok. Olyan mértékig kezdtem rosszul lenni attól ami körülvesz, hogy napi szinten voltak a belső ellenállásomnak fizikai tünetei. Nem tudtam mi vár ezt követően, csak azt tudtam, hogy valami teljesen más.
Dóka ViktorMára megértettem, hogy a kiégésem oka az én tudom, majd én megcsinálom volt. Hiszen csak én tudtam, hogyan kell pénzt teremteni a semmiből, én tudtam, hogyan kellene másoknak élni, mert én tudtam, hogyan kell(!) élni. Én tudtam mi szent és sérthetetlen, én tudtam mi a hűség, én tudtam milyen a jó apa, a jó férj és még azt is én tudtam, hogy milyen a jó feleség. Azt gondoltam, ha én tudom, akkor niylvánvalóan úgy is csinálom, de még ennél is jobban tudtam azt, hogy hogyan kell elvárom. Bármit. Mindent. És akkor jött a "mindentudás szelleme" és megmutatta, hogy mit ér a tudásom. 0. Szerencsémre a nulla közelít a végtelenhez az újrakezdésen és újjáéledésen keresztül.
Szilvia BarthaKezdem érezni a kiégést, még nem tudom, hogy csak kifogásokat keresek a váltásra, vagy nem jött el még az ideje. Figyelek és bízom.
1