Tapasztalatok

K

Az "Én" üzenetek fontossága; Érzések, kérések kifejezése vádaskodás nélkül. Nekem mi lenne jó, mit szeretnék, a "te" üzenetek kerülése. Mindig az őszinteség és az érzéseim felvállalasával tudtam igazán kapcsolódni, és megértést találni, ez nagyon nehéz, mert el vagyok távolodva magamtól, mert sokszor hagytam,hogy érvénytelenítsék amit érzek, hogy azt higgyem, "rosszul" érzem, amit érzek, vagy megmagyarázták, és ezért ezt tanultam meg, hogy meg kell mindent is magyarázni. Hogy hogyan lehet szívvel élni, még tanulom. A hála sokat segít, azon keresztül tudok kapcsolódni a többi érzéshez.

Gesztelyi Nagy Csilla

Roppant szerencsés vagyok, s közben a szerencsémet azért kíséri a kitartásom és még sok minden más. Táncművész vagyok, ez a hivatásom, erre születtem és 6 éves korom óta ezzel telnek napjaim. Azt csinálom, amiért ebben az életben a Földre jöttem. Ehhez sok bátorságra, intuíció és ahogy fent is említettem, kitartásra is szükség volt, s van. Ha megvan az ügyed, csak az úton szeretnél egy külső megerősítőt, akkor szívesen beszállok. Ha még keresed az ügyed és konzultálnál olyannal, ki több évtizede csinálja, akkor szívesen kapcsolódom veled.

Fekete Nikolett

Nem sokára két éve lesz, hogy ebben a szerepkörben kell helyt álljak. Talán kívülről sokan nehéznek érzik, de belső élmenyem szerint közel sem drámai a helyzet. Tartom ezt úgy is, hogy egyedül édesapám a segítség gyerekfelügyelet témában. Persze ez jár korlátokkal és tud olykor nyomasztó érzéseket generálni, de alapvetően megbékéltem ezzel. Hiszen mélyen belül, amikor elhatároztam, hogy anyuka szeretnék lenni, számoltam az egyszülős léttel. Ráadásul a családi körülmények is már adottak voltak akkor. Másrészt hálát is érzek, hogy egyedüli családfenntartókent megoldom az életünket és valahol az erőm manifesztációjának is élem meg. A mindennapok során igyekszem a kisgyermekem mellett is töltődni és a szülői feladatok mellett fejleszteni magamat. Nem görcsösen, csak amire aktuálisan hívást érzek és jobbá tehetem vele a világunkat. Ami a férfiakat illeti, a válást követően volt egy - a korábbi létmódomhoz képest - magasabb dimenzióban megélt kapcsolódásom. Teljesen más minőségben voltam képes benne lenni, ami lenyűgöző élmény. A jelenemben pedig van egy múltbéli személy, akivel hiszem, hogy feladatom van. Úgy érzem, hogy a tisztább énem energiáit maximális hatásfokon működtetem. Ez viszont számára annyira újszerű és szöges ellentéte az eddig megtapasztalthoz képest, hogy idő míg a program felülíródik. Ezért most teret engedek és tartok számára hetek óta. Bizakodó vagyok és szeretnék hozzájárulás lenni az útjához. A múltban sokat bántottuk egymást, szeretnék végre jól adni neki.

Attila Takács

Az önbizalom és a létre való jogosultság teljes hiányában éltem gyerekkoromban. Mivel árván nőttem fel gyerekként, nem volt egy erős és biztos hátteret nyújtó apa, akire felnézhettem volna, vagy egy feltétel nélkül szerető anya, aki megvígasztalt volna. Így nem volt egyszerűen alapja a világgal való kapcsolódásomnak sem. Sokat voltam magányos, elveszettnek éreztem magam. Nagyon sokáig nem volt erőm/önbizalmam ismerkedni. Küzdöttem a közeledéssel, féltem, hogy fájni fog, hiszen ezt tanulta meg a néhány éves énem.. Nagyon sok terápia, családállítások, támogató baráti kör kiépítése és felszínes kapcsolódások leépítése segített egy nagyon gyorsan javuló trendhez, amiben vagyok.

Molnar Anna

Hogyan beleztem ki magam? Savászana..lehunyt szemmel, teljes ellazulásban fekszem, mikor elsőszülött kislányom nekifutásból a hasamra ugrik. Következő évben túléli első epilepsziás rohamát és azóta jó párat. Mellette a relaxálásról (is) lemondtam egy időre. A kistesó érkezése után nyilvánvaló lett, hogy a hasizmom szétnyilt, és ezt tornával, diétával nem tudom rendbetenni. Szülés után is jöttek a döbbent kérdések: "csak nem megint babát vársz?" És igen, valahol évek szóltak erről: felpuhultan engedtem át magamon a kis lelkeket, szülés, hordozás, tandem szoptatás, pelankázás, állandósult kismamalét - sérvkötőben. Elfolyattam az életerőm. És már magam előtt sem mutatkoztam meztelenül,a libidóm kihunyt. Illetve..csak elhantoltam a legsötétebb bugyraimba. Mert egy sorsdöntő gyógyító kezelésen Valaki rátapintott a növekvő köldöksérvemre, és bátorított, esetleg kimondhatnám a vágyaimat. Áttört a gát. Kezdtem botrányosan megmutatni,mire, kire vágyom. És igen,teljesen le akartam meztelenedni. Őelőtte is. A szégyenemtől való megtisztulás szamuráj szokás szerint történt: nem halogattam tovább a műtétet, ami esztétikailag és egészségügyileg is indokolttá vált. A harakiri keresztjének függőleges vágását én metszettem lassan az évek során. A sebész ejtette a vízszinteset. Hogy segítsen újrarendeződnöm, immár egyenes derékkal. Alsó és felső emberem összeöltve.

Marina dr. Varga

Volt nekem egy ilyen szentimentális egyházképem. Amiről azt hittem, ez lehet a keresztény világkép. Elképzeltem magam, ahogy ájtatos képpel, apáca ruhában zárdába vonulok. Na persze. Ekkora világi pusztító/teremtő energiával. De mindegy is. Tök jó volt. Fejben már össze is raktam az életemet, hogy letolom a világi dolgokat, és imára emelt kézzel, namaste tartásban belibegek a kapun a kolostor falai közé, ahol csecse-becse kezecskéimmel majd kertészkedem és hallgatom az Úr szavát, aki persze, csak emiatt hozzám beszél majd. És én meg majd meg is hallom. Nem kaptam vallásos nevelést. De katolikus egyetemen végeztem, latin nyelvvizsgám is van. Pont annyira dugtam bele a keresztény vízbe a lábam, hogy az még ne legyen kötöttség, és meg tudjon maradni a szentimentalizmusom. Mert ugye, van a zord világ, és vannak a világtól védő, tökéletességet őrző falak. Hát, pont úgy nincsenek, ahogy a Magunkat körülzáró falak sem tökéletességet takargatnak. 44 évesen újra férjhez kellett mennem ahhoz, hogy - vallásgyakorló társamat évek óta rendszeresen elkísérve a misékre - rájöjjek, hogy hol (nincs) a helyem és a világképem. Az is baj, hogy az egyház hanyatlik, mert azért mégiscsak segíti a világ embereit abban, hogy ne zabálják fel egymást, még akkor is, ha a félelmet erősíti bennük. De a nagyobb baj az, hogy az egyház Krisztus nevében mond és tesz mindent, ami nemhogy használ, de árthat is. Mert eltávolítja az embert a szeretettől. Merem állítani. A szeretet ellentéte, tapasztalatom szerint, a félelem. És, ha kijövök egy miséről, rendszerint jobban félek, mint amikor beléptem a templomba. Miseturisták vagyunk. Szeretünk más-más templomokat felfedezni. Gondolkodó papokat és közösséget, friss fuvallatot keresek. A legnagyobb döbbenet számomra a miséken az, hogy az emberek nem kérdeznek. Jógaoktatóként pedig még a 21. században is bele-bele futok vidéken egy-egy imacsoportba, aki kiátkoz, és rossz kereszténynek bélyegez gyakorlókat, akik látogatják az óráimat. Ilyen is van. Pedig az ima, maga a szabadság. Az egyik jóga. Ha ezt az egyház nem érti meg, ha nem képes a változásra, akkor itt a vége. Szóval, nem kell zárdába vonulni a falainkhoz. A börtön itt van. De a szabadság is. A kérdés inkább az, hogyan szabaduljunk.

Anzelm

A tapasztalatom saját magammal az, ha valaki jobban megismer, nem akar és nem is nagyon tud utána már elengedni. Én személy szerint mindig úgy tartottam tudati szinten a kapcsolatot, hogy ne kötelezzem el magam végérvényesen az illető mellett aki mellett éppen vagyok; egyszerűen tisztában voltam vele, hogy tovább kell még keresnem és az igazi nem jött el. Örökre megmaradt, amikor valahol olvastam az itt álló gondolatot: "Egy nap jön valaki és megmutatja, miért nem működött eddig, senki mással! Ennek tudatában még nem köteleztem el eddig senki mellett sem magam, de már rendkívüli módon vágyom arra, hogy aki nekem rendeltetett, őt is megismerhessem végre.

Bábel Andrea

Amikor kislány voltam, akkor azt gondoltam, hogy én másként fogom a gyermekeimet nevelni, mert nem voltam elégedett azzal, ahogy a szüleim bántak velem. Nem fogadtak el olyannak, amilyen vagyok. Ma már - mivel már 30 éve elkezdtem ébredezni -, tudom, hogy ez a szüleimnek nagyon nagy feladat volt. De ennek ellenére, nagyon sok mintát vittem és viszek a mai napig. Bár egyre nehezebb felismernem. Van egy igazán erős minta, amit családban is viszünk tovább, de kollektívan is. Az úgy szokták. Ettől már fiatal koromban is égnek állt a hajam, amikor valaki ezt mondta, pedig nagyon sokszor estem bele ebbe én is, hiszen a megszokott a biztonságos. Egy jó példa erre: A családomban a nők úgy tanítottak rántotthúst panírozni, hogy csak jobb kézzel szabadott a húshoz hozzáérni. Ez annyira fontos szokás volt, hogy ha én bal kézzel is hozzáértem (számomra sokkal kézenfekvőbb volt, hogy két kézzel panírozok), akkor bizony kaptam egy nyaklevest. Hogy miért kellett így csinálni, azt nem tudták megmondani, amikor megkérdeztem, a válasz az volt, hogy így szokták. Annyira megtanultam a nyaklevesek után az egykezes panírozást, hogy 37 éves voltam, amikor felocsúdtam egy ebédkészítés alkalmával, hogy már panírozhatok két kézzel, felnőtt vagyok és senki nem fog nyakonvágni azért, ha úgy csinálom, ahogy én szeretném. Ezekből a berögzült mintákból rengeteget felismertem és elengedtem, tudatosan másként csinálom és megfigyelem, hogy az milyen érzés nekem, és addig változtatok, amíg megtalálom, hogy nekem hogyan jó. Időnként még a saját magamnak tetszetős szokást is megváltoztatom, mert rájöttem, hogy a legnagyobb mintám a berögzültség biztonsága.

Marina dr. Varga

Az életünk a kapcsolatokról szól, kapcsolatokból áll. Az élet kapcsolódás, ha úgy tetszik. A kapcsolódás vélt hiánya is a kapcsolatról szól. Ha mással nem, hát önmagammal, vagy valaki nálamnál nagyobbal. A jóga is kapcsolódás. A jó Iga, Ige. Kapcsolataink válsága a világhoz való hozzáállásunkat tükrözi. Tapasztalatom szerint, ami segített, az az odafordulás és a határok. Még akkor is, ha már egy letűnt világom kapcsolatába kapaszkodtam. Az odafordulás és a határok segítettek. A továbblépésben is. Mert az odafordulás és a határok megértéshez vezetnek. Feloldozáshoz. Kényes egyensúly ez a határok és a szolgálat között. Úgy tapasztalom, ez a tánc lökdös végig az úton a fal mellett. A sziklás fal mellett (szaturnuszi analógia?), ami ledörzsöli rólunk a felesleget.

Morgós Bence

Amióta nem keresem, egyre jobban meg van → Kerestem, találtam, elmúlt, nem kerestem, megtalált, az is elmúlt, néha volt, éreztem, akartam, nem akartam, kerültem, akartam akarni, nem akartam semmit. Nagyon hittem benne, hülyeségnek tartottam, vártam, másoktól vártam, magamtól is, senkitől sem, bárkitől. Csináltam pénzért, ingyen, hobbiból, szeretettel, gőggel, elégedetlenül, érzések nélkül. Mostanában leginkább csak vagyok és megteszem amit az adott nap kér.