Fodor MártiMa van egy hónapja, hogy haza jöttem Spanyolországból, miután befejeztem a Caminot és szeretném leírni a tapasztalataimat, hátha valakinek ez segítségül szolgál. Gimis koromban döntöttem el, hogy végig fogom gyalogolni ezt a csodálatos zarándokutat. Egy Nők lapja vagy egy Kiskegyed akadt akkor a kezembe, ahol egy nő arról írt, hogy egy szép reggelen feküdt az ágyában és úgy sütött be a Nap az ablakon, hogy pont a homlokára esett a fény. Ő úgy fogalmazott, hogy ekkor nyílt ki a harmadik szeme és tudta, hogy meg kell csinálnia a Caminot. Ahogy a pattanásos, fogszabályzós, túl hosszú végtagokkal megáldott Márti ezt olvasta, eldöntötte, hogy ő is pontosan ez a nő lesz majd a jövőben. Aztán telt múlt az idő és 17 évet váratott magára ez a projekt. Ahogy a húgom fogalmazott: azért örülök annak, hogy végre elhúzol megcsinálni a Caminot, mert nem lesz még egy olyan év, amikor azt hallgatom, hogy idén tutira megcsinálod. És hogy miért halogattam eddig? Mert egyszerűen nem fájt eléggé az életem ahhoz, hogy tényleges változtatásokat akarjak eszközölni. Továbbá szerencsétlen események szerencsés kombinációjának kellett bekövetkeznie. Az elmúlt fél évben elköltözött a férjem, én leléptem a szeretőmmel, akivel utána szakítottam, összevesztem egy nagyon fontos barátommal és rájöttem, hogy gyűlölöm a munkát, amit jelenleg végzek. Maga az összepakolás része is embert próbáló volt. Mai napig nem értem, hogy tudtam egyedül összerakni a motyómat a táskámba. Azt mondják a Camino akkor kezdődik, amikor ténylegesen eldöntöd, hogy végig csinálod. Ez nálam is így volt. A felkészülésre szánt egy hétben fontos beszélgetések sora hangzott el. Nem akartam elmenni úgy, hogy nincsenek rendezve a soraim. Arról nem is beszélve, hogy jeleztem a családom és barátaim felé, hogy nem kontaktálhatnak míg oda vagyok, mert nem leszek elérhető semmilyen social media platformon. Ez kisebb-nagyobb ellenállást váltott ki belőlük, de végül sikeresen elfogadták. Aztán felültem a repülőre. És elmentem. Mi változott azóta? Valószínűleg könnyebb lenne listázni azokat a dolgokat, amik nem változtak. Korábban nagyjából 15 barátomnak volt bejárása az otthonomba. Ez a szám most lecsökkent háromra. Ismétlem. Háromra. Beszélgetek emberekkel és számomra érthetetlen, hogy miért barátkoztam velük. Vagy hogy miért nem álltam ki magamért korábban. A saját lakásomban azt érzem, hogy megfulladok. Nem értem, miért gondoltam, hogy valaha szükségem lehet 20 törülközőre és ugyanennyi ágyneműre. Nem is tudok ennyi embert egyszerre elszállásolni! Miért van 40 féle outfitem, ha ezek közül nagyjából 10 ha van, amit szívesen felveszek? A küldetésemet pedig keresem. Óriási a csábítás, hogy visszamenjek a korábbi munkahelyeimre, de elég erős vagyok ahhoz, hogy megértsem, hogy ismét ugyanerre a sorsra jutnék. Szokom ezt a régi-új embert aki vagyok és próbálom belakni ezt a szintet. Életemben először érzem azt, hogy jól elvagyok egyedül. Nincs az a szorító érzés, hogy be kell pasiznom. Nincsen erőm már ahhoz, hogy olyan dolgokat csináljak, amibe nem tudom beletenni a szívemet és a lelkemet. Nem akarok már másokat kibeszélni a hátuk mögött és tanácsot is már csak akkor adok, ha ezt valaki kifejezetten kéri. És úgy döntöttem, hogy már nem akarok terápiába járni. Mindig azért mentem, mert azt éreztem, hogy baj van a Mártival és a Mártit meg kell szerelni. A Caminon jöttem rá, hogy semmi baj sincs velem. Jelenleg az foglalkoztat, hogy mit adhatok a Világnak. A képességeknek az a különleges kombinációja, amivel a sors/a Jó Isten/egy felsőbb hatalom megáldott, vajon hogyan lehet más emberek hasznára. Hogyan tudok adni? Hogyan tehetem jobbá mások életét? Biztos vagyok benne, hogy ki fogom találni. De ehhez 33 napon át kellett több, mint 800 km-t sétálnom egy idegen országban. Miért működött? Nem tudom. De már soha sem lesz semmi sem olyan, mint korábban volt. És ezért mérhetetlenül hálás vagyok.
4
ZitaEgészen friss tapasztalásom - is, mert ha visszatekintek, volt már ilyen bőven -, hogy ha valóban elég forró, akkor bizony ugrasz, ott és akkor már nincs hezitálás, hanem egyértelmű tett van, a következő pillanatban pedig felteszed magadnak a kérdést: "Te jó ég, mit kerestem én eddig itt?". A békaszindrómával viszont az a helyzet, hogy pont az a lényege, hogy az egy passzív folyamat, Te "elszenveded", hogy a víz fokozatosan melegszik és nem veszed észre, mikor kellene ugarni, ezért belehalsz. Előbb vagy utóbb ez is be fog következni, szóval aktív tett vagy passzív halál, de a vége meglátásom szerint ugyanaz. Az a nem mindegy, mennyi időt tölt az ember ebben az állapotban, van-e türelme várni a "halált" vagy inkább kezébe veszi az irányítást és "öngyilkos" lesz. Tapasztalatom szerint ez itt egy döntési helyzet: ha aktívan részt akarsz venni benne, akkor az működik, amit István is sokszor elmondott már: legyél még bátrabb, még őszintébb, adj oda mindent, amit tudsz, de tényleg mindent, az utolsó leheletedig. Itt már nincs félelem meg hezitálás...és akkor jönni fog a kegyelem, ezt garantálom :) El kell menni a falig, tényleg bele kell halni, azt meg nem lehet úgy csinálni, hogy kicsit engedem, aztán visszakozok, picit beledugom a lábam a tó jéghideg vízébe, aztán visszahúzom...itt már csak az működik, ha fejest ugrasz a tóba, lesz, ami lesz. A Jóisten Veled van, Veled lesz. Az jutott még eszembe a soraidról a "zárt ajtók" kapcsán, hogy szintén saját tapasztalatom, hogy addig nem nyílik új ajtó, amíg a régit be nem zártad egyértelműen és végérvényesen. Másképpen, oda nem tud új, friss energia áramolni, ahol a régi foglalja a helyet. Megint csak Istvánt kell emlegetnem, akinek ez volt egy nemrégiben elhangzó jól irányzott kérdése a beszélgetésünkben: "Mire használ Téged ez a férfi?" Na, ez itt a lényeg. Tedd szívedre a kezed és legyél radikálisan őszinte magaddal: Mire használ? Az "Ügyre", a részes hasznosulásra? Vagy halogatásra? Nekem ebben teljesen egyértelmű válaszom volt és innentől kis kérdőjel sem maradt bennem azzal kapcsolatban, hol nincs helyem, hol nem hasznosulok, hol vesztegetem el az értékes női erőmet, figyelmemet és energiáimat. Írj nyugodtan, ha szeretnél személyesen is kapcsolódni, most már kész vagyok rá én is! :)