Tas BaloghSzia. Együtt tudok érezni a helyzettel mind a srác oldalán mind a tiéddel. Első körben én szerintem nem egészséges, ha valaki úgy nyílik meg a másik félnek, hogy még nem is találkoztak, ez képezni fog a valóságban egy láthatatlan falat köztetek ezt tapasztalatból mondom. Viszont neked semmit sem kell tenned és ha nyomást érzel akkor kérdezd magad, mikor volt utoljára ez az érzésed, kutass magadban. Az életet a kihívásokat mindenkinek magának kell megoldani, te neked annyi a felelősséged, hogy kíváncsi vagy rá és arra miken megy át és adsz egy teret neki ennyi. Neki is pont ennyi a felelőssége egy kapcsolatban még ha ki sem alakult úgy igazán. Minél hamarabb szervezetek közös programokat, hogy kiderüljön a valóságban ki kicsoda, nem szabad sokáig ringatni magunkat a virtuális térben, mert sok mentális problémához is vezethet idővel. Viszont jó platform arra, hogy kapcsolódni kezdjetek. Sok sikert az egészhez és kellemes időt kívánok nektek! 🙏
0
KrisztinaRejtőzködőként bejelentkezni egy ilyen felületre... Nehéz volt, de első lépésnek megteszi... Hudejóutazásez!!!! Van valaki aki tud ehhez kapcsolódni és szintén nagy levegőt kellett vennie, ahhoz, hogy "látszódjon"?
1
Joós IstvánNagyon, nagyon, nagyon erős motivációra volt szükségem, hogy mutatni kezdjem magam. Akkor kezdtem csak el, amikor már minden mást próbáltam ÉS elviselhetetlenül szenvedtem. A tapasztalatom, hogy messze nem volt elég kapcsolódni akarni, hanem ki kellett a kreativitásomat meríteni, és rengeteget halogatni, míg elég rosszul voltam, hogy ne lássak más lehetőséget, mint magamat őszintén vállalni. Halálközei élményként élnek bennem ezek. Hogy valami radikálisan újat csinálok, ami által meghal valami bennem (a nagyszerűségemről dédelgetett képem egy része), mert én magam megölöm, mert muszáj: különben ténylegesen "belehalok", hogy nem csinálok semmit. Sok ilyen tapasztalatom van azóta. ♥️
NoiElgondolkodtatott, amit leírtál... Önfeledt nevetés... Kérdezni... sokan kérdeznek, de nem hallják meg a választ, vagy lehet, meg sem várják, mert újabb kérdésen gondolkoznak. Vidámságot mostanában nem igen tapasztalok, olyan eröltetettnek érzem az embereket általában, mintha azt gondolnák, hogy a boldogság nem bennük van s kívül kellene keresni. Persze elgondolkodtam azért is, mert lehet mindezt csak azért látom épp így, mert a saját kivetítésem épp ilyen. De ha így lenne, akkor Én hogy, hogy vidám vagyok és képes vagyok önfeledten nevetni?! Meghasonulás mentesség, együtt gondoldolkodás, napi hála, önfeledt együtt nevetés, egymásért... Nagyon jókat írsz! Hiszem, hogy létezik ilyen és remélem, hogy lesz benne részem mihamarabb... Köszönöm a gondolataidat!
Gyenes KatiSziasztok! Köszönöm, hogy itt lehetek. Végre egy olyan platform, ahol nem felszínes a kommunikáció, ahol komolyabb lelki témákról is lehet beszélgetni őszintén. Technikailag még kicsit bénázgatok vele, de majd belejövök. 🙂
0
Horváth KrisztinaA mintáink meddig vannak hatással ránk? Hol van az a tudatosság és főleg milyen eszközöket használtok, hogy letegyétek a programozott működéseket? Az a tapasztalásom, hogy rálátni kevés...és a kihívás pont az, hogy menjünk bele mindenbe - néha teljesen ellentétes módon azzal, ami biztonságos és kényelmes. Ítéletektől és mások véleményétől nem félve azt tenni, ami első pillanatra őrültésgnek tűnik, nagy bátorság. Mindig van választásunk, de amíg automatikusan, "biorobotként" működünk, mindig ugyanaz lesz a tapasztalásaink eredménye. Kedvenc mottóm: a kaland jelenideje: a szívás! Ami a jelenben kellemetlen, komfortzónán túli és olykor fájdalommal jár - az visszanézve sokszor a legnagyobb fejlődési potenciál. Neked is van hasonló tapasztalatod?