Iványicki Tamás

20 éves koromban szakított velem az akkori barátnőm, és ez rányomta a bélyegét a huszonéves koromra. Hosszú éveken át a sebeimet nyalogattam, sajnáltam magam, és a múltban ragadtam – elképzelni is szörnyű, hogy mennyi ideig szenvedtem emiatt. Lehet, hogy mégis hatással voltam a világra, és értékes emberek próbáltak hozzám közeledni, de ezeket vakon figyelmen kívül hagytam. Az az érzés, hogy nem vagyok elég jó, megakadályozott abban, hogy ezeket az értékes kapcsolódásokat meglássam. Csak nemrégen kezdtem felfedezni, hogy ha a múltban ragadok, akkor nincs jövőm. A jelenre és a jövőre való koncentrálás segített levetkőzni azokat a korlátokat, amelyek akadályozták a fejlődésemet, mind szakmailag, mind a családommal való kapcsolataimban.

A gyermekem megszületése után egy évvel rájöttem, hogy ha nem változtatok, nem fogom elbírni az apai szerepemet. Ekkor döntöttem el, hogy szembe kell néznem az alkohol függőségemmel, mert a családom és a gyerekem jövője volt a tét. Nehéz út volt, de megtanultam, hogy a változás lehetséges, ha felelősséget vállalok magamért és a tetteimért. Azóta is arra törekszem, hogy a legjobb apja legyek a gyermekemnek, és egy kiegyensúlyozott életet éljek.

Korábban többször előfordult, hogy a szorongásaim miatt elkerültem az elköteleződést, és ez visszatartott attól, hogy előrelépjek. Ráébredtem, hogy nemcsak a kezdés jelentett kihívást, hanem az is, hogy sokszor elindultam, de menet közben saját magamat szabotáltam. Ahogy közeledtek a nehézségek vagy a valódi elköteleződés pillanatai, a belső kritikus hang és a félelem a kudarctól gyakran megállított, és visszahúzódtam. Ez a minta hosszú ideig akadályozott, de most már tudatosan dolgozom azon, hogy a szorongásaim ne álljanak az utamba, és végig tudjak menni az utamon.