Tapasztalatok

AZ ÜGY*ek felesége

Nem vagyok vallásos, minthogy ateista sem. Keresztény kultúrájú országunkban könnyen megértem a Bibliai programot. Persze nem biztos, hogy mindent, de mintha lenne hozzá fülem. A lényeghez talán, mert a végén meg van írva az Isteni megoldás. Ez a feladat, annak, aki veszi a Jelenést. Jézus kereszt-út járása után, Istennek új terve a magyarok kereszt-út járása. Ez a több, mint ezer éves kereszt út Álmos-Árpád népének a Szent István király általi, nyugat-római kereszténység felvételével kezdődött. Európáért. Most tartunk a fel!támadásnál. Krisztus második eljövetelénél ott lesz minden Fiú, aki egy vele. TI lesztek a Magyar*OK Istenének Isteni Férfiai, akik mellett Boldog Asszony*OK szülik a jövő gyermekeit. A házasság eme szentségét kivetítjük a hazaságra is. Isten, haza, család nevében az Apák és az Anyák egymás mellé rendelten képviselik, képviseltetik magukat a Magyar*OK Istenének az Országának a házában. Ez a hazaság, Szent. Amit most megtehettem az az, hogy szóltam, hogy tudj róla, hogy ott akarsz-e lenni a fehér lovas mennyei seregben Krisztussal az élen... Amikor egy látóval beszélgettem, azt kérdezte tőlem, hogy: "Itt mindenki a te gyereked?" Engem is meglepett, az Égiek mondták neki, hogy így kérdezze meg. Egy karmaasztrológus is azt mondta rólam, hogy "mindenki anyukája." Ez a tapasztalat és Isteni ÉN meditációs kiképzésem a felelőssegem felvállalására készített fel. Indulok. Jó, hogy ide, Humániába hozott ez a küldetés? ❤️

Attila

Keresztény világkép bár Istent nem sajátitanám ki csak a kereszténység számára. Sok isten van. Vita azon van melyik az igazi. Vagy a nagyobb! Lehet Istene valakinek a párja, a gyereke, munkája, a pénz!! Vagyon! A pornó függnek a pornó , a drog függőnek a eki, sped, fű, stb. Az az Istened amivel a legtöbbet folglalkozol és aminek a rabja vagy. Az életem csoda. Hiszek. Az alábbi történetem osztanának meg. A bátyámnak ikertestvére volt még anyukám ban , az ikertestvér egy-két hónapos korában elhalt. Anyukám szervezete körbezárta.( be tokosodott) Az egész (1969 ez írunk ) a bátyám születésekor derült ki. Nem volt képalkotó rendszer. Az orvos meglepődtek , “ he van még itt valami”! Szóval ha élve születik az iker testvér akkor én nem születek meg.( kettő gyerek volt a tervben) Mérgezés is ki alakulhatott volna ami elviszi anyukámat! Az én születésem sem alakult könnyen. A köldökzsinór ral a nyakamon ragadtam a szülő csatornában. Nem tudtam ki jönni mert a nyakamon szorult a hurok. Császár lett a vége. Másodperceken múlott az életem. Szóval lehet, hogy nincsenek véletlenek. Ennek tetejében lánynak vártak! Anikó lett volna nevem🤣! Születésem pillanatában derült ki hogy fiú vagyok.Nem is készültek fiú névvel. Keresztapám fiatal felnőtt korom ig Anikónak hívott.( egyenlőre nem tudom identitásomra volt-e hatása ennek heteroszexuális vagyok de önbizalmam folyamat korrigálni kell) Szerintem van Isten és jó a humora.

Kinga Cser

Lassan 3 éve jövök ki egy szakításból. Hálás vagyok ezért a megélésért,sokat tanultam belőle,magamról,a boldogságról!🙏🥰 Egyedül,de nem magányosan (és boldogan)élem mindennapjaim a nagyfiammal!💙

Urbánkó Regina

Keresztény családba születtem, szüleim katolikus nevelésben részesültek, de nem voltak vallásgyakorlók, egy-egy szokást éltettek az ünnepekhez kapcsolódóan, de soha nem beszéltek a hitükről, istenkapcsolatukról, nem vittek templomba és nem imádkoztunk közösen az ágyhoz térdelve. Apai nagyszülőkkel éltünk együtt, nagymamám rendszeresen járt a misékre, és hétvégén magával vitt egészen pici koromtól fogva 6 éves koromig, azért csak addig, mert akkor elköltöztünk a nagyszülőktől. Elsőáldozó lettem még általános iskola első osztályos tanulójaként, aztán megszakadt az egyházzal a kapcsolatom. Az egyházzal igen, de Istennel nem. Kiskoromtól fogva tudtam, hogy Isten gyermeke vagyok, jelentsen ez bármit is. Számomra a megváltást jelentette, a lehetőséget mindenre is az életben. Ha Isten gyermeke vagyok, akkor a szüleimre csak átmenetileg bízott a Jóisten, vagyis ugyanolyan esélyem van egy boldog életre, mint bárki másnak. Nagyon szerény körülmények között éltünk, de az igazi problémámat az okozta, hogy a szűkösség nem csak fizikai szinten jelentkezett, hanem a gondolkodás korlátoltságával párosult. Egy valamiben biztos voltam, így biztosan nem fogom leélni az életemet. Nem tudtam, hogyan tudok majd változtatni, de biztosan tudtam, hogy menni fog. A stratégiám kulcsa a szeretet: van, volt és lesz. Reggeli és esti imát tanultam az imakönyvemből, esténként megköszöntem a napi történéseket, szépen átbeszéltem vele, hogy milyen hálás vagyok, és kértem, hogy legyen velem holnap is. Így teltek az iskolás éveim. Nem tudtam mit csinálok. Ha valami hitbuzgó gyerekkel összekeveredtem az iskolaudvaron, kirázott tőle a hideg. Manapság azt érzem, hogy tőlem ráz ki másokat. Most én mutatkozom hitbuzgó katolikus szerepében, mióta újraépült az egyházzal a kapcsolatom. Ez most igazából mindegy. Az én önbizalmam arra épült, hogy Isten szeret engem. Tehát menjek bátran, és csináljam, amit szeretnék, minden rendben lesz, és rendben is volt. Nem tudatosan működtettem valamiféle kapcsolatot. A környezetem is észlelte. Kaptam visszajelzéseket felsővezetőként akár, hogy nagyon erős az igazságérzetem, nagyon erős a megérzésem. Volt olyan vezetőtársam, aki „átfuttatta” rajtam a gondolatait, mielőtt a plénum elé tárta volna. Sok hasonló élményem volt, de nem éltem meg tudatosan ezeket a helyzeteket. Nem éreztem semmiféle képességet magamban, csak azt tudtam, hogy ha beszélgetek valakivel, nem bírok megszólalni, nem találom a szavakat, csak ülök csendben, vagyis inkább az esne jól, mert rengeteg információ jön közben, amiket figyelek, érzek. Kicsit inkább érzem az embereket, mint hallgatom. Egy kardinális élményem idén januárban volt, amikor egy Alfa katolikus közösségben párban egymásért imádkoztunk. Életemben először satuba szorítva éreztem magam, meg kellett szólalnom, mondanom kellett valamit, de semmi nem jutott az eszembe. Óriási csalódást okoztam volna a „páromnak”, aki előtte értem imádkozott. Abban a döbbenetes pillanatban egyszerűen csak fohászkodtam, hogy mondj valamit Istenem, fogalmam sincs mit kell tennem. Feladtam. Szó szerint fel, fel az égbe. És csak voltam. És csak mondtam, és mondtam, és a „páromnak” potyogtak a könnyei. Ez az élmény azóta dolgozik bennem. Sorra jutnak eszembe a helyzetek, amikor ezt tettem, csak nem jutott el a tudatomig, hogy mit teszek. A múltban történt eseményeknél értetlen mozaikok kerültek a helyükre. A jelenben tudom, hogy mikor hol van szükség rám, hívnak. Nem szavakkal, nem e-mailben, nem telefonon. Kapok egy jelzést, hogy szükség van rám, és nem kell mondani, tudom mikor mi a dolgom. Katalizátorként működök.

Fanni Koósz

"Hiszek az EGY ISTENben" Gyermekkoromban keresztény katolikusnak neveltek, onnantól hivatalosan is, hogy a tanárok gyermekei is járthattak hittanra. Viszonylag fiatal voltam, de az számomra is logikátlan volt, hogy a tanárság hogy nem egyeztethető össze a vallással, főleg hogy anyám apácáktól tanult, apám meg lelkes ministráns volt fiatalon...De a rendszer szerint tantárgyuk volt hitvallásuk, így csupán a rendszer váltás engedett minket hittanra járni, áldozni... S őszintén utólag, talán jobb lett volna, ha marad. Mert mindaz, amit hallottam a keresztény világképről és ahogy láttam a keresztény embereket, számomra egyáltalán nem volt összeegyeztethető. Csak most, ahogy írom, ugrik be, rá 30 évre jártam egy egészen más vallási közösségbe, ahogy ugyanezt tapasztaltam meg, s döbbentem rá, az ember ha hordozza is az isteni minőséget, nem a vallás keretei azok, amik mentén ezt bizonyosan meg is testesíti. Sőt, időnként óvodának láttam azokat, akik a szent ember körül döngicsélve igyekeznek a mennyek országába jutni. Az Isten keresés azonban számomra igenis komoly és fontos dolog volt. Jézus élete, annak szimbolikája, szavai és a musical, Jézus Krisztus Szupersztár, betöltötték a fiatalkorom. Kerestem Istent Karithy Előszójával, azaz : "gyermekkoromban elszántam magam, hogy szólok istennek, ha van, de Ő nékem égő csipkefenyérben meg nem jelent, se borban és kenyérben, hiába vágytam sóvár irigyen, nem méltatott rá, hogy őt higgyem"... Félreértették, világosodott meg bennem egyre jobban,s ahogy ez is megnyílt bennem, találtam hangokat, melyek végre megadták azt az Isten képet, ami bennem mélyről, szinte öntudatlanul élt, s voltam hálás érte, hisz a világom kikerekült. Jézus kálváriája egyfajta szimbóluma a földi életnek és a szellemiség kereszteződésének. S mint mindenben, ami emberi, ebben is alacsony tudatosságú kezek és szájak hirdettek évszázadokig hamis igét, amit úgy érzem, ideje új nézőpontból is megvizsgálni, s így a nagyvilág elé tárni. Ami a bigott hívők számára, akik berögzül gondolatiakat kétségbe vonni egyáltalán nem hagyják, bizonyára sértő...Mégis. Szeretem Istent magunkban látni. MAGunk vagyunk isten egy szülött fia, egy énenként. S mindannyian azzal a lehetőséggel jövünk világra, hogy megváltsuk saját világunk. Ehhez azonban lázadnunk kell a múlt világrendje ellen, de legalábbis megkérdőjelezni. Számomra nagyon sokat adott Adyashanti műve, Jézus és a felébredés, melyben Jézust szembeállítja az akkori tömegtudattal, s ezt a nézőpontot láttatva egy új szemléletmódja nyílik az értelmezésnek, ami a szabadságot mutatja meg az egyén számára s nem birkaként követő tömegtudatosságot ígér mennyek országaként. Hiszem és vallom, hogy a szimbólumok sokrétűsége lehetőség mélyebb és komplexebb felismerések felé, amik aztán mind ugyanoda vezetnek végül a legmélyén. Istenhez.

Toth Ibolya

A HIT Gyerekkoromban rendszeresen jártam Hittan órára meg Misére mert elvárták tőlem, úgy a neveltetésem, meg az iskola, voltam első áldozó mert kellett, így volt jó. Majd nagy nehezen Bermálkozo, emlékszem alig vártam hogy idáig eljussak akkor voltam hetedikes és ekkor voltam abban az időben utoljára templomban. Végre vége ennek, megkönnyebbültem. Nem hittem Istenben. Emlékszem elmentem a szomszéd bácsihoz és megkérdeztem tőle „Dénes bácsi van Isten és felnéztem az égre ?„ Azt mondta van Ibikém. De hol? Ott fent . Felnéztem újból de semmit nem láttam. Sok évre rá majd egy napon amikor az élet nehézségek sorozatát adta elkezdtem Istent magamtól keresni . Jártam bibliaórákra , Imádkozni tanultam ,bibliát olvastam, biblia körbe jártam. És Így kezdtem el Hinni hogy van egy magasabb tőlem aki ha ráhagyom életem vezetését arra vezet arra az útra ahol igazából lennem kell, járnom kell. Emlékszem arra az álmomra amikor egy széles út állt előttem és egy keskeny út, egy keskeny kapu rés . Én ezt a keskeny kapurést választottam álmomban reszkettem a félelemtől de mindennek ellenére a hívás erősebb volt mint a félelmem . Átjutottam a keskeny kapun. Tiszta víz voltam mikor felkeltem ,de Boldog először életemben. Ekkor választottam és fogadtam el Istent életem vezetőjének .Már nem én akartam jobban tudni mi a jó út nekem, hanem hagyatkozva rá egyre bátrabban és bátrabban. Így növekedtem Hitemben. Ekkor jelent meg és mondtam ki először a számon „ Hála Uram”. Mindig így imádkoztam: „ Istenem a Te kezed, legyen az én kezem , A Te lábad ,legyen az én lábam, A Te szemed, legyen az én szemem, A Te füled, legyen az én Fülem.” Majd ez a Hit erősödött bennem hónapról hónapra évről évre. Látva ,tapasztalva hogy van Isten ,lát, szeret ,segít ,mellettem van ,fogja kezemet. Hálát adva mindenért ami rossz volt az életemben és ami jó volt. Majd egy nap hajnalban egy átsírt éjszakán keresztül, a magány csontig érő marcangolásában. Felkeltem pirkadat volt és azt mondtam: „ Istenem átadom életem és legyen meg a Te Akaratod” A következő másodpercben egy vékony fonalszál indult ki belőlem a világ mindenségéig futott. Majd felkeltem és újból egy hatalmas megnyugvás és boldogság tört rám. Erről nem mertem beszélni senkinek mert azt gondolják megártott a magány. Ezek után nem is olyan sokára Isten oda vezetett ahova tartozom és akihez tartozom. Ma így Imádkozom: „Hála neked Uram amit adtál és amit adni fogsz”. Ezt naponta többször is tudatlanul majd egy felkérés által” Figyeld meg Ibi miket mondasz magadnak”tudatosodott bennem hogy ez az én Mantrám. Egy nap nem oly rég egy orvosi lelet eredményét kaptam meg.Elolvasva a világ megfordult minden és mindenki leállt csak Isten felé nézek aki mosolyogva fogja kezem és mondja” Gyere Ibi velem, ne félj.” Ekkor egy mondat fogalmazódott meg bennem: MOST a szívemből kicsordul a lelkem mélyéig ható Szeret ad ERŐT . Isten szeret. Isten bennem él. Hála Uram neked hogy vagy és hogy megismertelek és szeretetted elfogadtam.Így fogja az én Uram a kezem és vezet előre ahova mennem kell és ahol lennem kell.

Martina Lőrincz

Bennem Egy Gyermekként minden vasárnap reggelt a templomban kezdtem. Rengetegen voltunk gyerekek egy nagyon jó plébánosnak köszönhetően, közösségi tér volt a templomudvar. Mindezek ellenére bennem ilyen élmények élnek erről az időszakról: félelem a gyónástól, bűnös vagyok, Isten haragszik rám. Mára megváltozott ez. Katolikusként Dícsértessék-kel köszöntem, majd nap, mint nap Áldás Békesség-gel kísérem a gyermekeimet a református oviba, míg jógiként, Om Namah Shivayah-t mondok, ha betérek a stúdióba. Sokan emelgetik a szemöldöküket emiatt. Tisztelem az eltérő vallások és közösségek szokásrendszereit. Mi az, ami és ki az, aki bennem mégis egy? Ő, az Örök és Mindenható Isten. Életem minden pillanatát kitöltő bizonyosságával, megkérdőjelezhetetlenül a Forrásom. ...Mire ezt a tapasztalatkártyát megírtam, hajnal lett és pont egy évvel idősebb lettem ezekben a percekben. Hallelujah

Szőcs Balassa Teodóra

Úgy érzem újra egyre közelebb kerülök Istenhez, Jézushoz pedig én is bejártam az egyház sebem útját. 19 éves koromig kb. minden vasárnap a templomba voltam. Soha nem felejtem el, mikor egy szeretkezésem másnapján, teljes nyugalommal mentem meggyónni, hogy paráználkodtam, az akkori ateista párom pedig dühöngött, és értetlenkedett, hogy minek gyónom meg, ez miért lenne bűn... De a mintám nagyon erős volt... Aztán jött a minták csődje számomra, és kb ateistának neveztem magam, igaz csak max fél évig, aztán a spirituális fejlődésem útján már a teremtő, univerzumban hittem, és erősödött meg benne a hitem. Aztán mindent is csináltam jóga, mantra, guru, meditáció csak imádkozni ne kelljen, csak Jézust hanyagoljuk inkább. Számomra az antropozófia hozta vissza a képbe Jézust, mint a legnagyobb tanítót az életembe, 3 év heti antropozófus estek után már tudtam Jézust látni az egyház nélkül, ami felszabadító volt számomra. Most pedig ott tartok, hogy az apáca nagynénim, aki már a túlvilágon van, rengeteget jár az eszembe kérem a segítségét, és olvasó fűzérét, karóráját örökölve kapcsolódok újra, Istennel, Jézussal, az ima erejét fedezem fel újra, és napokban kaptam egy bibliát... Istvánnak is köszönhetem, hogy segített jobban rálátni Jézus fontosságára. A Chosen sorozat is nagyon sokat segít még közelibbnek érezni! Hála!

Marina dr. Varga

Volt nekem egy ilyen szentimentális egyházképem. Amiről azt hittem, ez lehet a keresztény világkép. Elképzeltem magam, ahogy ájtatos képpel, apáca ruhában zárdába vonulok. Na persze. Ekkora világi pusztító/teremtő energiával. De mindegy is. Tök jó volt. Fejben már össze is raktam az életemet, hogy letolom a világi dolgokat, és imára emelt kézzel, namaste tartásban belibegek a kapun a kolostor falai közé, ahol csecse-becse kezecskéimmel majd kertészkedem és hallgatom az Úr szavát, aki persze, csak emiatt hozzám beszél majd. És én meg majd meg is hallom. Nem kaptam vallásos nevelést. De katolikus egyetemen végeztem, latin nyelvvizsgám is van. Pont annyira dugtam bele a keresztény vízbe a lábam, hogy az még ne legyen kötöttség, és meg tudjon maradni a szentimentalizmusom. Mert ugye, van a zord világ, és vannak a világtól védő, tökéletességet őrző falak. Hát, pont úgy nincsenek, ahogy a Magunkat körülzáró falak sem tökéletességet takargatnak. 44 évesen újra férjhez kellett mennem ahhoz, hogy - vallásgyakorló társamat évek óta rendszeresen elkísérve a misékre - rájöjjek, hogy hol (nincs) a helyem és a világképem. Az is baj, hogy az egyház hanyatlik, mert azért mégiscsak segíti a világ embereit abban, hogy ne zabálják fel egymást, még akkor is, ha a félelmet erősíti bennük. De a nagyobb baj az, hogy az egyház Krisztus nevében mond és tesz mindent, ami nemhogy használ, de árthat is. Mert eltávolítja az embert a szeretettől. Merem állítani. A szeretet ellentéte, tapasztalatom szerint, a félelem. És, ha kijövök egy miséről, rendszerint jobban félek, mint amikor beléptem a templomba. Miseturisták vagyunk. Szeretünk más-más templomokat felfedezni. Gondolkodó papokat és közösséget, friss fuvallatot keresek. A legnagyobb döbbenet számomra a miséken az, hogy az emberek nem kérdeznek. Jógaoktatóként pedig még a 21. században is bele-bele futok vidéken egy-egy imacsoportba, aki kiátkoz, és rossz kereszténynek bélyegez gyakorlókat, akik látogatják az óráimat. Ilyen is van. Pedig az ima, maga a szabadság. Az egyik jóga. Ha ezt az egyház nem érti meg, ha nem képes a változásra, akkor itt a vége. Szóval, nem kell zárdába vonulni a falainkhoz. A börtön itt van. De a szabadság is. A kérdés inkább az, hogyan szabaduljunk.

Tolner Péter

AJÁNDÉKSZEMLÉLET Észrevettem, hogy a körülöttem lévő világ tele van ajándékokkal. Ezek többsége apró ajándék - öröm forrás, hálatéma. És persze vannak nagy lehetőséget rejtő ajándékok, ilyenek a találkozások. Amióta erre rájöttem, nyitott szemmel élek, nehogy lemaradjak egyről is :), bár természetesen lehetetlen tudatosítani a körülöttem lévő ajándékbőség minden egyes elemét. Ajándék életszemléletem lényege, hogy először is igyekszem észrevenni azokat, amik nekem szólnak, épülhetek általuk, vagy lehetőséget hordoznak a számomra. Ha pedig észrevettem egy ajándékot, igyekszem élni vele. Nagy kár lenne nem élni az ajándékaimmal ...