Tapasztalatok

Barkóczy Barbara - Peace of Mind Yoga

A barátaim, amikor megtudták, hogy jógaoktató lettem, először el sem hitték, és nem szerettek volna járni az óráimra, mert nagyon távolinak érezték, túl spirituálisnak, jöttek a jógás viccek, … “Miért tekerem magam függönybe” … röviden inkább a megdöbbenés nyert náluk. Hiába sportoltam gyerekkorom óta, meg jógagyakorló voltam, a régi mintázatokat keresték bennem. Nem bántam meg, hogy ezt az utat választottam, mert a képzések után, elkezdtem oktatni, rájöttem, hogy a mélységekből olyan sok megélés lett, hogy tudok ebből adni, másoknak segíteni. Ezért is tanítok, mert tudom nem vagyok egyedi eset, és sokan magukra ismernek a történeteimből. Ebben találtam meg a helyem és szeretném másoknak is megmutatni a folyamatot és az utat, ehhez a teljesebb élethez, és hiszem, hogy a teljesebb élet nálad és nálam is mást jelent, viszont a vonalvezetésben tudok segíteni.

Urbánkó Regina

Keresztény családba születtem, szüleim katolikus nevelésben részesültek, de nem voltak vallásgyakorlók, egy-egy szokást éltettek az ünnepekhez kapcsolódóan, de soha nem beszéltek a hitükről, istenkapcsolatukról, nem vittek templomba és nem imádkoztunk közösen az ágyhoz térdelve. Apai nagyszülőkkel éltünk együtt, nagymamám rendszeresen járt a misékre, és hétvégén magával vitt egészen pici koromtól fogva 6 éves koromig, azért csak addig, mert akkor elköltöztünk a nagyszülőktől. Elsőáldozó lettem még általános iskola első osztályos tanulójaként, aztán megszakadt az egyházzal a kapcsolatom. Az egyházzal igen, de Istennel nem. Kiskoromtól fogva tudtam, hogy Isten gyermeke vagyok, jelentsen ez bármit is. Számomra a megváltást jelentette, a lehetőséget mindenre is az életben. Ha Isten gyermeke vagyok, akkor a szüleimre csak átmenetileg bízott a Jóisten, vagyis ugyanolyan esélyem van egy boldog életre, mint bárki másnak. Nagyon szerény körülmények között éltünk, de az igazi problémámat az okozta, hogy a szűkösség nem csak fizikai szinten jelentkezett, hanem a gondolkodás korlátoltságával párosult. Egy valamiben biztos voltam, így biztosan nem fogom leélni az életemet. Nem tudtam, hogyan tudok majd változtatni, de biztosan tudtam, hogy menni fog. A stratégiám kulcsa a szeretet: van, volt és lesz. Reggeli és esti imát tanultam az imakönyvemből, esténként megköszöntem a napi történéseket, szépen átbeszéltem vele, hogy milyen hálás vagyok, és kértem, hogy legyen velem holnap is. Így teltek az iskolás éveim. Nem tudtam mit csinálok. Ha valami hitbuzgó gyerekkel összekeveredtem az iskolaudvaron, kirázott tőle a hideg. Manapság azt érzem, hogy tőlem ráz ki másokat. Most én mutatkozom hitbuzgó katolikus szerepében, mióta újraépült az egyházzal a kapcsolatom. Ez most igazából mindegy. Az én önbizalmam arra épült, hogy Isten szeret engem. Tehát menjek bátran, és csináljam, amit szeretnék, minden rendben lesz, és rendben is volt. Nem tudatosan működtettem valamiféle kapcsolatot. A környezetem is észlelte. Kaptam visszajelzéseket felsővezetőként akár, hogy nagyon erős az igazságérzetem, nagyon erős a megérzésem. Volt olyan vezetőtársam, aki „átfuttatta” rajtam a gondolatait, mielőtt a plénum elé tárta volna. Sok hasonló élményem volt, de nem éltem meg tudatosan ezeket a helyzeteket. Nem éreztem semmiféle képességet magamban, csak azt tudtam, hogy ha beszélgetek valakivel, nem bírok megszólalni, nem találom a szavakat, csak ülök csendben, vagyis inkább az esne jól, mert rengeteg információ jön közben, amiket figyelek, érzek. Kicsit inkább érzem az embereket, mint hallgatom. Egy kardinális élményem idén januárban volt, amikor egy Alfa katolikus közösségben párban egymásért imádkoztunk. Életemben először satuba szorítva éreztem magam, meg kellett szólalnom, mondanom kellett valamit, de semmi nem jutott az eszembe. Óriási csalódást okoztam volna a „páromnak”, aki előtte értem imádkozott. Abban a döbbenetes pillanatban egyszerűen csak fohászkodtam, hogy mondj valamit Istenem, fogalmam sincs mit kell tennem. Feladtam. Szó szerint fel, fel az égbe. És csak voltam. És csak mondtam, és mondtam, és a „páromnak” potyogtak a könnyei. Ez az élmény azóta dolgozik bennem. Sorra jutnak eszembe a helyzetek, amikor ezt tettem, csak nem jutott el a tudatomig, hogy mit teszek. A múltban történt eseményeknél értetlen mozaikok kerültek a helyükre. A jelenben tudom, hogy mikor hol van szükség rám, hívnak. Nem szavakkal, nem e-mailben, nem telefonon. Kapok egy jelzést, hogy szükség van rám, és nem kell mondani, tudom mikor mi a dolgom. Katalizátorként működök.

Barkóczy Barbara - Peace of Mind Yoga

Nem sokkal utána történt, hogy vezető pozícióból hirtelen a munkanélküliség világában voltam. 3 hónapig otthon, kerestem az utam, mit hogyan csinálnék másként. Kiégtem, megtörtem, bátortalan lettem. Mindent kipróbáltam, kerestem mi tesz boldoggá és ez egy hosszú év volt számomra, hiába találtam 4 hónapon belül új munkahelyet. Viszont eldöntöttem, hogy egy teljesen más irányt veszek. Ezalatt az út alatt megtapasztaltam, hogy a régi bántásokat, hogyan kompenzáltam. Utána hogyan lettem ebben is tudatosabb és fogadtam el a testi adottságaimat. A nőiesség felfedezése és a felismerés, hogy megtörtem, bátortalan lettem, a külső elvárásokban kerestem visszaigazolásokat, pedig mindig is itt voltam magamnak, csak a belső nyugalmamat nem találtam, nem tanúsítottam türelmet magammal szemben. Éreztem, hogy annyi a teendőm egy napban, hétben, hónapban, hogy képtelenség teljesíteni, és mindig teleírtam a határidő naptáramat. „…Hogy nehogy lemaradjak érzéssel” éltem, és szerettem volna megfelelni másoknak, hogy ott vagyok, találkozunk. Közben nem is töltött fel az az találkozás. Ez alól feloldoztam magam, hogy legyen magamra időm, egyedül, zaj nélkül, és olyan emberekkel töltsem az időm, akik feltöltenek, észrevétlenül adnak. Szerettem egyedül beülni egy kávézóba, élvezni a kávémat és csak nézni ki az ablakon. Ahogy változtattam, sokszor éreztem, hogy már nem szorongok belülről, nem feszített egy érzés. Megkönnyebbülés volt. Nem egy gyors megoldást találtam, hanem egy folyamatot, egy életstílust, amit lépésről lépésre, napról napra tudtam beépíteni a mindennapokba. Együtt kell élni azzal, hogy a gyógyulás egy lassú folyamat, viszont a jóga ezt az érzést adta meg nekem, hogy lassuljak le, bárhol, bármikor, anélkül, hogy feszélyez a környezet a nyomással, és összeomlanék, vagy kiégnék.

Beata Galo

Nem vagyok monogám! Alapvetően az ember nem az. Állatok vagyunk és a szaporodás iránti vágy ami diktál, főlleg egy nőben. 3 gyerekes anyaként 38 évesen még mindig szeretnék gyermeket vállalni. Mert igazi anyának születtem ( ezt mindenkitől megkapom ) ☺️🙏 . De ha párkapcsolatról van szó ott egyenlőséget várnék el. Amit eddig nem találtam meg egyik ex partneremben sem. Nem adok fel a keresést, mert már tudom hogy milyen partnerre vágyom igazán. És remélem hogy megtalálom nem sokára az utolsó és igazi partnert egy jó monogám kapcsolathoz. 🙏😊

Szőcs Balassa Teodóra

17 évesen, ugye tiniként elültött egy busz amikor biciklivel mentem be egy faluba. Gyorsan ment a busz, csodával határos módon úsztam meg a dolgot. Annyira ütettem meg a bordán hogy az addig foci kapus karrieremet ott kellett hagynom, de addigra már volt egy álom hivatasom a fotózás amire szükségem lett volna X mennyiségű pénzre. Már volt eg listám pontosan mit szeretnék venni, és mit ad Isten a baleset után kaptam biztosítás pénzt ez volt az első nagyobb összegem ami az enyem lehetett és pontosan annyi volt ami a listán szerepelt. Azt a boldogságot amikor erre rájöttem soha nem felejtem el. Után kezdtem bele a fotos karrierbe amit már 10 éve csinálok. Semmi sem volt véletlen.

Krisztina Császár

Két éve végeztem el a TM meditációt. Amikor elkezdtem nagyon rendszeresen a napi 2x20 perc meditációt három hónap alatt olyan gyökeres változást értem el, amit először nem értettem. Azt vettem észre magamon, hogy "érzéketlenné" válok. Először így fogalmaztam meg magamnak ezt az állapotot. Aztán szépen letisztult, hogy annyi változott, hogy már sok olyan dolog nem nyomja be a piros gombomat, ami azelőtt aktiválta azokat és könnyen kibillentettek az egyensúlyomból. A TM után egy fél évvel rátaláltam a Zen-re és úgy érzem hogy a zen az az út, amely a leginkább segíthet az önvalóval kapcsolatba lépni. "Just do it".

Bányász Dorottya

Babát vártunk, akkor már két éve minden lélegzetvételünket közösen vettük, fiatalok voltunk és társfüggők. Gyereket akartunk, jött is hamar. Várandóságom elején már tapasztaltam, hogy elfordul tőlem, más dolgok lettek fontosabbak, ma sem tudom az igazi okát. Én egyre mélyebb kapcsolódásra vágytam várandósan, ő egyre kevesebbet adott. Így szépen nőtt a távolság, nekem a gyerek megszületése jósok dolgot hozott, mindennapi tennivalót, a férfi egyre távolabbról nézte ezt. Eltolódott a bioritmusunk, én korán feküdtem, hajnalban keltem a gyerekkel, ő éjjelezett, nappal aludt. Nehéz anyagi és lakhatási körülmények sem segítettek. Jött a második gyermek. Építkeztünk. Mondta, hogy elmegy Londonba. Karriert építeni, engem -minket Isten áldjon. Tíz év következett így. Ma mind magyarországon élünk, igaz külön, mindent ő fizet a gyerekeknek. Együtt ünneplünk, elmegyünk strandra, abban segítjük egymást amiben tudjuk, pont abban. Nagy tisztelet!

Agee

Szakaszos böjt és ketogén diéta-hogy jutottam el ide Innen érzek egy felsőbb hívást. Egészség-táplálkozás vonalon. Legalább öt ego-mastery esten voltam már, mindegyiken egy mondat érint meg mélyebben, azt akkor felírom, és elviszem magammal, hogy még többet gondolkodjak róla. István mondta: egy fémrúd ott a legerősebb, ahol egyszer eltört, és újra összeforrt. Ott kell keresni az igazi erőt. Na egészség-táplálkozás témában én nem egyszer törtem el. Kövérke kislány voltam, nagyon szerettem enni 😊, a genetikám SEM a vékony agár fajta, ez van, ebből kell főzni. De az egész nyilván nem ennyire egyszerű. Édesapám világ életében egy magas, fitt, sportot szerető, rendkívül aktív ember volt (most is az, csak már nem fiatalon aktív), szerette volna nagyon, ha sportoltunk volna valamit. Hát én egy terljes csőd voltam, nemhogy tehetségem nem volt hozzá, kedvem se, a fizikumról meg ne is beszéljünk. Egyszer úszni vitt emlékszem. Állt a medence szélén, és aggódva nézte hogy vajon megfulladok-e vagy sem. Az úszóedző közölte vele, hogy belőlem aztán tuti sosem lesz jó úszó (amire felnőtt fejjel rácáfoltam, de ez egy másik sztori). Láttam rajta a mélységes csalódottságot. Aztán kedves édesanyám minden tudásával próbált lefogyasztani, a mai napig hányinger van rajtam a békapocsolya ízű fogyasztó teáktól amiket meg kellett innom. Szóval egy horror volt az egész. Aztán eljött lassan a tinédzserkor. Mivel a megoldás nem volt meg (hogyan is lehetett volna), elkezdtem utálni a testem. Ez egy evési zavarban csúcsosodott ki 17 éves koromra. Na ebből kilábalni is horror volt. Aztán jött sok év egészségi küszködés: kövérség majd soványság, és ennek az összes következménye, az inzulin rezisztenciától a pajzsmirigy alulműködésig, majd a terméketlenségig minden. kínlódás, szenvedés. Sok év után pedig eljött egy időpillanat, amikor az egészséges étkezés és a sport mellett megjelent a csodálatos hormonális eredetű hízás. Hurrá. Feljött rám a semmiből 6 kiló. Nemcsak a sport miatt kezdett el zavarni, hanem mert kb. mind a hasamon volt. Nagyon idegesített. Akkor megint rácuppantam a forrásokra, a podcastokra, mit lehet tenni?? És akkor talált meg a szakaszos böjtölés (intermittent fasting, vagy IF). Na ez vajon mi. Jézusom, mi az hogy 16 órán keresztül nem esznek? Normálisak? Hát nekem azt mondták, hogy napi 5-6 kisebb étkezés kell, hogy meglegyen. Mondjuk a mai napig ezt tanácsolják. De tudok egyáltalán 16 órán át nem enni??? Hogy fogok éhesen elaludni? N jó, ezt ennyiben hagytam, hogy ez egy hülyeség, koplaljanak ők. Aztán valahogyan mindig szembe jött. Hogy mennyi izom került rájuk, mennyit fogytak, sőt, egyéb hasznos hatása van a belekre, a májra a vesére, az anyagcserére stb stb. Aztán egyszer nekimentem. Kicsiben kezdtem, először csak 12 órát böjtöltem, majd jött a 13, 14, 15 és eljutottam a 16-hoz. Nemhogy nem voltam éhes, sokkal jobban éreztem magam, és az alvásom, egy álom lett. Szó szerint.De a kilók csak nem mozdultak lefele még 3-4 hónap után sem(ekkor még nem tudtam, hogy az SE mindegy, hogy a fennmaradó 8-9-10 órában, amikor ehetsz, MIT és MENNYIT eszel). Mi lehet a baj. Ekkor jutottam el Dr. Mindy Pelz amerikai orvoshoz, aki mindent megmagyarázott, és ő inspirált arra, hogy a szakaszos böjthöz a ciklikus ketogén (ő keto biotic-nak hívja) diétát próbáljam meg, ami a szakaszos böjt mellett tulajdonképpen berúgja az ajtót, és stimulálja a test öngyógyító erejét. Na ez egy nem könnyű rendszer így, hamar rá kellett jönnöm, hogy vissza kell hívnom legalább a halat és a tojást az étrendembe, hogy a ketós napokat tartani tudjam, főleg a versenysportra való felkészülés és az egyedüli gyereknevelés mellett, ami iszonyú sok időt és energiát kíván. De 2-3 hónap után, mire hozzászoktam nemhogy meghozta a kívánt hatást, és lement rólam a súlyfelesleg, hanem az inzulinomat is rendbe tette, de a pajzsmirigyemet is elkezdte gyógyítani. Nap mint nap érzem a csodálatos hatását. Nem mondom, hogy mindig úgy tudom tartani, ahogy kell, van, hogy elgyengülök és „beleeszem” a böjtös órákba, főleg, amikor nagyon fáradt vagyok. Valahogyan az akaraterőm is befárad olyankor. De talán 20-ból egyszer belefér. Szóval így jutottam el oda, ahol ma vagyok. Rengeted információm van innen-onnan, tudom mit hol kell beszeretzni, mit lehet mit nem lehet enni-inni, mik a szabályok és miért. Azt tervezem, hogy hozok létre erre egy kihívást, sőt, talán személyes alkalmat is, mert jó lenne, ha egyre több ember találna rá erre a csodálatos ösvényre.

Molnár Anita

Az anyaszerep mellett, a dolgozó anya szerep ami még kiemelkedően a szívügyem. 4 hónapos volt a kisfiam, amikor home officeból újra elkezdtem dolgozni, 11 hónapos, amikor már hibridben 8 órában és 14 hónapos, amikor bölcsis lett és on-site visszamentem a munkahelyemre. Persze az első időszakban sokat betegeskedett, így sokat dolgoztam továbbra is otthonról, ami valljuk be, beteg gyerek mellett nem egy leány álom. Viszont én akartam így és a munkám rengeteget segített, hogy ne égjek ki olyan gyorsan az anyaságban. Végül annyira túlhajtottam magam, hogy mindkettőben kiégtem :) Ha visszamehetnék másképp csinálnám-e? Egyértelműen nem! Rengeteget tanultam és fejlődtem ezáltal a tapasztalás által és továbbra is nagyon fontos számomra a munkám, természetesen csak a kisfiam után, aki pont azért, mert a világmindenséget jelenti számomra, nagyon átrendezte a prioritást, de a karrieremben való kiteljesedésről nem tettem le és mivel tudom milyen nehéz összeegyeztetni a két szerepet, nagyon szeretnék másoknak is segíteni.

Timár Tibor

Mindig is ösztönös vezető voltam, de nem mindig voltam jó főnök. Volt, hogy túl lőttem a célon, nagyon főnök lettem, máskor pedig behúztam fülem farkam. Volt bennem egy ambivalencia. Volt, hogy nagyobbnak mutatkoztam, mint amekkora vagyok, hogy felnézzenek rám. Ez viszont azoknál az embereknél ért el csak hatást, akiknek úgysem számított a véleménye, mert az igazán fontos emberek átláttak rajtam, úgy ahogyan most már én is átlátok ezeken a játszmákon. Kemény egy út volt, de nem azért mert mások mit gondoltak, hanem azért, mert szembe kellett nézzek a saját kicsinyességemmel, félelmeimmel, sérüléseimmel. Most már más életet élek, bele merek nézni mások szemébe, ki merek állni az igazamért és el tudom fogadni mások igazát. Más lett a vezetői minőségem, de még mindig nap mint nap monitorozom a viselkedésemet, biztos ami biztos.