Kezdem érezni a kiégést, még nem tudom, hogy csak kifogásokat keresek a váltásra, vagy nem jött el még az ideje. Figyelek és bízom.
Mindenkit kitakarítottam az életemből aki csak kihasznált és most egyedül vagyok, alig van felnőtt társaságom, hiányzik az értelmes, kötetlen beszélgetések. Teljesen jól elvagyok egyedül, szeretem a gomdolataimat, de néha magányos ám.
Szia! Jó volt olvasni a soraidat. Azért tudok kapcsolódni az általad leírtakhoz, mert engem a mozgás tartott meg és életben. A sport segített/ segít ma is, amikor már beépült a mindennapjaimba és boldog vagyok, hogy így lett. Régebben inkább csak egy kötelező elem volt, ami gyakran el is maradt, jellemzően a munkáim miatt. De ma már nem. Örülök, hogy így alakult, de inkább, hogy így alakítottam. 🙂
Nos nehéz ügy, csinálom már egy ideje, a lányomnak éltem, mert szüksége volt a figyelmemre. Mostmár rajtam a sor.... a Kicsikém szurkol, hogy társra találjak, szerencsés vagyok.🥰
#Karrierváltás_1 Egyszer bele kell állni: a Szíved legközepébe! S ami ott mozog, rügyezik, nyílni, virágozni készül, annak irányt és termőföldet kell adni. … persze ez nehéz, nagyon nehéz, ha gyerekkorodban, arra AKI VAGY, visszaigazolást és türelmesen figyelő, nyílásodat igenlő Szer-etet-et nem kaptál. Elvárások között nőttem fel, s a testvérem példáján láttam, hogy jobb ha a szülői elképzeléseknek alárendelődöm. A Teljesítmény lett a védváram … a Racionalitást választottam, mert a matematika kiszámítható világában én se vagyok olyan kiszolgáltatott. A számításaim helyessége megvédenek akár a szakmai támadásoktól is ... az Intelligenciámra mindig és minden esetben számíthatok … s mindeközben egy nagyon erős önbecsülés-hiányban szenvedtem … Ìgy bástyáztam be magam egy jó magas toronyba, ahol felül csak az Eredményeim voltak láthatóak, hogy emellett szenvedek és segítségül kiabálok, azt csak a barátnőim tudták. Aztán, az egyetem végén elfogadtam egy meghívást a berlini Műszaki Egyetemre, tanársegédnek. Itt az új közegben, új országban úgy éreztem, hogy végre újradefiniálhatom önmagam. Tabula Rasa. S ehhez berobbant a Szerelem, egy lengyel hegedűművész fiú alakjában. Esőtánc. Nagy Èbresztés volt: felébresztette bennem a Mágikus-Művészi Lényemet, aminek következményei is lettek. Fizikából doktoráltam, s emellett elvégeztem a mélypszichológiai tánc- és mozgásterapeuta tanfolyamot. Ùgy éreztem, hogy a táncterápiában megvan minden, ami én vagyok: az analízis és a művészi önkifejezés; az empatikus együttrezgés és a tisztánlátó racionalitás; a body-mind-emotion-spirit – Létszintek kölcsönös megtermékenyülése; a Test, Tudat és Lélek állandó, dinamikus Egységre való törekvése. Kettős életet folytattam: 8:00-16:00 fizikus, 17:00-22:00 táncterapeuta. Ez évekig ment így ... A nagy Vízválasztóhoz 28 éves koromban érkeztem el: El kellett döntenem, hogy elfogadom-e fizikusként az 5.000€-s dél-németországi juniorprofesszori állást, vagy pedig magánpraxist nyitok táncterapeutaként Berlinben, ami az elején 0€-val járt : ) Tele voltam exisztenciális félelemmel, kételyekkel, bizonytalansággal … hogy sutba dobom 10 év kemény munkáját ... Egy hónap őrlődés után a Szívemet választottam, s a mai napig örülök ennek a döntésnek. Mindennapos tapasztalatom a Misszió megélése: Örömben és egyre Táguló Terekben. Hála és Köszönet Önmagamnak, Istennek és a Létnek <3<<<<<<<3
16 éves voltam, amikor először kerültem kapcsolatba azzal, hogy itt lehet valami "rendező erő". Nem én választottam a hivatásom, hanem ő választott engem. Amikor először találkoztam a dobbal, mint hangszerrel ami hívott olyan volt, mint amikor meginog alattam a föld. Mintha nem kellene gondolom, megfogalmaznom semmit, csak érzem, hogy hív: erre gyere! Életem eddigi legfontosabb emberi kapcsolódásai mind így születtek. 2+1 férfi, akivel van közös dolgunk, és a párom így is "talált meg" engem. A nehézség az útban az, hogy ügyet találj, hogy valóban nem lehet megtalálni. Ezt most, 32 évesen nehezebb újra tapasztalnom, mert az önismeret útján túl sokat gondolkodom. Tök paradox, hogy a megértéssel jutok el a megérthetetlen felé, majd ezt el kell engedjem... Sokkal könnyebb volt a mintáim csődjét öntudatlanul megélni. Viszont egy dolog biztos... hogy Isten vagy a Rend, Rendező vigyáz rá(nk)m. Ha van érzésed egy ember vagy tevékenység iránt, ami őszinte, racionálisan megmagyarázhatatlan, felzaklató akár, hogy miért pont "ez", miért pont "ő", szerintem ne félj bele esni ebbe a "fekete lyukba". Én alig várom, hogy újra beleeshessek. :)
Saját vállalkozásom van már 22 éve. Szenvedéllyel csinálom, művész, alkotó ember vagyok. A vállalkozási létformával járó kézségeket, sok bukás árán lassan sajátítottam el, de még így sem vagyok tökéletes. Úgy érzem, hogy az elmúlt 22 év alatt mindig újabb és újabb kihívásokkal kellett szembesülnöm, többször kellett újrakezdenem. Ennek ellnére kitartó vagyok, de néha azt érzem, hogy nem biztos, hogy ez az utam..... Sokat adok másoknak és főként másokért csinálom, de mintha magamat áldoznám fel ezáltal. Nem tudom, hogy hol van a határ, ahol már nem szabad ezt tennem.... Mostanában ez egyre gyakrabban foglalkoztat.
20+ éves kapcsolat, több párterápiás folyamat, 2 gyerek (majdnem) felnevelése után, a férjemmel végül a tóba ugrottunk. Igazából ő ugrott engem pedig belelökött. (bár én is sejtettem, hogy ugranom kellene) Sikerült megértenem ennek szükségszerűségét, érzem már ennek jótékony hatásait. Hamarabb kellett volna megtenni... Nem tudom mit hoz a jövő a kapcsolatunk terén, de tudom, hogy irányítással nem megyek semmire. 1 hónapja külön élünk, ismerkedünk az új helyzettel és önmagunkkal, ki- ki a saját módján.
13,5 év közigazgatás. Ebből 8 év vezetői pozícióban. Érteni fogom a speciális munkahelyi problémáid. Szívesen segítek a tapasztalataimmal.
Több mint 10 éve járom a saját önismereti utamat. Ez alatt egyes technikákat is elsajátítottam. Szeretettel várlak egy nyugodt, biztonságos térben, ahol találkozhatsz az AuraSoma-val, Bach virág esszenciákkal, vagy elmerülhetsz egy lágy metamorf érintésben.