Bertalan Balogh"El-van-baszva az EGÉSZ" Egy újabb buli, egy újabb kaland, egy újabb kapcsolat, egy újabb iskola, egy újabb képzés, egy újabb ötlet, egy újabb terv, egy újabb tapasztalat, egy újabb erőfeszítés, egy újabb tars, egy újabb lakás, egy újabb település, egy újabb lehetőség, egy újabb ... egy újabb... mintha egy fraktálba keveredtem volna. Olyan érzes, mikor egy vasgolyót mágnesekkel a végtelenségig gyorsítanak. Megállni?! Mégis mikor vagy hol meg amúgyis hogy? Meghát minek? Hiszen bírom és meg lesz az eredménye. Csak még egy kicsit... Aztán már nem volt kicsit. A hétköznap is szupererőt követelt. Aztán inkabb neki sem álltam. Először az ígéretek maradtak el, aztán a kötelezetségek, aztán amiket szerettem. Aztán már azt is megkerdőjeleztem amit korabbán szerettem. Aztán azt, hogy valóban én szerettem-e. Akkor én mit szeretek? Mire van szükségem? Szükségem van egyáltalán valamire? Nem értettem. És lekfőkeppen nem tudtam mi következik. "Úgy" már nem megy, "így" meg nem jó. "Annyi energiát tettem az életembe akkor mégis hogy lehetséges, hogy el-van-baszva az egész?!" Dühös voltam és faradt. A fáradtság és a düh elegye először rémületet szült. Rémületből pánik lett, a pánikból tehetetlenseg, a tehetetlensegből vegül reménytelenség. Pedig "csak"kiégtem.
4
Morgós BenceLelkesedés, túlcsinálás, összeomlás → Amikor eljutsz oda, hogy nem tudod mi az amiért lenne kedved felkelni másnap. Pedig előtte évekig este jártam haza a munkahelyemről. A projektem amin éveket dolgoztam a kukában végezte, egy tollvonással kinyírták. Eddig háromszor rúgtak ki a munkahelyről, mert elfogytak a feladatok. Próbáltam közösséget építeni, de nem szállt fel. Adtam ingyen a szolgáltatásaimat, de nem becsülték meg. Sokféle módon égettem már ki magam. Mostanában egész jól tudok már figyelni az egyensúlyra. Szivesen mesélek ezekről, a folyamatról, arról, hogy mis segített túllendülni, vagy csak meghallgatom te hol jársz a folyamatban.
4
Joós DóraVáltoztatnom kellet 12 évig dolgoztam egy multinál, az első igazi munkahelyem volt. Végigmentem minden stádiumon. Eleinte olyan lelkes voltam, hogy sokszor éjszakáig bent maradtam az irodában dolgozni, szerettem a munkámat, szerettem az ott dolgozó embereket, szerettem hogy sok pénzt keresek. Büszke voltam magamra. Aztán hosszú évek teltek el és kezdett nagyon szűk lenni ez a kabát. Zavart az érezés, hogy nem hasznosulok, hogy nem szolgálok jó ügyet, csak egy pénzcsináló gépezet része vagyok. Olyan mértékig kezdtem rosszul lenni attól ami körülvesz, hogy napi szinten voltak a belső ellenállásomnak fizikai tünetei. Nem tudtam mi vár ezt követően, csak azt tudtam, hogy valami teljesen más.
4
András KardosSokáig áltattam magam azzal, hogy mindig van feljebb, mindig van következő cél a munkahelyemen. Lépkedtem feljebb a céges ranglétrán, betartva az előírásokat, hozva az elvárásokat. Az emberek nem láttak engem, mint személyt, csak úgy mint jó kollégát. Mindig jó volt velem együtt dolgozni, gyorsan, hatékonyan intézem az ügyeket, mindenki tőlem kérdez és várja is a segítséget. Minden főnököm elégedett volt velem, így az előléptetés sosem volt gond. Közben munkaváltás volt, de a szerep maradt. Lépkedtem tovább, közben felépítettünk egy vevőszolgálatot a semmiből. Végül többet kerestem mint valaha, de ennek az ára a nagyobb felelősség, nagyobb teher lett. Az utóbbi két évben rengetegszer vállaltam túlórát, feláldozva a saját testi és lelki egészségemet. Teljesen kiégettem magam, a munka után pedig többnyire csak a pihenésre maradt idő. Vagy egy tucatszor volt ínhüvelygyulladásom, a testem jelzett, nem jó ez így. Lelkileg pedig abszolút tropán voltam. Belehajszoltam magam újabb és újabb célok elérésébe, és mikor megszűntek a célok, napi szinten már nem lett annyi a munka, megijedtem a nagy ürességtől, kilátástalanná vált a történet. Utolsó nagy kétségbeesett próbálkozásommal átkértem magam egy sokkal nehezebb csapatba, ahol újból belekerültem volna a túlóra örökké forgó mókuskerekébe. Fizetésemelést kértem, viszont nemet mondtak rá. Ez utólag visszanézve isteni ajándék volt, mert akár még évekig is ebbe beleszorulva éltem volna, ha megkapom az emelést. Három hónapja minden megváltozott. A munkahelyi kiégésre adott válaszom a csapatépítés, a minták válságára adott válaszom a lázadás lett. Mostanra megtaláltam a helyem a jelenlegi csapatomban, ahol többnyire támogató szerepem lett. A csapat átalakult, támogató, jó fej emberek jöttek, akikkel napi szinten beszélünk személyes témákról. Ez nem mindenkinek tetszik és folyamatos a konfliktus, jogtalanul. Most vívom a harcom, védem a csapatom, támogatom, istápolom, mentorálom őket és kiállok az emberekért, amiből rengeteg energiám van. Rá kellett jönnöm, hogy évekig halogattam a saját fejlődésem és hogy nagyobb szükség van rám emberként, mint munkaerőként.
4
Szőcs Balassa TeodóraKozmopolita… Így hívtak egy rádiós interjúban, mert legalább 3-4 ügyben tevékenykedtem. Gyógymasszőr, Fényképész, Dúla, Waldorf közösség szervező, Projekt megvalósító és még ki tudja mi nem voltam… sokan kérdezték tőlem, hogy birom ezt kicsi gyermek mellett, ők nem bírják az anyaságot sem. Én azt mondtam nem tudom engem ez éltet, szerelmeim ezek az ügyek. Egyszer kaptam erre egy választ, én a szerelmet a párkapcsolatomban szeretném érezni. Ez elgondolkodtatott. Elkezdett már teher lenni, sok lenni, elkezdtem rálátni mi az amit nem takargatok magamban ezzel a sok kifele figyelésben, egyre nehezebb kihivásokat kaptam, baba halál volt a legerősebb a szakmámban, majd megtört bennem a bizalom magam és Istem felé, kiégtem…
4
Dóka Viktor Mára megértettem, hogy a kiégésem oka az én tudom, majd én megcsinálom volt. Hiszen csak én tudtam, hogyan kell pénzt teremteni a semmiből, én tudtam, hogyan kellene másoknak élni, mert én tudtam, hogyan kell(!) élni. Én tudtam mi szent és sérthetetlen, én tudtam mi a hűség, én tudtam milyen a jó apa, a jó férj és még azt is én tudtam, hogy milyen a jó feleség. Azt gondoltam, ha én tudom, akkor niylvánvalóan úgy is csinálom, de még ennél is jobban tudtam azt, hogy hogyan kell elvárom. Bármit. Mindent. És akkor jött a "mindentudás szelleme" és megmutatta, hogy mit ér a tudásom. 0. Szerencsémre a nulla közelít a végtelenhez az újrakezdésen és újjáéledésen keresztül.
5
Csontos Tamás PéterA saját poklom megjárása 10 évig tartott. Az első 4 évben fel sem ismertem, hogy a már a saját poklomban járok. Amennyire erős önképem volt, nem kértem segítséget. Mert igazamnak kellet lenni, 10 év kínlódással fizettem a véges életemből. Ha segítséget kérhettem volna a mai önvalómtól, töredék idő alatt megjártam volna. Az érem másik oldala, hogy ebből szublimáltam az alapokat mások segítéséhez. Ebből született meg az a pokoljáró segítő aki ezeket a sorokat írja. Ma egyszerűen hálás vagyok, mert többnyire látom, hogyan segítsek azoknak akikkel tudunk kapcsolódni, hogy irányba álljanak, elinduljanak vagy hogy járják a saját útjukat.
7
Szolcsányi DóriEleinte úgy gondoltam, hogy csupán fáradt vagyok, és hogy majd kipihenem magam. De ahogy telt az idő, rá kellett jönnöm, hogy a fáradtság mélyebb okokra vezethető vissza. Egyre kevesebb örömöt találtam abban, amit valaha szenvedéllyel csináltam. A napjaim szürkévé váltak, és a feladatok egyre nehezebbek lettek. Rájöttem, hogy nem egyszerűen fáradt vagyok, hanem teljesen kiüresedtem. Valójában csak halogatásban voltam, amint az időszerű változást meg tudtam engedni, azzal arányban lettem egyre jobban. Ha úgy érzed, hogy támogatásra van szükséged, hogy ráláss arra, ami miatt most reménytelennek látod a helyzetedet, keress bátran.
7
Joós IstvánSikeres cégem volt, és... nem jártam be. Mert nem érdekelt. Mert otthon akartam inkább ülni a kádban, és önismereti könyveket olvastam, vagy az erdőt jártam. Nagy sikerből nagy bukás lett így – ami persze, utólag, nem csoda. Szívesen segítek, ha nem akarsz a sorsomra jutni. :)
9
Kardos ZoltánSajnos már nem találom a korábbi bejegyzéseimet, gondolataimat, beszélgetéseinket az énakadémia platformon, de ott és akkor kb 3-4 éve kaptam segítséget Istvántól és csapatától ebben a témában. Jó életem volt, mert jól kerestem, és biztos pozícióm volt, amerikai multiban dolgoztam. Akkor friss volt, ma már csak emlékeim vannak, de először csak a hétfők voltak szarok, a sales meeting, ami egyre unalmasabb volt, aztán már a kedd reggelek is egyre lassabban indultak, és nemsokára azt vettem észre, hogy minden nap a hétvégét várom, és rohadtul nem lelkesít amit csinálok. Érdekes, mert jött a Covid, és minden kollégám felsóhajtott, hogy de fasza, be sem kell menni, csak passzívan végigülni az összes online meetinget (reggeltől-estig szinte minden nap) hó elején meg jön az sms a fizuról. Én viszont azt éreztem, hogy elmegy az életem, értelmetlen dolgot csinálok, és minden ami jó volt a sales munkában (utazás, emberi kapcsolatok kezelése), azt is elvette a Covid. A járvány közepén amikor mindenki be volt szarva, hogy lesz-e munkája, én megírtam a felmondásomat, bevittem a főnöknek. Mindenki örült, hogy senkit nem kellett kirúgni, és kis időre megoldottam a fokozatos létszámleépítést. 1 hónap múlva utolsó napomon beparkoltam a céges mélygarázsba, (már aznap vitte is valaki a szép nagy autómat), és leadtam az összes céges cuccomat ami addig a nap 90%-ában a fő munkaeszközöm, és használati tárgyam volt. Lemondtam a kényelemről, és kiugrottam a totál ismeretlenbe. Nem ment könnyen és gyorsan, emlékeim szerint 1-1,5 éves folyamat volt. Pszichoterápiára is jártam a döntésem előtt. Beszélgettünk arról, hogy mi okozza a kiégést, mi az amin tudok változtatni. Szó szerint égettem az üzemanyagot, mint amikor 8000-es fordulaton 1-esben tolod neki, de nem váltasz föl 2-esbe. Nem akartam, hogy tönkremenjen a motor, nyomtam egy féket, és kiszálltam. OK, az élethelyzetem engedte, volt tartalékom. De azóta sem dolgozom nagy multinak, kipróbáltam már magam pár területen, nincs már az a biztonság, de büszke vagyok, hogy megléptem, nem bántam meg, és meg is változott a hozzáállásom a pénzhez, élethez. Érdekes, hogy azóta is sok emberrel találkozom, aki nem érzi jól magát, saját elmondása szerint is kiégett, de nem mer lépni, és mai napig sokan gratulálnak, hogy én ezt meg mertem lépni. Hát ez :)))))
10