Csontos Tamás PéterMilyen helyzetben szükséges a múlt feldolgozása? Én nem tudtam szabadulni a szerelem érzésétől. Húsz hosszú évembe került mire minden kapcsolódó emlék kellemes nosztalgiává szelídült. Addig kapcsolatról kapcsolatra kísértett hol érzés, hol mérlegelések formájában. A bibi ebben csak az, hogy igazán teljesen szívvel lélekkel beleengedni magam nem tudtam egy párkapcsolatba, pedig vágytam rá, arra az érzésre arra a tudatra. Mintha kiűzettem volna a paradicsomból. Egy fontos mérföldkő ezen az úton az volt, hogy hálás tudtam lenni ezért az élményért, hogy van ilyen élményem. Elfogadni magam. Éppen ilyennek, amilyen vagyok. Ez a gyakorlat az önkép feladás. De mi lehet helyette? Hogyan csinálhatod meg? Milyen tudatformákkal, érzelmi állapotokkal jár? Tengernyi kérdést vethet egy ilyen helyzet. Amennyiben hinni és bízni tudunk egymásban elkísérhetlek a saját magad felszabadításának ezen útszakaszán. Mert ezt a munkát sem csinálhatja meg más helyetted.
0
Kardos TímeaTöbb mint 10 éve járom a saját önismereti utamat. Ez alatt egyes technikákat is elsajátítottam. Szeretettel várlak egy nyugodt, biztonságos térben, ahol találkozhatsz az AuraSoma-val, Bach virág esszenciákkal, vagy elmerülhetsz egy lágy metamorf érintésben.
1
Fekete NikolettValahogy az utóbbi években fokozatosan rohantak meg érzések, emlékképek egy-egy jelenbéli impulzus kapcsán. Hálás vagyok a sok áldozatért és szeretetért amiben gyerekként részesültem édesanyám részéről, de ugyanakkor béklyóként is nehezedett rám a folyamatos megfelelni vágyás. A szembesülés, hogy mennyire egydimenzióban láttam a világot addig, édesanyám elvesztésekor ért több mint 6 éve. Furcsa, de mintha addig közös szemüvegen keresztül néztem volna vele mindenre. Az ő értékrendszere volt a szűrő, mégha olykor tudat alatt is. A korai és tragikus halálával aztán végtelenül magamra maradtam. Szép lassan tudatosult, hogy azt az idealizált képet amit alkottam róla, az ő életében is számtalan lelki blokk és életút elakadás árnyékolta be. A kapott mintáért és ezzel járó nehézségekért nem nehezteltem rá viszont a tudatosabbá válás után sem. Az ősszereteten túl az összefüggések megértése segített ebben és a tudat, hogy mindig a lehető legjobb szándék vezérelte. A jó akarás motiválta akkor is, amikor nem volt bátorsága kilépni az évtizede nem működő házasságából édesapámmal. Hiszem, hogy ez a mulasztás emésztette fel végül. Mai napig borzasztóan hiányzik a jelenléte és tudom, hogy milyen csodálatos nagymama lehetne. Talán szokatlan, de úgy érzem a halála után a lénye valahogy belém szervesült. Belegondolva még a halálával is engem szolgált azzal, hogy példát mutatott hogyan NE éljem az életem egy konzerválódott rossz helyzetben.
2
Bogár BenceVoltam a múltam áldozata, amikor mindenkit hibásnak éreztem. Voltam a múltam harcosa, amikor mindenkivel le akartam számolni. Voltam a múltam tudósa, amikor minden részletet meg akartam érteni. Végül kétségbeestem, összetörtem és kegyelmet kaptam. Most a múltam elfogadója vagyok.
2
Martina LőrinczKatapult Mindig feketebárány voltam. Sokszor éreztem úgy, mintha örökbe fogadtak volna. Nem értenek, legyintenek, sok vagyok nekik, mondják. Aztán, mielőtt megtanultam volna repülni, kényszerrepülést hajtottam végre és mint a fiókák a fészekből, 14 évesen elindultam a leánykollégium ajtaja felé. Valami hívott, de éreztem, hogy nem állok még készen. Gyermekszerelem, amiből 8 év együttélés lett. Remek alkalom volt ahhoz, hogy ne nőjek fel igazán, csak az apukám hiányát enyhítsem egy biztonságot adó párkapcsolatban. Amikor a lélek már elég vagy túl erős a jelenlegi kapcsolathoz akkor onnan is katapultál, mert érzi, hogy van tovább, de ha a mintáit még nem ismerte fel akkor királylányként egy kellően domináns partnert választ, ahhoz, hogy ne kelljen igazán az életéről neki dönteni, ne kelljen beleállni, végezzék el ezt helyette, terelgessék ahogy eddig is tették. Félelmetes belegondolni, hogy ha eddig mindent megmondtak hogyan kell, akkor most hogyan lesz,...királylányként sajnos ugyanúgy lesz. Ha a szülői mintákkal kapcsolatos elakadásaid, leválásbeli problémáid adódnak, keress bizalommal, mert ízig-vérig minden bugyrát ismerem már az ego csapdáinak, hogy hogyan tud a feljődés ellen hangolni azért, hogy a langyosban evickéljél évekig.
2
Teca MakóEbben talán haladok. Válásom után 3 hónappal jöttem rá, hogy át kell alakulnom, ha új párkapcsolatot szeretnék. Persze a külsőmmel kezdtem. Elégedett voltam magammal, de nem tudtam kapcsolódni. Önkéntelenül kutatni kezdtem mi bennem az akadály. Tudom, hogy nem a megjelenésem. Tudom, hogy nem a képesség hiánya. Elhatároztam, hogy nem akarok olyan kapcsolatot, amilyenből kiléptem. Ehhez viszont nekem kell változnom. Így jutottam el a múlt feldolgozásának fontosságához. Belekezdtem. Nem a párkapcsolatomat elemeztem, hanem visszamentem a gyermekkoromba. Sőt vizsgáltam nagyszüleim, dédszüleim életét. Döbbenetes. Apróságnak tűnnek, de kísérnek. És ahogy felismerem és helyre rakom őket változom. És ezzel együtt változik a kapcsolat a családtagjaimmal. Nehézségeken át, de alakul. Munkahelyi, baráti, egyéb társas viszonyaim is. De néha nagyon hülye helyzetekbe kerülök. Iszonyú égő 50 évesen úgy élni, mint egy tinédzser. Mert most szerzek olyan tapasztalásokat, amiket már 30 éve kellett volna. Rengeteg a felismerés, de érzelmileg megterhelő. Még segítőkkel is. De csinálom, mert szeretném megtalálni a TÁRSAMAT. Azt már tudom, hogy előbb önmagammal kell, hogy békét kössek.
2
Bertalan Balogh"Ne próbald meghajlítani mert az lehetetlen. Helyette inkább próbáld elfogadni az igazságot, hogy nincs kanál...és akkor majd latni fogod, hogy nem is a kanál hajlik, hanem te magad." Gyermekként azt hittem mindenki így él. A szenvedelybetegség, problemák és konfliktusok hatarozzák meg az emberek mindennapjait amit ilyen-olyan erőfeszítesekkel de legfőképpen lemondással és önfeladással át lehet hidalni. Semmi esetre sem megoldani. Legfelejebb konzervalni valamit ami amúgy sokkal rosszabb is lehetne. Kamaszként nyilvanvaló volt, hogy tudom a megoldast. És ha rávezetem a környezetem, vagy példat mutatok, máshogyan választok, jobban elmagyarázom majd ők is megértik. És akkor én is szabad lehetek. Mert az örökletes betegségek, az alkoholizmus, az erőszak, a szegényseg ilyen-olyan formában már generációk óta meghatarozták a szük- és a szélesebb család mintázatát. Ami, úgy éreztem engem is rabságban tart. Fiatal felnőttként tudtam, hogy választhatok mást. Csak nagyon kell figyelnem, hogy ne hibázzak, mert akkor szepillantás alatt ugyan ott találom magam ahonnan elkezdtem, amitől annyira félek. De ha én változok, majd a környezetem is fog. És lehetetlen, hogy ne legyünk kölcsönhatásban. Csak erősebbnek és kitartóbbnak kell lennem. Nem szabad, hogy beszippantson a rendszerem. Majd ÉN leteszem... Felnőttkent mar tisztaban voltam vele, hogy nem tudok megváltoztatni vagy jobb belátásra bírni senkit. Sőt, már hosszú ideje a saját felelősségem a múltam megírása. De ha szétszálazok, ha megismerek minden történetet. Ha megértettem, hogy mi miert történt akkor megértem majd magamat is. Hogy mit mért csinalok, érzek, szeretnék. Akkor kiválogathatom, hogy mi tetszik és mi nem. Mint hamupipőke a lencsét. Két-három év önismeret, dráma, csaladállítas, naplóírás...stb után már azt sem tudtam merre vagyok arccal előre. A múltam egyre nagyobb káosz, a jelenre nem érek rá, a jövőm még sehol. Az önismeret sokat segít a megértesben, de a megértés nem segített önmagában. A fent idezett jelenet a filmben a jővőbe tekintes előszobajában zajlik. A múlt megismerése és EL-fogadasa fontos, szükségszerű és elengedhetetlen ahhoz, hogy szembenézhessek a jövőmmel és rájöjjek nem a múltam determinál, hanem a nézőpontjaim. Azt hiszem FEL-adni sokmindent lehet, feladni egy kapcsolatot, egy problémát, egy lehetőséget...stb. A jelenemmelel és a jövőmmel kapcsolatban sokmindent FEL tudnék adni bizalommal a Jóistennek. De múltam más. Azt FEL-dolgozni tudom. Lepesről-lépésre. Apránként. Sokszor újrakezdve, újraértékelve ugyan azt. De szükséges és fontos, hogy bizalommal kijelenthessem megértettem, meg-értem a jövőm BE-fogadására.
3
Dóka Viktor A múlt feldolgozására nekem az alábbi módszerem az egyik. Az a tapasztalatom, hogy a megosztás nagyon működik. Amikor én magamnak kimondom, leírom a saját szavaimat, akkor máris lehetőséget adok magamnak arra, hogy más nézőpontból tekintsek rájuk. Ezáltal a gondolataimra és érzéseimre, amennyiben ezeket kiteszem. Ahogyan kiteszem magamból, ezzel egyúttal teret is engedek magamban az újnak. Mindezzel már formálom a saját önképemet. A közösségi erő, mások figyelme hatványozottan segít a nézőpont váltásban. Minél több figyelmet kap a mondandóm, annál szélesebb nézőpontot alakíthatok ki. Mások tapasztalata még tovább fokozza ezt a jelenséget.
3
Daniel Uhle18 éves korom környékén annyira rosszul éreztem magam a bőrömben, hogy komolyan gondolkodtam azon, hogy befejezem a történetet. Az azonnali öngyilkosságnak mindig is ellene voltam, de a lassú öngyilkosság - drog, alkoholizmus nyitva állott előttem. Ha ezt az utat választom, garantálom, hogy ma már nem lennék az élők sorában. Mert ha valamire ráveszem magam, hogy belekezdjek, akkor azt nagyon hatékonyan csinálom. De nem ezt az utat választottam: mert ez a könnyű út lett volna. Helyette elmentem pszichiáterhez és nekikezdtünk a pszichoanalízis mentén (gyógyszerek nélkül) az önismereti utamhoz. Évekig jártam, mire a Szakember Segítőm azt mondta, induljak immár utamra. Később jártam ismét egy pszichológushoz, nála is nagy előrehaladást értem el és most ismét visszamentem hozzá pár hete. Emellett elvégeztem az Agykontrollt, Pránanadi több szintjét és számos alkalommal voltam Családállításon. Ezek közül a legnagyobb előrelépést a pszichiáter és a pszichológus adta. ...és hosszú évek óta aktív vagyok az Énakadémia / Egójoga / Útonjárok platformon - mind virtuálisan, mind a személyes találkozókon. Miért írtam le mindezt? Mert ez egy olyan terület az életemben, amelyre kifejezetten büszke vagyok! Hogy a nehezebb utat választottam, hogy elindultam rajta és aktívan dolgoztam magamon, így itt vagyok, még életben és így lehetőségem nyílik rá, hogy mindezt a tapasztalatot magam is a gyógyítás-segítés-tanácsadás hivatás szolgálatába állítsam. Mert másként nem tudom elképzelni a létezésemet...
3
Joós DóraMegküzdeni a betegséggel Pár évvel a válást követően kezdődő méhnyakrákot diagnosztizáltak nálam. Furcsán kívülállóként éreztem magamat ebben a szituációban, hiszen soha ezelőtt semmilyen betegségem nem volt. Mégis el kellett fogadnom az elfogadhatatlant, hogy ez most tényleg velem történik, ugyanúgy, mint pár éve a válás. Sok mindennek a helyére kellett kerülnie a lelkemben. Hogy milyen traumák értek nőként, és hogy hol vannak az én felelősségeim az eddigi életemben. Nekem sokat segített, hogy fizikailag is meg kellett küzdenem a mélységekkel. Nem lehetett elmenekülni vagy megúszni, szembesülnöm kellett a valósággal. Az első műtét nem sikerült, ezt követően egy szakorvosi csapat határozata szerint meg kellett volna válnom a méhemtől. Nem egyeztem bele a műtétbe, saját felelőségre az életet választottam. Azt az életet, ahol én igenis meggyógyulok, és életet adhatok még egy kisbabának. Éreztem, tudtam, hogy minden rendben lesz. Találtam egy orvost, aki a végsőkig elmegy a betegeiért. Sikerült. Testileg és lelkileg is kiegyenesedtem, meggyógyultam. Azóta egy csodás Kislány édesanyja lehetek.
4