Tapasztalatok

Fanni Koósz

Kényes téma. Mert annyira elhisszük, hogy egyvalami felé kell elköteleződni, legyen az cselekvés vagy szerepidentitás. Hogy értsd. Az a jó, ha gyerekként elköteleződsz a hangszer mellett és akkor aztán te leszel a következő...vagy a sportban, vagy kitűnő tanuló leszel... A lényeg, hogy legyél valamiben nagyon. Felnőttként a szerepeinknek köteleződünk el, egyet a többi felé emelünk, nőként az anyaságot vagy épp a singliséget, a karriert vagy a jónő szerepet. Elköteleződünk külső dolgok mentén, s ha nem megy, akkor úgy érezzük, bajban vagyunk, mert nem vagyunk VALAKIK és VALAMILYENEK. Sokáig tartott elfogadnom ennek mentén, hogy engem minden érdekel. Jó nem. Van, ami nem, de nagyon sok téma, cselekvés és nem tudom az identitásom sem egyféleképp meghatározni, sokféle színt viselek és a hangulatom sem egysíkú... Nem elégít ki EGY szerep vagy tevékenység monoton művelése... Egy ideje fellobbant a megengedés energiája bennem, figyeltem, mikor merre visz, és most jutok oda, hogy ráébredek, igenis VAN bennem ELKÖTELEZŐDÉS, csak BELÜL. Minőségileg. S ez a sokféle szerepemben, tevékenységemben mind megjelenik, még ha nem is látványos vagy az általános a megszokott értelmezés szerint elismerésre méltó. Elköteleződtem a saját méltóságomhoz, rendeltetésemhez, bennső iránytűmhöz, s élem minden pillanatban, minden szerepemben, cselekvésemben.

Pallér Zsuzsanna

Miért volt mindig annyira fontos a szabadság? Miért kerestem azt, akivel biztonságban érzem magam? És hogy nem vettem észre sokáig, hogy ez a kettő mennyire kizárja egymást? Nemrég megtaláltam a gyerekkori naplómat. Azt a vágyódást, amit akkoriban műveltem! Érett fejjel felismerem, hogy kötődési zavar volt ez a javából, sőt egymásnak ellent mondó vágyak csapdája. Érdekes módon a házasságommal béke volt bennem. 7 év együttjárás után esküdtünk meg és nagyon szerettem feleség lenni. Mindent, ami azzal járt. A közös teremtést és azt, hogy haladunk. Aztán a gyerekek születésével nem vettem észre, hogy nem tudtam megfelelően elköteleződni az új szerephez. 7 év anyaság öröme, vívódása után végül beláttam, hogy összenyomnak a keretek. Vagyis amit arról gondoltam, mi az anya dolga, kötelessége és mik a lehetőségei anélkül, hogy a család hiányt szenvedne. És fix elképzelésem volt arról, mi lenne az apa dolga, felelőssége. Neki mindent lehet.ó és én vagyok az elszenvedője- gondoltam. Mekkora áldozati szerep? Egyre jobban hívott a szabadulási vágy, miközben mélyen elkötelezett is voltam. Beteg lettem. Ma már tudom, hogy ez masszív kognitív disszonancia volt, ami rengeteg szomatikus problémát okozott. Az életem több területén is ellentmondásba keveredtem saját magam elvei és vágyai tekintetében. Feladtam és elkezdtem felgöngyölíteni a saját elmém korlátait. 10 év alatt elég jól bebarangoltam önmagam és a legrejtetteb zugokba is benéztem. Megérte, mégha néha azt hittem belehalok. Azt érzem most már, hogy késznek lenni elköteleződni teljes önszántamból lemondani a szabadságomról: a legnagyobb szabadság. Már nem félelmetes. Már nem szükség. Már nem várok el. Van én határom és nem adom fel, nem veszítem el magamat szeretetmorzsáért. Ha beszélgetnél, keress bizalommal. Ha mélyebben foglalkoznál ide kapcsolódó témákkal, nézd meg a kihívásaimat!

Braun Betty

21 év házasság után váltam el, 12 éve. Azóta voltak rövidebb párkapcsolataim, de valami mindig hiányzott ezekből. Hol az elköteleződés, hol a bizalom, hol a mély szeretet. Egy párkapcsolatban fontosnak tartom egymás elfogadását. Felnőtt lányaim és egy kisfiú unokám mellett, a munka is fontos része az életemnek. Határozott, független, de szeretettel és szenvedéllyel teli Nő vagyok. A korábbi tapasztalaim alapján, ez sajnos kevés férfinak jön be. Olyan kapcsolatra vágyom, ahol az egymás iránti elköteleződés az elfogadással kezdődik. Ahol egymást megismerve, segítve, megéljük a szerelmet, szeretetet, vonzódást, vágyat.