Eszter FintaSzakmai tudásom ápolói területen a gyakorlatban nem annyira teljes, mint elméletben. A gyakorlataim és munkahelyeim által nem érzem úgy hogy elég lehetőséget biztosítottak volna vagy tapasztalatot adtak volna át, illetve az elvárásokkal ostromolnak, így nem biztos, hogy elég talpraesett lennék benne és ott lenne az egészségügyben a helyem. Mégis egy beteg gondozása által szerettem meg ezt a területet.
0- Eszter Finta
Amíg lány voltam, tanultam és szülővel laktam együtt még tűrhetőbb volt az egyedüllét. A párkereső oldalak vettem igénybe akkoriban, bár nem éreztem azt, hogy nemcsak testileg, hanem lelkileg is engem kerestek volna, bár manapság sem ilyen sok fiú/férfinak a hozzáállása. Még az is hátrány lehet, hogy fiús dolgok érdekeltek gyerekként. Plátói érzelmeim voltak hosszú ideig egy énekes sztár felé, azonban a megváltozott, már kevesbé elfogadható külseje nem volt annyira vonzó, több mint egy évtized múlva. Egy pár évig nem tudtam elviselni a párok ,,fizikai megnyílvánulásait,, az utcán, lelkileg kellemetlenül éreztem magam köztük. A megtèrésemet követően a teremtő elvette tőlem ezt az ellenszenvet, ami később újra visszajött azáltal, hogy gyengébb lettem óemberileg, egy közösségben lévő párkapcsolati bűn eltusolása miatt. Azt követően szellemileg és lelkileg erősödve újra megszabadultam (többnyire) attól az ellenszenvtől. Az egyedüllét egyre nehezebb számomra, hogy még nem sikerült párt találnom. A média még súlykolja is ezt a dolgot, hogy jobb kapcsolatban lenni. A facebookon és hasonló oldalakon látszatra boldog párkapcsolatban/házasságban mutatkoznak az ottani ismerősök. Jelenleg újra párkeresőt használok pár éve, de nem találok olyat valakit még, aki lelkesítene és engem keresne lelkileg is. A megtérésem hamarabb volt, mint a pár találás és az visszatart az alkalmi kapcsolatoktól. Magamon folyamatosan ,,dolgozok,, külsőleg-belsőleg, amennyire lehetőségem adódik. De az is lehet én vagyok válogatós, türelmetlen vagy nem látom a fától az erdőt!?
Joós IstvánÖrök hűséget fogadni... az emberek nagy része alkalmatlan az én tapasztalatom szerint / én magam teljesen alkalmatlan lettem volna 30 évesen. Mert épp csak három fogalom jelentésével nem voltam tisztában. Hogy mit jelent, hogy "Örök", hogy mit jelent, hogy "Hűség" és mit jelent, hogy "Fogadni". ... Arról nem beszélve, hogy ez "Isten előtt" történik, amiről-akiről lövésem nem volt 30 évesen még, mert szocializációmból fakadó mintáim és az intellektusomból kiinduló (tehát arrogáns) elméleteim voltak még csak, és tapasztalásaim nem. Egy ideje mondogatom, hogy mindezek miatt a házasságok 99%a nekem érvénytelennek tűnik. Akár kánonjogi szempontból is: mert nem voltak beszámítható, felnőtt, fogadalmat tenni alkalmas, a fogadalom tárgyát és tartamát értő, Istennel kapcsolódó állapotban a felek.
Andrea ZilahiSokáig hajlamos voltam olyan kapcsolódásokban is maradni,ahol én éreztem többet,vártam többet vagy próbáltam megérteni a másikat.Az elmúlt években lassan megtanultam,hogy attól még,hogy valaki fontos nekem,nem kell kevesebbel beérnem annál,amire valójában vágyom.Nekem nagy lecke volt felismerni, hogy az önbecsülés néha nem azt jelenti,hogy erősebb leszek,hanem azt,hogy képes vagyok elengedni azt is,amit nagyon szeretnék.
0- Andrea Zilahi
Mostanában sokat gondolkodom azon,honnan lehet felismerni a különbséget az elkerülő kötődés és az egészséges távolodás között.Mikor jelent a visszahúzódás érzelmi elérhetetlenséget és mikor csak azt,hogy valakinek időre van szüksége ahhoz,hogy átgondolja,mit érez és mire képes?Nekem ez kívülről nézve néha nagyon nehezen különválasztható.
0 - Andrea Zilahi
A célom,hogy önazonos munkából tudjak stabil és szabad életet teremteni magamnak.Már egyre jobban látom,mit szeretnék felépíteni,de a hozzá vezető út még nincs teljesen előttem.Most leginkább azt keresem,hogyan lehet a bennem lévő elképzelést úgy formába önteni,hogy ne csak lelkesítsen,hanem anyagilag is megtartson.
0 - Andrea Zilahi
Régebben sokáig benne tudtam maradni helyzetekben csak azért,mert féltem attól,mi lesz utána.Ma már egyre többször merek nemet mondani arra,ami nem jó nekem,még akkor is,ha közben nem tudom pontosan,mi jön helyette.Nekem ez most a bátorság egyik legfontosabb formája.
0 - Andrea Zilahi
Azt érzem,már most is elég erős vagyok ahhoz,hogy egy férfi támaszkodhasson rám.De közben éppen a saját életemet és karrieremet építem.Vajon a kettő együtt is működhet,vagy bizonyos életszakaszokban választani kell aközött,hogy önmagunkat építjük,vagy egy kapcsolatnak is komoly érzelmi teret adunk?
0 
ZitaKedves Andrea! Két kérdés is felmerült bennem a dilemmádat olvasva: egyrészt, hogy mit értesz az alatt, hogy "a férfi támaszkodhasson rád?", illetve azon, hogy "a kapcsolatnak komoly érzelmi teret adunk"? Nekem az a tapasztalatom így visszagondolva, hogy abban az életszakaszomban, amikor a karrier építése, önmegvalósítás, anyagi biztonság és függetlenség megteremtése volt a feladatom és célom - és ezzel együtt szó szerint fellázadtam a számomra sok-sok évig nagyon is valóságosnak érződő "férfi elnyomás" ellen -, akkor nem voltam alkalmas valódi mély elköteleződésre a párommal, akármennyire is azt gondoltam én agyban, hogy erre vágyom (sem a gyermekeim édesapjával, sem az utána következő kapcsolataimban). Utólag erős önkritikát kellett gyakoroljak, hogy felismerjem, hogy bár igyekeztem nagyon támogató, figyelmes, érzelmileg elérhető lenni a férfi számára - jókora megmentő komplexus is dolgozott bennem hosszú évekig -, valójában ez úgy és addig működött jól, amíg én is megkaptam ebből a kapcsolódásból azt, amire szükségem volt (nem feltétlenül tudatosan, sőt nagyon sokára tartott azt is felismernem, hogy mit hozok a gyerekkoromból, a szüleimmel való kapcsolatból, amit újraéltem ezekben a kapcsolatokban). Ez az "Istennő"-korszak és ha szeretnék sem tudnék rácáfolni István korszakos rendszerének elméletére, ugyanis pontosan azokat a folyamatokat és úgy éltem meg, ahogy leírja. Amúgy szerintem az a csodás, ugyanakkor türelmetlenség okán olykor bosszantó is ebben a korszakos útban, hogy tényleg csak utólag áll össze a kép, hogy ez így meg úgy volt, és hogy én akármennyire is hittem már közel 5 éve, hogy én már túl vagyok az amazon korszakomon, ide nekem az "Igazi FÉRFI"-t, néhány hónappal később a "ráció halála" olyan elementáris erővel taglózott le, amire fel sem tudtam volna készülni, egyszerűen csak tettem azt - ösztönösen - amit István is javasol, hogy el kell menni a végsőkig az "önzésben", az önközpontúságban, a magam körüli minden híd felégetésében. Szóval a rövid válaszom az, hogy nem, szerintem nem működik a kettő együtt, először az önös vágyainkat kell maximálisan megélni (nőiség, istennőség, szexuális fantáziák, férfiaktól imádat, karrier, siker, anyagi függetlenség, mindent megoldok egyedül, megállok a saját lábamon, nincs szükségem senki másra, szülőktől való elszakadás, akár kapcsolat megszakítása bizonyos ideig, tanult minták lerombolása, felülírása, edzés, sportteljesítmények, "spirituális megvilágosodás"-ra törekvés, stb-stb.), amíg ebben nem mentünk el a falig, addig szerintem nem tudunk nőként olyan állapotba érni, hogy valóban látni és érezni tudjuk a férfit és vele valódi elköteleződésen alapuló szövetséget kötni. Nekem ez a saját életemben a tapasztalatom.
