Tapasztalatok

Izsa István

A közeli családtagjaim többsége pesszimisták, kishitűek és az áldozatszerep és önsajnáltatás csabdájában rekedtek, ezáltal én is eszerint éltem az életem. Felismerni magamban és átformálni ezeket a mintákat nem volt egyszerű. Őszinteség, elköteleződés és eltökéltség kellett hogy kilépjek és új önazonos mintákba lépjek át.

Bertalan Balogh

"El-van-baszva az EGÉSZ" Egy újabb buli, egy újabb kaland, egy újabb kapcsolat, egy újabb iskola, egy újabb képzés, egy újabb ötlet, egy újabb terv, egy újabb tapasztalat, egy újabb erőfeszítés, egy újabb tars, egy újabb lakás, egy újabb település, egy újabb lehetőség, egy újabb ... egy újabb... mintha egy fraktálba keveredtem volna. Olyan érzes, mikor egy vasgolyót mágnesekkel a végtelenségig gyorsítanak. Megállni?! Mégis mikor vagy hol meg amúgyis hogy? Meghát minek? Hiszen bírom és meg lesz az eredménye. Csak még egy kicsit... Aztán már nem volt kicsit. A hétköznap is szupererőt követelt. Aztán inkabb neki sem álltam. Először az ígéretek maradtak el, aztán a kötelezetségek, aztán amiket szerettem. Aztán már azt is megkerdőjeleztem amit korabbán szerettem. Aztán azt, hogy valóban én szerettem-e. Akkor én mit szeretek? Mire van szükségem? Szükségem van egyáltalán valamire? Nem értettem. És lekfőkeppen nem tudtam mi következik. "Úgy" már nem megy, "így" meg nem jó. "Annyi energiát tettem az életembe akkor mégis hogy lehetséges, hogy el-van-baszva az egész?!" Dühös voltam és faradt. A fáradtság és a düh elegye először rémületet szült. Rémületből pánik lett, a pánikból tehetetlenseg, a tehetetlensegből vegül reménytelenség. Pedig "csak"kiégtem.

Dóka Viktor

Mára megértettem, hogy a kiégésem oka az én tudom, majd én megcsinálom volt. Hiszen csak én tudtam, hogyan kell pénzt teremteni a semmiből, én tudtam, hogyan kellene másoknak élni, mert én tudtam, hogyan kell(!) élni. Én tudtam mi szent és sérthetetlen, én tudtam mi a hűség, én tudtam milyen a jó apa, a jó férj és még azt is én tudtam, hogy milyen a jó feleség. Azt gondoltam, ha én tudom, akkor niylvánvalóan úgy is csinálom, de még ennél is jobban tudtam azt, hogy hogyan kell elvárom. Bármit. Mindent. És akkor jött a "mindentudás szelleme" és megmutatta, hogy mit ér a tudásom. 0. Szerencsémre a nulla közelít a végtelenhez az újrakezdésen és újjáéledésen keresztül.

Gyöngyvér dr. Tamás-Kovács

Nagyon gyakori megélésem, hogy az emberek kérdeznek. Mármint hogy élek, teszem a dolgom és megtisztelnek az élet nagy kérdéseivel, mert talán úgy látják, sok minden jól működik az életemben. Arra jöttem rá személyes élmények és csoportvezetés révén is, hogy a keresztény emberek túlnyomó többsége nem érti, mitől és hogyan tud jól működni az ember Istennel járása. Sokunk Istenképe is teljesen szürreális a minket ért traumák miatt. A napjaim nagy részében arról beszélek embereknek, honnan tudom, hogy Isten vezet, hogyan érdemes imádkozni, mi a titka egy előrefelé haladó keresztény életútnak és hasonlók. A legdöbbenetesebb az számomra, hogy mennyire nem vesszük komolyan a Biblia igazságait, és olyan alapvető törvényszerűségeket, amilyen a vetés és aratás, határok kijelölése és működtetése és hasonlók.

Bertalan Balogh

Miután felrúgtam mindent amiben hittem és olyan keményen küzdöttem, elkezdtem magamat választani. Önzőn és másokra tenkintet nélkül. Minden elérhetővé vált és csak rajtam múlt, hogy választom e. Szabadnak éreztem magam, a szó minden értelmében. Addigi vélt és valós kötelezettségeimet levetkőzve egy teljesen új világ nyílt ki ahol a felelősség, a teher, a problémák csupán választhazó opciók voltak a gondtalanság, a könnyedség és a lehetőségekkel szemben. Mindenhol a könnyebbet, az egyszerűbbet, a számomra nagyobb örömöket adót választottam. Úgy éreztem ez a boldogság. Hát végre itt van, mindig is itt volt, csak nem léptem ki az ajtón, hogy megtapasztalhassam. De ez alkalommal itt vagyok és kérem, akarom az egész világot. Majd lassan, ahogyan a malom őröl kezdett repedezni és töredezni ez a felhőtlen "boldogságom". Az örömök sokaságat tapasztalatlan kezeim, hajlamosak voltak bokdogságként kezelni. Mint amikor a csavarhúzó nyelével próbalom beütni a szöget. Akár működhet is, de nem erre való. Lassan elkezdett kifáradni az életem, mintha ebben is kimerülnék, mintha ez sem működne. Nem értettem, hogy lehet, hogy ebben is elfaradok, hiszen az ellenkezőjét csinálom mint eddig. Magamat választom és mégis elfaradok benne. A határaim újra elmosódtak és elkezdtem visszahúzódni. Nagyon lassan, de annál egyértelműbben. Ami eddig örömet okozott, már nem töltött fel többé és ezért nem is választottam már. Míg vegül teljesen elfogyott a motivációm barmit is csinálni. Ennek a vége egy magányos, szinte hibernált állapot lett, amiben nem maradt semmilyen mas út csak befelé. A "kilátástalan" szóval tudnám leírni az állapotot, mely szamomra inkább egy folyamat, melyben teljesen befelé fokuszultam, ahol lassan fogyott el a kifelé-latás.

István Virovecz

Veszteség és újjászületés – A válás és gyász feldolgozása A veszteségnek sok arca van. Néha egy ember távozása, máskor egy egész élet darabokra hullása. A válás nem csupán egy kapcsolat megszűnése – egy otthon elvesztése, a család széthullása, a mindennapok átrendeződése. Egy olyan folyamat, amelyben egyszerre kell elgyászolni a múltat és új alapokat építeni a jövőhöz. Én nem csak a házasságomat veszítettem el. Elveszítettem a szüleimet, a családot, a házat, amit felépítettem, a fiaimat, akik többé nem ébrednek mellettem minden reggel. A legmélyebb pont az volt, amikor ráébredtem, hogy a világ, amit ismertem, végleg eltűnt. A mindennapok üressé váltak, a csend súlya elviselhetetlen lett. A fájdalom egyik legnehezebb formája, amikor a gyermekeid már nem a mindennapjaid részei. Nem láthatod őket minden este, nem ölelheted meg őket minden reggel, és egy részük lassan elkezd nélkülözni téged. És Te tehetetlen vagy. A veszteség feldolgozása nem egyenletes folyamat. Néha úgy érzem, haladok előre, máskor visszahúz az üresség. A válásban nem csak a másikat, hanem önmagamat is el kell engednem. Azt az embert, aki hitt egy közös jövőben, azt az apát, aki úgy gondolta, minden nap ott lesz a gyerekei mellett, azt a társat, aki mindent beleadott. De a fájdalom nemcsak elvenni képes – ha hagyom, átalakít. A legnagyobb mélységekben tanulom meg, ki vagyok igazán. Hogy az élet nem attól értékes, hogy mindig teljes, hanem attól, hogy képes vagyok újrateremteni önmagam. Most már tudom: a veszteség és az újjászületés kéz a kézben jár. A gyermekeim mindig az életem részei lesznek, még ha más formában is. A múlt nem tűnik el, de nem kell, hogy fogva tartson. A válás nem a vég – hanem egy lehetőség arra, hogy újra felépítsem önmagam, másképp, talán erősebben, mint valaha. És ha ezen az úton vagy, ha érzed ezt a fájdalmat – tudd, hogy nem vagy egyedül. A gyógyulás lassú, de lehetséges. A veszteség részed marad, de nem kell, hogy meghatározzon.

Morgós Bence

Megcsalástól az etikus nem-monogámiáig → Fiatalabb koromban sokat szenvedtem a hűtlenségtől. Vagy én voltam az, vagy engem csaltak. Később éltem házasságban, nyitott házasságban, poliamoriában, kapcsolati anarchiában is. Sokat tanultam arról hogyan érdemes több emberrel kapcsolódni és még többet arról hogyan nem. Jó esély van rá, hogy lehetnek élményeim, amik relevánsak a te jelenlegi helyzetedhez is.

Poczik Hajnalka

Sürgős császárral megszületett a gyönyörű kislányom egy genfi magánklinikán. Micsoda indító program! Veszélyben voltunk, a műtőbe rohantak velünk, végül egészségesen megszületett. Minden ami meghitt, finom és lágy kimaradt ezekből a pillanatokból. 3 nap múlva a baba hordozóval a kórházi aulában vártam a férjemre, és emlékszem arra gondoltam: hogyan fogom őt életben tartani. Micsoda felelősség anyának lenni! Emlékszem milyen furcsa volt kimondani azt, hogy : Kislányom. Aki ismer érzi, látja, tudja, hogy ma milyen erős az anyai gondoskodó részem. A fiam 12 éves, a lányom 20. Ez nem egy nap alatt született, hanem egy folyamat volt, még akkor is, ha ott volt bennem egy ösztönös gondoskodás, megengedés, érzékenység és védelem a gyermeki ártatlanság felé de első években abból főztem, amit családilag megörököltem a nagy családi batyuból. A család megalapítói, pillérjei a szülők. Bert Hellinger egyik mélyen megrázó felismerése így hangzik: „Egy gyermek maga a szülei.” Nagy örömmel és szeretettel nézek a gyerekeimre. Máig támogatom őket abban, hogy haladjanak a saját álmaik felé. A lányomat 10 évesen diszlexiával diagnosztizálták. A válásom után akkor költöztünk vissza Magyarországra. Magamat hibáztattam, hogy talán a szülésnél miattam volt valami. A testem nem jól táplálta őt. Nem mondtam neki el a "diagnózist". Nem akartam elfogadni és nem akartam bekorlátozni őt sem. Jót tettem vagy sem, nem tudom. Fejlesztésekre járt. Minden nap erősítettem abban, hogy képes bármire, amibe elég munkát tesz, amiről álmodik. A francia iskolában 4 nyelvet tanult. Aki diszlexiás egy igeden nyelvvel is nehézsége van. Volt neki is de küzdött, harcolt, csinálta amit kellett, én pedig ott álltam mellette. Ma egyetemre jár Franciaországban. Mindig elmondom milyen csodálatosnak látom és bátornak. Nagyon sokat dolgozik az álmáért, továbbra is. Csodás ember lett. Tanulok tőle és a fiamtól. Boldog édesanya vagyok.

Joós Dóra

Újjászületés Burokként körülölelő családban nőttem föl, ahol a nagyszülői és szülői minta is a család erejét, harmóniáját közvetítette felém. 18 évesen jött értem a királyfi fehér lovon. A másolt mintán kívül nagyon keveset tudtam a női minőségről, és hogy mi a nő funkciója, dolga. És egy napon a Csipkerózsika álmom darabokra hullott szét, vele én is. Keserűség, harag volt bennem. A válás után újra éledve bebizonyítottam hogy egyedül is boldogulok, mindenre képes vagyok. Nem akartam szerelmet, csak érezni és éreztetni az erőmet, hogy igenis jó és értékes nő vagyok. Hogy tudok jó vezetőként funkcionálni, saját céget működtetni. Ahogy csitult a bizonyítási vágy, úgy kezdett egyre inkább feszíteni, hogy nem vagyok a helyemen. Valami egész másra vágyom. A felismeréssel jött a változás is.

Szűcs Sándor

Elég hamar rájöttem, hogy a hagyományos munkahelyek világa nem nekem való, viszont mivel a szüleim is alkalmazottak voltak, ez volt a mintám, ezért több munkahelyen is kipróbáltam magam. 15 éves koromban egy fatelepen kezdtem, ahol 200 forintot kaptam 1 mázsa fa összehasogatásáért. Később dolgoztam gyárban, ételfutárként, árufeltöltőként, pincérként, értékesítőként, és webshop adminisztrátorként is. Hálás vagyok ezekért tapasztalatokért, mert megtanítottak küzdeni és két lábbal a földön maradni. Már jópár éve a magam ura vagyok és saját vállalkozásom van, ami által sok szempontból egy kiváltságos életet tudtam megteremteni magamnak. Ettől függetlenül ezek a tapasztalatok mindig velem maradnak és örökké emlékeztetni fognak arra, hogy maradjak alázatos és becsüljem meg azt, amim van!