Inczédy EditSzia Edina ! Igen. Ahogy írtam is, nem hogy nem rossz, hanem nem számít. Nem fontos. Az valamikor egy àlom rèsze volt. S talán meg is fog valósulni vele, vagy màssal, de már nem hangsúlyos. Jó ez így. Erre van szükségem. Sokszor hittem èn is, hogy tudom mi lenne jó nekem, de valójában nem tudhatom.
0
Joós IstvánTapasztalatom, hogy veszélyes-nehéz-káros-öngól-megfutamodás a kapcsolatot letenni / letenni próbálni. Hanem belehalni jobb. Amihez nem letennem “kell”, hanem épp többet beletenni, amennyit már NEM tudok feldolgozni, ha nem sikeres az erőfeszítésem. 👍
0
BalázsEgy évvel ezelőtt megpróbáltam letenni. Aztán jött éppen a te videód, amiben azt mondtad (nem pontosan idézve), hogy addig kell beletenni, amíg el nem fogyok, amíg már nem tudom feldolgozni. Újra kezdtem. Fél évig tartott, mert újra csak én tettem bele megfelelő erőfeszítést. Aztán tavaly év végén megint újra beletettem. De nem megy. Egyedül nem megy. Tehát belehaltam. És most tényleg azt érzem, hogy ez így jobb. Mindenkinek.
0
Katica TothAhogy olvastam, amit írtál, az volt az első érzésem, hogy igen… ezt én is végigjártam. Az én legutóbbi kapcsolatom is nagyjából három évig tartott, és én is próbáltam letenni. Többször is. Mondtam magamnak, hogy most már elengedem, lezárom, megszakítom, de közben éreztem, hogy nem tudom igazán letenni, nem tudom elengedni, mert volt még benne kérdés, volt még benne vágy, volt egy halk remény, hogy talán mégis az, aminek én szeretném látni. Ma már azt gondolom, amíg nincs meg a tisztánlátás, addig nem lehet letenni. Addig csak elszakadni lehet, de lezárni nem, és amíg van elvarratlan szál, addig a szív visszavágyik. Én is visszamentem (többször is). Tettem még bele 1-1,5 évet. Mert azt éreztem, ha már benne vagyok, akkor menjen el a végéig. Adjak oda mindent, de tényleg mindent, és valóban el kellett mennem egészen a falig. Volt egy pillanat, amit ma már ébredésnek hívok, amikor ott álltam teljesen nyitott, élő, lélegző szívvel, mindent odaadva, és abból nem lett valódi kapcsolódás. Ott történt meg a józanodás. Nem drámával, nem haraggal, hanem egy tiszta felismeréssel, hogy ez nem az. Most már tudom azt is, egészen biztosan, hogy az „elég jó” az még nem jó. Az „elég jó” még nem az, amire belül, intuitíven, minden kétséget kizáróan azt érezzük, igen, ez az. Érdekes módon a józanodás után már nem ő hiányzott, nem maga az ember. Hanem az a fajta kapcsolódás, amiben én jól éreztem magam: a nő, aki mellette voltam, a vibrálás közöttünk, az otthonosság érzése, az a minőség, amit megéltem és amiben hinni akartam. De közben már pontosan tudtam, ki ő, és azt is, mennyire nem vagyunk kompatibilisek egymással és én mennyire beleálmodtam, ami ő még nem volt. Amikor a vágy és a tisztánlátás végre összeért, akkor szűnt meg a fájdalom. Maradt egy csendes gyász, de már nem volt benne kapaszkodás. Inkább egy nyugodt, belső integritás, igen, ez így jobb. Rengeteget tanultam ebből a kapcsolatból, legfőképpen önmagamról. Arról, hogyan szeretek, hogyan kapcsolódom, milyen mélységeim vannak és milyen vakfoltjaim voltak. Nem volt mindig kellemes belenézni ezekbe a tükrökbe, de ma már hálás vagyok értük. Jó volt látni az ő tükrében önmagam. Utólag ez az egyik legnagyobb ajándék.
Schlotter EdinaSzia Katica! Nagyon egyetértek, én is tapasztaltam ezt hogy nincs olyan hogy fejben eldönti az ember hogy na most akkor elengedem. Ha el tudom mondani magamról hogy mindent megtettem ami tőlem tellt és ennek ellenére nem sikerült, akkor ez annyira megnyugtató tud lenni, hogy az elengedés magától megtörténik mert tudom mindeközben hogy a másik ember is egy külön sziget saját mintázatokkal meg neveltetéssel meg gondolatokkal és a cselekedeteit meg érzéseit nem tudom irányítani. És attól még van gyász de nincs már frusztráció meg ilyen "mi lett volna, ha.." gondolatok. És ez munkában is igaz.
- Balázs
Igen, azt tettem én is, azt az utat jártam végig én is. Ilyenkor mindig az járt a fejemben, hogy tényleg én nem értem? Tényleg én vagyok kevés? Vagy lehet, hogy bár ő is foglalkozik önismerettel, mégis ő nem tudja meghaladni saját magát? Vagy esetleg én nem? Csináltam ezt addig, amíg muszáj volt elérnem a falig, és rájönni, hogy egyáltalán nem arról van szó, hogy én nem vagyok elég, vagy én nem vagyok elég jó. És még csak arról sem, hogy ő nem halad - bár ebben tényleg nem vagyok biztos. Az kellett, hogy elfogadjam, nem tudok elég jó lenni - neki. Hiába akarom belelátni, nincs ott. És nem is lesz soha. Úgyhogy igen, hálam is eljött a tisztánlátás. Csak hát sokáig tartott. És igazad van abban is, hogy a kapcsolódás hiányzik. Pontosan azok, amiket írtál. De milyen viccesen hangzik, hogy ezek megvoltak, mégsem sikerült ezt kölcsönösen megélni. Sok mindent kaptam tőle, amit más nem tudott megadni. Csak a legfontosabbat nem. Azt máshol kell keresnie és keresnem.
- Balázs
Szia Edit! Nem szívből akartam lezárni, amikor még dolgom volt vele. Csak egy helyzetet szerettem volna megoldani - nyilván nem megfelelő módon. Ezt persze nem is nagyon lehetett máshogy látni, mint lezárásnak. Ezt meg is értettem. Nem akartam semmit megúszni, legfőképp tapasztalást nem. Lett is tapasztalás bőven. Sajnos nekem volt okom a másikra csúnyán nézni. Amikor nem egyenlő a mérce, azt azért nehéz saját hibának látni. Mégis beletettem mindent, mert láttam benne, ami talán nincs is ott. Amikor végleg eljött az érzés, hogy ez nem az én utam, már nekem sem volt kétség.
- Balázs
Szia Orsi! Elolvastam az Ismerkedés témakörben írt megosztásodat - meg persze a többit is :) Tetszett, amit olvastam. Azt éreztem az olvasás közben, hogy Te már nem csak a sablonos 'fejlődöm' szöveget mantrázod, de - ha tényleg jól érzem - már teszel is magadért, és a leendő kapcsolatodért. Sajnos az nekem is tapasztalatom, hogy az elakadást nem megoldani akarnak emberek, hanem kikerülni. Ez a számomra idegenektől még elfogadható, de egy kapcsolaton belül... vagyis ha kapcsolaton van, akkor ilyen nincs. Különben az nem kapcsolat, hanem érdek. Ismerkedés közben nagyon érdekes dolgokat lehet megtudni a másikról. Sajnos nekem sem volt mindig fülem meghallani, ami később problémához is vezetett. Már figyelek. És ha tudunk egymásra hangolódni, akkor jön az ismerősség érzése. Egy ilyen ismerkedés után nem kérdés a szabadidő átrendezése, a tisztelet, a motiváció. Ilyen kapcsolódást keresek.
- Joós István
NAGYON fontos tapasztalatom az ÜGY dolgában, hogy 1. EGYEDÜL NEM MEGY bármit is Akarok 2. tehát TÁRSAKAT KELL találni hozzá, módja: 3. BESZÉLNI KELL arról, amit Dolgomnak gondolok 4. KAPCSOLÓDNI azokkal, akik ehhez kapcsolódnak - Ismerek embereket, akik ÉVEK óta ugyanazt mondják, és bár a kitartás SZUPER, de egyszersmind DÖBBENETES ARROGANCIA nem szembenézni azzal, hogy ha SENKI nem kapcsolódik velem, akkor a világot ez nem érdekli, tehát SENKI más szerint nincsen erre szükség, tehát ÖNIMÁDÓ SZELLEMI MASZTURBÁCIÓBAN vagyok. - Megoldás ezzel szembenézni. Elfogadni, hogy az álmomat a világ levágja: - nem kell, pontosabban: - ÍGY nem kell - Voltam túl korán ötletekkel, és túl későn is, és volt, hogy hibás volt az elképzelésem. SZEMBENÉZÉS AZZAL HOGY NEM KELL másoknak (sőt akár nem is értik) – az ebből fakadó SZENVEDÉS – segített VÁLTOZTATNI az elképzelésen. - Humania tökéletes példa erre - 10 éve kezdem gondolkodni róla - aztán beszélni 7-8 éve - senki nem értette - nem volt, akivel elkezdjük - változott ennek hatására bennem az évek alatt - míg Társak érkeztek hozzá - és utána pénz is - most ott tart, ahol látjátok - még mindig kell változnia - és változik is folyamatosan