Forrás Erika

Vannak hármas kapcsolódások van volt a miénk. Egy nehézkes kapcsolat miatt elküldtem a férjem abban a hiszemben hogy ha külön leszünk egy tanuljuk egymást becsülni és talán lesz vissza út. De egy harmadik fél lépett közénk aki azt gondolta vele van elköteleződve, együtt is laktak. De egy közös gyermek miatt a mi kapcsolatunk sem záródott le, mert egymás terében újra egymásba gabajodtunk. Egyszerűen meg történt. Így feleség létemre én lettem a titkos harmadik, de csak plátói értelemben. Próbáltam rá vezetni döntsön kit szeretne. Nehéz hetek jöttek egész karácsonyig de akkor haza tért. Sajnos ez a csoda sem tartott sokáig, mert a lánnyal aki 20 éves és nem csak fiatal de rajongást mutat felé nem zárta le a kommunikációt bár ezt mutatta. Így titokban beszéltek és egy kisebb vita után újra lelépett. Nem hittem el hogy lehettem ennyire hülye, 47 éves vagyok felnőtt nő felelőségteljes ember Édesanya, és a gyermekem Apja csapott be, tett engem szeretővé, majd elhagyott feleséggé. Sosem éreztem magam még ennyire megalázva, és elárulva. A szerelem és a szeretet olykor kevés ha az ember nem tud dönteni, melyik lovat is akarja, mert mindkét lóban van valami jó és miközben egyiket se akarom bántani négy ember életet sodram partra A férjem vissza ment a barátnőhöz aki annak ellenére vissza várta hogy becsapta őt is és én kitálaltam, hogy ne tudatlanul döntsön hiszen karácsonykor szó nélkül hagyta el. A másik érdekesség hogy távozni Valentin nap előtt két nappal távozott. Ha nem lenne megalázó meg nevetnék is. Lényeg hogy elengedtem mert én nem leszek szeretője a saját férjemnek. Azóta tartjuk a távolságot, amit persze a közös lányunk is nehezen visel. Sokszor kéri jöjjön haza pl a napokban is. De elutasítast kapott, mert nem tud mit kezdeni az érzéseivel, és a barátnőt nem hagyja cserben. Hát ez a mi kis sztorink.

A családi sztorim folytatása amelyben a hiba több egyéb mellett az elköteleződés hiánya is volt. Egy rövid visszatérés után hagyott minket hátra a férjem. Elindult válas ellenére minden találkozás egy kis szikrát lobbantott kihültnek hitt szerelmünkbe. Ő gyorsan keresett egy hasonló hölgyet, 20 éves fiatal üde és persze tapasztalatlan. De mégis hiányzott valami így karácsonykor haza tért. Csodás másfél hónap következett. A kislánnyal igyekeztünk megmutatni a különbséget a szeretet és a szerelem kábulata közt. Úgy tünt tényleg elindult a valódi elköteleződés útján. De valami mégis zavart. A gond egy munkahelyi rendezvény kapcsán robbant. A velünk töltött idő kontra a lány mellett megélt hamis szabadság érzet. Újra bezárva érezte magát a napi haza járástól. Február 12.én egy előző napi vita miatt újból távozott. Kapott bizalmat feltétel nélküli szeretetet, de nem tudta elkötelezetten a családapa és férj szerepét örömben élni, mert nem volt rá mintája. Én leírtam a lánynak a kis történetünket, hogy ha szeretné vissza fogadni annak tudatában tegye hogy ismei az előzményeket. Ezen nyilván megsértődött, de én nem fogadtam volna vissza ha tudom nem engedte el a másikat. A lány megbocsájtott, azóta is együtt vannak. Bár igen erősen korlátozva van a lány mellett, mert fél hogy ha nem enged ott sem lesz helye. Ez a történet alaposan megtépázta az önbizalmamat, és rá jöttem hogy a társ függőségem oka a parentifikációm volt. Szerettem volna megvédeni segíteni, magamat alá rendelve. Mi Nők sokszor lépünk be ugyanabba a pocsolyába mert hinni akarunk. De a kötődéseink, gyermekkori tapasztalataink kidolgozása nélkül nem vagy rosszul kapcsolódunk választott társunkkal. Nálam az elköteleződés meg volt, de nincs jogunk másoktól azt várni hogy ugyanazzal az erővel tegyék azt velünk, hisz más közegből érkeznek. Így a bizalmam megtört, önmagamban és benne is. Vajon csak én vagyok ekkora hülye? Ezer hasonló kérdés járt azóta a fejemben. De nem voltam hülye csak hinni akartam hogy a szeretet kiépíti az elköteleződést a másikban, de persze csalódtam. Nem szabad feltételezni és elvárni érzéseket, és ha szabadon tudsz szeretni elfogadni, befogani a másikat egy felnőtt lélek azt majd értékelni elfogadni és viszonozni is képes lesz. Ez lett az én személyes tanulságom.

Férjemmel 9 éve vagyunk házasok. Van egy csodás kislányunk aki 8 éves. A kapcsolat mesesen indult sem vita sem hasonló. Nagyon tudtunk figyelni egymásra, majd gyors összeköltözés, eljegyzés, egy éven belül esküvő. A lányunk születése után is szépek voltak a napok, de valami miatt mégis feszült voltam. A Párom folyton dolgozott otthon voltunk hárman lányok. Az idő gyorsan telt és valahogy egyre kevesebb idő jutott egymásra. A kislány is sok időt elvett mert az átlagtól eltérő. Éreztem a bajt és egyre többet többet adtam, megoldást kerestem Férjem számára. Mikozben ő vagy nem volt otthon vagy folyamatosan feszült volt, és én magamban kerestem a hibát. Mondhatnánk tipikus, önfeladás csapdája. Igen ezt tettem lépésről lépésre adtam fel magamat, szeretet koldussá változtam. Amikor felvetettem egy lehetőséget próbáld ki te, és igen beindult a változás megláttam mindazt ami eddig előttem rejtve volt. De ahogy én fejlődtem egyre jobban zavart hogy nem kapok viszonzást, és nőtt a távolság. Sok sok beszelgetés során próbáltam felhívni a figyelmét a helyzetre, de bagatelizálás volt a válasz. Nem tartott velem és csak azért harcolt hogy mindene meg legyen, csak az anyagi meg erkölcsi elismerést kereste. Aztán egyszerűen már nem is beszéltünk egy nyelvet. Azt hiszem itt jutottunk el az aljára, hogy már nem is értjük egymást. Én olyan embereket találtam akik meghallgattak, ő pedig kizárva érezte magát. Eltávolodtunk egymástól, pedig az életem közepe még mindig ő volt. A kislány nyaralása alatt együttlétet tervezett annak ellenére hogy már rég kifelé állította a szekerét, mondtam hogy ezt nem lehet. Költözzön el és gondolkozzon, mit akar minket vagy a szabadságot, mert érzése szerint én bezárom. Már el is költözött válás folyamatban. Azóta is igyekeztem segíteni rendet rakni a lelkében, de hiába. Nehez elfogadni azt hogy a másik iránti szeretet nem jogosít fel arra hogy helyette harcolj. Ezt neki kell megtennie, szembe nézni saját démonaival.