Tapasztalatok

Férjem az egyik legjobb barátnőmmel csalt meg. Alapjaiban rengett meg a párkapcsolatba és a barátságba vetett hitem. Ideje új fejezetet nyitni mindkét területen.

Rátkay János

Négy csodálatos gyermek apukája vagyok. 2 fiú és 2 lány, 11, 13, 21 és 22 évesek. Pontosan tudom, mit jelent az is, hogy valaki egy szem gyermek, mert nekem nincs testvérem, és azt is mit jelent 4 gyermeket nevelni, és megteremteni az ehhez szükséges feltételeket, anyagiakat, otthont.

Béres Tamás

16 éves voltam, amikor először kerültem kapcsolatba azzal, hogy itt lehet valami "rendező erő". Nem én választottam a hivatásom, hanem ő választott engem. Amikor először találkoztam a dobbal, mint hangszerrel ami hívott olyan volt, mint amikor meginog alattam a föld. Mintha nem kellene gondolom, megfogalmaznom semmit, csak érzem, hogy hív: erre gyere! Életem eddigi legfontosabb emberi kapcsolódásai mind így születtek. 2+1 férfi, akivel van közös dolgunk, és a párom így is "talált meg" engem. A nehézség az útban az, hogy ügyet találj, hogy valóban nem lehet megtalálni. Ezt most, 32 évesen nehezebb újra tapasztalnom, mert az önismeret útján túl sokat gondolkodom. Tök paradox, hogy a megértéssel jutok el a megérthetetlen felé, majd ezt el kell engedjem... Sokkal könnyebb volt a mintáim csődjét öntudatlanul megélni. Viszont egy dolog biztos... hogy Isten vagy a Rend, Rendező vigyáz rá(nk)m. Ha van érzésed egy ember vagy tevékenység iránt, ami őszinte, racionálisan megmagyarázhatatlan, felzaklató akár, hogy miért pont "ez", miért pont "ő", szerintem ne félj bele esni ebbe a "fekete lyukba". Én alig várom, hogy újra beleeshessek. :)

Fanni Németh

Mindig is mozgatott az emberi psziché, így rengeteget olvastam ebben a témában. Ahogyan egyre inkább begyűrűztek hozzánk is a különböző segítő módszerek, kíváncsian faltam minden infót ezek kapcsán is. Így mondhatni, nem volt teljesen új számomra az önismeret. S bár önhitt nem voltam, szentül hittem, hogy egész jó alapokon állok magammal kapcsolatban. Ekkor jutottam el egy hosszan tartó egészségügyi probléma kapcsán kineziológushoz. Itt aztán arculcsapásként ért, hogy mennyire nehéz felelősséget vállalnom. Felelősséget, bármiért. Lenyomva az egómat azt mondani: igen, én tehetek róla. Jelen esetben az életemben meghozott döntésekért, vagy azokért, melyeket nem hoztam meg, s ezáltal azok is csak döntések lettek, valamely passzív módon. Olyan volt, mintha életemben először vennék levegőt. És ez a levegővétel először baromi fájdalmas volt. Akárcsak egy újszülöttnek. Hirtelen minden más fénybe került. A kineziológusomnak is nagy harc volt, tudom... Az első alkalmakkor 1,5-2 órába is beletellett, hogy végre megláttassa velem, mi mindent hárítok a körülményekre, ritkábban, de bizony emberekre is. És hogy ez a hárítás leginkább nekem okoz fájdalmat. Hogy a tetteimért csak én vagyok felelős, csak én tudok igazán segíteni magamon. Amikor viszont átjött az üzenet, az számomra sorsfordító volt. Igen, felelősséget vállalni baromi nehéz. Viszont meghozta annak a szabadságát is, hogy bármilyen döntés is legyen amit meghozok, az csak az enyém lesz. Számolhatok a következményeivel, és elfogadhatom azokat. És amint ezek letisztultak, elcsitultak más érzések is. A harag, a neheztelés, vagy a hibáztatás, amik addig súlyként húztak le. A kezdeti fájdalmas lélegzetvétel lassan automatizmussá válik. Éltetővé, természetessé.

Timár Tibor

Megérteni és elfogadni azt, hogy a gyerekem élete nem az én életem. Megérteni és elfogadni, hogy attól, mert az én fiam, nem az én tulajdonom. Mielőtt megszületett úgy gondoltam, hogy milyen jó lesz majd együtt dolgozni, együtt űzni extrém sportokat. Csalódott voltam, hogy Ő nem úgy látja a világot ahogyan én, csalódott voltam, hogy nem olyan lesz mint én. Tudtam, hogy baj lesz belőle, elvárásaim voltak, lépni kellett, éreztem nem vele van a baj hanem velem, az én világommal, az én nézőpontommal. Nem az övé működik rosszul, hanem az enyém. Kellett a terápia, kellett a segítség. Megértettem. Elengedtem. Csak néztem figyeltem, tapasztaltam, engedtem, hogy tanítson és én támogattam abban ami Ő. Most már tudom, sokkal több mint én, nyomába sem érhetek majd, pedig az én életem sem piskóta.

Napsugár

Boldognak lenni nem azt jelenti, hogy mindig minden tökéletes és csodálatos. Pedig én sokáig ebben az álomban ringattam magam. "Én aztán nem leszek savanyú, nem leszek mogorva, karótnyelt, és nem fogom fényemet veszíteni soha!" ..Ó, dehogynem...! :-) Teljesen normális és rendjén van egyszer fent, máskor pedig lent lenni. Tudnám ragozni de most csak röviden: A boldogság számomra abban rejlik, hogy megengedem és szeretettel elfogadom: "Az egyetlen állandó a változás maga." Mennyi minden van ebben a mondatban! ...ha az ember egyszercsak át tud lendülni a ragaszkodáson, és megismeri az "árral úszás" állapotát, onnantól elkezd megváltozni az ÉLET. A Boldogság maga az út, nem pedig a cél.

Férjemmel 9 éve vagyunk házasok. Van egy csodás kislányunk aki 8 éves. A kapcsolat mesesen indult sem vita sem hasonló. Nagyon tudtunk figyelni egymásra, majd gyors összeköltözés, eljegyzés, egy éven belül esküvő. A lányunk születése után is szépek voltak a napok, de valami miatt mégis feszült voltam. A Párom folyton dolgozott otthon voltunk hárman lányok. Az idő gyorsan telt és valahogy egyre kevesebb idő jutott egymásra. A kislány is sok időt elvett mert az átlagtól eltérő. Éreztem a bajt és egyre többet többet adtam, megoldást kerestem Férjem számára. Mikozben ő vagy nem volt otthon vagy folyamatosan feszült volt, és én magamban kerestem a hibát. Mondhatnánk tipikus, önfeladás csapdája. Igen ezt tettem lépésről lépésre adtam fel magamat, szeretet koldussá változtam. Amikor felvetettem egy lehetőséget próbáld ki te, és igen beindult a változás megláttam mindazt ami eddig előttem rejtve volt. De ahogy én fejlődtem egyre jobban zavart hogy nem kapok viszonzást, és nőtt a távolság. Sok sok beszelgetés során próbáltam felhívni a figyelmét a helyzetre, de bagatelizálás volt a válasz. Nem tartott velem és csak azért harcolt hogy mindene meg legyen, csak az anyagi meg erkölcsi elismerést kereste. Aztán egyszerűen már nem is beszéltünk egy nyelvet. Azt hiszem itt jutottunk el az aljára, hogy már nem is értjük egymást. Én olyan embereket találtam akik meghallgattak, ő pedig kizárva érezte magát. Eltávolodtunk egymástól, pedig az életem közepe még mindig ő volt. A kislány nyaralása alatt együttlétet tervezett annak ellenére hogy már rég kifelé állította a szekerét, mondtam hogy ezt nem lehet. Költözzön el és gondolkozzon, mit akar minket vagy a szabadságot, mert érzése szerint én bezárom. Már el is költözött válás folyamatban. Azóta is igyekeztem segíteni rendet rakni a lelkében, de hiába. Nehez elfogadni azt hogy a másik iránti szeretet nem jogosít fel arra hogy helyette harcolj. Ezt neki kell megtennie, szembe nézni saját démonaival.

Beata Galo

Nem vagyok monogám! Alapvetően az ember nem az. Állatok vagyunk és a szaporodás iránti vágy ami diktál, főlleg egy nőben. 3 gyerekes anyaként 38 évesen még mindig szeretnék gyermeket vállalni. Mert igazi anyának születtem ( ezt mindenkitől megkapom ) ☺️🙏 . De ha párkapcsolatról van szó ott egyenlőséget várnék el. Amit eddig nem találtam meg egyik ex partneremben sem. Nem adok fel a keresést, mert már tudom hogy milyen partnerre vágyom igazán. És remélem hogy megtalálom nem sokára az utolsó és igazi partnert egy jó monogám kapcsolathoz. 🙏😊

Beata Galo

Spirituális élet és spirituális felfogás ! 18 éve használom a meditációt az elmém, testem kiürítésére a negatív energiáktól… Több utat kipróbáltam, több vallásról tanultam. De arra jutottam hogy a legtisztább a Hinduizmus. Azt amit magamévá tudok belőle tenni gyakorlom, amit nem ( pl: vegetáriánus étkezés ) azt nem erőltetetem. Egyszerűen csak el fogadtam magam annak aki vagyok. És próbálok segíteni embereknek ugyanebben.

Timár Tibor

Mindig is ösztönös vezető voltam, de nem mindig voltam jó főnök. Volt, hogy túl lőttem a célon, nagyon főnök lettem, máskor pedig behúztam fülem farkam. Volt bennem egy ambivalencia. Volt, hogy nagyobbnak mutatkoztam, mint amekkora vagyok, hogy felnézzenek rám. Ez viszont azoknál az embereknél ért el csak hatást, akiknek úgysem számított a véleménye, mert az igazán fontos emberek átláttak rajtam, úgy ahogyan most már én is átlátok ezeken a játszmákon. Kemény egy út volt, de nem azért mert mások mit gondoltak, hanem azért, mert szembe kellett nézzek a saját kicsinyességemmel, félelmeimmel, sérüléseimmel. Most már más életet élek, bele merek nézni mások szemébe, ki merek állni az igazamért és el tudom fogadni mások igazát. Más lett a vezetői minőségem, de még mindig nap mint nap monitorozom a viselkedésemet, biztos ami biztos.