Nagyon szivesen segítek anyukáknak akik a gyerekvállalás sikertelenségeivel küzdenek. 2 lélek elvesztése után úgy gondolom, hogy a környezetemben lévő nehézségekkel küzdő kismamáknak is segítettem. Nagyon sokmindent átértékeltem amikor a halállal szembetalálkoztam a kisbabáim által.
Az egyik legnagyobb témám jelenleg. Nagyon nehezen viselem a testem változását, a ráncok megjelenését, a változókort. Egyik nap könnyebb, a másik nehezebb. De ami bíztat, hogy minden egyes nap megteszem magamért a tőlem telhető lehető legtöbbet.
Volt hogy felháborított, mikor szeretői viszonyokról hallottam. Persze ahogy lenni szokott, az élet megtapasztaltatta velem, milyen is az. Voltam függetlenként nős férfi szeretője és házasként is belekrültem egy ilyen kapcsolatba. Végül engem csaltak meg. Egyik sem könnyű szerep, de teljesen életszerű. Ma már tudom, bárkivel előfordulhat bármelyik szereposztás. És valójában senki sem "bűnös". Mert az élet ilyen. Életszerű. És időszerű. Szívesen elmondom a tapasztalataimat, ha kiváncsi vagy rá.
Kérdezte itt valaki tőlem mailben, hogy mit írjon ki a homlokára, ha ő születő Hölgynek lenne már Társjelöltje, fárasztják az amazonok.. azt válaszoltam neki, hogy a homlokára semmit, csak szólaljon meg őszintén, kertelés nélkül in medias res, hogy mi a kihívása, és az a NŐ, aki ezért jött az életébe... ebbe rögtön beleszeret majd.. egy Nő. egyetlen NŐ lesz, akit ez megindít.. így volt ez- nálunk.. abban az egyetlen bátor, de halk mondatában eldőlt minden... olyan mélyről jövő segíteni akarás indult el azonnal bennem efelé a Férfi felé, hogy egyszerűen csillapíthatatlan, és szinte fáj, ha nem adhatok neki....mikor épp nem hagyja.. és nem hat meg semmi és senki.. sem lebeszélni nem tud róla senki, sem vissza nem tud tartani semmi és senki, még ő maga sem.. mert működik.. a segítség.. ha elfogadja.. és halad vele.. és nekem ez a boldogság
Idén tavasszal abba a szerencsés helyzetbe kerültem, hogy 20 év munkaviszony után felmondott a külföldi munkáltatóm. Ennek következtében megoldódott a régóta halogatott munkahelyváltás problémája is, valamint a törvény szerint járó végkielégítés kapcsán nagyjából egy év fizetett szabadságra lettem bocsátva. Ez az idő elegendő arra, hogy ne kelljen azonnal munka után néznem, és kipróbálhassam magam az élet más területén is, mint ahol eddig dolgoztam. Felmondásom óta dolgoztam már lovas oktatóként, túravezetőként, és külföldi utazáson idegenvezetőként, az előbbi kettőt képesítéssel, az utóbbit amatőr szinten. Az utazásra elsősorban személyes ismerősöket, barátokat hívtam meg. Mindhárom munkakörben megtaláltam magam, pozitív visszajelzéseket kaptam a munkámmal kapcsolatban, és szerény, de nem elhanyagolható jövedelemben is részesültem. Nekem mindig gondot okozott korábban egy olyan munkahelyről továbblépni, ahol karriert, sikereket értem el, de most nagyon hálás vagyok érte az életnek, hogy ezt lehetővé tette.
Évek óta harmóniában különélve → Sokat tapasztaltam arról, hogyan tudunk a gyermekem édesanyjával jó kapcsolatban külön élve együttműködni. Nem volt rövid az út, de megérte végig járni. Boldogabbak vagyunk és jobban működünk, mint amikor egy háztartásban éltünk.
Gyerekkorom óta tanultam, hogy nem vagyok elég fontos... Elvált szülők gyermekeként megtanultam láthatatlannak lenni. Anyám tanult, apám a saját sérüléseit hordozta, én pedig sodródtam testvéremmel együtt, folyton új helyeken, új iskolákban. Idővel már nem is akartam beilleszkedni - a számítógép lett a menedékem, ahol filmekben, játékokban, tudásban kerestem azt, amit a való életben nem kaptam meg: kapcsolódást, elismerést, figyelmet. A vendéglátásban találtam meg végül azt a tükröt, amiben értékesnek láthattam magam - minden vendég mosolya, minden köszönöm egy-egy kis darabot pótolt az önbecsülésemből. De ez csalóka tükör volt: csak akkor éreztem magam értékesnek, ha másoknak örömet szereztem. Ma már látom ezt a mintát és tisztában vagyok a kodependens fogalmával. A dicséretet még mindig nehezen fogadom be, vagy hallom meg, hasonló ez, mintha egy hatalmas kanapét próbálnék átpréselni egy szűk ajtón. De haladok: egy-egy szék, egy-egy asztal már átfér: Idővel én is megtanulom elfogadni, hogy önmagamért is lehetek értékes; nem csak azért, amit másoknak adok.
Apának lenni jó. Jó apának lenni – ez a „minimum”. De mindig jó apának lenni? Tapasztalatom szerint ez lehetetlen. Amit ma helyesnek tartok, az tegnap talán még eszembe sem jutott. Tettem, amit tenni tudtam. Sajnos azt látom, hogy én – és sok férfitársam is – később érünk meg az apaságra, mint ahogy az egykorú feleségünk biológiai órája jelez. Az első fiamnál azt hittem, hogy „majd megmutatom”, a másodiknál pedig, hogy „ügyesebb leszek”. Nem így lett. A harmadik gyermekünket én szerettem volna, de a feleségem nem. Most már tudom, hogy nem az számít, én milyen apa szeretnék lenni, hanem hogy milyen példát mutatok – vagyis hogyan élek. Most jobb apa lennék, mert remélem, hogy türelmesebb, megértőbb, elfogadóbb és önállóbb vagyok. Vagyis talán jobb ember is.
28 évesen fogalmaztam meg magamnak, hogy nem értjük egymást anyukámmal és a nagymamámmal. Nagyon másképp gondolok dolgokat. Addigi fiatal felnőttkorom élménye, hogy már-már barátnői viszonyom van vele/velük. Majd "felnyílt a szemem", és kezdett úrrá lenni rajtam az "almafáról lepottyant körte vagyok" érzés. Ezek csak fokozódtak az esküvőm szervezése, majd a gyerekeim születését követően a gyereknevelés témakörökben. Sokáig lavíroztam a mintáim és a saját világképem, megérzéseim követése között. Viták sora, neheztelések, követték egymást, feszült légkör jellemezte minden találkozásunkat. (130 km-re élünk egymástól) Nem is tudom, mi lett volna, ha a közelükben maradok....?? Női ágon 7 generáción át uralkodott anyai mintát törtem meg, szó szerint sokkoltam a felmenőimet, azzal hogy 2 gyereket vállaltam egy helyett. Ez máshol normális, azon a vidéken, ebben a családban elfogadhatatlan volt!! Számtalan felismerés után, felvállalva a konfliktusokat, kitartva a saját érzéseim/ösztöneim mellett haladtam tovább. Mantráztam, hogy ÉN más vagyok, máshogy AKAROM és TUDOM csinálni!
Karrier, vállalati politika, helyezkedés → Megtapasztaltam, mi az amivel sikeres tudsz lenni egy multiban. Mi az amit soha ne csinálj. Hogyan nem segít a túlórázás. Miért nem érdemes mások problémait megoldani. Hogyan érdemes mégis. Tanultam szövetségekről, kötöttem barátságokat, szereztem ellenségeket. Léptettek elő, fokoztak le, rúgtak ki. Vezettem embereket, projekteket, terveztem folyamatokat. Több mint húsz éve tanulom hogyan kell haladni egy munkahelyi környezetben.