Tapasztalatok

Krisztina dr. Teubel

Párkapcsolati válságunk válásba torkollott. 23 év, melyből 15 év házasság, 3 gyermek, 22 év harmónia. A kapcsolat javításába fektettünk energiát, ami egy idő után egyoldalú volt a részemről. Nem adtam fel, ő adta fel. A férjem elköltözése után még erősebben belfelé kezdtem figyelni. Ezzel kapcsolatos élményem, hogy bár a csendemben talált válaszaimnak nem örültem maradéktalanul, de a saját békém felé sokat haladtam. És hosszú távon így jártam, meggyőzödésem, hogy így járok jól: elhagyott egy magát őszintén nem vállaló ember, ami bár fájdalmas volt, de jó ez így. A saját részemet látom benne, szembe néztem vele, dolgoztam rajta és nyugalmam van vele. (A következőnél majd jobban csinálom!) Azóta rendeztem, rendezem az életem más területeit: a jelenlegi hivatásomban stabilizálódok, új célokat tűztem ki és részben értem is már el, a gyermekeimmel megerősödött a kapcsolatom, harmonikusabb az anyaságomhoz való viszonyom, letisztultak a baráti kapcsolódásaim, megerősödtek a nagycsaládiak. Helyrebillentettem a nőiességem. Készen állok és kíváncsian várom a továbbiakat. Szeretettel várom megkeresésed, ha párkapcsolati válságkezelésről, a válás megéléséről és szükségességéről, süllyedésről és emelkedésről, női újjászületésről beszélgetnél.

Simon Zoli

Mindig is mozogtam. Ez talán az általános iskoláig nyúlik vissza, ahol Emil bácsi szivatós tesi óráin olyan élményeket gyűjtöttem, hogy nem a rendszer elleni lázadás tört ki belőlem, mint a legtöbbekből, hanem a "meg tudom én ezt csinálni" élménye. Mely aztán sok más megléshez is vezetett. Szerencsés családban nőttem fel, ahol a suliban tesi tagozatos voltam, évente egyszer síelni jártunk apukámmal, a felső tagozatban pedig 10-napos kenuzós nomád túrákon vehettem részt minden évben. Igazi boldog gyerekkor, sok sok töltekezéssel. Emlékszem, a kenutúrákon nem csak az élet élvezete volt, hanem munkacsoportokra osztottak bennünket, és minden csoportnak más volt a feladata. Voltak a Fagyűjtők, a Konyhás, a Vízhordók, a Mosogatók, és a Pihenőnep. Volt ebben minden: szabad levegő, csapatépítés, minden napos mozgás, sátorállítás, esti gitározások, első, szerelmek, szóval minden, ami kell. Talán emiatt a családi és általános iskolás élmények miatt vált lételememmé a szabadban való mozgás. Valahogy mind a mai napig nem tudtam beülni egy GYM-be gyúrni. Én csak a friss levegőn élek. Gyerekként Olimpiai Ötpróbán vettem részt, ahol futással, triatlonozással,bringázással, úszással és kirándulással kellett pontokat gyűjteni, hogy olimpiai melegítőt nyerhessünk. Talán ez volt az oka, hogy már 12 évesen nagy futóversenyeken, Balatonátúszáson vehettem részt. A gimiben a futás és mountain bike volt a fő, az egyetemen az úszás. Semmit nem csináltam soha sportszerűen. Ma az alpok lábánál élek, a kertemben van egy párevezős hajó, amit, ha kisüt a nap, rápakolom a kocsim tetejére és irány az alpesi tavak. Télen a sífutás, túrasízés van, nyáron pedig főleg a kirándulás és a kocogás, ja meg a versenybringázás. Nem vagyok sportoló, sosem voltam. De a friss levegőn töltött mozgás a lételemem. Talán ezért is alakult úgy az életem, hogy tavaly egy magyar, idén egy osztrák túravezetői tanfolyamot és egy rafting-túravezetői tanfolyamot is megcsináltam Ausztriában. Mérnöki munkám mellett a túrázásra, a természettel való kapcsolatra szeretnék inspirálni sokakat. Talán a beszélgetéseink által téged is be tudlak ebbe vonni, és tudlak inspirálni :-)

Molnár Anita

6+ éve dolgozom HR-esként, 2022-ben HR vezetői lehetőséget kaptam. Erre készültem évekig, nagyon tudatosan építettem magamat és a karrieremet már az egyetemi évek alatt is. Elhivatott voltam, hogy a munkavállalóknak jobb legyen, miközben én magam is "csak" egy voltam közülük. Rengeteget tanultam, tanulok most is, az alkalmazotti lét előnyeiről, hátrányairól, a munkahelyi kultúrákról, a munkavállalók közötti dinamikákról, a különböző személyiségek megjelenésről a munkahelyen és sajnos a toxikus légkörről és a toxikus vezetőkről is. Pontosan ezen tapasztalatok miatt döntöttem úgy, hogy szeretnék segíteni egyrészt a hasonló légkörben szenvedő alkalmazottaknak, - akkor is, ha esetleg a munkahely váltás éppen nem opció - DE, azokon a szervezeteken is, akik már felismerték, hogy ilyen légkör uralkodik náluk és szeretnének változtatni. Amennyiben neked is vannak elakadásaid a munkahelyeden, akár kollégákkal, akár vezetőkkel, jelentkezz, segítek!

Zsuzsa

A párom mindig máshol kereste a boldogságot, más nőkkel tartott viszonyt, de attól a kettőnk problémája vagy kihívásai nem oldódtak meg. Mindenben támogattam, mégsem volt elég vagy jó.

Zsuzsa

Egy sok éven át tartó kapcsolatom ment tönkre, ahol gyermekvállalás előtt álltunk. A párom nem érezte saját magát alkalmasnak erre vagy hozzám, pedig én biztos voltam benne, hogy alkalmas, biztos voltam benne is. Mondtam is neki többször. A szülei véleményére többet adott, miközben mi jól kijöttünk egymással.

K

A trauma egy megállítás. Vagy több. Mit akar megmutatni? Mi az, amit nem tudok elfogadni? Nekem azt, hogy nem lehet mindig enyém az irányítás. És hogy mindennek ideje van. Az elmúlás nekem a megengedés tanítója. Megengednem,hogy fájjon, megengednem, hogy érezzem, emlékezni a jóra, a rosszra. És hogy ott is van velem és itt is, mert a részemmé vált. Ezzel megyek tovább.

Juhász Sándor

Volt több olyan projekt és vállalkozás is az életemben, amikbe nagy motivációval, lelkesedéssel vágtam bele, amikről úgy éreztem, hogy fontos dolgok és amikben ki tudok teljesedni, aztán végül a ígéretes kezdetek után mind elhalt és én szépen lassan egyre rosszabb anyagi helyzetbe és egyre beszűkültebb térbe kerültem. Úgy érzem ezen elakadásomnak oka a meg nem élt vágyak, szenvedélyek, szexualitás. Tudatosan régóta törekszek erre és régóta érzem, hogy ezzel kapcsolatban van bennem valami blokk, de csak az utóbbi hónapokban emeltem igazán mély központi önismereti munkám részéve, hogy felfedjem magamban ennek a tudattalanomban lévő blokknak a forrását. Tudatos álmomban már egyszer-kétszer meg is jelent álomszereplőként ez a blokk, amivel szeretnék tovább dolgozni, de valamiért nagyon védi ezt a tudatalattim. Ez most az én nagy kihívásom.

Lendvai Katalin (Lenka)

A nők nagy témája az önbecsülés. Többezer év lemaradásban vagyunk atéren, hogy kipróbáljuk magunkat mindabban, amihez tehetséget, vonzalmat érzünk. Tapasztalataim szerint, amit a sokèves nőkkel való coaching munka során szereztem, arra jutottam, hogy nincs az az elméleti megoldás, ami ezen segítene. Lehet oldani, adhatok babér illóolajat, hogy összeszedd a bátorságod hozzá, de itt egyetlen módszer van: Csináld! A hogyanban segítek, de az eredmény tesz majd magabiztossá és erőssé. A sikertől és pozitív visszajelzésektől, a gyakorlatban érzed majd az értékedet.

Berni

Édesanyám nyolcvanéves. Sokat küzdöttünk egymással ötven év alatt. Voltak időszakok, amikor nem beszéltünk. Nőként taszítottuk egymást. A párválasztással kezdődött minden bonyodalom. Anyaként kerültem valamelyest közelebb hozzá. Édesapám tavaly nyáron hajszál híján meghalt. Ekkor jöttek el a mély női beszélgetések édesanyámmal. Megértettem a félelmeit, a motivációit, amik mentén próbált engem nevelni. Ő lett a legjobb beszélgetőpartnerem! Mindenre tud megoldást. Látom, amikor ő sem cselekszik önzetlenül, de megtartom magamnak a véleményemet. 🤗 Én én vagyok, ő pedig ő.

Beatrix Buda

Úgy indult,hogy megláttam és akartam .. megszólalt -a kihívása volt az első mondata .. , és még jobban akartam .. életemben férfit így még nem akartam .. szőröstől-bőröstül, mosolyostúl-defektestül.. és nem értettem miért .. betöltött ez a mindenáron akarás ..sorra pattannak ki belőlem a képek, h mit akarok tőle, vele megélni, hova menjünk, mit csináljunk .. egy egész manifesztációs lista készült bennem … és valósult meg, mert jött .. követett.. fogadott ..mindent, amit és ahogy nyújtottam neki … annyi erőm volt, amiből azonnal egy új világot tudtam volna teremteni magunknak .. Aztán, ahogy haladt a sok segítséggel .. úgy lett egyre tisztább neki mit is akar ő és mit nem .. és úgy haltak el bennem a képek .. torpant meg a teremtés.. és lépett a helyükre nálam a félelem és a ragaszkodás, nála meg az egyre távolodása és végül az önmagát választása .. mígnem eltűnt .. hetekre.. szó nélkül .. nekem a pokol, nem tudom, rosszabb.. lekapcsolták a napot.. neki viszont a fellélegzés…. Mikor már úgy tűnt nincs más, mint a reményt feladni.. nem ment.. nem ez ment .. magamat adtam fel, az akarást.. és ebben a semmit nem akarásban egy dolog maradt .. hogy képtelen voltam nem adni, ekkor is adtam amit és ahogy éreztem, hogy adnom kell .. - mert tudni már nem tudtam róla semmit- csak már nem gondolkodtam mit szól hozzá, kell-e neki, mi lesz ha .., mi nem lesz .. adtam és ő elfogadta .. elment oda, meghallgatta, elolvasta… és haladt velük .. aztán mikor úgy “éreztem”.. újra .. végtelen lassan és szelíden .. minden valaha volt akaratomat elmorzsálva .. újrakezdtem az adást amilyen tempóban engedte, végre újra élőben .. a figyelmet, a beszédet .. a meghallgatást, a távolságot .. az érintést, a hitet benne.. és abban h ki fog tudni törni .. el fog tudni indulni.. egy akarat maradt csak meg bennem.. vele lenni, amennyit csak enged, úgy adni és látni, hogy halad vele .. hogy jobban van .. Nem ott fordult át minden, mikor a legmélyebben voltam ..hanem mikor újra előtte álltam, újra elé tudtam állni .. szelíden és mosolyogva .. látni és állni, (nem) hallani és kibírni újra és újra, ahogy ellenáll .. és közben nem akarni semmit tőle csak adni újra és újra és tovább neki .. mert elfogadta .. újra beszélt .. hol lelkesebben, hol depresszívebben, és belőlem elfogyott a fájdalom és a félelem helyette viszont megszületett ez a másfajta erő, ez amivel ezt tenni voltam képes és vagyok azóta is .. ami több, mint amivel én magam rendelkezni képes vagyok .. ez a fajta kiélezett, de mégis könnyed figyelem .. a rezdülésekre, az elfojtásokra, az érzésekre, a ragokra és hangszínekre, a vesszőkre és a pontokra, az elengedésnek ezen az egyfajta önátadáson alapuló különös módján … elengedődött az akarás, hogy én mit akarok tőle .. helyette érzések jöttek .. ötletek erre menjek, ezt mondjam, ezt kérdezzem, ezt írjam, vele beszéljek, ezt tegyem, azt vegyem .. most már ezt követem, ezt az érzést folyton, hogy mit akar az élet rajtam keresztül adni neki .. érzek valamit miközben beszél es mondok rá valamit .. amin előtte nem gondolkodtam.. látok egy könyvet veszem és adom, filmet küldöm, zenét küldöm, jegyet küldöm, ételt készítem, embert bemutatom, odaküldöm, odamegyek .. és jönnek szembe a véletlenek .. amik mind őt segítik .. véletlenül összefutunk, vagy mi vagy mi másokkal, feliratok, zenék, ppdcastek, véletlenül jó helyen kinyíló könyvek .. nincs tervezés … csak követése ennek a belső hangnak .. nem agyalok illik, nem illik, olvassa vagy nem, válaszol -e vagy sem.. mit gondol vagy érez vagy sem .. csak teszem, adom, küldöm, mondom .. ő pedig fogadja .. a maga tempójában .. és halad vele.. csak megtörténés van … bennem meg béke és nyugalom .. benne meg sokszor még düh, de legtöbbször hála.. elfogadtam, hogy csak egy csatorna vagyok most .. és boldog mert látom, hogy így is egyre pipálódnak ki tovább a régi “kívánságlistám” pontjai vele.. így is, hogy már nem akarom, mert már hiszem és élem, hogy megvalósul sőt jobbak is, nem mert én akarom, hanem mert így kell lennie ..