Györkei Máté

Rendrakás-időszakban vagyok így 2026. tavaszán. Mintha kívülről nézném önmagam és az életem, ahogy lepereg előttem mindaz, ami eddig voltam. Folyamatos élményem, hogy semmit, de semmit nem tudok, és ezzel most már békém van. Elfogyott belőlem a vágy, az akarat, hogy én tudni akarjam. Csak vagyok. És közben szembesülök dolgokkal. Például azzal, hogy eddig mennyire önmagam helyeztem a középpontba. Mennyire a saját dicsőségem miatt csináltam mindent. Mármint, ott legmélyén a dolgoknak. Mert persze, volt bennem szakmai lelkesedés és öröm is, hogy másokkal együtt dolgozhatok, alkothatok… De mégis, ott leges-legbelül ÉN voltam a lényeg. Akartam nagyon nagyszerű lenni. Akartam nagyon JÓ lenni. Legutóbb például JÓ családfő, JÓ családapa. Ez irányú törekvésem főleg a 2025-ös évben volt nagyon-nagyon erős. De nem vagyok jó. Olyan bűneim vannak, amikkel nagyon nehéz megállni önmagam előtt. Bizonyos mélypontjaimon eszembe jutott, hogy az lenne a legjobb, ha valamiképp meghalnék, mert így talán mindenkinek jobb lenne. A múltkor egy intim helyzetben megkérdeztem a Páromat, hogy miért akar velem lefeküdni? Értve ez alatt, hogy miért szeret engem egyáltalán? Mert hogy úgy vélem érezni, hogy ő szeret engem. Ő valami olyasmit mondott, hogy neki van egy erős elköteleződés élménye, hogy ő engem választott, és választ minden nap újra és újra. Függetlenül attól, hogy épp mennyire vagyok „jó”. Pontosabban olyan élménye van neki, hogy ő igazából nem választott engem, hanem kapott. Valahogy így. Szóval, bennem ez a „jó” mostanában pukkant ki. Egyáltalán nem vagyok jó, de már nem törekszem jónak mutatni magam, vagy ezért görcsösen iparkodni. Hát, mostanában ilyen napokat élek. Igazából tényleg „csak” vagyok. Próbálok figyelni arra, hogy mi az Igaz. István mindig azt mondja, hogy az az Igaz, ami van. Ez nekem azt is jelenti, hogy egyre kevesebbet vagyok a fejemben, vagy a saját történetemben. Lassú, finom lépésekkel közeledek Istenhez. Miközben sokszor vagyok rosszul. De már kezdem kiismerni a saját nyomoromat. Például a szexfüggésemet (nevezzük így). Vagy az ijedségemet a monogámiától. Vagy a pánikomat a szabadságom elvesztésének (nyilván hamis) rémképétől. Vagy a félelmemet, hogy hagyom elveszni a bennem rejlő tálentumokat, és végül értéktelen semmirekellő életet élek. Zárszóként valami olyasmi érzés felé mennék, hogy azt a bizonyos keresztet áthelyezhessem a vállamról a szívembe. Hiszek abban, hogy ezt a keresztet nem szabad teherként cipelni, és nem szabad felfeszíttetni rá. Hanem inkább a szívbe kell helyezni, a szívben kell őrizni. Mint ahogy hitem szerint Jézus mibenléte sem a szenvedés, hanem a szeretet – épp így nekünk sem szenvedni kellene a saját keresztünkkel. Ebben vagyok most. Próbáltam egy nagy, átfogó képet festeni, nem elmélyülve az egyes részletekben. Köszönöm, hogy elolvastál.

Vidéki élet, gazdálkodás témakörhöz. Bőven van ehhez "tapasztalat", de szándékosan dilemmaként teszem közzé. István csinált videót mostanság ebben a témában, és tudom, hogy sokakat érdekel. Számomra a megnyugvást az hozta el, hogy tudatosítottam magamban az ún. "Intim-élettér", és az ún. "Hivatás-élettér" területeit. Nekem az Intim-életterem egy tanya, egy ranch minőségében jelenik meg, de legalábbis egy zsákfalu utolsó portájának formájában, ahol a földem végében patak folyik. Itt lehet lovam, tehenem, disznóm, és túrhatom a földet a saját kezemmel, DE KIZÁRÓLAG életörömből, és nem munka/küldetés/hivatás címén. Még csak nem is tudatos önellátás vagy gazdálkodás címén. Hanem "csak azért", mert SZÁMOMRA ezek a dolgok hozzátartoznak az Intim-élettérhez, illetve maga az Intim-élettér értelmezhetetlen számomra a fenti dolgok nélkül. Ugyanakkor az én "Hivatás-életterem" a városhoz kötődik, egészen pontosan ahhoz a kulturális-szellemi térhez, ami ma a városokban fellelhető. Lásd: Tudományok, művészet, oktatás, stb. Nekem ez egyben a Kint és a Bent folyamatosan lüktető váltakozását is jelenti, magát a mozgást, a dinamikát, a fejlődést. Szóval szerintem azt volna jó minden embernek egyénileg átgondolnia, hogy az ő számára mit jelent az "Intim-élettér" és a "Hivatás-élettér", mert ezek nagyon változóak lehetnek. Mert sok embernél látok boldogtalanságot, illetve én is megtapasztaltam, hogy magára erőlteti "Intim-élettérnek" például a várost, miközben neki egy falu volna ideális, vagy hogy kényszeresen vág bele vidéki gazdálkodásba, miközben ez nem egy neki való "Hivatás-élettér". Ma én így látom.

Az imént töröltem az összes "tapasztalat-kártyámat". Újra olvastam őket, és gondoltam, hogy csinálok egy frissítést, de aztán elfogott az érzés, hogy "ugyan mit is írhatnék?"... Valahogy akármit írnék, felületes volna. Mert ha komolyan veszem önmagam és a tapasztalataimat, akkor ezek olyan ontológiai élmények, amelyekről nem igazán tudnék itt méltó módon írni. Vagy akkor marad a felszínes "képzeld én is..." típusú megosztások, amelyek talán csak a bennünk élő "me too" üzemmódra elegendők... Ez viszont nem én vagyok. Korábban élt bennem valamiféle "tanító", aki azt hitte, ha bölcs modorban írja le tapasztalatait, akkor az majd tiszteletet ébreszt, és követni fognak, szóval volt bennem egy önhittség, hogy majd én másokon segítek... Nos, ennek is vége már. Így hát "tapasztalat-kártyát" nem írok... Dilemmákat talán annál inkább...