Tapasztalatok

István Virovecz

Kapcsolódás és önreflexió – A férfi és női dinamikák tükre Az emberi kapcsolatok olyan tükrök, amelyekben önmagunkat látjuk – torzítva, felnagyítva, néha elhomályosítva. Minden találkozás, minden szerelem, minden konfliktus egy lehetőség arra, hogy jobban megértsük, kik vagyunk. De vajon mennyire merünk valóban látni? Ha valami kibillent az egyensúlyomból, azzal feladatom van és a saját tapasztalatom az, hogy a legjobb tükröt a társ és a gyermek tartja. A férfi és női dinamika egy folyamatosan pulzáló, változó áramlat. A férfi vágyik arra, hogy erős legyen, hogy tartást adjon, hogy védjen, legyen ügye, amivel a közjóért tehet és a nő képében gyökeret verhessen, ahol van egy stabil háttérországa. A nő vágyik arra, hogy biztonságban legyen, hogy áramolhasson, hogy kapcsolódhasson az ügyhöz a férfi által és legyen lenyűgözve. De amikor a félelem, az elvárások és a múlt sebei beleszólnak, a kapcsolatok nem harmóniát, hanem harcokat teremtenek. A férfi, aki nem érzi magát elég erősnek, visszahúzódik. Nem mer sebezhető lenni, mert azt gyengeségnek éli meg. A nő, aki nem érzi magát biztonságban, követelőzővé válik, mert a szeretet hiányát küzdelemmel próbálja betölteni. Így kezdődik az örvény, amiben egyik fél sem azt kapja, amire valójában szüksége lenne. De a kapcsolatok igazi terepe nem az elvárások betöltése, hanem az önreflexió. Az, amikor meg mered kérdezni magadtól: Miért húzódom vissza, amikor közel kellene lennem? Miért támasztok elérhetetlen elvárásokat a másikkal szemben? Miért fáj az, amit a másik mond vagy tesz – és mit árul el ez rólam? A kapcsolódás nem az egyensúly fenntartása, hanem annak felismerése, hogy az egyensúly folyamatos mozgás. Egy férfi lehet erős és sebezhető egyszerre. Egy nő lehet szabad és elkötelezett egyszerre. A kapcsolatok ott válnak valódivá, ahol mindkét fél önmaga lehet – elvárások, manipuláció és játszmák nélkül. De ez az út belül kezdődik. Először önmagunkkal kell megtanulnunk kapcsolódni, mielőtt igazán tudnánk kapcsolódni másokhoz. A férfi nem attól lesz férfi, hogy mindig erős. A nő nem attól lesz nő, hogy mindig gyengéd. Hanem attól, hogy mindketten vállalják azt, akik valójában – és teret adnak egymásnak, hogy ugyanígy tegyenek.

Pallér Zsuzsanna

Az én megélésem szerint: valahányszor a párommal mind a ketten teljesen elköteleződtünk amellett, hogy a kapcsolatunkat rendbe hozzuk, akkor valóban helyreállt az egyensúly. Amikor bármelyikünk vonakodott ettől és inkább a sértettséget őrizgettük, ez még segítséggel sem volt lehetséges. Nagyon sokat jelentett az is, ha csak az egyikünk figyelt jobban. A kapcsolat olyan számomra, mint a társastánc. Ha nincs egy ritmus, ha mindkét fél vezetni akar, abból ütközés lesz. Én sokat ütköztem, sokat tanultam és ebből kifolyólag sokat is javítgattam a kapcsolataimat, míg rá nem jöttem, hogy a probléma abból indul ki, hogy nem igazán van rendben a nőként való működésem. A kapott, ellesett minták, a társadalmi zavaros nézetek érezhetően nem segítettek. A kapcsolataim javulásához a nőiességemmel való kapcsolaton és az önkifejezés különböző formáin keresztül vezetett az út.

Szilvi Stern

A válásunk után a felnőtt gyerekeim minden megértésük ellenére időnként haraggal, és eltávolodással reagáltak a családunk széthullására. Számomra a legnehezebb az volt, hogy magamat is fontosnak tartsam, és egyenrangúan képviseljem! Az önismeret, és tudatosság segített megtalálni azt az ERŐT, hogy megengedjem, hogy ez így legyen. Hullámokban történt meg a visszatalálás, sok könnyel, sok meghallgatással, hogy újra közel legyünk.

Nagy Ida Aliz

Abban az érzésvilágba nőttem fel, hogy meg akarom menteni anyukámat aputól. Ez hajtóerő volt, mint egy lehetetlen küldetés, de én hittem a sikerében. Jó jövedelmem lett és egy nagyobb vita után, anyukám életében először elkezdte pakolni a cuccait. Hívott, mentem, segítettem neki. 2 órán belül szereztem neki albérletet és költöztettem. Hihetetlen volt azt érezni, hogy sikerült. "Megmentettem." Ekkor 24 éves voltam. 2 hét után visszaköltözött és minden összedőlt bennem, amit hittem, amit elhittem neki. Hónapok voltak mire kialakult bennem, hogy akkor magamért fogok élni. Később pedig megértettem, hogy nehézben élt, de szerette apukámat. Aztán, amikor elkezdtem pszichológiát tanulni, akkor jöttem rá, hogy nem volt én-ereje változtani. Rákban meghalt. Tomboltam a dühtől, nem tudtam apukámmal 2 évig beszélni. Ebben a két évben terápiával elkezdtem feldolgozni a traumáim. Eldöntöttem, hogy akarok egy jó apa - lánya kapcsolatot. Ekkor 32 éves voltam és életemben először megöleltem apukámat. Ő megijedt és elugrott. Kitartottam és innen 2 év múlva, együtt karácsonyoztunk. Csodás pillanat volt, amikor a testvéremmel ébredeztem apunál (először aludtunk nála) és nevetgéltünk, apu bejött és behúztuk magunk közé és hármasban, érintésben folytatódott a jó hangulat. Ekkor beleérkeztem abba, hogy ez az, az a jó, amire vágytam. Apukám orvos általi diagnózis szerint elmebeteg és skizofrén volt. Ő semmit sem változott, csak én. Én nem haragudtam, én nem vettem magamra azt, amit korábban igen. Elfogadás és szeretet volt bennem irányába. Több évet sikerült úgy élnünk, hogy azt éltem meg, hogy van apukám :) Lett apukám :) 71 évesen halt meg, két éve. Óriási hála volt bennem, hogy még életében megjavítottuk a kapcsolatunkat. Még a gyász is könnyed volt így. Hiszek abban, hogyha hozzá fordulunk azokhoz az én-részeinkhez, akikben nehéz, traumatikus érzések vannak és megadjuk a szükségleteiket, akkor átalakul az érzés világ. És ha a belső gyerek, az énke jól van, akkor érzelmi konfliktusban is az erőnkben tudunk maradni és képviselni magunkat. Nem védeni, képviselni. Fontosnak tartom, hogy harmonikus kapcsolatunk legyen az ősinkkel, felmenőinkkel. Ma már hálás vagyok mindenért, a pozitívért és a negatívért is, mert ebből fejlődtem ki, lettem az, aki ma vagyok. Anyukámat először azt hittem megmentettem, majd még sem. Ezután elkezdtem a saját céljaimat kitűzni de a megmentési komplexust ezzel nem tettem le. Hogyan mutatkozott meg és alakítottam át? Ez egy következő történet lesz :)

Kőhegyi Móni

Minden kapcsolat két szubjektív világkép és megélés találkozása. Elképesztő változás, amikor a másik embert nem a saját világképem szerint akarom értelmezni - mert az, gyakran totális tévút, amit a konfliktusok hegyei szegélyeznek. Hanem megtanulom meglátni és megérteni őt a saját világképén és megélésein keresztül. Konkrét példával, aminek az alap gondolatát én Feldmártól kaptam: A te szubjektív világodban te szeretsz engem, amikor azt érzed, gondolod, mondod, hogy szeretsz. Az én szubjektív világomban viszont akkor szeretsz engem, ha az én belső érzésem az, hogy szeretve érzem magam általad. Hát ilyen két szubjektív megélés találkozása :) Számomra sok időbe telt, helyesen és valóban figyelni, és ezáltal tényleg érteni a másik igényeit és motivációját, de a legnagyobb befektetésem volt ezen valóban dolgozni a kapcsolataim minősége érdekében.

Poczik Hajnalka

A változás mindig lehetséges, és a legmélyebb fájdalomból is megszülethet egy új, támogató kapcsolat. 3 évig tartó érzelmi vihar után a kisfiam apukájával végre sikerült stabilizálnunk a kapcsolatunkat, ami korábban tele volt fájdalommal, dühvel, nehezteléssel és gyűlölettel a részéről. Az érzelmi hullámvasút mindkettőnket megviselt, és úgy tűnt, hogy a kapcsolatunk megtört. Ő végigjárta az érzelmi mélységeket: gyűlölt, kizárt az életéből, de közben mégis naponta írt nekem, minősítésekkel próbált bántani. Én eközben igyekeztem stabilan tartani magam, nem minősítettem őt vissza, nem engedtem, hogy a vihar magával ragadjon. Ez az önismeret, egy körülöttem lévő támogató közösség és család segítségével sikerült. Egy idő után azonban szükség volt egy határozott határhúzásra. Felismertem, hogy a továbblépéshez egyértelmű kereteket kell szabnom, amelyek védenek mindkettőnket és a közös szülői felelősségvállalásunkat is. Ez a stabilitás, a határhúzás, tiszta kommunikáció és részéről az ő önismereti útja tette lehetővé, hogy a kapcsolatunk átalakuljon, és ma már kiegyensúlyozott, támogató szülői kapcsolatot ápolunk. Büszke vagyok arra az útra, amit együtt tettünk meg, hiszen nemcsak egyéni szinten fejlődtünk, hanem közösen is. Megtapasztaltam, hogy a stabilitás, a határozott keretek, határhúzás és az együttérzés kulcsfontosságúak akkor, amikor egy fontos közeli kapcsolatom viharba kerül. A harag, a fájdalom és a gyűlölet gyakran a mélyebb érzelmi sebekből fakad, és időre van szükség ezek feldolgozásához. Mikor ezek az érzések kiegyenlítődtek, a legviharosabb kapcsolat is új irányt vehet fel. Ebben fontos szerepet játszik a konfrotáció, önismeret, érzelmi intelligencia, kommunikáció. Ha te is hasonló nehézségekkel küzdesz, és úgy érzed, hogy az érzelmi viharok teljesen elsodorják a kapcsolatodat, segíthetek. A tapasztalataim és az integrál szemléletű csoportjaim révén segíthetek abban, hogy megtaláld a belső stabilitásodat, és új alapokra helyezd a kapcsolatodat. Lehetőséged van a közös fejlődésre, még akkor is, ha jelenleg minden összetörtnek tűnik.